- Szász János: körülvesz minket a bestialitás

- Bevállalós film, bevállalós címmel...

- Volt egy másik címváltozat is: A sóhajok hídja. Így hívják azt a rámpát, melyre a vágóhídon fölhajtják az állatokat. Aztán a laborban megkérdeztem egy srácot, akivel együtt dolgoztunk: vasárnap van, két filmcím közül válasszon, melyikre ülne be. Egyértelműen a hentesre voksolt. Végül is, ha a film bevállalós, akkor ne legyen gyáva a címe sem, nemde?

- Hogy talált rá az eredeti bűnügyre?

- Nagyon híres eset volt ez, még egy dal is maradt utána: „Lédererné, mi van a kosárban, Kudelkának keze, feje, lába...” Lédererné a hetvenes években kultikus virágárus volt a Vámház kőrúton. A történetet már főiskolás koromban kinéztem magamnak, az fogott meg benne, hogy többször ölték meg ezt a szerencsétlen embert, kétszer is visszapofozták őt az életbe, de akkor is addig járt a kútra, míg fel nem darabolták. Elképesztő szenvedélyek vannak ebben a történetben – kicsit olyan, mint Bartók Béla A csodálatos mandarinja.

- Miért izgatja a kegyetlenség?

- Biztos van bennem egy örökletesség talán a szüleim történelmisége révén – ebből sosem csináltam titkot –, ám valójában egy kedves papucs vagyok. Mindig a jó és a rossz ambivalenciája izgatott, így van ez A hentes, a kurva és a félszemű esetében is.

- A szex és az erőszak terén meddig lehet elmenni? Feszegeti a határokat?

- Hatvanéves leszek jövőre, annyi mindent elértem és szúrtam el az életemben, hogy mára nagyon felértékelődött számomra a művészi szabadság. A film egy bestiális ügyet mutat be. Ez a bestialitás egyébként körülvesz minket: minap megnéztem a Kék fényt és úgy éreztem, hogy a filmem kismiska a tévében látott, a feleségét feldaraboló és kályhában elégető férfi esetéhez képest.

- Manapság nehezen tudni, hogy hol a határ a meztelenség ábrázolásával kapcsolatban. Soha nem fordult meg a fejében, hogy direktben mutasson meg nemi szerveket?

- Nem, pedig elég sok mindent megmutatunk mi is. Vékony mezsgyéjét alkotják a filmeseknek azok, akik frontális meztelenségben gondolkodnak. Láttam én is persze az Intimitást, a Ken Parkot vagy a Love-ot, de nem támadt arra gusztusom, hogy kövessem ezt a stílusvilágot.

- Miért, öncélúnak tartja ezeket a filmeket?

- Elmenni a falig nem jelenti azt, hogy meg kell mutatni mindent – legalábbis az én világomban. Persze ezek jó filmek, talán a Love-ot kivéve, de nem azért, mert kendőzetlenül mutatta meg az emberi testet, hanem mert a története unalmas volt.

- Miért döntött a fekete-fehér színvilág mellett?

- A fekete-fehérnek van lírája, poézise. A film noir nagy hatással volt rám és Máthé Tibor operatőrre is: mi úgy dolgozunk, mintha testvérek lennék. Ő idősebb nálam, így a szabadságvágya erősebb, mint az enyém. Tisztára olyan most ő, mint egy tizenhét éves.

- Hegedűs D. Géza brutálisan meghízott a szerep kedvéért.

- Ez az ő döntése volt. Mondtam neki, rendben, de akkor legyél már kopasz is és hordjál furcsa kínai bajuszt. Géza, a szó legnemesebb értelmében egy igazi dögös kaméleon, aki minden szélsőséget tud. Olyan, mint a A nagy füzet főszereplője, Molnár Piroska. Olyan széles skálán játszanak, hogy csodálatos velük futni – másképp ezt nem is tudnám megfogalmazni ezt az élményt.

- Nagy Zsolt alakítása is energikus, olyan mintha bármelyik pillanatban robbanhatott volna.

- Így van. Zsoltot is régóta ismerem és elképesztő erejű színész lett, mondta, hogy a félszemű karaktere az „egy”. Semmi több. Egy tömbből van faragva, egy akarata, egy indulata van. Amikor én próbáltam neki színeket adni, Zsolt visszautasította. Igaza volt. Mindig van egy pont, amikor a színész már sokkal többet tud a szerepéről, mint a rendező. De Gryllus Dorkáról is érdemes beszélni: a szélsőséges, a film első hét percében, a prostituáltak életét bemutató jelenetsorban látható dolgokat forró profizmussal oldotta meg, nem is tudom, hogy bárki más képes lett volna-e erre.

- Enyedi Ildikó Oscar jelölése apropóján Havas Ágnes azt mondta: az új filmes aranykort annak idején A nagy füzet nyitotta.

- Soha ennyi pénz nem volt magyar filmre, nem is készült ennyi korábban. A Filmalap is változik, reformálódik, sőt, lehet beszélgetni velük – ez nagyon fontos. Amikor elindult a Vajna rendszer akkor sem gondoltam azt, hogy akkora baj van, hogy azt a nyilvánosság előtt kell kitárgyalni. Enyedi Ildikó jelölése óriási dolog, nagyon boldog vagyok, imádom a filmjeit, rettenetesen drukkolok neki. A magyar film sikerének pedig örülni kell. Most kifejezetten komfortosnak érzem a rendszert. Mármint a filmes rendszert, nem a politikait.

- Van valamilyen művészi vagy ideológiai kapcsolatot a most készülő magyar filmek esetében?

- Nem, szerintem nincs új magyar hullám, hacsak nem az tart össze minket, hogy nagyon különbözőek vagyunk. A konformizmus nagyon veszélyes, de szerencsére Magyarországon nincs ízlésdiktatúra.

Nincs kiút

Zsigeri dráma és sötét bűnfilm Szász János legújabb rendezése. Címe beszédes, mivel pontosan három karakterre fókuszál: a hentesre, a kurvára és a félszeműre. A film valódi történetet dolgoz fel, egy brutális gyilkosságot, mely az első világháború után történt meg. Szász ragaszkodott a korhűséghez és ez a mű legnagyobb ereje: a fekete-fehér, bűnös és kegyetlen világ atmoszfája meghatározza a szereplőit is. A méltatlan és élhetetlen világ szereplőitől igen távol áll a morál, sőt, a Nagy Zsolt által alakított félszemű tulajdonképpen csak egy tompaagyú véglény, a háborúban minden humánusságát elveszítő állat – a szó legalapvetőbb értelmében.

Felesége, a kurva – akit Gryllus Dorka alakít – legalább számító. Érdekes, a kis, nyomasztó falu Hegedűs D. Géza által megformált kiskirálya, a hentes a legszimpatikusabb figura, hiszen legalább szerelembe képes esni – legalábbis a saját mércéje szerint. Az érzelem, melynek alapja az elvakult birtoklási vágy, végül végzetes szituációhoz vezet. Szász János ezzel a művével visszanyúlt a több mint húsz évvel ezelőtt készült Woyzeck világához, ám annál sokkal dísztelenebb történetet rakott most Máthé Tibor lenyűgöző képei és a három főszereplő kimagasló játéka mögé. Ami biztos: kockáztatott. Talán maga sem tudja, mekkorát.