Venezuela;krízis;Nicolas Maduro;

2018-01-29 06:34:00

Fosztogatási hullámmal kezdődött az év Venezuelában

Betört kirakatok, felforgatott berendezés és üres polcok – így fest mostanság számos üzlet Venezuelában, ahol a politikai-gazdasági krízis újabb mélypontra jutott. Az év első hónapját fosztogatási hullám fémjelezte a 31 milliós országban.

Bár eddig is előfordult, hogy dühös, éhes emberek megrohamoztak egy-egy üzletet – hiszen a liszt, az olaj, és számos más alapvető élelmiszer hiánycikk –, az elmúlt hetekben sorozatosan számoltak be ilyen esetekről a közösségi oldalakon, s egyes sajtóértesülések szerint már heten életüket vesztették. Egy 19 éves fiú akkor halt meg, amikor ezer másik emberrel egy lisztet és csirkehúst szállító teherautót fosztott ki. Az El Espectador szerint két lövés végzett vele, de nem tudni, hogy ki lőtt. Az biztos, hogy kivezényeltek a helyszínre egy katonai egységet.

A Reuters szerint a jelenlegi elégedetlenségi hullámot – a már évek óta tartó gazdasági válságon, valamint a mind súlyosabb infláción túl – az váltotta ki, hogy karácsonykor hiánycikk lett a sertéshús, ami az ünnepi menü egyik alapfogása. A Társadalmi Problémák Venezuelai Megfigyelőközpontjának friss jelentése szerint január 11-ig legalább 107 fosztogatás – és kísérlet – történt országszerte. „Vagy lopunk vagy éhen halunk” – nyilatkozta egy helyi nő, Maryoli Corniele a Diario de la Verdad napilapnak.

Egyes régiókban szinte háborús helyzet alakult ki. Garcia de Heviában az üzlettulajdonosok nem bíznak abban, hogy a hatóságok meg tudják oldani a helyzetet, ezért felfegyverkeztek: botokkal, késekkel, machetékkel és pisztolyokkal védik meg az árujukat.

A Nicolás Maduro vezette szocialista kormány a kialakult helyzettől vélhetően nem függetlenül hozta létre a közelmúltban a városi földművelésügyi minisztériumot, amely egy kampányban arra ösztönzi az embereket, hogy ültessenek paradicsomot, és neveljenek csirkét a háztetőkön. A javaslatok ezzel nem érnek véget: a tárca szerint érdemes megfontolni a nyúltenyésztést is. „Ideje, hogy az emberek megértsék: a nyúl nem háziállat, hanem 2,5 kilogramm hús” – idézte Freddy Bernal tárcavezetőt a The Guardian.