Csendes kertvárosi rész Miskolcon: szépen nyírt gyep, stuccolt tuják, díszkavicsok, itt-ott szolid szökőkút. Nem újgazdag, márványozott, aranycsempézett, vagy épp horribilis pénzekért minimalistára igazított környék, inkább afféle múltból itt maradt polgári tehetősség, annak visszafogott eleganciájával.
Ebben a környezetben egy hátsó udvarból szinte az égig meredő rádiótorony látványa több, mint bizarr. Pedig évtizedek óta itt áll: ez segíti hozzá a most 75 éves Bielek Elemért, hogy rádióamatőrként kapcsolatot teremtsen a világ távoli pontjaival. Nekünk már annak az aprócska szigetnek a neve is megjegyezhetetlen, amely ottjártunkkor az aznapi listáján szerepelt: éjszaka alig pár óra állt rendelkezésére, hogy a több tízezer kilométerre lévő vételi pontra eljuttassa jeleit. Kívülállóknak nehéz elmagyarázni, milyen izgalmat jelent egy ilyen "találkozás". Nézzük a férfit, aki több amatőr rádiós világversenyt megnyert az elmúlt évtizedekben, amint ül egy spájznyi méretű helyiségben, körülötte orosz és más gyártmányú berendezésekkel, falán a rádiós sikereket igazoló diplomákkal. A rádióamatőrök számára nem az jelenti az örömöt, ha elektromágneses jelükkel eljutnak a föld túloldalán lévő nagyváros megadott pontjára: ennél jóval nagyobb kihívás, ha ismeretlen kis szigetet cserkészhetnek be, netán olyan országot, ahol nincs kultúrája ennek a hobbinak, vagy a műszaki felszereltség olyan csekély, hogy oda eljutni egy jellel valóban nagy siker. Épp ezért van kultuszuk a rádiós expedícióknak, amelyek során a csapatok egy ilyen területen igyekeznek felállítani a felszerelésüket, hogy aztán az ott töltött idő alatt minél több kapcsolatot létesítsenek, növelve ezzel sikereik számát.
Bielek Elemért tízévesként ragadta magával ez a világ, s "pechjére" felbuzdulásának kezdete a kőkemény ötvenes évekre esett. Lelkes gyerekként, fizikatanára ajánlásával iratkozott be egy rádió-amatőr klubba, ahol erősen szűrt körülmények között tehette meg első lépéseit a nagyvilág felé Morze-jelekkel. Nyelvi gondjai nem voltak, hisz angolul – a rádiózás nemzetközi nyelvén – már akkor jól beszélt. Édesapja ugyanis, aki pályája kezdetén egy dél-afrikai vasútépítő társaság mérnökeként dolgozott, otthon csakis ezen a nyelven beszélt fiával, ösztönözve őt arra, hogy Shakespeare nyelvét a lehető legcizelláltabban használja, folyamatosan fejlessze nyelvtani készségeit, szókincsét. Részben ennek köszönhető, hogy Bielek Elemér az országban szinte elsőként nyitott magán-fordítóirodát, miután előbb a budapesti műszaki egyetemen, majd a bécsi székhelyű gazdasági egyetemen folytatott tanulmányokat. Ajánlottak neki munkát a diósgyőri Lenin Kohászati Műveknél is, de nem vonzotta a gyár világa, inkább szakszövegeket fordított. Mivel ebből akkoriban jól megélt, többet áldozhatott szenvedélyére, a rádiózásra, s elindulhatott első expedícióira is. Egyre többet utazgatott a Csendes-óceáni-szigeteken, hónapokra hátrahagyva később már feleségét és kislányát is.
Egyik ilyen alkalommal jutott el a Cook-szigetekre, ami újabb éles kanyart jelentett a pályáján.
Gyöngykereskedő és szakértő lett ugyanis belőle.
A Cook-szigeteken találkozott 1991-ben egy amerikai férfival, akinek francia Polinézián volt gyöngyfarmja. Összebarátkoztak, egy évvel később pedig a miskolci férfi a Hawaii Tahiti Pearl Co. európai képviselője lett. Francia Polinézia teli vannak gyöngyfarmokkal. Filmélményeinkre alapozva legtöbben azt hinnénk, hogy a legértékesebb – a magyar nyelvben "igaznak" nevezett – gyöngyök azok, amelyekért a tenger mélyére merülnek a halászok. A kalandjairól immár könyvet író Bielek Elemér szerint azonban a valóság nagyon is más, hisz ma már csak elvétve fordulna elő, hogy egy véletlenszerűen felszínre hozott kagylóban valóban gyöngyöt találnánk. Ráadásul egy ilyen "találatért" előzőleg százeres nagyságrendben kellene elpusztítanunk az "üres" kagylókat, a találati arány nagyjából ekkora. Számára azonban minden gyöngy tökéletes, legyen szó Kínából, Japánból vagy az USA-ból származó édesvíziről, Fülöp-szigeteki aranyszínű déltengeriről vagy épp ausztrál ezüstszínűről, nem beszélve a számtalan színben pompázó Tahiti gyöngyről.
Az igazgyöngyök kialakulása úgy történik, hogy egy idegen test bejut a kagylóba, annak szöveteit izgatja, ami egy különös védekező reakciót eredményez: a kagyló egy proteines anyagot, konkint választ ki, amivel összeragasztja a vízben lévő aragonitot és egyéb ásványi anyagokat, majd ezzel a keverékkel a betolakodót körkörösen beburkolja. Évezredeken keresztül hozták fel és ölték meg a kagylókat annak reményében, hogy benne értéket találnak. A XIX. század végén Ausztráliában és Japánban kísérleteket folytattak egy olyan eljárás kidolgozására, amellyel befolyásolni lehet a gyöngy létrejöttét. Bielek Elemér készülő könyvéből kiderül, hogy a sós-vízi tenyésztett gyöngy esetében viszont egy kerekre csiszolt kis "kagylóhéj-magot", latinul nukleuszt ültetnek be, és mellé egy másik kagylóból kivágott hámszövetdarabkát helyeznek, ami a korábban említett kiválasztási folyamatot beindítja. Amikor a kilencvenes évek elején belecsöppent ebbe a világba, Francia Polinézia gyöngyfarmjairól ezer kilogramm gyöngy került a forgalomba, s a kereslet meghaladta a kínálatot, egy komolyabb gyöngysor ára meg a százezer dollárt. Megjelentek a konjunktúra-lovagok, akik felduzzasztották a mennyiséget és levitték a minőséget: az árak zuhanni kezdtek, sokan eladták a gyöngyfarmjukat. Hiába akartak szigorítani az adott kormányok, az intézkedések nem hozták meg a várt eredményt.
– Most 2017-et írunk és az elmúlt tíz év során gyakorlatilag semmi sem történt Francia Polinézián, ami a gyöngytenyésztést pozitív irányba terelné. Közben egymás között millió dollárokért cseréltek gazdát az atollok. A kormány a Tahiti gyöngyöt kiváló reklámra használja, a kis korall-atollokon a turista elképesztő összegeket fizet a gyöngyért, ráadásul még el is hiszi, hogy azért került egy sokszínű fél-barokk gyöngysor ötezer euróba, mert az olyan ritka – magyarázza Bielek Elemér.
Tavaly, több mint húsz év után, befejezte a "gyöngyözést" – miként ő hívta ezt a hivatást. Számos kalanddal a háta mögött, hetvenöt évesen már nehéz repkedni a világban, ellenőrizni a minőséget, tárgyalni a kereskedőkkel, szervezni azokat az ékszerversenyeket, amelyeket a tahiti gyöngyök köré fűztek. A Föld-bolygó, aminek számos távoli pontját bejárta, ma megint a kis kamrából érhető el: éjszaka, pokrócba burkolózva, éberen várva a morzejeleket.
