Bársony Éva: Érzékenyítő fesztivál

Publikálás dátuma
2018.01.20 08:30
SÓS ÁGNES FORGATÁSON - Szerelempatak című filmje önmagában sok hívet szerzett a dokumentum műfajnak
Fotó: /

Több ezer film közül válogatták ki azt a 44-et, amelyet a 4. Budapest International Documentary Festival (BIDF) versenyprogramja kínál január 23. és 28. között. A Cinema City Aréna négy termében zajló nemzetközi dokumentumfilm mustra magánkezdeményezésből nőtte ki magát a főváros komoly kulturális rendezvényévé. Sós Ágnes rendező, akinek a Szerelempatak című filmje önmagában is sok hívet szerzett a műfajnak, a fesztivál alapító-igazgatójaként évről-évre a dokumentumfilm rendkívüli értékeit népszerűsíti a rendezvényen.

Milyen kivételes kulturális-művészeti események várják idén a közönséget, erről beszélgetünk Sós Ágnessel. Már az óriási nyereség, hogy egy sor nagy hírű film lesz látható, amelyeket nálunk sehol másutt nem lehet megnézni, ami szomorú magyar sajátosság, hiszen a dokumentumfilm legjobbjai a valóságot mélységében mutatják meg a művészet erejével. Budapestre érkezik több Oscar-jelölt, Európa-díjas, Sundance Nagydíjas mű is a világfesztiválok favoritjai társaságában. Minden filmet elkísér az alkotója, a vetítéseket közönségtalálkozó és beszélgetés követi. „Így lesz eleven egy fesztivál, feledhetetlen élmény minden film.”

A 44 filmről 25 tagú nemzetközi zsűri dönt, tagjai között rendezők, fesztiváligazgatók, producerek. A mostani fesztivál nagy dobása, hogy a zsűrinek tagja lesz André Singer, világhírű angol filmes, aki 15 műben volt Werner Herzog munkatársa, és producerként segítette az évtized leghíresebb (Oscarra is jelölt) dokufilmjét, a Josh Oppenheimer rendezte Az ölés aktusát. Utóbbi felkavarta az egész világot, most végre levetítik nálunk is. Singer vállalta, hogy mesterkurzust is tart. Ez önmagában óriási elismerése a fiatal fesztiválnak, a BIDF első mesterkurzusaként a jövőre nézve megadja az alaphangot.

A filmélmények elmélyítésére különböző programokat kínál a fesztivál. Az egyik legizgalmasabb az Open Society Foundation pályázatának köszönheti megvalósulását. Öt napon át naponta új témát és új beszélgetést kínál a programsorozat, egy-egy versenyfilmhez kapcsolódóan vet fel ma különösen forró társadalmi és személyes problémákat olyan tekintélyes és közkedvelt szakértők részvételével, mint például Vekerdy Tamás pszichológus és közíró, vagy Bálint András színművész, volt színigazgató. A modern oktatás napján például Az emberarcú iskola című, ír-spanyol produkció a kiindulás. Ilyen beszélgetős vetítést tartanak a menekültek, a másság, a gyermekek valamint a demokrácia és szabadság napja elnevezéssel is.

Aki egyszer beül a vetítőbe a dokumentumfilmekre, az Sós Ágnes meggyőződése szerint nem szabadul a történetmesélős, nagy alkotói beleélést sugárzó filmek varázsától. „Nagy élmény, hogy az éveken át figyelt valóságot látod, a mélyére tekintesz, emberi sorsok nyílnak meg előtted, s igazi drámák szemtanúja vagy. Nem te jársz ott, mondjuk az Izraelbe menekült, brékelő orosz fiúk sarkában (Babiloni álmodozók), de a rendező éveken át ott van. És megörökíti a küzdelem stációit, amivel ezek a srácok a perifériáról a brék Európa bajnokaivá emelkednek.” (Hab a tortán: a három Európa-bajnok bréktáncos el is kíséri filmjét Budapestre.)

A „sorskövető” dokumentarista módszer legjobbjai között látható a három kínai kisgyerek sorsa (A Napra várva), akikkel akkor találkozunk, mikor apjukat látogatják a börtönben, s még nem tudják, kivégzik-e őt másnap, vagy sem. Ugyancsak a mélyre merüléstől meghökkentő a finn kamaszlányok játéka (Hobbilovasok forradalma), akik seprűnyélre papírmasé lófejet erősítenek, és amikor épp gúnyosan elhúznánk a szánkat az idétlenségükön, kezd felsejleni, milyen drámák és tapasztalások lapulnak meg titokban viselkedésük mögött. A kamera intenzív jelenléte emeli művészi tetté a négy mexikói prostituált (Vágyak tere, Sundance Nagydíj) estéit és történeteit Mexikóváros utcáin, életük sötét bugyraiban.

Az idei mustra az érzékenyítés fesztiváljának mondható, csupa olyan film, amely a tolerancia, az együttérzés reakcióit emeli közösségi élménnyé. Okos gesztus, hogy a szervezők kiküldték a gimnáziumokba a fesztivál programját, s van olyan (alternatív) gimnázium, ahonnan egy adott napon az összes évfolyam ott lesz a vetítésen. Sós Ágnes azt mondja, a középiskolás nézőik mindig nagy empátiát mutattak a filmekben felmutatott sorsok iránt: „Aki ilyen dokumentumfilmeket néz, nem egykönnyen dől be az óriásplakátok manipulációjának, az uszításnak, a hazugságoknak. Ezek a filmek segítenek belelátni a valóságba, és kivédeni az átveréseket.” A versenydarabok több mint negyede gyerekekről, kamaszokról, fiatalokról szól, olykor egészen szélsőséges helyzetben. A Radió Kobani egy 20 éves kurd rádiós lány munkáját követi, miközben ölik a barátait és rommá lőnek körülötte mindent. A Tomboló Irán technó-zenészekről szól, akiket hazájukban üldöznek, s mikor azt hiszik, kiszabadultak, a szabad Nyugatról rövid úton kizsuppolják őket. Az Oscar-jelölt Hazám, Watani egy szíriai család drámáját mutatja be: miután az ISIS ellen harcoló apát foglyul ejtik, az anya a gyerekeivel menekülni kényszerül. A Sötét oldal iráni fiatalkorú lányok börtönében dokumentálja a napokat és kapja el az egymás iránti szolidaritás és segítés pillanatait. Az Európa-díjas lengyel film, az Én vérem egy retardált kamasz és a róla gondoskodó nővére köznapi drámája családjuk egyesítéséért, s egyben a szeretet himnusza.

Több magyar mű is versenyez, köztük A monostor gyermekei című, amelynek érdekessége, hogy ez az első magyar-bhutáni koprodukció. Zurbó Dorottya alkotótársával, Arun Bhattaraival egy Himalája lábánál fekvő apró falucskában a buddhista apa és a hagyományok iránt már közömbös gyerekei közötti feszültségről forgatott filmet. Dobray György Próbajátékában egy roma család egyetlen kitörési lehetőségről álmodozik: ha kiskamasz fiuk kijut Hollandiába, focista karrierje kihúzná őket a nyomorból. Ugyancsak a kitörés egyetlen lehetősége hajtja Bartha Máté Bajnok című filmjének roma kislány hősét, aki egy nagy bokszgálára készül, hogy az álmát valóra váltsa.

És egy szenzációs meglepetés: a szervezők rávették Gazdag Gyulát, ugorjon át kaliforniai egyeteméről (UCLA), ahol filmeseket tanít, s vegye át az idén neki ítélt Életműdíjat. A magyar dokumentumfilm nagymestere így személyes jelenlétével teszi egyedülállóvá az idei dokufesztivált.

2018.01.20 08:30

Operabál – azaz inkább estély – 1946-ban

Publikálás dátuma
2018.08.12 18:00

Fotó: Fortepan/ Szent-Tamási Mihály
A háború befejezése után ismét megkezdte működését az Operabarátok Egyesülete. A dalszínház életében való újra megjelenésének első jeleként három programpontból álló rendezvénnyel lépett a közönség elé: A Rajna kincse című Wagner-mű előadása, utána vacsora az Operaházban, azt követően pedig tánc. Ha nem is nagy bál – hiszen a táncparkett nem egyesítette a színpadot a nézőtérrel –, mégis olyan kulturális esemény, ami révén többletbevételhez lehet juttatni az Operaházat.
Két külügyminisztériumi kollégámmal, Karcsival és Miklóssal elhatároztuk, hogy – természetesen meghívva egy-egy ifjú hölgyet – mi is jelen leszünk. Megvettük a jegyeket, foglaltattunk asztalt, ki-ki megjelent hölgyével az Andrássy úti palotában. Feltűnt nekem, hogy máskor vidám Károly barátom nincs jó hangulatban. Partnere, érettségi előtt álló gimnazista, nem osztotta Karcsi levertségét, élvezte élete első báli estélyét. Karcsi az előadást követő vacsora alatt próbálta ugyan a jókedv tettetését, de nemigen sikerült neki. Partnere szerencsére nem sokat érzett ebből, mert roppant csinos lévén, nagyon kelendő volt a táncosok körében. Vacsora után alkalmam volt Karcsival négyszemközt maradni. Bánatosan mesélte el, hogy miért olyan levert. Előrebocsátom, az operaestély időpontja 1946/47 fordulója, vagyis hetven évvel ezelőtt járunk.
Karcsi a megbeszélt időpontban jelent meg a kislány lakásán. A mama fogadta és türelmét kérte, hogy lánya még nem útra kész. Bevitte a szalonba, ahol barátnőjével beszélgetett, aki – nekem rokonom volt – ugyanúgy mesélte el a történetet, mint a fehér asztalnál Karcsi. A hölgyek egy-egy karosszékben ültek és csevegtek. Az egyik hölgy cigarettát vett elő, mire Karcsi sietve zsebébe nyúlt, előrántotta öngyújtóját és nem vette észre, hogy azzal együtt kirepült a zsebéből a hölgyek lába elé egy pőre koton. A mama pedig így szólt Karcsihoz: "Kedves Károly, valamit elvesztett." Karcsi odanézett. "Reméltem, hogy megnyílik a föld, hogy elsüllyedjek..." Mivel azonban a csoda nem történt meg, Karcsi kénytelen volt lehajolni és újból zsebre tenni a csomagolás nélküli óvszert. Szerencséje volt, mert abban a pillanatban belibegett a tollászkodását éppen befejezett kislány és közölte, hogy mehetnek. Karcsi, örülvén, hogy az egészségügyi cikk lekerült a napirendről, buzgón helyeselt és elindultak. "Mit fog rólam gondolni a mama?" – fejezte be Karcsi. Azt, hogy milyen gondos fiatalember vagy – feleltem.
Karcsi az est hátralevő részében szorgalmasan töltögetett saját magának és mire a mulatság véget ért, már láttam, hogy nekem kell hazakísérni a kislányt is, nemcsak az én partneremet. Hogy nemcsak az említett két hölgyet, hanem egy harmadikat is nekem kell hazafuvaroznom, akkor derült ki, amikor Miklós barátom közölte, hogy számít rám: hazakísérem az ő partnerét is, mert ő az est hátralévő részét – karrierje érdekében – Bolgár Elek külügyi államtitkár lányának fogja szentelni. Ott álltam hát az Opera ruhatára előtt három szép lánnyal. Szerencsére sikerült találnom egy taxit, amibe bepasszíroztam a hölgyeket – akkoriban szokásos Austin típusú, apró kocsi volt. Karcsi, látván, hogy nem fér be, belekapaszkodott a hátsó csomagtartó-rácsba, de két másik sofőr segített a miénknek és visszatartották. Karcsi pedig elindult a nagy magyar éjszakába.
Csak hétfőn reggel, a hivatalban tudtam beszélni vele. Nem sokkal azután, hogy elmentünk, valahol az Andrássy úton elkapta az éjszaka egy hivatásos tündére. Tőle eltávozva hazament. Amikor délben felébredt, megállapította, hogy vadonatúj Parker töltőtolla nincs meg. Biztos kiesett a zsebéből, gondolta, ott kell legyen az Andrássy úti nőnél. Ha letagadja, botrányt fog csinálni. A házszámot nem tudta, de emlékezett a kapualjra. Mivel akkoriban a lakóházak kapuit reggel 6 és este 10 óra között nyitva tartották, hamar megtalálta "vendéglátóját", aki örömmel látta viszont: de jó, hogy eljött, itt hagyta a Parkert.----
Hát akkor szerencséd van – mondtam. Szerencsém? – kérdezte Karcsi. Ha te látnád azt a nőt! Rémes! Inkább veszett volna oda a Parker!
2018.08.12 18:00
Frissítve: 2018.08.12 18:00

Hegyi Iván: Ó, csak a filmdal jönne már!

Publikálás dátuma
2018.08.12 17:00

Fotó: /
Presser Gábor szépen teleírta a slágerlistát 1980-ban. Abban az évben jelent meg a Loksi című dupla album a Boksszal, az Embertelen dallal, a Ha eljönnek az angyalokkal, és akkoriban mutatták be Dobray György filmrendező alkotását, Az áldozatot, amelyben Komár László énekelte egy bárban, miközben Kristály nyomozó (Reviczky Gábor) Vandával (Sáfár Anikó) randevúzott, hogy "Ó, csak a hajnal jönne már..." 
A nyomasztó hangulatú film ugyancsak sötét tónusú dalát alighanem többen dúdolták, mint ahányan a hazai thrillert megnézték, pedig akadt, nem csupán a mozi-ínyencek számára csábító jelenet is a vásznon. "Vanda" félmeztelenül állt az ablakban, a detektív pedig megkérdezte tőle: – Nem zavar, hogy néznek? (Szemben egy lakótelepi ház magasodott.) Mire a megszólított így felelt: "Ja, a jogtanácsos úr? A felesége évek óta gipszágyban fekszik. Ez az egyetlen öröme..." Presser, aki a hatvanas évek közepén együtt muzsikált az újjáalakuló Scampolóban Komárral, nem ragadt meg egyvalaminél, s az LGT ellátása mellett az énekes stílusának – valamint a publikum ízlésének – messzemenően megfelelő rock and rollt komponált. A szöveget nem Dusán Sztevanovity, hanem a filmnovellát is jegyző Juhász Sándor írta. "A kerti úton suttogás, száz árnyék útra kél; fakó, furcsa látomás, és úgy fél Rácz Adél" – hangzott a vetítés során, s a sorok tökéletesen illettek a drámai történethez. Juhász sokoldalú ember, valóságos polihisztor volt: a forgatókönyveken túl verseket írt – Károly utca címmel halála után, 1995-ben adták ki válogatott költeményeit –, festőművészként többször kiállított itthon és külföldön, továbbá rajzfilmeket rendezett, s jó néhány ismert slágerszám szövege fűződik a nevéhez. Tőle van a Száguldás, Porsche, szerelem, a Mondd, kis kócos, továbbá Elvis-átültetések egész sora: A szerelem kormányoz (Can't Help Falling in Love), Árva, bús, éjszakán (Are You Lonesome Tonight), Ne sírj, apám (Don't Cry Daddy), Egy perc az élet (It's Now or Never), Sírás a kápolnában (Crying in the Chapel). Az utóbbi stimmelt élete egy szakaszához, mert volt, hogy egy hűvösvölgyi romtemplomban lakott. Ötvenkilenc éves korában, rákbetegségben halt meg 1993-ban (Komár csaknem húsz évvel később követte őt), ám nyolcvanban még nyilván örömmel olvasta – a szerzőtárs Presserrel együtt – a kritikát: "Nem eget rengetően nagy dal, félhangonként emelkedő versszakaival, halványan behízelgő dallamával. (...). Mégis. Perfekt kis darabról van szó, remek filmzenéről." Az évtized nem egy beszámoló szerint muzikálisan is unalmas fordulóján a rock and roll a reneszánszát élte idehaza. A Hungaria tarolt a Rock and Roll Party című album dalaival – a Micsoda bulitól a Csókkirályig –, de Hobo és Deák Bill sem hiába nyomta a Rolling Stones bluest vagy a Ki vagyok én? -t ("nem vagyok munkás, nem vagyok paraszt"); hogy a Loksi-albumon szintén szereplő "Szentimentális rakenrollról" meg ne feledkezzünk. A V'Moto-Rock korabeli slágere meg passzolt a hajnali nótához, hiszen Demjén azt énekelte a publikum nem kristálytiszta, de annál átszellemültebb vokálja kíséretében: "Várj, míg felkel majd a nap." Az "áldozati" szám megjelent Komár első nagylemezén, a Táncoló fekete lakkcipőkkel, a Fehér holddal és egy Szörényi–Bródy szerzeménnyel, a Családi rockyval együtt. ("Egy, két, hár', négy gyerekem lesz, ha megtalálom azt a lányt...") Ám a korongról a legjobban a filmdal hasított, pedig a profi Komár nem tett kivételt: mindegyik dalát mindenütt a tőle telhető legnagyobb alázattal adta elő, kilengést még haknikon sem engedett meg magának. A fellépéssel éppen meg nem örvendeztetett rajongók meg ültek a rádió előtt, és azt kívánták: ó, csak a "Hajnal" jönne már...
2018.08.12 17:00
Frissítve: 2018.08.12 17:00