Amikor Kovács Antal paksi cselgáncsozó 1992-ben aranyérmet szerzett a barcelonai olimpián, egy szekszárdi súlyemelő is az indulók között volt. Lénárt Ferenc az 56 kilósok súlycsoportjában a kilencedik helyig jutott. A közvélemény ugyan csak a győztesekre figyel, de a világ kilencedik legjobbjának lenni mindenképpen figyelemre méltó dolog. Akárhogyis: Kovács Antal ma Paks megbecsült, köztiszteletnek örvendő polgára, Lénárt Ferenc pedig a szekszárdi hajléktalanszálló lakója.
A ma 53 éves férfi útja meglehetősen rögös volt, már az indulás sem volt könnyű a szülei állami gondozásba adták, két bátyjával együtt intézetben nőtt fel, Pécsen. A másik testvér Floridába költözött, bajos-zajos életvitelt folytat, öccse szerint „csoda, hogy még le nem lőtték”.
Illusztráció - Tóth Gergő/Népszava
Lénárt Ferenc nem sajnálja és nem sajnáltatja magát. Tényként fogadja el, hogy neki ez jutott. Sportolni Pécsen kezdett, már a ’88-as szöuli olimpiára is kivitték, és amikor a baranyai megyeszékhelyen a szponzorálás megszűnt az uránbányák felszámolása miatt, átigazolt a Szekszárdi Húsipari Vállalat által támogatott egyesülethez. Itt teljesedett ki országos és nemzetközi karrierje. Lakást is ígértek neki, amibe aztán más költözött, ő meg kapott egy albérletet. Saját otthona soha nem volt. Sportpályafutása 1993-ban fejeződött be, pár évvel később beköltözött a hajléktalanszállóba. Csípőműtétre vár, mert az élsport eléggé elkoptatta. Alkalmi munkákból él, építkezéseken dolgozgat, „amíg fel tud menni a létrán”.
A jövő? Jó kérdés. Mosolyogva mutat körbe a hajléktalanszálló csöpp kis helyiségében: ez az - tolmácsolja Lénárt Ferenc szavait Wessely Gábor a teol.hu-n.
