Ahány érdek, annyiféleképpen magyarázható az Európai Unió energiaminisztereinek múlt heti piaci javaslatcsomagja. Ezt számos, akár szöges ellentétet mutató értelmezés is bizonyítja. Az Európai Bizottság múlt év végi, „tiszta energia minden európainak” című, avagy „téli” csomagja alapvetően a megújulóenergia-hasznosítás elterjesztését, a takarékosságot, a versenyképes, piaci árakat, a háztartások gyors alkalmazkodóképességét és a tagállami rendszerek valamiféle egységesítését célozta. Ennek örvén, mintegy mellékesen, a lakossági árampiacon, bizonyos eseteket leszámítva, megtiltották volna a kormányzati ármegállapítást, a szegények számára más támogatásokat javasolva. A Fidesz ezt felnagyítva fújt riadót, a csomagot – teljességgel alaptalanul – úgy bemutatva, hogy „Brüsszel betiltaná a rezsicsökkentést”. Pedig az EU-s javaslat kifejezetten az energiakiadások mérséklését célozta, csak nem központi árdiktátumokkal, hanem piaci alapon. Sokak szerint az uniós felvetés már ma is alacsonyabb lakossági rezsit eredményezne nálunk az Orbán-kabinet által folyamatosan „megvédett” szintnél. Forrásaink azért is furcsállották a magyar felhorgadást, mert a brüsszeli rend számos lehetőséget biztosít az ilyen – eredendően se rossz - szándékok felhígítására vagy akár elszabotálására. (Utóbbira az Orbán-kabinet számos példát mutat.)
A múlt héten is erre láttunk példát: a soros elnökséget betöltő észtek egy kompromisszumosnak szánt javaslatot fogadtattak el az energiaminiszterekkel. A tekintetben, hogy ez mégis miben áll, még az EU saját közlései is ellentmondásosak, nem hogy az értékelések. Maga Brüsszel változatlanul azt emeli ki, hogy a javaslat a műszaki fejlődést, a jövő érdekeit, valamint a piaci és a szociális szempontokat egyaránt figyelembe veszi. Közleményük egy kitétele szerint az államok ideiglenesen fenntarthatnák a központi árakat az energiaszegényeknek. A tényleges javaslat viszont – a bevezető egy hivatkozását leszámítva - ezt tételesen már nem tartalmazza. A szöveg inkább úgy értelmezhető, hogy lakossági áramár központi meghatározása csakis „arányos és ideiglenes” lehet. Azt azonban, hogy ez mit fed, hiába keresnénk. Szakértőnk az egyik legkézzelfoghatóbb változásnak azt tartja, hogy a szövegből kikerült a hatósági ár fenntartásával szembeni EU-s vétójog. Abban viszont Brüsszel köti az ebet a karóhoz, hogy ha egy kormány – javaslatuk ellenére – maga szabná meg a lakossági villanyárakat, ezt semmiképp nem terhelheti át az áramcégekre (pontosabban a nagykereskedőkre - Magyarországon a rezsi változatlanságából eredő haszon és kár egyaránt az energiacégeknél jelentkezik). A legtöbb értelmezés szerint ez csak úgy érhető el, ha tőzsdei áremelkedéskor a kormány a nagykereskedők számláját – a háztartási tarifák szinten tartása mellett – közpénzből pótolja ki. Szakértőnk ugyanakkor ezt az állami támogatás uniós tilalmára hivatkozva vitatja. (Megjegyzendő: Magyarországon 2004-2011 között már működött először általános, majd rászorultsági alapú gázártámogatás, évi akár közel háromszázmilliárdos közpénzigénnyel, ám ezt az EU és az IMF akkor betiltotta.)
A mostani javaslat tehát az eddig is bőven rendelkezésre álló kijátszási eszközökön túl még továbbiakat ad az Orbán-kormány kezébe annak érdekében, hogy a piactól függetlenül maga határozhassa meg (akár, mint most, az indokoltnál magasabban) a lakossági rezsiszintet. Ráadásul e dokumentumot, ami legkorábban 2020 körül léphet életbe, annak elfogadása előtt még az Európai Parlament is ízekre szedheti. Mi több: Magyarországon az egész még így is csak elvi kérdés. Az energiaszektornak ugyanis egyre nagyobb szelete állami. Így az EU által oly erősen védett áramnagykereskedő is. A különböző belső tarifák alakítgatásával, vagy akár szándékosan hátrányos szerződések kötésével az Orbán-kabinetnek számos lehetősége adódik arra, hogy rezsiszándékai terheit továbbra is a kevéssé tiltakozó állami szereplőkkel nyelesse le.
Az üggyel kapcsolatos kérdéseinkre az illetékes nemzeti fejlesztési tárcától nem kaptunk választ.
