Újra keresik a malajziai utasszállító roncsait

A hétvégén jelentette be Liow Tiont Lai malajziai közlekedési miniszter, hogy az Ocean Infinity nevű amerikai kutatócég ajánlatot tett a keresés folytatására, amire a maláj kormány rábólintott. A Boeing 777-es típusú repülőgép 2014 márciusában tűnt el 227 utassal és 12 fős személyzettel a fedélzetén. Az MH370-es járaton lévők hozzátartozóinak minden tiltakozása ellenére a keresést több mint ezer nap után, 2017 januárjában leállították a maláj, a kínai és az ausztrál hatóságok. A költségek addigra több mint 150 millió dollárt emésztettek fel.

A 239 holttestből egyetlen sem került elő, a gépnek, mindössze húsz kisebb darabja lett meg, amit sok hónappal később sodortak partra az áramlatok a becsapódás feltételezett helyéről. Roncsos és a fekete dobozok híján sosem derül ki pontosan, mi történt a Malaysia Airlines MH370-es gépével.

Az Ocean Infinity akkor részesül sikerdíjban, ha megtalálja a Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járatának maradványait. A cég azt tervezi, hogy modern keresőhajóval 25 ezer négyzetkilométeres területet fésül át az ausztrál vizek közelében. Szakértők azt vélték a legvalószínűbbnek, hogy a gép valahol Ausztrália közelében, az Indiai-óceán déli részén csapódott a vízbe. A maláj utasszállító eltűnése a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye.

Szerző

Theresa May már biztosra menne

Publikálás dátuma
2019.03.22 22:02

Fotó: AFP/ TOLGA AKMEN
A brit miniszterelnök utalást tett arra, hogy többség nélkül nincs újabb szavazás a megállapodásról.
A brit miniszterelnök egyenes utalást tett pénteken arra, hogy csak akkor terjeszti ismét az alsóház elé szavazásra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, ha megvan a többség az eddig kétszer is elutasított egyezmény elfogadásához. Theresa May péntek este közzétett levelében az MTI összefoglalója szerint tájékoztatta az alsóházi képviselőket az EU-csúcsértekezletről, amelyen döntés született a Brexit halasztásáról. A halasztás hossza attól függ, hogy a londoni alsóház a jövő héten elfogadja-e az EU-val tavaly novemberben elért Brexit-megállapodást. May levelének megfogalmazása szerint azonban „ha úgy tűnik, hogy nincs elégséges támogatás az egyezmény jövő heti újbóli beterjesztéséhez”, vagy ha a ház ismét elveti a megállapodást, akkor kérhető a Brexit további halasztása a megállapodás életbe lépésének elmaradása esetére meghatározott április 12-i határidőn túl, de ebben az esetben az Egyesült Királyságnak részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon.
A huszonhetek és az Egyesült Királyság által egyaránt elfogadott megállapodás értelmében a korábbi 2019. március 29. helyett 2019. május 22. lesz az új határidő, amennyiben a londoni alsóház jövő héten elfogadja a kétszer már leszavazott kiválási szerződést. Újabb elutasítás esetén pedig a szigetország április 12-ig továbbra is az Európai Unió tagja maradna, de eddig jeleznie kellene, hogy mik a szándékai a továbbiakban.

„Kedveli Kim elnököt” – Észak-Korea elleni szankciókat vont vissza Trump

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:01

Fotó: AFP/ SAUL LOEB
Egyelőre nem világos, hogy az Egyesült Államok elnöke mely büntetőintézkedésekre célzott.
Donald Trump amerikai elnök pénteken elrendelte a kormánya által Észak-Korea ellen életbe léptetett legújabb szankciók visszavonását. Az elnök Twitter-bejegyzésben közölte:
„az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma bejelentette, hogy további, széleskörű szankciókkal bővíti a már érvényben lévő szankciókat Észak-Korea ellen. Utasítást adtam az újabb szankciók visszavonására”.
A Fehér Ház nem válaszolt az újságírók részleteket firtató kérdéseire, így nem világos az sem, hogy az Egyesült Államok elnöke mely szankciókra célzott. Sarah Huckabee Sanders szóvivő csupán annyit mondott: Donald Trump
„kedveli Kim elnököt és nem gondolja, hogy ezek a szankciók szükségesek”.
Az amerikai kormány csütörtökön két kínai hajózási vállalat ellen hozott büntetőintézkedéseket, azzal vádolva a cégeket, hogy segítenek Észak-Koreának kibújni az érvényben lévő szankciók alól. A döntést azzal indokolták, hogy fenn kell tartani a nyomást Észak-Koreára annak érdekében, hogy Kim Dzsong Un feladja atomfegyver-programját.
Szerző