- Nem tudom eldönteni: a Fantomszál romantikus love story vagy horror?
- Miért, van különbség? Hitchcock kimondta Francois Truffaut-val folytatott beszélgetése során: a gyilkosságot vedd fel úgy, mint a szerelmes jelenet, a szerelmet meg mintha gyilkosság lenne. Ez zseniális megállapítás. Az eufória, amit a szerelembe esés során érzel, annyira elemelt, feszült és érzelmekkel teli, hogy rettegsz attól, hogy valami félremehet. Amikor megnyílik egy ember és összetörik a szívét, az feldolgozhatatlan sérüléseket okozhat. Nem hiába mondjuk, hogy az igazi szerelem élet-halál kérdése.
- Van közös pont a filmrendező énje a Daniel Day-Lewis alakította karakter megszállottsága között?
- Sok ilyen közös pont van – mindketten egy csapat ember munkájától függünk, és létre kell hoznunk egy művet időre, igen nagy stressz nyomása alatt. Mindazonáltal a filmes világ sokkal könnyebb, a divattervezőknek egy évben kétszer is meg kell mérkőzniük a világgal. Ha évente két filmet kellene bemutatnom, már totál begolyóztam volna.
- A tehetséget áldásnak vagy átoknak tartja?
- Egyértelmű: áldásnak. Baromira el lehet fáradni egy alkotófolyamatban, de a szenvedésnek még a gondolata sem fogalmazódott meg bennem soha. Ha egy művész szenved vagy szörnyetegként viselkedik, annak más oka van.
- Sokan azt mondják: a divat nem művészet.
- Ezt még mindig mondják? Pedig azt hittem, ez már lejárt lemez. Most komolyan: próbálj meg otthon megvarrni mondjuk egy pólót. Nem kisestélyit, csupán egy egyszerű pólót. Persze, én is elgondolkoztam a jelenségen, de talán az a válasz, hogy túl gyorsan változik a divat. Nincs időnk megtanulni becsülni. Én is csak úgy teszek, mintha értenék hozzá!
- Egy interjúban azt mondta: nem tartja magát művésznek.
- Persze, mert ha ezt a kérdést teszik fel az embernek és azt mondja rá az ember, hogy igen, akkor mindenki egy nagyképű seggfejnek tartja. Nem gondolja? Amúgy hol olvasta?
- A Universal által a Fantomszálhoz kiadott sajtókönyvben.
- A mindenségit. Na, épp itt az ideje, hogy elkezdjem kontrollálni a kimenő anyagokat.
- Igaz, hogy Cristóbal Balenciaga személyiségét vette alapul Reynold Woodcock szerepéhez?
- Abszolút. Az a fickó, úgy tűnik, mindenre képes volt. Először csöndes és koncentrált alkotóembernek tűnt, aki nem csak parancsolgatott. Mindent meg tudott csinálni ő maga is, ez a tudás pedig lenyűgözött minket. Az, hogy miket követelt meg másoktól, pedig több mint izgalmas adalék volt. A saját szabályai szerint élt. Elmehetett volna Amerikába, mint Dior, de nem volt rá kapható. Hallani sem akart arról, hogy valamelyik ruhájáról „másolat” készüljön, pláne nem tömeggyártásban. Aztán amikor átnéztem a hagyatékot, találtam sok levelet, amelyek ezt megcáfolták. Például, hogy Balenciaga lányai a maestro háta mögött gyakran változtattak a kompozíción, mert pontosan tudták, hogy csak úgy tudnak életben maradni a piacon. Rengeteg nő vette körül, akik átverték – ez nagyon tetszett.
- A Fantomszál számos kockájában olyan, mintha európai film lenne.
- Ezt nagyon jó érzés hallani, különösen, hogy egész életemben azt mondták nekem, hogy az én filmjeim olyan amerikaiak. Amikor egy-egy rendhagyóbb vagy bizarrabb jelenetet vettünk fel, többen megjegyezték viccesen: ez már olyan franciás…, na jó, egyezzünk ki abban, hogy nem vagyok tipikus amerikai. Ennek látszatát erősítette, hogy Londonban forgattam, de ezen felül nem volt semmiféle olyan elképzelés, hogy valamire hasonlítani akarunk. A cél az volt, hogy a film nyelvezete és atmoszférája konzervatív legyen. Másképp fogalmazva: egyszerű. A képet a színészek dominálják. A Fantomszál szinte kizárólag belső terekben játszódik, klausztrofobikus, de talán nem annyira, hogy nyomasztó legyen.
- Nagyon különbözik az összes eddig filmjétől.
- Akkor jó! Ha már elmentem egy másik országba forgatni, akkor legalább legyek eredeti és nem olyan, mint eddig. Bár lehet, hogy ezt túlizgultam, mivel az embereknek egyébként úgyis prekoncepcióik vannak. Rólunk, Los Angeles-iekről azt gondolják, hogy egész nap Venice Beach-en autókázunk egy kabrióban. Na, azok épp a turisták, mert mi tudjuk, milyen csúnyán le lehet égni egy ilyen kocsiban.
- A Fantomszál az utóbbi idők legromantikusabb filmje, a maga aberrált módján. Idegesítették a mézes-mázos hollywoodi romantikus vígjátékok?
- A Kaliforniai álom kifejezetten tetszett, de tényleg nem tudok megnevezni egyetlen jó romantikus komédiát sem visszamenve egészen a kilencvenes évekig. Ennek ellenére nem akartam "lebontani" a zsánert, a harmincas évekre jellemző gótikus irodalomból indultam ki. Az angol Caroline Blacwood regényei például egészen borzongatóak, vagy egy amerikai szerző, Shirley Jacksonéi, de a lista végtelen. Egy film volt, ami hatással volt rám: a Danny DeVito rendezte A rózsák háborúja. Többször újranéztem a forgatás előtt, magam is meglepődtem rajta, hogy mennyire zseniálisan túltolt alkotás.
- Daniel Day Lewis-szal együtt írták a forgatókönyvet, de mikor került került a képbe Vicky Krieps?
- Nyolc hónappal a forgatás előtt választottuk ki. Láttam őt egy német fimben, a The Chambermaid-ben. Ott figyeltem fel arra, hogy egyszerre tud gyönyörű, majd egy másodperc múlva gyilkos arcot vágni. Titokzatos nő és lenyűgözően erős személyiség. Tudja, rá kellett jönnöm, hogy a titka abban rejlik, hogy a kamera milyen szögből veszi az arcát. Néhány centin múlik az egész. Egyetlen pillantással el tudja mondani: annyira szeretlek, de te nem veszed ezt észre, így mindent elkövetek, hogy ezt a tudtodra hozzam.
- Meglepte, hogy Daniel Day Lewis váratlanul bejelentette, hogy visszavonul?
- Igen is, meg nem is. A munkamódszerünk nagyon hasonló. Amikor írok, azt egyedül, magányosan teszem, de amikor a rendező énem válik dominánssá, alkalmazkodnom kell. A színészekhez fordulok, ha ők próbálni akarnak, akkor próbálunk, ha nem, akkor nem. Egyéni a metodika, ahogy felkészülünk egy-egy forgatásra. Daniel esetében nem próbálunk, azaz pontosabban fogalmazva, magányosan tesszük azt. Ez egy inkubációs időszak, amikor ő elvonul, rengeteget olvas, álmodozik a karakterről, majd amikor készen áll, akkor a figura bőrébe bújva érkezik a forgatásra. Ez a folyamat nála simán elhúzódhat akár több mint egy évig is. A Fantomszál esetében az volt a plusz, hogy igen intenzíven részt vett a forgatókönyv megírásában is, szükségem volt az érzékenységére a brit angol nyelvű dialógusokhoz. Ez borzasztóan megterhelte őt, megértettem amikor bejelentette, hogy visszavonul. De ettől függetlenül bízom abban, hogy fogunk mi még együtt forgatni. Talán csak egy hosszabb szünetre van csak szüksége.
- A videoklip rendezésben mi vonzza? A Haim-nek például most forgatott egy új klipet.
- Ó, mert hát élvezem, sokkal-sokkal könnyebb videoklipet lefogatni, mint játékfilmet. Sokkal gyorsabb folyamat, a döntéseket azonnal meg kell hozni rendezőként, ez pedig inspiráló. Tudja, Jonathan Demme, aki számomra az amerikai Jean Renoir volt, egyszer azt mondta és ezzel maximálisan egyet tudok érteni, hogy amikor embereket veszel fel, miközben zenélnek, az a mozgókép kvintesszenciája. A Haim nővérekkel való munka életem egyik legjobb művészi együttműködése, zseniális művészek. Egyébként az édesanyjuk tanított engem az általános iskolában, sőt sokáig egy utcában laktunk.
Paul Thomas Anderson rendező, forgatókönyvíró, operatőr, producer. 1970-ben született Kaliforniában. Az ő munkája a Boogie Nights, a Magnólia, a Vérző olaj és a Kótyagos szerelem. Legújabb, Fantomszál című filmjét a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb férfi főszereplő, a legjobb női mellékszereplő, a legjobb kosztümtervezés és a legjobb eredeti filmzene Oscar-díjára jelölték.
Mérgező vonzalmak
A látszat ellenére ez a film nem divatról szól, bár elképesztő ruhakölteményeket vonultatnak fel benne és nem láttam soha tűt olyan jelentőségteljesen áthatolni a szöveten, mint Paul Thomas Anderson legújabb művében, a Fantomszálban. Sokkal inkább lírai szerelmesfilmről van szó, amely a rendező életművében leginkább a Kótyagos szerelemhez köthető. Azonban míg annak középpontjában egy gyenge férfi állt, itt egy erős, hovatovább rigolyákkal teli mániákus zseni, aki folyamatosan falat épít maga köré.
Reynolds Woodcocknak (Daniel Day-Lewis a szokásos makulátlan alakítása) a társas kapcsolatok folyamatos küzdelemnek számítanak, egy-egy rossz zörrenés elképesztő kínokat okoz neki, amelyek végül végzetes vitákat eredményeznek a körülötte levő aktuális szerelmi partnerekkel. A pincérnőként felszedett, majd modellként, később alkotótársként is tevékenykedő Alma (Vicky Krieps), azonban megtalálja a módot arra, hogy megmutassa a férfinek: milyen az az állapot, amikor csak rá van szüksége. A megoldás felér egy meghökkentő mesével, ezért nem is lőném le az élményt. Inkább, végezetül, csak annyit jegyzek meg, hogy a film egy gótikus költeménynek is felfogható filmcsoda, amelyből megtudjuk: a szerelem akkor élvezetes igazán, ha fáj is.