Deutsch és Horn

Meggyőződésem, hogy Magyarországon sokakat megdöbbentett Deutsch Tamás nyilatkozata, amellyel mentegetni próbálta Schmidt Mária közalapítványának azt a döntését, hogy a V4 országok Európa jövője című budapesti konferenciájára kiemelt előadónak hívták meg az amerikai szélsőjobboldal (alt-right) egyik emblematikus figuráját, Milo Yiannopoulost, akitől újabban már saját szervezete is elhatárolódott. Jellemző, hogy a rendezvényre jó néhány kevésbé ismert német, francia és más szélsőjobboldali aktivista is meghívást kapott. 

Deutsch Tamás a magyar sajtóban megjelent elítélő nyilatkozatokat "a szociál-liberális média hisztijének" nyilvánította, valamint azt a botrányos kijelentést tette, hogy neki sokkal nehezebb volt a rendszerváltás utáni első demokratikus parlamentben Horn Gyula mellett ülni, aki szavai szerint "saját népére lőtt". 

Tény, hogy Horn Gyula az 1956-os forradalom idején karhatalmistaként teljesített szolgálatot. Az azonban hazugság, hogy saját népére lőtt volna. Az viszont szintén tény, hogy Horn Gyula az 1980-as évek kezdetétől az akkori pártközpont vezető munkatársaként azon dolgozott, hogy Magyarország lépésről-lépésre távolodjon a szovjet blokktól és közelebb kerüljön a nyugati fejlett, demokratikus országokhoz. Ennek a nyugati nyitásnak volt emblematikus eseménye Németh Miklós kormányának döntése, a magyar-osztrák határ megnyitása 1989. szeptember 10-én a több mint hatvanezer kelet-német menekült előtt, amiben Horn Gyula kezdeményező szerepet játszott. Ez a folyamat éppen az ellentéte volt mindannak, amit Deutsch pártja, Orbán Viktor kormánya 2010 óta tesz, amikor az immár a nyugati szövetségi rendszerhez, az Európai Unióhoz és a NATO-hoz tartozó Magyarországot szövetségeseivel szembe fordítja és Putyin Oroszországához, továbbá más illiberális, azaz antidemokratikus országokhoz közelíti. 

A nyolcvanas években végrehajtott nyugati nyitás tette lehetővé, hogy a rendszerváltás után Magyarország az egykori szovjet blokk országai közül az elsők között csatlakozott a nyugati demokratikus országok közösségének szervezeteihez. 1994 után Horn Gyula kormánya szerezte meg Magyarország számára azt a nemzetközi tekintélyt, amely egészen 2010-ig kitartott. Horn Gyula kormányát -

a Fideszével ellentétben - soha senki, sem idehaza, sem külföldön nem vádolta a demokrácia, a jogállamiság korlátozásával, leépítésével. Horn Gyula szerepéről az objektív magyar és nemzetközi történetírásban az elismerő vélemények a jellemzőek. 

Ha visszagondolok az 1990-ben megalakult parlamentre, nekem, aki katolikus családban nevelkedtem, és bár már régóta nem vagyok hívő, de tiszteletben tartom mások hitét, valóban kellemetlen érzés volt Deutsch Tamás és az akkori, magát liberálisnak hirdető Fidesz többi képviselője mellett ülni és hallgatni a kereszténydemokrata képviselőkre tett gúnyos megjegyzéseiket. 

Szerző
2018.01.05 07:03

Trianon és Schmidt Mária

Azt kérte köszöntő levelében Kásler Miklós emberminiszter a Nemzeti Múzeumban Trianonról kezdődött kétnapos tudományos konferencia részvevőitől: segítsenek megérteni a történteket, mert Trianon tragédiája velünk él, s mert fontos a nemzeti összefogás, hiszen a Kárpát-medence csak akkor volt sikeres, ha béke és összefogás jellemezte. Legyen hát béke és összefogás, aminek alapja a 99 éve történtek kapcsán az lehetne: a magyar nemzet soha nem fogja ezt az igazságtalan békét elfogadni, de tudomásul kell vennie Trianont, mert azon változtatni nem lehet. S amikor megpróbálták, az csak a nemzet újabb tragédiájához vezetett. Egyetértve Kásler miniszterrel, azt gondoljuk, Trianon okainak, következményeinek feltárása, elemzése a történészek dolga. Az azonban nem segíti a nemzet tájékozódását, egységének megteremtését, ha akadnak történészek, akik erős kormányhátszéllel, a történelem olyan átértelmezésébe kezdenek, ami nem szolgál mást, csupán a jelenlegi hatalom ideológiájának megalapozását. Értjük, hogy mindez azért is fontos a kormányzatnak és szellemi holdudvarának, hogy „ellensúlyozza” a létező szocializmus negyven évének történelemszemléletét, de nem tudjuk elfogadni, a „tisztára sikálás” akaratát, hogy a nemzet történelmét saját kultúrharcuk megvívásának eszközévé silányítsák. Tegnap Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója előadásában – a történelem sajátos értelmezésével - azt mondta: „az első világháború Magyarország számára azáltal vált tragédiává, hogy az ország nem találta a megfelelő embert, akinek a vezetésével megvédhette volna magát. A régi elit elvesztette a háborút, az új elvesztette a békét”. Aztán a Horthy-kultusz ébresztésének nem titkolt szándékával kijelentette: „Horthy Miklós visszaadta a nemzet önbecsülését, három gróf, Bethlen István és Teleki Pál miniszterelnök, valamint Klebelsberg Kuno kultuszminiszter pedig segített megmenteni az országot, megtartani a nemzetet. A megmaradáshoz szükség volt a két világháború közötti politikai elit jó teljesítményére.” Eltekintve attól az apróságtól, hogy ha ez az új politikai elit elvesztette a békét, akkor miben is áll a jó teljesítménye, újra el kell mondanunk: Horthy, habár a szövetségesek nem tekintették háborús bűnösnek, mint az ország kormányzója, legfőbb hatalma és méltósága, mérhetetlen felelősséget visel azért, hogy revíziós politikájával Magyarország sorsát a hitleri, náci Németországhoz kötötte. (Talán nem volt véletlen a német-ellenes Bethlen visszavonulása, Teleki öngyilkossága.) Horthy – és rendszere – felelős nemcsak a zsidó állampolgárok első jogfosztásáért Európában, több mint félmillió zsidó magyar állampolgár legyilkolásáért, hanem a Don-kanyarban odaveszett második magyar hadsereg katonáiért is. Bárhogy próbálja Schmidt Mária magyarázni, történészként a tényeket ismernie kell, tudhatja, hogy így csak az ellentéteket szítja, a nemzeti összefogást, a megnyugvást nem fogja segíteni a XXI. század Európájában. Értjük: a jobboldalnak szüksége van történelmi gyökerei megtalálására, hogy szellemi legitimitását erősítse. Nem a mi dolgunk tanácsokat adni ebben, de úgy gondoljuk, nem kellene követnie az előző rendszer módszertanát, hogy tetszése és érdekei szerint forgatja ki a történelmet.
2019.03.25 18:25

Európai törésvonalak

A magyar kormányfő tőle szokatlanul nyugodt beszédet mondott szombaton a budapesti nemzetközi migrációs konferencián. Nem tudni, higgadt érvelésében szerepet játszott-e a Fidesz néppárti  felfüggesztése, s hogy győzelmét ünneplendő szervezték-e meg előre a konferenciát, de visszafogott logikával kritizálta az Uniót, nem ócsárolta Brüsszelt. (A rádióban vasárnap aztán gyorsan "korrigált".) Talán, ha így kezdi, talán, ha nem veszik el saját propaganda-plakáterdejében, talán, ha előbb jut arra, hogy nem veti alá a „hosszú távon fenyegető demográfiai mutatókat” a „hirtelen teendőknek”, annak, hogy saját autoriter hatalmának megerősítésére használja fel a migrációt, akkor másképp alakul Brüsszel és a Fidesz viszonya is. 
Úgy tűnik, Orbán ráébredt, a menekültügy Unió-ellenes propagandája nem húzza ki az EP-választásokig, ami meghozná a jobboldal európai győzelmét, ő pedig elkerülhetné, hogy Európa a menekültkérdéssel palástolni kívánt valódi gonddal, a magyar demokrácia romjaival kezdjen foglalkozni. Az Európai Néppártnak – a Sargentini-jelentést megszavazó EP nyomában - kezdettől ezt kellett volna számon kérnie. Az európai értékeket, a parlamentarizmus lebontását. Mert Európát nem a menekültkérdés kezelése osztja meg, hanem az: akarunk-e nemzetállami polgárok mellett európai polgárok is lenni, vagy elhisszük az autoriter vezetők nemzetállami szuverenitást abszolutizáló meséit, s bezárkózunk a nemzetállami zárványokba, ahol magányos büszkeséggel nemcsak a jövendölt menekültáradattal szemben leszünk kiszolgáltatottak, de mély integráció nélkül életképtelennek is bizonyulnánk. 
Igaz: az Európai Néppárt a Fidesz tagságának felfüggesztésével érdek- és nem értékalapú döntést hozott, amit a közelgő EP-választások diktáltak. Az, hogy a Néppártnak minden szavazatra szüksége lehet, s az, hogy Manfred Weber a szocialisták, liberálisok, zöldek szavazatai nélkül nem lehet Európa következő bizottsági elnöke. 
Ha pedig így van, s a Néppárt nem merte kimondani, hogy a Fidesz politikájának nincs helye Európában, hanem az európai pártpolitika miatt továbbra is modus vivendit keres Budapesttel, akkor megismétli a konzervatívok XX. századi végzetes tévedését. Hogy jobban fél a baloldaltól, mint a jobboldali autoriterektől, akik viszont nem félnek látensen a szélsőjobb felé nyitni, miközben szidják azt. 
Frans Timmermans, az EP szociáldemokrata frakciójának elnöke és csúcsjelöltje a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak azt mondta: jelenleg nem hajlandó tárgyalni a Néppárttal az EU Bizottságának jövendő vezetéséről, mert azt látja, hogy az EPP-ben jobboldali alternatívát keresnek. „Mindaddig, amíg Weber nem mondja ki világosan, hogy nem működik együtt a szélsőjobbal, addig nincs miről beszélnem vele” – mondta.
Az Unió jövőjét meghatározó legfőbb törésvonal, amit a magyar kormányfő a menekültkérdéssel igyekezett elfedni: vagy győznek az európai demokratikus erők májusban, vagy úrrá lesz a kontinensen az autoriter jobboldal, és akkor Orbán minden most kikényszerített higgadt szavát elnyeli az archívumok sötétje.
2019.03.25 09:00
Frissítve: 2019.03.25 09:04