Az 1980-as Lake Placid-i téli olimpia óta nem állhatott magyar sportoló dobogón, akkor a Regőczy Krisztina, Sallay András jégtánckettősnek sikerült ez a bravúr. A magyar páros teljesítménye alapján aranyat érdemelt volna.
- Gondol még a 38 évvel ezelőtt történtekre, eszébe jut, hogy megfosztották Önöket egy olimpiai aranyéremtől?
- Ahogy közeledik a játékok rajtja, és egyre többször szóba kerül ez a téma, visszajönnek az emlékek, de a hétköznapokban nem ez jár a fejemben. Mindenki látta, mi történt, a televízió a győztes szovjet pár tiszteletére játszott himnusz alatt is minket mutatott a dobogón. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori elnöke, Lord Killanin az olimpia botrányának nevezte a történteket. Nincsenek bennem rossz érzések, két héttel később világbajnokok lettünk, ami komoly elégtételt és kárpótlást jelentett nekünk.
Fotó: MTI/Petrovics László
- Egyébként sem ez volt minden idők legjobb olimpiája, a résztvevők a sportolói faluban szűk szobákban laktak, melyekből később börtöncellákat alakítottak ki.
- Azt gondolom, hogy természetesen fontos a résztvevők kényelme és biztonsága, de túl van ez dimenzionálva, ahogy az is, amennyire most igyekszik mindenki minél tökéletesebb házigazda lenni. Egy sportoló számára óriási élmény ott lenni az olimpián, amelynek a hangulata semmilyen más versennyel nem hasonlítható össze. Ráadásul 1980-ban csak mi képviseltük Magyarországot, sokan szurkoltak nekünk, és rengeteg szeretetet kaptunk, ami a mai napig megmaradt, fantasztikus érzés, hogy nem felejtettek el minket az emberek.
- Most is még megkérdezik Öntől, hogy a férje-e Sallay András?
- 17 évig voltunk partnerek a jégen, nem, ez a téma mostanában már nem szokott szóba kerülni, de tudják, kik vagyunk, milyen eredményt értünk el, és ez nagyon jólesik.
- A nemzetközi szövetség műkorcsolya, jégtánc és szinkronkorcsolya szakági sportigazgatójaként mit tud tenni az igazságos pontozásért?
- Igyekszünk a szabályok szigorú betartatásával minimálisra csökkenteni a lehetőséget a visszaélésekre, de sosem lesz olyan a pontozás, hogy az mindenkinek megfeleljen. Ahol emberek döntenek, ott nem lehet kizárni az emberi tényezőt, ahogy azt is el kell fogadni, hogy egy-egy kűr nem mindenkinek tetszik egyformán.
- Tóth Ivett révén egy magyar műkorcsolyázó lesz ott Pjongcsangban. Mi az oka annak, hogy itthon nem tud gyökeret ereszteni a sportág, az országos bajnokságon alig vannak indulók?
- Először is nagyon örülünk annak, hogy lesz magyar induló a műkorcsolya-versenyeken, négy évvel ezelőtt Szocsiban nem volt kvótánk. A kevés induló nem csak nekünk okoz komoly gondot, sok országban zajlik úgy az országos bajnokság, hogy a három érmet sem tudják kiosztani. Ezért döntött úgy a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, hogy részt vesz a visegrádi négyek közös bajnokságán, így a létszám és a színvonal is emelkedik.
- Ön és Sallay András a magyar sport utolsó téli olimpiai érmesei. Most azonban úgy tűnik, reális az esélye annak, hogy más is odaérhet a dobogóra. Mit szól ehhez?
- Nagyon szurkolok minden magyar résztvevőnek, így a magyar éremesélyeseknek is. Ők is érzik a kiemelt érdeklődést, a felfokozott várakozást. Az azonban fontos, hogy ne legyen elvárás az érem, mert akkor ez már nyomásként jelentkezik, ami extra terhet jelent. Ráadásul a rövidpályás gyorskorcsolya nagyon kiszámíthatatlan sportág, lehet reménykedni, sőt kell is a jó eredményben, de egy rossz mozdulat, vétlen ütközés is befolyásolja az eredményt. Nagyon boldog lennék, ha a sok munka mellé egy nagy adag szerencse is melléjük szegődne és sikerülne magyar sportolónak odaérni a dobogóra, így végre a műkorcsolya és jégtánc mellett egy másik téli, korcsolya szakágban is lenne 38 év után újabb magyar érem.
- Ön is kint lesz az olimpián, eszébe jutott, hogy esetleg Ön adja át az érmet az eredményhirdetésnél a magyar dobogósnak, ha sikerül valakinek odaérni?
- Nem, erre nem gondoltam eddig, nem is tudom, mi ennek a menete, de érdekes a felvetés. Lehet, hogy utánanézek ennek.
