Egy éve minden korábbinál bizonytalanabbnak látszott Európa jövője. A 2016 decemberi osztrák elnökválasztás, amelyet a környezetvédők által támogatott Alexander van der Bellen nyert meg a populista Norber Hofer ellen, némi reménysugarat jelentett az EU számára, ám 2017 elején mégis számos kérdés merült fel. Például az, hogy szélsőjobboldali elnöke lesz-e Franciaországnak? Bekerül-e a holland kormányba a márciusi parlamenti választáson a Szabadságpárt? Merre indul tovább Németország a szeptemberi voksolás után? Lesz-e populista fordulat Ausztriában és Csehországban? Milyen hatást gyakorol Donald Trump az európai politikára? Nem lettünk nagyságrendekkel okosabbak. Ugyan Emmanuel Macron személyében liberális elnöke lett Franciaországnak, aki az EU megújulásának élharcosa lenne, Geert Wilders pártja pedig nem vált kormányzati tényezővé Hollandiában, Bécsben viszont bekerült a kormányba a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), Prágában pedig a liberális populistának nevezett Andrej Babis próbálkozik a kormányalakítással.
NÉMETORSZÁG - A kontinensük jövőjét leginkább meghatározó kérdésre, nevezetesen - jobbra fordul-e Németország, azonban még nem tudjuk a választ. Még az is nyitott, hogy negyedszerre is kancellár lesz-e Angela Merkel. Már vasárnap tárgyalóasztalhoz ülnek a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták képviselői, s a hónap második felében dűlőre kellene jutniuk abban, képesek-e további négy évig a közös kormányzásra. Ha nem, akkor még mindig alakulhat kisebbségi kormány, már ha Angela Merkel is így akarná, de ez igen rossz hír lenne Európa számára, hiszen még inkább lelassulna az Unió amúgy is döcögősen haladó reformfolyamata. A legrosszabb persze az előrehozott választás lenne, egyrészt mert maradna a bizonytalanság, másrészt pedig mert nincs biztosíték arra, hogy egy új voksolás merőben más eredményt hozna, s félő, hogy a jobboldali radikális Alternatíva (AfD) még a szeptemberi választáson elért 12,6 százalékát is felülmúlná. Egy biztos, a közvélemény-kutatások alapján mind a CDU/CSU, mind az SPD számára nagyon veszélyes lenne egy idő előtti voksolás.
CSEHORSZÁG - Az első komolyabb politikai megmérettetés Európában a cseh elnökválasztás lesz, melynek első fordulóját jövő pénteken-szombaton rendezik meg, a második fordulóra pedig január utolsó hétvégéjén kerül sor. Itt populista fordulat azért nem fenyeget, mert már négy éve amúgy is az euroszkeptikus Milos Zeman az elnök, s minden esélye megvan arra, hogy botrányos kijelentései ellenére további négy évig a prágai Vár lakója maradjon. Összesen kilencen indulnak a voksoláson. Az elnökjelöltséghez 50 ezer választópolgár, 10 szenátor, vagy 20 képviselő aláírására van szükség. Már most biztos, hogy második fordulót tartanak, mert egyik jelölt sem tud abszolút többségre szert tenni, ám az is igaz, hogy a közvélemény-kutatásokból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A cseh felmérések sokszor bizonyultak pontatlannak, másrészt az elnökválasztás előtti értékek leginkább komolytalannak nevezhetőek. Zemannak például december második hetében 43,5 százalékot mért a TNS Kantar és a Median, a CVVM viszont ugyanekkor 32 százalékon látta, ami 11,5 százalékos eltérés. A második helyre esélyes Jirí Drahost, a Cseh Tudományos Akadémia márciusban leköszönt elnökét november közepén még 30,5 százalékon mérte a TNS Kantar és a Median, a Phoenix Research viszont mindössze 17 százalékon látta december végén, s csak 4 százalékkal előzte meg Mirek Topolánek egykori jobboldali miniszterelnököt, akit mellesleg két héttel korábban a STEM/Mark mindössze 4 százalékon mért... Hármójuk közül egyértelműen Zeman a leginkább EU-ellenes. A bizonytalanok aránya is kérdéses: míg a Phoenix Research szerint 13, a CVVM-nél ez az arány 23 százalékos.
OLASZORSZÁG - Hogy Zeman lesz-e a cseh elnök, vagy sem, az EU jövője szempontjából nem meghatározó kérdés, hiszen bár az államfő megválasztása óta feszegeti az alkotmány határait, tesz Brüsszelt bíráló és Moszkvát támogató kijelentéseket, mindezekkel azért nem rengeti meg az Unió alapjait. Az azonban már roppant kellemetlen lenne Brüsszel számára, ha a március 4-én esedékes olasz parlamenti választást követően bekerülne a kormányba az Északi Liga (LN).
E voksolással kapcsolatban is rengeteg a bizonytalanság. A Silvio Berlusconi Forza Italiájával közösen induló „ligának” az új választójogi törvény értelmében legalább 35 százalékot kellene szereznie ahhoz, hogy biztos többségre tegyen szert a parlamentben, ettől azonban egyelőre messze vannak, együttesen alulról súrolják a 30 százalékot. Nagy harcban lehetnek az első helyért a populista Öt Csillag Mozgalommal (M5S). Berlusconi már hónapokkal ezelőtt világossá tette: a legveszedelmesebb ellenfélnek Beppe Grillo pártját tartja. Csoda kellene ahhoz, hogy a kormányzó balközép Demokrata Párt (PD) magára találjon. A PD válságát mutatja, hogy decemberben öt iroda is 22-23 százalékon mérte, amivel esélye sincs az első helyre. A pártot elnöke, Matteo Renzi verte szét. A volt kormányfőt többször is cserben hagyta politikai szimata. De nem is ez volt a legnagyobb baj: csillapíthatatlan ambíciói okozták a formáció népszerűségének csökkenését. Renzi ugyanis háttérbe szorította a párt régi embereit, akik új tömörülést hoztak létre. A baloldal megosztottá vált. Így nem kizárt, hogy a választás után még jó ideig Paolo Gentiloni marad a miniszterelnök. Berlusconi ugyanis azt javasolta, ha egyik politikai erő sem lenne képes a kormányalakításra, akkor inkább az egyébként honfitársai körében igen népszerű Gentiloni folytassa a megkezdett munkát.
