Bársony Éva: Érzékenyítő fesztivál

Publikálás dátuma
2018.01.20. 08:30
SÓS ÁGNES FORGATÁSON - Szerelempatak című filmje önmagában sok hívet szerzett a dokumentum műfajnak

Több ezer film közül válogatták ki azt a 44-et, amelyet a 4. Budapest International Documentary Festival (BIDF) versenyprogramja kínál január 23. és 28. között. A Cinema City Aréna négy termében zajló nemzetközi dokumentumfilm mustra magánkezdeményezésből nőtte ki magát a főváros komoly kulturális rendezvényévé. Sós Ágnes rendező, akinek a Szerelempatak című filmje önmagában is sok hívet szerzett a műfajnak, a fesztivál alapító-igazgatójaként évről-évre a dokumentumfilm rendkívüli értékeit népszerűsíti a rendezvényen.

Milyen kivételes kulturális-művészeti események várják idén a közönséget, erről beszélgetünk Sós Ágnessel. Már az óriási nyereség, hogy egy sor nagy hírű film lesz látható, amelyeket nálunk sehol másutt nem lehet megnézni, ami szomorú magyar sajátosság, hiszen a dokumentumfilm legjobbjai a valóságot mélységében mutatják meg a művészet erejével. Budapestre érkezik több Oscar-jelölt, Európa-díjas, Sundance Nagydíjas mű is a világfesztiválok favoritjai társaságában. Minden filmet elkísér az alkotója, a vetítéseket közönségtalálkozó és beszélgetés követi. „Így lesz eleven egy fesztivál, feledhetetlen élmény minden film.”

A 44 filmről 25 tagú nemzetközi zsűri dönt, tagjai között rendezők, fesztiváligazgatók, producerek. A mostani fesztivál nagy dobása, hogy a zsűrinek tagja lesz André Singer, világhírű angol filmes, aki 15 műben volt Werner Herzog munkatársa, és producerként segítette az évtized leghíresebb (Oscarra is jelölt) dokufilmjét, a Josh Oppenheimer rendezte Az ölés aktusát. Utóbbi felkavarta az egész világot, most végre levetítik nálunk is. Singer vállalta, hogy mesterkurzust is tart. Ez önmagában óriási elismerése a fiatal fesztiválnak, a BIDF első mesterkurzusaként a jövőre nézve megadja az alaphangot.

A filmélmények elmélyítésére különböző programokat kínál a fesztivál. Az egyik legizgalmasabb az Open Society Foundation pályázatának köszönheti megvalósulását. Öt napon át naponta új témát és új beszélgetést kínál a programsorozat, egy-egy versenyfilmhez kapcsolódóan vet fel ma különösen forró társadalmi és személyes problémákat olyan tekintélyes és közkedvelt szakértők részvételével, mint például Vekerdy Tamás pszichológus és közíró, vagy Bálint András színművész, volt színigazgató. A modern oktatás napján például Az emberarcú iskola című, ír-spanyol produkció a kiindulás. Ilyen beszélgetős vetítést tartanak a menekültek, a másság, a gyermekek valamint a demokrácia és szabadság napja elnevezéssel is.

Aki egyszer beül a vetítőbe a dokumentumfilmekre, az Sós Ágnes meggyőződése szerint nem szabadul a történetmesélős, nagy alkotói beleélést sugárzó filmek varázsától. „Nagy élmény, hogy az éveken át figyelt valóságot látod, a mélyére tekintesz, emberi sorsok nyílnak meg előtted, s igazi drámák szemtanúja vagy. Nem te jársz ott, mondjuk az Izraelbe menekült, brékelő orosz fiúk sarkában (Babiloni álmodozók), de a rendező éveken át ott van. És megörökíti a küzdelem stációit, amivel ezek a srácok a perifériáról a brék Európa bajnokaivá emelkednek.” (Hab a tortán: a három Európa-bajnok bréktáncos el is kíséri filmjét Budapestre.)

A „sorskövető” dokumentarista módszer legjobbjai között látható a három kínai kisgyerek sorsa (A Napra várva), akikkel akkor találkozunk, mikor apjukat látogatják a börtönben, s még nem tudják, kivégzik-e őt másnap, vagy sem. Ugyancsak a mélyre merüléstől meghökkentő a finn kamaszlányok játéka (Hobbilovasok forradalma), akik seprűnyélre papírmasé lófejet erősítenek, és amikor épp gúnyosan elhúznánk a szánkat az idétlenségükön, kezd felsejleni, milyen drámák és tapasztalások lapulnak meg titokban viselkedésük mögött. A kamera intenzív jelenléte emeli művészi tetté a négy mexikói prostituált (Vágyak tere, Sundance Nagydíj) estéit és történeteit Mexikóváros utcáin, életük sötét bugyraiban.

Az idei mustra az érzékenyítés fesztiváljának mondható, csupa olyan film, amely a tolerancia, az együttérzés reakcióit emeli közösségi élménnyé. Okos gesztus, hogy a szervezők kiküldték a gimnáziumokba a fesztivál programját, s van olyan (alternatív) gimnázium, ahonnan egy adott napon az összes évfolyam ott lesz a vetítésen. Sós Ágnes azt mondja, a középiskolás nézőik mindig nagy empátiát mutattak a filmekben felmutatott sorsok iránt: „Aki ilyen dokumentumfilmeket néz, nem egykönnyen dől be az óriásplakátok manipulációjának, az uszításnak, a hazugságoknak. Ezek a filmek segítenek belelátni a valóságba, és kivédeni az átveréseket.” A versenydarabok több mint negyede gyerekekről, kamaszokról, fiatalokról szól, olykor egészen szélsőséges helyzetben. A Radió Kobani egy 20 éves kurd rádiós lány munkáját követi, miközben ölik a barátait és rommá lőnek körülötte mindent. A Tomboló Irán technó-zenészekről szól, akiket hazájukban üldöznek, s mikor azt hiszik, kiszabadultak, a szabad Nyugatról rövid úton kizsuppolják őket. Az Oscar-jelölt Hazám, Watani egy szíriai család drámáját mutatja be: miután az ISIS ellen harcoló apát foglyul ejtik, az anya a gyerekeivel menekülni kényszerül. A Sötét oldal iráni fiatalkorú lányok börtönében dokumentálja a napokat és kapja el az egymás iránti szolidaritás és segítés pillanatait. Az Európa-díjas lengyel film, az Én vérem egy retardált kamasz és a róla gondoskodó nővére köznapi drámája családjuk egyesítéséért, s egyben a szeretet himnusza.

Több magyar mű is versenyez, köztük A monostor gyermekei című, amelynek érdekessége, hogy ez az első magyar-bhutáni koprodukció. Zurbó Dorottya alkotótársával, Arun Bhattaraival egy Himalája lábánál fekvő apró falucskában a buddhista apa és a hagyományok iránt már közömbös gyerekei közötti feszültségről forgatott filmet. Dobray György Próbajátékában egy roma család egyetlen kitörési lehetőségről álmodozik: ha kiskamasz fiuk kijut Hollandiába, focista karrierje kihúzná őket a nyomorból. Ugyancsak a kitörés egyetlen lehetősége hajtja Bartha Máté Bajnok című filmjének roma kislány hősét, aki egy nagy bokszgálára készül, hogy az álmát valóra váltsa.

És egy szenzációs meglepetés: a szervezők rávették Gazdag Gyulát, ugorjon át kaliforniai egyeteméről (UCLA), ahol filmeseket tanít, s vegye át az idén neki ítélt Életműdíjat. A magyar dokumentumfilm nagymestere így személyes jelenlétével teszi egyedülállóvá az idei dokufesztivált.

Szerző

Erdélyi Eszkimó Péter: Kilopott levél

Publikálás dátuma
2018.01.20. 08:25

Károly őrvezető elővette a már egészen kurtára faragott ceruzáját és elkezdte róni apró gyöngybetűit. Hűvös őszi este fújt a Don felől, a földbe ásott bunker azonban adott némi oltalmat a szél ellen és sokáig őrizte az emberek testmelegét.

„Kedves feleségem!” – kezdte, de itt megállt. Kevés a hely a postai levelezőlapon, amely ráadásul most várhatóan kikerüli a katonai cenzúrát, vagyis Károly nyíltan írhat ugyan, de spórolnia kell minden szavával. Ekkor úgy döntött, két lapot ír tele. Kivételes alkalomra, kivételes levelet küld szeretteinek. 

„Tudatom veled, hogy 15-diki leveled megkaptam és írtad, hogy a csomagot nemsokára küldöd. Hát csak küldjed is kisanyám, mert rettenetes nehezen várom. Legutóbbi levelemben ugyan azt írtam, hogy ne küldjed még, de most már küldheted és kérlek, ha csak teheted, ne késs sokáig vele, mert a helyzet egyik napról a másikra változhatik és ha késel vele, az is meglehet, hogy nem kapom meg. Szoríts bele még pár pakli dohányt, valamint gyufát is és írjál hosszú levelet, hogy miként éltek, csak jól csomagold be.”

Károly most megállt, igyekezett összeszedni a gondolatait, de ettől az igyekezettől egyre nyugtalanabbá vált. Szeretett volna minden részletet megosztani imádott feleségével, de világos volt, hogy szinte távirati stílusban kellene fogalmaznia… Ismét nekiült a levélírásnak.

„Ezt a levelet az egyik bajtársam viszi haza titokban, akit szabadságoltak, ezért ne csodálkozzál, hogy miért a magyar királyi posta továbbítja neked, kisanyám!

Mi Uriv faluban, a Don-kanyar jobb partján ástuk be magunkat. Amikor elfoglaltuk a falut, a lakosok a házaikban óvták magukat a tűzharctól. A fegyvertelen civileket összegyűjtöttük a főtéren, az orosz katonákat lefegyvereztük és hadifogolyként bántunk velük, tehát elláttuk őket, de dolgozniuk is kellett, a futóárkokat is velük ásattuk ki. A fegyveres civileket pedig a tisztjeink partizánoknak minősítették, mindenféle vizsgálat és eljárás lefolytatása nélkül kivégeztették őket. A többi falubelit a nagyobbik templomukba zártuk, hogy állomáshelyünket nyugodtan tudjuk kialakítani.      

Az oroszok nem nyugodtak bele abba, hogy az itt lévő egyik hídfőállásukat elfoglaltuk, ezért néhány hónap alatt négyszer vertek ki bennünket a községből, de négyszer sikerült visszafoglalnunk a bázisunkat. A gondunk csak az volt, hogy rengeteg orosz adta meg magát. Pár heteeee....”

„Na, ezek most forró percek voltak! Pontosan 540 percig, vagyis kilenc órán át támadtak bennünket a ruszkik, akik a sötétben átúsztattak a folyón. Ezért szakadt meg a levelem. Szerencsére vissza tudtuk verni őket, sőt, üldözőbe is vettük a kis csapatot és négy hadifoglyot ejtettünk. Négy ukránt, akik nem is akarnak visszatérni az egységükhöz, ellenkezőleg, nyugatra akarnak visszamenni, a falujukba. De volt ennél cifrább hadifogolyszerzési esetünk is. Éppen a gulyáságyúnál sorakoztunk kezünkben a csajkáinkkal, amikor orosz szóra lettünk figyelmesek. Bajtársainkkal megfordultunk és nem hittünk a szemünknek! Három orosz katona állt a sor végén, mégpedig fegyver helyett csajkával a kezében. Rettentően éhesek lehettek, hogy át mertek szökni hozzánk önkéntes hadifogolynak.”

Itt Károly megint abbahagyta az írást és arra gondolt, hogy ki tudja milyen büntetést kap a barátja, ha megtalálják nála a levelet. Önmagáról nem is beszélve, hiszen hadititkokat oszt meg a levelében. Ettől a gondolattól kissé elbizonytalanodott, de elhessegette a komor képeket és folytatta.

„Az én nehézpuskás rajom hála Istennek eddig épségben megmaradt. Még különösebb betegség sem támadta meg őket és beléjük neveltem, hogy a túlélés ára az egymásra figyelés, az egymás okos támogatása és minden lehetséges parancs maradéktalan végrehajtása, elsősorban az éjszakai őrségben való éber szolgálat.”

Károly agg korában bekövetkezett haláláig számtalanszor elolvasta ezt a nyílt levelét, gondolatban újra átélve azokat a napokat, mert akkor mind az öt rábízott bajtársa és hatodik társuk, Táltos, a lovuk még éltek. Sajnos haza csupán a halálhírüket hozhatta. Visszagondolva hősi halálukra, sokat tűnődött azon, mit tehetett volna jobban, körültekintőbben ennek elkerüléséért. Mire nem figyelt fel, mit készíthetett volna elő alaposabban, miben hibázott? Majd' minden egyes alkalommal könnyeivel küszködött az öreg doni vitéz.  

Témák
doni áttörés

Kvász Iván: Midőn kiöntötte a

Publikálás dátuma
2018.01.20. 08:20
A NAGY VÍZ - Akarattyánál már megpillanthatjuk a Balatont FOTÓ: PIARISTA LEVÉLTÁR/HOLL BÉLA

Katonának lenni nem jó dolog. Nézhetjük innen, nézhetjük onnan, nosztalgiázhatunk róla utóbb naphosszat, traktálhatjuk katonasztorijainkkal családtagjainkat unalomig, de akárhogy is: a katonaság rossz dolog, még békeidőben is. Hirsch Jenő pedig még csak nem is panaszkodhatott igazán, hiszen mindösszesen 11 hónapot kellett előfelvételisként lehúznia az egyetem előtt, s jöhetett a nagy szabadság. Amivel nem is oly könnyű élni a szabadulás után.

A legfőbb gond és egyben leküzdhetetlen akadály a kopaszság. A beat-korszak szülötteinek hajkoronájuktól történt megfosztása gyógyíthatatlannak tetsző komplexusok melegágyává vált. Serkentek hát a bajszok, borostásodtak a pofázmányok, ámde a haj csak nem akart a megfelelő – legalább fülcimpa alatti – hosszra nőni. Márpedig hajatlanul hogy lehet csajozni a Balatonon?! Tudvalevő, hogy a katonaság után az első és legsürgetőbb teendő a csajozás. És hol máshol, mint a magyar tenger partján, ahol felvilágosult endékás táborlakó lányok várják leplezetlen – vagy alig leplezett – ágyéki vágyaikkal a magyar telivér csikókat.

Hát, ha két centi hosszú, akkor két centi, a leszolgált katona nem fél semmitől, nekivág a nagy kalandnak. Irány a Déli pu., háton a zsák, benne a gumimatrac és a sátor, csupán pár óra vonatozás, mert, ugye, a balatoni vonat minden állomáson és megállóhelyen valóban megáll, de Akarattyánál már megpillantjuk a nagy vizet, majd Földváron lecövekelünk a tóparti kempingben. Lecövekelnénk, ha volna hely. Aztán az is akad, ugyan fű nincs körülötte, fa lombja nem vet rá árnyékot, de legalább közel a közös mosdó. Gyors és szakszerűtlen sátorverés és jöhet a buli: a Bergendy játszik a zenés hajón! Hőseinket – ifjú Hirsch Jenőt és barátját – semmi nem tarthatja vissza. Mit nekik az eleredő, majd zuhogó eső, rohanás a kikötőhöz, fel a fedélzetre, adjuk át magunkat a fergeteges élménynek! És ni csak: a népi demokratikus német lányok tényleg a helyükön és még egy-két szende pillantást is megkockáztatnak vállalkozó szellemű ifjaink felé.

Azt mondják – mások -, hogy a balatoni vihar szépséges látvány és gyönyörűek a tarajos hullámai. Speciel egy koncertnek nem kedveznek. Demjén Rózsi becsületére legyen azonban mondva, keményen harcolt az elemekkel és a villámlást túlkiabálva énekelte a „De nehéz az iskolatáskát”. Ám lassan-lassan eltünedezett mellőle a zenekar többi tagja és a hajó hirtelen megállt. Pontosabban: zátonyra futott, ami elég hihetetlennek tűnt mindenki számára - beleértve a legénységet is. Fölülről ömlik, alul meg nincs víz. A koncertnek így vége szakadt, de a Bergendy megszolgálta a pénzét: merték vödreikkel a vizet a hajóból rendületlenül. Ami, persze, kárvallott ex-katonáinkat a legkevésbé sem vigasztalta, igaz, azért éreztek némi megkönnyebbülést, amikor nagy nehézségek árán végül szilárd talajra léphettek.

Ezzel aztán lőttek a csajozásnak is, hiszen mindenki menekülőre fogta a dolgot és örült, ha bőrig ázva is, de a sátráig eljutott. Ahová Hirschék végül mégiscsak hárman fészkelték be magukat, pusztán emberbaráti megfontolásból. Történt ugyanis, hogy egyik katonatársuk húga valahogy fedél nélkül maradt. Furcsa egy éjszaka volt. A lány ott kucorgott és didergett valamelyik sarokban, Jenőék szűken bár, de legalább a matracaikon, az eső meg csak esett, esett, robajlásszerű villámcsapásokkal rémisztgetve. Aztán Hirsch csak elaludt valahogy, nyugtalan álma volt, egy hajón képzelte magát, állandó ringatózásban, tengeri betegségtől gyötörten. Amikor a rémálomból felriadt, jött rá, hogy valóban úsznak a matracaik, miután a víz teljesen elöntötte a sátruk alját. Így esett meg, hogy nagy kegyesen a hölgynek is megengedték, költözzön át Jenő barátjához, mely nagyvonalú gesztus aztán kitartó szerelmet eredményezett.

Itt lenne tehát a boldog végkifejlet helye, ha és amennyiben Jenőhöz is befészkelődött volna legalább egy endékás lány. Helyette reggel Hirsch egy súrolókefe hangjára ébredt, amely valahogy nagyon közel hozzá tette a dolgát, mondhatnánk közvetlenül a fülénél. Amikor nagy nehezen kitántorgott, hogy megnézze, ugyan mi történt, döbbent rá: a kemping személyzete az ő sátrukat tisztítja. Nincsenek véletlenek. Az egyetlen üresen maradt hely, ahol letáboroztak, a közvécé alatt terült el. Az eső meg már csak olyan, hogy kimossa, ami az útjába kerül. Nincs mit szépítenünk a valóságon: Jenő számára a nagy szabadság úgy kezdődött, hogy kiöntötte a szar.

Szerző
Témák
katonaság