Nők elleni erőszak - Megváltoztatták a Carmen végét

Publikálás dátuma
2018.01.03. 16:45
Egy nyári modern Carmen Bregenzből, Ausztriából (Fotó: FELIX KÄSTLE/DPA)
Szokatlan befejezéssel játsszák a Carment a hétvégétől egy firenzei operaszínpadon: nem szúrják le a hősnőt, mert szembeszáll gyilkosával - erről számolt be a The Daily Telegraph.

Bizet operájának új feldolgozásában a cigánylány, Carmen lelövi a féltékenységében rátámadó Don Josét a férfitől megszerzett pisztollyal. Az eredeti felfogástól drámaian eltérő finálé a nők elleni erőszakra és a nők helyzetével való visszaélésekre hívja fel a figyelmet. A téma az októberben kipattant Weinstein-botrány nyomán került előtérbe - írja a brit lapra hivatkozva az MTI.

"Úgy tudjuk, ez lesz az első eset, amikor megváltozik a Carmen befejezése" - mondta a firenzei operaház szóvivője, Paolo Klun, és hozzátette: nem kell, hogy színházuk a zenei kultúra konzervatív helyszíne, múzeuma legyen. "Inkább vitaindító hely legyen. A Carmen 150 éve született egy teljesen más kulturális közegben". 

Az előadást a 19. századi környezetből az 1980-as évek Olaszországába emelték át, a helyszín egy olasz város szélén lévő cigánytábor. A darab producerei a történet megváltoztatásával az ellen tiltakoznak, hogy Olaszországban évente sok nő esik áldozatul a féltékeny férje, barátja vagy szeretője által elkövetett gyilkosságnak. Ez annyira elharapózott, hogy már külön szó is született rá: femminicidio (nőgyilkosság).

Célestine Galli-Marié (1837-1905) - egy eredeti mezzoszoprán Bizet idejéből (Fotó AFP,, Collection Christophel)

Célestine Galli-Marié (1837-1905) - egy eredeti mezzoszoprán Bizet idejéből (Fotó AFP,, Collection Christophel)

Az előadás alkotói nem akarták, hogy az opera fináléját, Carmen meggyilkolását a nézők megtapsolják, mivel az ő fejükben azok a szörnyű esetek jártak, amikor a nők a családon belüli erőszak áldozatává váltak.

"Amikor a társadalomnak szembe kell néznie a nők meggyilkolásával, hogy merészelnénk megtapsolni egy nő megölését?" - tette fel a kérdést Cristiano Chiarot, a firenzei Teatro del Maggio Musicale operaház vezetője, aki szerint hűek maradtak az opera szelleméhez a változtatásokkal is, hiszen a régi időkben is előfordult, hogy több változata létezett egy híres legendának anélkül, hogy annak eredeti értelmét aláásták volna.

Az operaház rendezője, Leo Muscato eredetileg ellenezte a változtatást. Azt hangoztatta, hogy éppen Carmen halála a darab motorja. Ám később megértette Chiarot koncepcióját: a cigánylány halála egykor arról szólt, hogy a nőnek fel kell áldoznia magát, hogy megőrizze szabadságát. Ennek a nézőpontnak azonban manapság már nincs értelme.

Georges Bizet 1875-ben írta a Carment Prosper Mérimée regénye nyomán, és az operát az 1830-as évek Spanyolországába helyezte. A négyfelvonásos mű premierjét 1875-ben tartották Párizsban. A közönséget meghökkentette, hogy a színpadon olyan egyszerű emberek élete elevenedett meg, mint a gyári munkások, a csempészek, a katonák és a cigányok - idézte fel a firenzei előadás kapcsán a brit napilap. - Az új előadásban Carmen modern nő, aki egy gyárban dolgozik, Don José pedig erőszakos rendőrtiszt.

Az operarajongók nem fogadták kitörő lelkesedéssel a radikális változtatást. A színház Facebook-oldalán írta egy kommentelő: "Egy opera végét nem lehet megváltoztatni... Sajnálom, hogy Firenze dicsőséges színháza lehetővé teszi és támogatja ezeket a kezdeményezéseket..."

Részlet a firenzeiek 2012-es Carmenjéből (vezényel: Zubin Mehta)

Szerző

Kollektív hányinger

Ha a kormánypártoknak – a miniszterelnöknek – megfelel április 8-a, akkor a köztársasági elnöknek jövő hétfőn be kell jelentenie a parlamenti választás időpontját. Nem látunk olyan okot, ami miatt, érdemes volna tologatnia a voksolást. A Fidesz a közvélemény-kutatások szerint toronymagasan vezet. Amit alaposan eltúlzottnak tartunk, mert az emberek sokszor mást gondolnak, mint amit mondanak, és mást cselekszenek, mint amit mondanak. De tény: a kormányzati gépezet csaknem légmentesen lezárt minden rést, amelyen át váratlan huzat összekavarhatná a választási papírokat. A hivatalos propaganda pörög, Brüsszel, Soros György, a menekültkérdés, a gyűlöletkeltés most már kitart három hónapig, legfeljebb csavarnak még egyet rajta.

Kormányzásról eddig sem beszélhettünk, de a hátralévő időben várhatóan már csak apró lépésekben folytatódik a totális hatalom kiépítése. Az egyetlen cél világos és egyértelmű, tehát a kormány nem fog akkorát hibázni, ami a hatalom megtartását veszélyeztethetné. Azt is ideje volna belátni, hogy sem Simicska Lajos, sem az ellenzék kezében nincs olyan "atombomba", ami megingathatná a kormányfő pozícióját. Ami van – a korrupció, az autokrata rendszer, a parlamentarizmus felszámolása –, arról már tudunk, de láthatóan senkit sem rendít meg. A közösségi hazugság (Bibó István) oly mélységű és méretű, hogy már megszokott, s mint "természetes közeg" funkcionál, amely ellen nem tiltakozni, hanem amelyhez alkalmazkodni kell. A nemzet a megmaradás évezredes képességét csiszolgatja. Kiutat nem az általános rebelliótól, hanem az egyéni előnyszerzés fortélyainak finomításától remél. Némi hányingerrel megtapasztalhatta ezt bárki, aki a kormányajándék tízezer forintos karácsonyi Erzsébet-utalványért végigkuncsorogta valamelyik postahivatalt.

A kormányfő mamelukjai beépültek a társadalomba, vezénylik a gazdaságot. A politikai pártokban is ott vannak, vagy ha nem, hát el tudja hitetni, hogy megbújnak mindenütt; hogy mindenhol akad valakije, aki betapasztja az ordítani kész éhes szájat, ha már megvenni nem tudta. Fű alatt a kormánypárt megoldotta a lehetetlent: olyan bizalmatlanságot keltett az ellenzék pártjai között, hogy az megtetézve a két évtized alatt felgyűlt frusztráltsággal és zsigeri sértettséggel, szinte lehetetlenné tesz minden normatív együttműködést közöttük.

Három hónap van a választásokig, és ellenzéki politizálásnak nyoma sincs. Nem hallani egyetlen olyan hangot sem, amely érthető, egyenes, tiszta módon beszélne arról, amitől a kormányfőnek egyedül volna félnivalója: a valóságról, amely mérföldekre van minden kormányzati propagandától. Az ellenzék politikai értelemben minden jel szerint elvesztette a 2018-as választásokat. Ha a Fidesz kétmillió törzsszavazója ellenében a társadalom többsége mégis úgy gondolná, hogy hangot ad a rendszer iránt érzett, nemcsak egyéni, hanem közösségi utálatának, akkor csak egyet tehet: tömegével az urnákhoz vonul áprilisban, anélkül, hogy különösebben foglalkoztatná, a kormánypárton kívül kire adja le a szavazatát. Aztán majd meglátja, mihez kezd nem múló kollektív hányingerével április után.

Szerző

Kollektív hányinger

Ha a kormánypártoknak – a miniszterelnöknek – megfelel április 8-a, akkor a köztársasági elnöknek jövő hétfőn be kell jelentenie a parlamenti választás időpontját. Nem látunk olyan okot, ami miatt, érdemes volna tologatnia a voksolást. A Fidesz a közvélemény-kutatások szerint toronymagasan vezet. Amit alaposan eltúlzottnak tartunk, mert az emberek sokszor mást gondolnak, mint amit mondanak, és mást cselekszenek, mint amit mondanak. De tény: a kormányzati gépezet csaknem légmentesen lezárt minden rést, amelyen át váratlan huzat összekavarhatná a választási papírokat. A hivatalos propaganda pörög, Brüsszel, Soros György, a menekültkérdés, a gyűlöletkeltés most már kitart három hónapig, legfeljebb csavarnak még egyet rajta.

Kormányzásról eddig sem beszélhettünk, de a hátralévő időben várhatóan már csak apró lépésekben folytatódik a totális hatalom kiépítése. Az egyetlen cél világos és egyértelmű, tehát a kormány nem fog akkorát hibázni, ami a hatalom megtartását veszélyeztethetné. Azt is ideje volna belátni, hogy sem Simicska Lajos, sem az ellenzék kezében nincs olyan "atombomba", ami megingathatná a kormányfő pozícióját. Ami van – a korrupció, az autokrata rendszer, a parlamentarizmus felszámolása –, arról már tudunk, de láthatóan senkit sem rendít meg. A közösségi hazugság (Bibó István) oly mélységű és méretű, hogy már megszokott, s mint "természetes közeg" funkcionál, amely ellen nem tiltakozni, hanem amelyhez alkalmazkodni kell. A nemzet a megmaradás évezredes képességét csiszolgatja. Kiutat nem az általános rebelliótól, hanem az egyéni előnyszerzés fortélyainak finomításától remél. Némi hányingerrel megtapasztalhatta ezt bárki, aki a kormányajándék tízezer forintos karácsonyi Erzsébet-utalványért végigkuncsorogta valamelyik postahivatalt.

A kormányfő mamelukjai beépültek a társadalomba, vezénylik a gazdaságot. A politikai pártokban is ott vannak, vagy ha nem, hát el tudja hitetni, hogy megbújnak mindenütt; hogy mindenhol akad valakije, aki betapasztja az ordítani kész éhes szájat, ha már megvenni nem tudta. Fű alatt a kormánypárt megoldotta a lehetetlent: olyan bizalmatlanságot keltett az ellenzék pártjai között, hogy az megtetézve a két évtized alatt felgyűlt frusztráltsággal és zsigeri sértettséggel, szinte lehetetlenné tesz minden normatív együttműködést közöttük.

Három hónap van a választásokig, és ellenzéki politizálásnak nyoma sincs. Nem hallani egyetlen olyan hangot sem, amely érthető, egyenes, tiszta módon beszélne arról, amitől a kormányfőnek egyedül volna félnivalója: a valóságról, amely mérföldekre van minden kormányzati propagandától. Az ellenzék politikai értelemben minden jel szerint elvesztette a 2018-as választásokat. Ha a Fidesz kétmillió törzsszavazója ellenében a társadalom többsége mégis úgy gondolná, hogy hangot ad a rendszer iránt érzett, nemcsak egyéni, hanem közösségi utálatának, akkor csak egyet tehet: tömegével az urnákhoz vonul áprilisban, anélkül, hogy különösebben foglalkoztatná, a kormánypárton kívül kire adja le a szavazatát. Aztán majd meglátja, mihez kezd nem múló kollektív hányingerével április után.

Szerző