Tragibohózat

Fejtől erősen mosolygok, miközben gyomorból émelygek, kézben meg ököl vagyok. A fejvesztett kapkodás, a csúszó talaj, a torslusszpánik minden eddiginél szürreálisabbá teszi az úgynevezett kormánypolitikát.

Németh Szilárd, a Fidesz IQ-szárnyának fénylő csillaga, akinek az óvodában is hombár volt a jele, csütörtökön előadta a hattyú halálát. A koordinálatlan izommozgásokból, fonémákból csak az volt világos, hogy 1. valamit nagyon akarnak, 2. valamit nagyon nem akarnak, de már egyikről sem tudják biztosan, mi az.

Kivonultak hát a kormánypártok a nemzetbiztonsági bizottság Soros üléséről. Németh azt követelte, hogy Szél Bernadett LMP-s tag azon ne vehessen részt, mert Soros embere. Ha a képviselő megjelenik, a kormánypárt megfutamodik. A képviselő megjelent, hát nyúlcipő... Az érv: nem hallhatja, mit beszél az a testület, melynek tagja. Ehhez képest a nyilvános ülésen, kamerák erdejében, mikrofonok rekettyésében a földgolyó minden polgára látta-hallhatta volna. Ha tényleg Soros embere, nyilván első kézből ismeri „kenyéradója” terveit, újat sokat nem tudhatott volna meg. Érv lehetne, hogy „kiviszi” a bizottság információit. Ehhez azonban kár volt odamennie, hiszen ha távol marad, otthonról nézhette volna élőben – ahogyan akár maga Soros is. (Nem kérdés, hogy ha Szél nem megy el, az ülés sem lett volna „nyilvános”, ez csupán bárgyú trükköcske volt. Plusz a sajtó csuklóztatása.)

Egy a lényeg: az LMP miniszterelnökjelöltje, lám, nemzetbiztonsági kockázat – ezt de sokszor halljuk majd még a lakájmédiában.

Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke, jobb híján most magához Soroshoz fordult levélben, hogy tájékoztatást kérjen „tervéről,” s akár a bizottság előtt is válaszoljon a kérdésekre. Németh Szilárd erre közölte: már Molnár is nemzetbiztonsági kockázat.

Felkészül: minden „másként gondolkodó”. Ha még emlékezünk...

Szerző

Az Y generáció lázadása

Sokan sokféle következtetést igyekeztek levonni abból a jelenségből, amit a január 19-i sok ezres diákdemonstráció alatt mi, szervezők is tapasztaltunk, amikor élőzni próbáltuk az eseményt a Facebookon. Nevezetesen, hogy az adótorony nem bírta a túl nagy terhelést, és ezért erősen szakadozott a mobilinternet. Pont, mint a legnagyobb fesztiválokon.

Mi következik ebből? Az Y generáció (és részben már a Z is) kijött tüntetni. Azt most hagyjuk is, hogy „nem voltak ott diákok”, és „kudarcba fulladt” a tüntetés, nyilván az ilyen mondatok szerzői egy másik tüntetésen jártak. De időzzünk el a fenti jelenségnél egy kicsit.

Az az Y generáció, amelyet szeret az idősebb generáció egy szűk méretű és látókörű része lesajnálni, anyáskodni felettünk, hogy jaj, nekünk nem lesz esélyünk a munkavállalásban, hópelyhek vagyunk, akik meghalnak a safespace-ük nélkül, és amúgy sem lett belőlünk rendes ember, mert a szüleink nem vertek nadrágszíjjal minket gyerekkorunkban, egyszóval a fiatal nemzedék most ismét kiállt, és megmutatta magát.

Hogy hogyan szerveződött ez a tüntetés? A technika által. Minden pontját a technika segítette. Az a technika, amelyet az idősebb generáció egy kisebbségben lévő, de hangos része szeret puszta öncélú játékként láttatni, és amelyet az iskolarendszer – amiért kiálltunk – is figyelmen kívül hagy. De erről később.

Szóval a technika: a közösségi médiába kitett posztok után a közösségi médiában beszéltük meg a szervezést, mielőtt személyesen is összeültünk volna. A közösségi médiában indítottunk eseményt, a videómegosztón terjedt a figyelemfelhívó videónk, egy közös hashtaget használt mindenki, és chaten egyeztettünk, ki mikor és hova érkezik.

Aztán két dolog tette föl az iPhone i-jére a pontot. Az egyik a mérges fejes táblák, amelyeket nem mi, a szervezők központilag, hanem teljesen önszerveződően a résztvevők hoztak, de amelyek szerintem minden szempontból telitalálat voltak. A dühös Y generációt a Facebook „angry react”-jénél jobban semmivel sem lehetne szimbolizálni. Zseniális ötlet volt, ha a gazdája olvassa ezt a cikket, gratulálok neki.

A másik az a pont volt, amikor Balla tanár úr beszéde közben a zenei bejátszás alatt mindenki telefonján előkerültek a fények. Bevallom, mikor műsorvezetőként fölléptem a színpadra, már önmagában a hatalmas tömeget leírhatatlanul csodálatos látványnak éltem meg. De amikor beindultak a fények, akkor túlzás nélkül elállt a szavam. Még most is majdnem elsírom magam gyönyörűségemben, mikor meglátom az erről készült képeket.

Na most a telefont az iskola maga is figyelembe vehetné. Ha láthatóan felnőtt egy generáció (mi), amelyik már mindent könnyebben megold a technikának köszönhetően, akkor esetleg túl kéne lépni azon, hogy minden adatot magoltassunk be fejből a diáksággal. Ez akkor, amikor még a könyvekhez sem fért hozzá mindenki, biztosan hasznos skill volt, de ma már inkább a keresés helyes használatát, forráskritikát és az adatok szűrését kéne tanítani ennek tetemes része helyett. Mert ezen a téren a mi generációnkból is bizony sokunknak van még mit fejlődnünk.

És még egy gondolat. Emlékeznek, mikor is vonult ki utoljára ez a generáció az utcára? Amikor a telefonokkal világítós tüntetés ki lett találva. (Dehogy kitalálva! Ugyanolyan spontán természetességgel indult el az is a mindenkinél ott levő telefonnal, mint múlt pénteken.) Ez az alkalom az internetadó elleni demonstráció volt.

Akkor győztünk, most is győzni fogunk. Folytatjuk!

Szerző

Az Y generáció lázadása

Sokan sokféle következtetést igyekeztek levonni abból a jelenségből, amit a január 19-i sok ezres diákdemonstráció alatt mi, szervezők is tapasztaltunk, amikor élőzni próbáltuk az eseményt a Facebookon. Nevezetesen, hogy az adótorony nem bírta a túl nagy terhelést, és ezért erősen szakadozott a mobilinternet. Pont, mint a legnagyobb fesztiválokon.

Mi következik ebből? Az Y generáció (és részben már a Z is) kijött tüntetni. Azt most hagyjuk is, hogy „nem voltak ott diákok”, és „kudarcba fulladt” a tüntetés, nyilván az ilyen mondatok szerzői egy másik tüntetésen jártak. De időzzünk el a fenti jelenségnél egy kicsit.

Az az Y generáció, amelyet szeret az idősebb generáció egy szűk méretű és látókörű része lesajnálni, anyáskodni felettünk, hogy jaj, nekünk nem lesz esélyünk a munkavállalásban, hópelyhek vagyunk, akik meghalnak a safespace-ük nélkül, és amúgy sem lett belőlünk rendes ember, mert a szüleink nem vertek nadrágszíjjal minket gyerekkorunkban, egyszóval a fiatal nemzedék most ismét kiállt, és megmutatta magát.

Hogy hogyan szerveződött ez a tüntetés? A technika által. Minden pontját a technika segítette. Az a technika, amelyet az idősebb generáció egy kisebbségben lévő, de hangos része szeret puszta öncélú játékként láttatni, és amelyet az iskolarendszer – amiért kiálltunk – is figyelmen kívül hagy. De erről később.

Szóval a technika: a közösségi médiába kitett posztok után a közösségi médiában beszéltük meg a szervezést, mielőtt személyesen is összeültünk volna. A közösségi médiában indítottunk eseményt, a videómegosztón terjedt a figyelemfelhívó videónk, egy közös hashtaget használt mindenki, és chaten egyeztettünk, ki mikor és hova érkezik.

Aztán két dolog tette föl az iPhone i-jére a pontot. Az egyik a mérges fejes táblák, amelyeket nem mi, a szervezők központilag, hanem teljesen önszerveződően a résztvevők hoztak, de amelyek szerintem minden szempontból telitalálat voltak. A dühös Y generációt a Facebook „angry react”-jénél jobban semmivel sem lehetne szimbolizálni. Zseniális ötlet volt, ha a gazdája olvassa ezt a cikket, gratulálok neki.

A másik az a pont volt, amikor Balla tanár úr beszéde közben a zenei bejátszás alatt mindenki telefonján előkerültek a fények. Bevallom, mikor műsorvezetőként fölléptem a színpadra, már önmagában a hatalmas tömeget leírhatatlanul csodálatos látványnak éltem meg. De amikor beindultak a fények, akkor túlzás nélkül elállt a szavam. Még most is majdnem elsírom magam gyönyörűségemben, mikor meglátom az erről készült képeket.

Na most a telefont az iskola maga is figyelembe vehetné. Ha láthatóan felnőtt egy generáció (mi), amelyik már mindent könnyebben megold a technikának köszönhetően, akkor esetleg túl kéne lépni azon, hogy minden adatot magoltassunk be fejből a diáksággal. Ez akkor, amikor még a könyvekhez sem fért hozzá mindenki, biztosan hasznos skill volt, de ma már inkább a keresés helyes használatát, forráskritikát és az adatok szűrését kéne tanítani ennek tetemes része helyett. Mert ezen a téren a mi generációnkból is bizony sokunknak van még mit fejlődnünk.

És még egy gondolat. Emlékeznek, mikor is vonult ki utoljára ez a generáció az utcára? Amikor a telefonokkal világítós tüntetés ki lett találva. (Dehogy kitalálva! Ugyanolyan spontán természetességgel indult el az is a mindenkinél ott levő telefonnal, mint múlt pénteken.) Ez az alkalom az internetadó elleni demonstráció volt.

Akkor győztünk, most is győzni fogunk. Folytatjuk!

Szerző