Útvesztők az e-bevallásban

Publikálás dátuma
2018.01.29 06:20
Fotó: Szalmás Péter
Fotó: /
Csak tervezetet készít a NAV, amit sok esetben még ki kell egészíteni. Elektronikusan elvileg mindez egyszerűbb, de még akadnak buktatók.

Az egyéni vállalkozókat kivéve az idén már minden magánszemély adóbevallás-tervezetét automatikusan, külön kérés nélkül a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) készíti el. Vagyis, a korábbi gyakorlattól eltérően a munkáltatók az idén már nem készíthetnek adóbevallást dolgozóik számára (az összesített igazolásokat ugyanakkor január 31-ig továbbra is kötelesek kiadni). A tervezet elektronikus formája az ügyfélkapu-regisztrációval rendelkezők számára március 15-től lesz elérhető, akinek nincs ilyen regisztrációja, március 19-ig kérheti, hogy papíron küldjék meg a tervezetet: ezeknek április 30-ig kell megérkezniük.

A tervezet május 22-én automatikusan érvényes adóbevallássá válik, ha addig nem érkezik hozzá észrevétel, javítás. Érdemes azonban leellenőrizni a dokumentumot, kivált, ha valaki nem kért adóelőleg-nyilatkozatban családi adókedvezményt, de az adóbevallásban mégis visszaigényelné az adótöbbletet. Az ellenőrzés azért is fontos, mert az adóhatóság a tervezet összeállításához csak a kifizetők által benyújtott havi adó- és járulékbevallások, adatszolgáltatások adatait tudja használni, az egyéb jövedelmek és azok adói nem szerepelnek a tervezetben. Márpedig az idén a NAV elkészíti a tervezetet az áfa-fizetésre kötelezett magánszemélyek és a mezőgazdasági őstermelők számára is. Itt azonban olyan bevételek is keletkeznek, amelyek nem kifizetőtől származnak - vagyis nem szerepelnek a tervezetben -, ezért ezeket az adatokat az adózóknak kell beírniuk: a tervezet az ő esetükben enélkül nem válik adóbevallássá. Ezen túlmenően is számtalan esetben ki kell egészíteni a tervezetet: többek között akkor, ha az adózó fizető-vendéglátó tevékenységére tételes átalányadózást választott, csereügyletből, ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelmet szerzett, jövedelme külföldről származott, vagy külföldön is adóztatható.

Az egyéni vállalkozók számára az adóhatóság nem készít bevallási tervezetet, így nekik maguknak kell adóbevallást írniuk február 26-ig. Így kell tenniük azoknak is, akik nem értenek egyet a NAV által készített tervezettel, és ezért azt módosítani szeretnék, de nem rendelkeznek ügyfélkapu-regisztrációval.

Az adóbevallások útvesztőjében történő eligazodást elméletileg egy külön aloldal, az eSZJA is segíti: számos határidő és információ mellett itt lesznek megtekinthetők az adóbevallás-tervezetek is. A különböző, adóbevallással kapcsolatos oldalakon egyidejűleg jelen lévő régi és új nyomtatványkitöltő programok, regisztrációs felületek - és nem különben nyakatekert elnevezéseik - azonban nem feltétlenül könnyítik meg az adózók dolgát. Az eSZJA oldalról érhető el például a WebNYK, az a webes kitöltő felület, amelyet az idei évtől hívhatnak segítségül az egyéni vállalkozók a személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítéséhez. Ezt a felületet használhatják azok is, akik nem rendelkeznek ügyfélkapu regisztrációval, vagy valamiért maguk szeretnék elkészíteni adóbevallásukat. Az eSZJA oldalra ugyanakkor az adóhatóság meglehetősen átláthatatlan honlapjáról indulva nehéz rátalálni. Így járt olvasónk is, aki emiatt az elmúlt évekhez hasonlóan most is a nehézkes Általános nyomtatványkitöltő programmal (ÁNYK) próbálkozott. Az elkészült dokumentumot azonban az ügyfélkapu rendszerébe már nem tudta feltölteni. A NAV ügyfélszolgálatán azt a tájékoztatást kapta, hogy a Windows XP operációs rendszerrel futó számítógépeken kitöltött nyomtatványokat januártól már nem fogadják be.

A Népszava érdeklődésére a NAV azt közölte: a jelenség a közigazgatásban minden ÁNYK-programot igénylő nyomtatványt érint, nem csak a NAV nyomtatványait. Ennek oka, hogy a Microsoft 2014 áprilisától kivezette a Windows XP támogatását, ezért az ÁNYK sem támogatja a program ilyen környezetben való használatát. Jelezték azt is: a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) szolgáltatáshoz - ezen az egységes platformon biztosítja az állam által nyújtott elektronikus ügyintézési szolgáltatások elérését - való bejelentkezés elérése január elején mind a tárhelyről, mind az ÁNYK-ból rapszodikus volt, de január második hetére csökkent az azonosítás miatti hibabejelentések száma.

A KAÜ-t ugyanakkor nem a NAV, hanem a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. üzemelteti - szögezték le. Megérdeztük a NISZ-t is a problémáról, de lapzártánkig tőlük nem érkezett válasz.

Online is ellenőriz a NAV
Papírmentes, online ellenőrzési rendszert vezetett be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - nyilatkozta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, Tállai András.
A miniszterhelyettes közölte: a rendszer bevezetésével az ellenőrzésre kiválasztott adózónak az iratanyaggal nem kell felkeresnie az adóhivatalt, a szükséges dokumentumokat, például az áfa-analitikát, a számlákat és a bankszámla-kivonatokat "egy kattintással" elküldheti.
Ugyanakkor az online ellenőrzés nem kötelező, csak egy lehetőség, amelyet az adóhivatal kínál az ügyfeleinek - tette hozzá. Arról is beszámolt, hogy a NAV már több online-ellenőrzést indított, és az elsőt, három munkanap alatt le is zárta.

2018.01.29 06:20

Az emberek 51 százaléka támogatja a tiltakozásokat

Publikálás dátuma
2019.01.18 06:00

Fotó: / Draskovics Ádám
A megkérdezettek 60 százaléka alulról szerveződő folyamatként látja a tüntetéseket.
Mintegy 1,4 millió ember – a választók 17 százaléka – hajlandó valamilyen formában (sztrájk, tüntetés stb.) tiltakozni a rabszolgatörvény ellen, illetve 34 százalék (2,8 millió fő) egyetért a jogszabály eltörlésével, szolidáris a protestálókkal – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Publicus Intézet készített a Népszava Visszhang mellékletének megbízásából. (A melléklet szombaton közöl részletes elemzést a sztrájkhajlandóságról és a szakszervezetekről). Mindezek alapján az emberek 51 százaléka támogatja a tiltakozásokat, és harmaduk hajlandó is tenni érte. (Továbbá akad 8 százalék, amely szintén azt akarja, hogy a kormány semmisítse meg a rabszolgatörvényt, de a demonstrációt és a munkabeszüntetést nem tartja hatékony eszköznek.) Arról, hogy a túlóratörvény elleni demonstrációkban kik játszanak fontos szerepet, szórnak a vélemények. A válaszadók majdnem 60 százaléka alulról szerveződő folyamatként látja a tüntetéseket – így az elégedetlen embereket jelölte meg „főszervezőként”. A második helyen a pártok végeztek, az emberek ötöde gondolja, hogy a politikai formációk csatornázzák be a kiábrándultságot – a szakszervezetekről, noha az egész tüntetéshullám az érdekvédők akciójaként indult, valamint a civilekről körülbelül 10 százalék gondolja ugyanezt. Miközben a szervezetek közül a pártokat nevezik meg legtöbben, a Publicus Intézet érdekes eredményre jutott, amikor megpróbálta „szétszálazni” a pártok teljesítményét. 
Az emberek 9 százaléka az MSZP-t nevezte meg a leghatékonyabb demonstrációs pártként, de a Jobbik és a DK is mindössze 1 százalékkal maradt le a szocialistáktól.
Ám üzenetértéke annak van igazán, hogy az emberek 78 százaléka nem tud vagy akar különbséget tenni a pártok között. Ennek három oka van. Az első a „társadalmi psziché”, ami közös fellépést vár a pártoktól. A második, hogy a nyilvánosságban valóban nem könnyű elkülöníteni az együtt mozduló formációk cselekedeteit. A harmadik, hogy az utóbbi nyolc évben a pártok „ki voltak tiltva” a tüntetési térből, minden civil szervezet politikai erőktől mentes demonstrációt hirdetett, így egyelőre az emberek nem tudják értelmezni a pártok mozgását ebben a térben.
2019.01.18 06:00
Frissítve: 2019.01.18 06:00

Ónos eső miatt adtak ki riasztást több járásra

Publikálás dátuma
2019.01.17 21:20
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelezte, északról csapadékzóna érte el Magyarországot, néhány helyen ónos eső hullik.
Elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az északi határ több járására. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Miskolctól északkeletre fekvő részein, Edelénytől Sátoraljaújhelyen át Cigándig esik az ónos eső, és az Északi-középhegység északi előterében az éjszaka, esetleg a korai hajnali órákban is kialakulhat átmeneti ónos eső - adta hírül az OMSZ honlapja.

Csütörtök este csapadékzóna éri el az országot, jellemzően eső fog esni, de a péntek hajnali óráktól és péntek napközben egyre többfelé havas eső váltja fel az esőt. Az Északi-középhegységben, a Dunántúli-középhegységben és a Mecsekben havazni is fog, amelyből legfeljebb 2 cm hóréteg alakulhat ki, a dunántúli régióban ez nagyrészt tapadó hó lesz. Péntek délutántól északnyugat felől fokozatosan megszűnik a csapadék, és este már csak északkeleten lehet még némi havazás, havas eső.
2019.01.17 21:20