Arany kerítés

Kezdődött azzal, hogy ráeresztették Magyarországról Németországra a menekülteket 2015-ben. Méghozzá úgy, hogy megüzenték, aki segíteni mer a Keletinél, ne számítson kormánypénzre. Majd villámgyorsan előálltak a mifelénk rosszízűen hangzó határkerítés ötletével, amit a fanyalgó értelmiség kezdetben csirkehálónak nevezett. A csirkeháló végül komplett határvédelmi rendszerré nőtte ki magát, melyre egyre többet lehetett költeni. Úgy kezdtek röpködni a milliárdok, hogy nem győztük kapkodni a fejünket.

Most felsejlett, milyen eszement költséget emésztett fel eddig Európa legújabb védőbástyája. Harangozó Tamás MSZP-s képviselő jó ideje bombázta a különféle hatóságokat, mondanák meg, mire verték el a 270 milliárd forintot. Aminek felét az orbáni rendszer úgy szeretné az EU-val kifizettetni, hogy előzőleg telerakta az országot plakátokkal: Állítsuk meg Brüsszelt!

Az adatok igen beszédesek. Potom 100 milliárdról például nem derült ki, hogy pontosan mire költötte a rendőrség. Az viszont bebizonyosodott, hogy a kerítés az állami suskus célprojektje lett. Most ott tartunk, hogy a büntetés-végrehajtás is megízlelte a milliárdok édességét: annyit költöttek a zúzottkővel borított, konténeres tranzitzónára, mintha luxus irodaházat vettek volna.

Az mondjuk már a haverok dróthálógyártás iránt tanúsított növekvő érdeklődéséből sejteni lehetett, hogy a kerítés nagy buli lesz. Így történt, hogy 270 milliárd lett a summa, amit eddig - a menekülthullámmal küszködő Európa akarata ellenére - sikerült elvernünk Európa állítólagos védelmére. Migránsok hatalmas tömegei viszont nem akartak rajta áttaposva Európába özönleni. Csak megutáltattuk vele magunkat a világ előtt, és hiába csúszott ide-oda, ilyen-olyan zsebekbe, láthatatlan mutyiszámlákra jó néhány milliárd, egyszer majd ezt a kerítésügyet nagyon fogjuk szégyellni. Lehet ugyanis büszkélkedni a napelemparkkal meg az ingyen wifivel, a sikeres oktatással, az okos gyerekekkel, a profi kórházzal. De egy mániás akaratból épített kerítéssel akkor se, ha ilyen sokba kerül.

Szerző
Rab László

Tüzes ló - Borkán muzsgyé

A szilveszteri mulatságot egy kis erdélyi falu még kisebb, döngölt padlójú művelődési házában rendezték. Helyi banda azért így is akadt, nem kellett a szomszéd kis községből verbuválni senki mást, két hegedűs, egy tilinkós meg egy bőgős kifutotta az övéikből is.

Szűkösen voltak, egymást érték az asztalok, amit egy-egy nagyobb család vagy baráti társaság ült körbe, legalábbis az est elején, mielőtt végképp összekeveredett volna mindenki mindenkivel. Szépen rakott cserépkályha fűtötte fel jó melegre a helyiséget, omlottak a vastag gyapjúpulóverek, s bukkantak elő a selyemvállasok. Kolbász, sült hús, töpörtyű előző napi-heti disznóvágásokból került. Az egyik ilyenen, összekovácsoló tréning gyanánt fiatal üzletemberekből álló budapesti csapat is részt vett: suhantak gyors egymásutánban a szilva és áfonyapálinkák hajnali torkokon, éledezett a virtus, ami az első csepp kicsorduló vér láttán mindjárt hamvába is holt. A legharsányabb ifjonc sápadtan omlott rá az odakészített kis sámlira, s elcsitultak a legmagabiztosabb hangok is, amikor margin és kamatláb helyett a való élet tolult elő, kiomló belekkel, fröcskölő vérrel, a perzselt és leforrázott szőr émelyítő, az orrbelső apró csillámain még napokig ott strázsáló szagával.

De most ünnepelni jöttek, feledni a pár nappal korábbi fiaskót, gyengeségük, gyarlóságuk amúgy emberi manifesztumát. Sármos ifjak, s az őket kísérő, kacagó lányok léptek be vidáman a művelődési ház kicsike nagytermébe, szállásadójuk asztalához huppanva le.

A helyi férfiak alig vettek tudomást a nagyhangú, színes csapatról, üzlet ez is, jönnek, rácsodálkoznak mindenre, kívülállók maradnak, fizetnek, s aztán elmennek.

Nem úgy az asszonyok.

Aki látott már mufloncsordát, közelről figyelhette meg, hogyan vigyázza négy-öt nőstény az egyetlen kost, miként tágul ki az orruk a legapróbb gyanús jelre, rezdülésre, vészjósló hangra. Körültekintően mérik fel a terepet, tájolnak be menekülési útvonalat, játszanak le fejben minden lehetséges támadási szituációt.

Így tettek a kicsinyke falu "nőstényei" is. Csendben, észrevétlen szelték a süteményeket, kínálták a délben kirántott húsokat, mellé a fokhagymából, vízből, főtt krumpliból és olajból kavart "muzsgyét" - Zita barátném szóhasználatával "borkán muzsgyét", mert borkánnyi, azaz legalább befőttesüvegnyi adagnál kevesebbet vétek ebből készíteni -, csípősen odamondogattak egymásnak, adtak a férjüknek még egy kupicával, elvégre szilveszter van. Közben a maguk komótos, asszonyi módján szépen felmérték, melyik két lány érkezett férj vagy komolyabb udvarló nélkül. S noha azok vadul pislantgattak a szabad prédának tetsző, egyre kapatosabbá és virtusosabbá váló helyi férfiak felé, még a közelükbe sem jutottak. Másnap délben, visszapörgetve az év utolsó napjának eseményeit, maguk sem értették, hogy kerültek folyton az asszonyok közé, miként ülhettek hajnalig egyetlen röpke tánc nélkül a "nőstények asztalánál", begyűjtve néhány autentikus helyi receptet, például a fokhagymás muzsgyéét, amit hazatérve bizonyosan soha, de soha nem készítenek majd el.

Szerző
Doros Judit

Orbán gátolja a megújulást

A magyar külpolitika 2017-es teljesítményét Szijjártó Péter egy EU tanácsülés után elhangzott diadalittas mondatainál aligha lehet tömörebben összefoglalni: „Óriási balhé volt! Elvette a szót Mogherini!” Szép bizonyíték ez arra, hogy Magyarország kormánya mit gondol az Európai Unióról és a tagállamok közötti együttműködésről. Egyébként Szijjártó Péterről is elég sokat elmond.

Orbán az EU legfontosabb fórumának decemberi ülése után „kézitusáról” beszélt, amit ő vívott ott, állítólag. A tűzijátéknak egyetlen célja van: tovább erősíteni a magyarországi hívek körében a hitet, hogy Európa a migránsok, a „brüsszeli bürokraták”, a nem létező Soros-terv elleni harcról szól. Ebben a hozzáállásban mutatkozik meg, hogy miért „úgynevezett” Orbán külpolitikája: szinte kizárólag a belpolitikai pontszerzés a célja.

Az unió tagországai valószínűleg már látják a lényeget, hogy a „balhé”, a migránsozás és sorosozás fő célja: elrejteni a magyar kormány és az uniós tagok nagy többsége között valóban létező súlyos konfliktust. Azt, hogy Orbán 2010 óta Magyarországon csaknem teljesen felszámolta az unió legfontosabb összekötő anyagát, a jogállamot, a közös politikai kultúrát, és a helyén egy szinte maradéktalanul kiépített illiberális államot hozott létre. Ez: a jogállam leépítése, és nem a migránsok el- vagy áthelyezése a „Budapest” és „Brüsszel” közötti konfliktus lényege.

2018 elején ebből több minden adódik. Miután az unió most remélhetőleg megkezdődő átalakulási folyamatában az értékrendi kohézió megerősítése lesz az alap, Magyarország abban nem játszhat érdemi szerepet. Érdekeit még az egyre töredezettebb egységű visegrádi országokkal megerősítve sem tudja majd érvényesíteni. Az átalakulás nyomán az unió a globális kihívásoknak kell megfeleljen, az ahhoz szükséges politikai-intézményi változtatásokat, forrásokat kell meghatároznia. És ebben a dimenzióban a V4-ek nem igazán tényezők.

A régi tagállamok egy részében, sőt magában Brüsszelben mégis érthetetlen illúziók élnek, hogy az európai megújulásban az illiberális tagok is részt fognak venni. Az unió meghatározó országainak, az európai eliteknek – köztük az Európai Néppártnak – azonban szembe kellene végre nézniük a valósággal: nincs valódi európai megújulás az illiberális tagokkal együtt. Ha ez előtt a tény előtt becsukják a szemüket, akkor az egész megújulási folyamat kudarcot fog vallani. Orbánnak éppen ez lehet a célja, miként egyes Európán kívüli hatalmaknak is. Orbán pedig ezért keresi velük a közös érdekeket.

Trumppal is ezért keresné. Az a dilettantizmus azonban, ahogy a kormány a magyar-amerikai kapcsolatokat kezeli, kormányzásuk történetében párját ritkítja. A CEU-ügy, az amerikai ügyvivő csicskáztatása, az új washingtoni nagykövet buta megjegyzése az amerikai külügy személyzetéről, az alkalmatlan, közpénzből gazdagon kipárnázott „lobbista” – egy-egy szín a hozzá nem értés palettáján. Az Orbánt Putyinhoz fűző tisztázatlan viszony szintén nem javítja az áhított washingtoni látogatás esélyét.

Putyin ugyanis szinte naponta szállítja a bizonyítékokat, hogy törekvése a nyugati szövetségi rendszer, különösen pedig az Európai Unió kohéziójának gyengítése. Viszont Orbán a jelek szerint vállat von, amikor a nemzetközi sajtó – valószínűleg megbízható forrásokra támaszkodva – figyelmeztet: a különleges magyar-orosz kapcsolat mára megingatta Magyarország szövetségeseinek bizalmát a katonai és titkosszolgálati együttműködés, tehát az ország biztonságának legfontosabb garanciái területén.

Magyarország 2017-18 fordulóján, egy láthatóan veszélyesebb világban, Orbán Viktor közel nyolc éves kormányzása után nincs nagyobb biztonságban, mint 2010-ben volt. Ellenkezőleg: szövetségesei nagy részének bizalmát elvesztette, és a szövetségi rendszerben súlyos konfliktusokat okoz.

Az ezévi parlamenti választásokra készülve nem feledhetjük: a 2010-es választások előtt Orbán letagadta, hogy új alkotmány vagy a NER létrehozására készülne. Ezeket azután lelkiismeretfurdalás nélkül megvalósította. Egy ilyen, igazoltan közbizalomra méltatlan politikus minden fogadkozása arról, hogy a magyar EU tagság fenntartása nem képezheti vita tárgyát – hiteltelen.

Jól gondolja ezért meg mindenki, hogy kire, mire szavaz 2018 áprilisában.

Szerző
Hajdu Nóra