Kácsor Zsolt: Mazsola, az országmentő kutya

Publikálás dátuma
2018.01.20 08:35
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Fotó: /

Mióta közelebbről is megismertem Mazsolát, rájöttem, hogy Magyarországot csak a kutyák menthetik meg a totális széthullástól. Mazsola ugyanis egy kutya, azaz, mit is beszélek, ő nem csupán egy kutya, hanem közösségszervező szociális munkás, egy fáradhatatlan örömprogram-felelős: habár ez a csöpp állatka mindössze pár kiló, ő egymaga mázsás súlyokat vett le azoknak az embereknek a válláról, akikkel eddig szoros kapcsolatba került. Neki köszönhető, hogy élettel telt meg az az újbudai környék, ahol lakom. Szerencsére egy házban lakunk, ő a gazdijával a földszinten, én meg magammal az első emeleten, nem élünk tehát egy háztartásban, de amikor hazaérek, Mazsola örömében mindig vakkant egyet – jelzi, hogy otthon van, és örül neki, hogy én is épségben hazaértem.

A gazdijától tudom, hogy miután összekerültek, Mazsola lett a személyi edzője, mert a kutyussal naponta négyszer harminc percet kell sétálni. Hajnalban van az első séta, és estefelé az utolsó. szóval a gazdi most már tudja, amit korábban nem: hogy a XI. kerületben a napfelkelte és a naplemente milyen szép.

Amikor Mazsola és gazdija először feltűntek a házunkhoz közeli ligetben, a park üres volt és elhagyatott. Mazsola körbe-körbe rohangált, ránevetett emberre, állatra, fűre, bogárra, Napra és Holdra, mire lassan fölébredt, megélénkült, és ismerkedni kezdett egymással az emberi szomszédság. Aztán megjelent a kis parkban a második kutyás. Utána a harmadik. A negyedik. Eltelt egy év, és a kutyák miatt alkalmanként összeverődött társaság egyszerre csak azt vette észre, hogy nagy csapatban együtt grilleznek, bográcsoznak, szülinapoznak, sőt vidéki túrákat tesznek. A társaság egyik tagja raklapokból ülőgarnitúrát ácsolt a parkba, azóta ott zajlik a közösségi élet. Akinek nem volt kutyája, sóváran nézte a csapatot, aztán a nem-kutyások rájöttek a megoldásra: a hónuk alá csaptak egy plüsskutyát, és immár gazdiként jelentkeztek be a társaságba.

Imádom én is Mazsolát.

Most már ismerem a szokásait, tudom, hogy gond nélkül megvan a lakásban egyedül, nem hullatja a szőrét, és nem ugrik föl sáros lábbal az ágyra, azaz magaviseletből sokkal jobb, mint némely ember. Továbbá a házi kosztot jobban szereti, mint a kutyatápot, szóval azt eszi, amit a gazdija. Imádja az embereket, mert hiszen szerintem ő is embernek hiszi magát. Imádja továbbá az állatokat, a macskákat is beleértve. A szomszédban van egy Nyuszi nevű cica, akivel jó haverok, de csak a kerítésnél szoktak barátkozni, mert a cica okos: tudja, hogy ha a kerítésen kívül marad, akkor Mazsola nem ugrál rá, viszont remekül tudják egymást szagolgatni.

A múltkor arra gondoltam, hogy de jó lenne ennek a Mazsolának megadni a szavazati jogot. Biztos vagyok benne, hogy nem lenne semmi baj a politikai szimatával. Együtt járnánk választási nagygyűlésekre, ahol Mazsola beleszagolna a levegőbe, és azonnal megállapítaná, hogy érdemes-e maradni. Megszagolgatná egy-egy pártelnök nadrágját, majd a mindentudó szemével rám kacsintana, hogy jelezze: barátom, húzzunk innen messzire, ez az ember nem jó ember. Azt hiszem, megbíznék az ítéletében. Leiskolázná az összes közvélemény-kutatót.

Néhány száz ilyen kutya meg tudná menteni az egész országot, csak hallgatni kellene arra, amit mondanak. Nem bonyolult a nyelvük. Van ebben az országban sok ezernyi háztartás, ahol helyénvaló volna egy ilyen táblácskát kiszögezni az ajtóra: vigyázz, harapós ember!

Mert amikor Mazsola mélybarna szemébe nézek, azt szoktam kiolvasni belőle: hahó, barátom, ha már olyan szerencsés vagy, hogy embernek születtél, hát ne harapj. Ennyi lenne, amit a kutyusok tőlünk elvárnak: emberek, nem vagytok állatok, hát ne harapjatok. Nem kell ennél tömörebb választási üzenet.

Szavazati jogot a kutyáknak, ez az utolsó lehetőség ennek az elvadult országnak a humanizálására. És ha lenne egy kutyás kormányunk, amelyik nem harap, akkor elkezdhetnénk végre az országépítést: fölébrednénk, megélénkülnénk, és ismerkedni kezdenénk az európai szomszédsággal. Aztán eltelne egy év, két év, három év, és a kutyák miatt összeverődött kormány egyszerre csak azt venné észre, hogy a ciklus végén nagy csapatban együtt grillezik, bográcsozik és szülinapozik – velünk. Mármint a szavazókkal. Tudom, álom ez, de hát van alapja. Ez a pár kilós kis Mazsola is összehozta a XI. kerület egy részét, pedig ő nem olvas újságot, nem ír cikkeket, nem beszél a tévében, hanem csak boldogan szaladgál, és igyekszik illedelmesen, jól nevelten, kulturáltan viselkedni, ahogy azt más illedelmes, jól nevelt, kulturált állatoktól látta.

Én magam sem várnék többet Magyarország miniszterelnökétől: Orbán Viktor, te ember vagy, hát ne harapj. Nem vagy te egy félrenevelt harci kutya, hogy vicsorogj, acsarkodj, ugass és harapj. Próbáld fegyelmezni magad, Viktor. Viselkedj illedelmesen, jól nevelten, kulturáltan. Különben eléd vetődik egy kis Mazsola, örömében megszaglássza a bokádat, de aztán nagy röhögve lepisil.

2018.01.20 08:35

Rokkantkölcsönzés, mint hungarikum

Publikálás dátuma
2018.08.19 18:30

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
„Találékony a magyar. Már szinte látom is, hogy nemsokára hirdetések jelennek meg: Uniós pályázatokhoz bérbe adunk teljes szakorvosi véleményezéssel rendelkező rokkantakat, látás- és hallássérülteket, valamint enyhén, közepesen és teljesen magatehetetlen egyéneket.”
"Kis Athéne­ket álmodtam, ahol demokráciát tanulnak az emberek, s ahol nem a napóleoni jog miatt tisztességesek, de önma­guk becsülése végett, hisz csak a törvények miatt becsületesnek maradni ordináré passzió, mint az állatkínzás." (Krúdy Gyula)
Azt szokták mondani, hogy fejétől bűzlik a hal. Én csak ülök, mint a moziban, s nézem a híradókban a síkságra épített többmilliós kilátót, a fűtött-füves focipályákat, amelyek nézőterén elférne az ágyhoz kötött aggastyántól a csecsemőig az illető községek-városkák minden lakosa. Nem akarom olvasóimat közhelyekkel untatni: kisvasúttal, LED-es világítással, gázszerelő milliárdossal, orbáni kötél-barát hihetetlen gazdagodásával, s a többi, az új nemzeti oligarchiához tartozó, s valószínűsíthetően a büntető törvénykönyv néhány paragrafusát, összes alpontjaival kimerítő figura visszaéléseivel. Nem, nem akarom önöket a lopás "fényes nappal" tényeivel bosszantani.

Nem volt szégyen lopni

Azt hiszem, ismerik a Fidesz-ideológus Lánczi András elhíresült mondatát: "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája". Hát, mit mondjak, ezeregy leleplező újságcikk jelent meg a hal bűzlő fejéről, de mintha ez a rothadó testrész nem is folytatódna, nem lenne húsa, csontja, szálkái, pikkelyei, mintha az oligarchák erkölcsöt nem ismerő, törvény feletti létezése nem is nyomná rá a bélyegét a kisemberek világára. Az erkölcsi züllés olyan mélyére süllyedt az ország, hogy nem csodálkoztam, csupán szégyenkeztem, amikor a Forma-1-re tartó utasokat, nem sokkal Bécs után, de még a magyar határ előtt arra figyelmeztette az osztrák kalauz, hogy a magyar taxisok rabló gazemberek, s a vendéglőkben nem szabad kártyával fizetni, mert lemásolják őket, lopják az adatokat.
Szociológus ismerősömmel beszélgettem a témáról, elmondva saját tapasztalatomat, hogy Hollókő közelében szemtanúja voltam, ahogy egy francia családtól három pohár kóláért ötezer forintot követelt a pultos. Ő a dolgot megpróbálta történelmi okokra visszavezetni.
– A téeszekből nem volt szégyen lopni, szinte természetesnek vették az emberek, hogy a háztájihoz szükséges vegyszerek, a műtrágya, a baromfi és disznó etetéséhez a gabona, mellékösvényeken keresztül juthat hozzájuk. Magyarul: lopták. Természetes volt, hogy a gépkezelő nem vett üzemanyagot a kocsijába, s ha nem volt sajátja, eladta másoknak a "megspórolt" benzint, gázolajat. Az olajkályhák sem jelentettek fölösleges pénzkiadást a traktorvezetőnek. És az is természetes volt a szocialista nagyvállalatoknál, hogy ki mit gyártott, azt lopta. Talán csak anekdota volt a kádári időkben, de jól mutatja, hogy milyen világot éltünk, hogy egy gyárban, a munka végeztekor az egyik munkás nem kerékpárra pattant, hanem egy talicskával vitte haza az üres ételhordó edényét, a gépzsíros munkaruháját, aztán évek múltán valakinek feltűnt, hogy reggel soha nem talicskával érkezik, vagyis a furfangos kisember meglovasított több száz egykerekűt. Azt még a korabeli újságok is megírták, hogy a balatoni autópálya építésekor, a környező településeken úgy épültek száz számra a házak, hogy a környékbeli Tüzép-telepek nem adtak el egyetlen zsák többlet-cementet sem.

Svájci kirándulás

Hallgattam tanult ismerősöm történelmi okfejtését, s eszembe jutott egy svájci kirándulásunk. Az erdőhatár fölött, egy alpesi rét szélén állt a legelésző tehéncsorda gazdájának, de az is lehet, hogy alkalmazott gulyásának a háza. Nem igazi nagytetős hegyi gazdasági épület volt, inkább csak éjszakai menedéknek véltem. Volt a homlokzati részen ajtaja, ablaka, ahogy illik, s az oldalsó falán, egy rejtett nyílásféle, amin csuklópántok voltak, tehát valamilyen módon lefelé nyitható lehetett az a valamicsoda. Éppen végeztek a fejéssel, s megkérdeztük, ahogy az erdélyi hegyekben is szoktuk, hogy kaphatnánk-e egy-egy pohár tejet. Az asszony igennel felelt, aztán eltűnt a házban. Biztosan ott tartják a maguknak szánt tejet, gondoltam, mert a friss fejés, tükörfényű alumínium kannákban, már egy kis teherautó platóján szállításra várt. Pár pillanat múlva, amire nem számítottunk, a ház oldala felől, ahol korábban senkit sem láttunk, hallottuk, ahogy szólítanak.
– Uram, jöjjön ide – mondta az asszony, s a hang irányába indulva, az oldalfalnál értelmet nyertek a fém zsanérok. Leeresztett asztalkán csillogóan tiszta üvegpoharak (nem eldobható papír), a behűtött tejre várakozva, s a pultként használt fenyőillatú, patyolattiszta deszkán a pénztárgép. Közölte, hogy az öt pohár tej, ami éppen egy liter, mennyibe fog kerülni, s még hozzátette, hogy plusz tíz százalék a szervízdíj, amin a ragyogó poharak, a friss papírszalvéta láttán nem is csodálkoztunk. Aztán az összeget beütötte a gépbe és blokkot is adott.
Svájc. Erre mondja a magyar, hogy a szerencsés sorsú országokban más szokásokat alakított a történelem. De talán az sem hihető, amolyan mesei realizmusnak tűnhet a magyar fül számára, a zsebre dolgozó vámosok, kalauzok, távolsági buszsofőrök, parkoló őrök eseteinek ismeretében, amit egy norvég fjordban éltem át, egy pici személyszállító kompon, amelyen látvány éhségemet akartam csillapítani, s amelyre az indulástól a végállomásig oda-vissza jegyet váltottam, s tulajdonképpen valamiféle beszállókártyát kaptam. Az út végeztével a kapitány kérte és lepecsételte a féltenyérnyi papírt, s amikor már a parton voltam, utánam szaladt. Nem tudtam, hogy meg kellett volna várnom, amíg a pecsételő-masina kidobja a teljes utazást igazoló bizonylatot, hiszen kiszállhattam volna bárhol a fjord kikötőiben, hogy a természetben gyönyörködjek, s aztán visszaszállhattam volna aznap egy másik hajóra. Az általam fölöslegesnek vélt blokk azt is igazolhatta volna, hogy még nem utaztam le a társaságnál kifizetett kilométereket. Lehetne még tartalék azon a beszállókártyán. Tetszenek érteni, utánam szaladt egy fecnivel, ami azt igazolta, hogy már semmit sem ér a jegyem, leutaztam az árát. De járt nekem. Utánam hozta.
Hát igen. Vannak másfajta világok, azt is mondhatnám, boldogabb másvilágok.

Hungarikum

Mint már mondtam, a fejétől bűzlő halból engem, átlagemberként, a többi testrész rothadása is érdekel. A tömeges erkölcsi züllés pikkelyei. Olyan apróságnak tűnő dolgok, mint amit a napokban éltem át.
Az alábbi történetet társasházi közgyűlésen hallottam, amelyen éppen a lift utólagos beszereléséről vitáztak, amikor a fő hangadó előállt a gazdaságosító, takarékossági ötletével.
– Be kell jelenteni valamelyik emeleti lakásba egy rokkantat, akkor jár mindenféle támogatás – mondta.
Másfél tucat ember bólogatott, csak éppen vastapsot nem kapott az illető. Döbbenten álltam. Ilyen nyíltan lehet törvénytelenséget, csalást, lényegében okirat-hamisítást javasolni? Megtervezni? Senki nem érzi a tucatnyi emberből, senki, hogy illegitim, hogy büntetendő cselekményt ajánl az illető? Hogy maga a törvényszegésre való felbujtás is bűn egy jogállamban? S azt, hogy ezt rendes körülmények között nem lehetne kimondani sem?
– Az emberek élelmesek – mondta az említett szociológus ismerősöm. – Ha van kiskapu, akkor azt meg is találják. Találékony a magyar.
Hallgattam. Eszembe jutott, hogy hallottam már koldus-maffiának bérbe adott kisgyermekekről, akiket naponta kiültetnek kéregetni Londonban, Brüsszelben, Stockholmban a hideg járdára a "bérlői". Akkor miért ne lehetne bérbe venni egy mozgáskorlátozott nagymamát, nagytatát?
Hallottam már nyelvvizsgához hasonmások közvetítésről, amolyan országot járó bér-vizsgázókról. Bér-szavazókról is, akiket buszokkal szállítanak. De minden bizonnyal hungarikum a bér-rokkant ötlete.
Találékony a magyar. Már szinte látom is, hogy nemsokára hirdetések jelennek meg: "Uniós pályázatokhoz bérbe adunk teljes szakorvosi véleményezéssel rendelkező rokkantakat, látás- és hallássérülteket, valamint enyhén, közepesen és teljesen magatehetetlen egyéneket. A megrendelő külön kérése alapján életkorra, nemre való megbízást is teljesítünk."
Vagy már folyik is ez a biznisz?!
2018.08.19 18:30
Frissítve: 2018.08.19 18:59

Meglepetések érhetnek, ha tévét nézünk az ünnepen

Publikálás dátuma
2018.08.19 12:33

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/
„Talán már a mostani hosszú hétvégén is az lehet a nézőknek ünnep, hogy be sem kapcsolják a tévét. A műsorokat elnézve ez sem lenne meglepő.”
Nemzeti ünnep, vagy össznemzeti tévénézés. Ez a dilemma március 15-én, vagy október 23-án éppúgy felbukkan, mint most, augusztus 20-a alkalmából. A hatalmat minden tekintetben kiszolgáló, egykor közszolgálatinak indult, ma már csak annak csúfolt tévéknek persze nincs sok választásuk. Az M1 hírcsatorna, a Duna TV és a Duna World már csak azért is kénytelen nyomon követni az ünnep eseményeit, nehogy a politikusok fontos üzenetei ne jussanak el a széles néprétegekhez. Az más kérdés, hányan nézik ezeket az – általában – élő közvetítéseket, de végül is nekik a nézőszám úgysem számít. A kereskedelmi adók viszont ilyenkor beleadnak apait-anyait, hogy kiszolgálják a közönséget. Úgy tesznek, mintha az egész ország a készülékek előtt ülne, s nekik csak az a dolguk, hogy jobbnál-jobb filmekkel szórakoztassák a nagyérdeműt.
Az alkotmány, az új kenyér egykori, Szent István újjáéledt mostani napja is eme megosztás jegyében telik a tévékben. Jó hazafiak, hívők és Orbán-hívek már reggel fél 9-kor láthatják az ünnepélyes zászlófelvonást, aztán végigkísérhetik a tisztavatást, a légi és vízi parádét, megnézhetik, kik kapják idén a Szent István Rendet, délután szemtanúi lehetnek a Szent Jobb körmenetnek, a nap betetőzését pedig a Budavári Palotakoncert című operett-gála jelenti a Dunán. Amikor meg épp nem történik semmi, az ünnephez méltó filmekkel próbálják maradásra bírni őket. Bizonyára kevesen tudnak ellenállni e kínálatnak. Ha véletlenül mégis kezükbe kerülne a távirányító, bőséggel ütközhetnek magyar filmekbe. A TV2 délután például leadja Várkonyi Zoltán immár klasszikus Egri csillagokját, utána pedig a Macskafogót. Az M3-on este az István király című 1992-es magyar tévéjáték (nem a musical) látható, az RTL Klubon éjszaka pedig a Csak szex és más semmi című vígjáték. A többiek már bevált amerikai filmekkel keresik a nézők kegyeit. Ami azért érthető, hiszen az ünnepnap sem múlhat el reklámok nélkül, márpedig azokat közönségvonzó műsorok között tanácsos leadni.
Csak a sorozatok és szappanoperák hívei maradnak hoppon, ahogy az már ilyesfajta ünnepi alkalmakkor szokásos. Hétfő lévén a Dunán következne a Kártyavár újabb epizódja, de nem jön, egy hetet várni kell rá. Nem lesz Barátok közt, valamint Éjjel-nappal Budapest sem az RTL-n, valamint Jóban-rosszban a Super TV2-n. Még a Cool-on is elmarad az örök délutáni program, a Cobra 11 című, egyébként remekül megcsinált német krimi-sorozat néhány folytatásának ismétlése. Jó hír viszont e film kedvelőinek, hogy a következő vasárnaptól már vadonatúj részek láthatók az RTL Klubon: a 22. évad epizódjait kezdik vetíteni és várhatóan újabb bravúrosan felvett autópályás üldözések és tömegkarambolok színesítik a jól kitalált történeteket.
És nem ez az egyetlen meglepetés a jövő heti kínálatban. Ugyancsak az RTL Klubon szombat és vasárnap kora délutánonként lesz látható egy 1986-ban forgatott és világszerte vetített sorozat. A simlis és a szende hozta meg Bruce Willisnek az első átütő sikert. Pedig akkor még - a Taxisofőr egyik főszereplőjeként - a női főhős, Cybill Shepherd sokkal ismertebb volt nála. Kettejük remek játéka mellett szellemes ötletek, humoros párbeszédek jellemzik ezt a krimit, amely indulása után nem sokkal megkapott szinte minden jelentős tévésorozat-díjat (Emmy, Golden Globe). Ennél is váratlanabb viszont a TV2-ben esedékes változás. A jövő héten ugyanis - a Tények után - főműsoridőben azonnal jó filmeket vetítenek: bevált, sikeres hollywoodi alkotásokat. Látható lesz a Beverly Hills-i zsaru mindhárom része - Eddie Murphyvel. Megismétlik a Krokodil Dundee két részét, sőt műsorra tűzik még a Csonthülye című dél-afrikai vígjátékot is.
Nem valószínű, hogy ezekkel igyekeznek ellensúlyozni az RTL Klubon menő sorozatokat, mert azokkal úgysem tudnak - a jelek szerint talán már nem is akarnak - versenyezni. Viszont úgy látszik, egyelőre feladták az egész nyarat végigkísérő próbálkozásukat, hogy saját gyártású ál-vetélkedőkkel igyekezzenek magukhoz vonzani a nézőket. Előbb Kasza Tibor játékvezetésével két celeb próbálta - általában sikertelenül - hat hosszú fordulón át kitalálni, hány éves az eléjük állított személy. De nem ez volt a mélypont, hanem az utána következő Extrém Activity, amelyben Ábel Anita irányításával ugyancsak celebek szenvedtek a kitalálandó feladatok dzsungelében. Náluk csak a nézők szenvedtek jobban, hiszen ez a játék (?) egy-két este még akár lehet is szórakoztató, de minden hétköznap egy kicsit (nagyon) sok.
Attól tartunk azonban, hogy a pihenő nem tart sokáig. A nagy kereskedelmi tévék egymást felülmúlva - néha egymás orra elől - vesznek külföldön bevált licensz-műsorokat, hogy aztán a hazai környezethez applikálva azokat, szórakoztassák (hülyítsék) a nagyérdeműt. Így azon sem lehetnek meglepve, hogy a nézők lassacskán megtanulnak válogatni a műsorok között és mindig a kezük ügyében van a távirányító. A nagy hírveréssel beharangozott durranásokról meg előbb-utóbb kiderül, hogy nem nagyok és még kevésbé durranások. Talán már a mostani hosszú hétvégén is az lehet a nézőknek ünnep, hogy be sem kapcsolják a tévét. A műsorokat elnézve ez sem lenne meglepő.
2018.08.19 12:33