A Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Szövetsége (KÖZÉSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közös rendezvényén került nyilvánosságra január 18-án: a két szervezet 22 állomásból álló országos szakmai rendezvénysorozatot indít annak érdekében, hogy tájékoztassák a nyugdíjasokat és a vállalkozásokat a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek keretében történő munkavállalás szabályairól és bemutassák a jó gyakorlatokat. A VOSZ főtitkáraként megerősítem: a hír igaz.
Az alábbiakban szeretném megindokolni, hogy a VOSZ milyen megfontolásból állt már az első pillanattól a nyugdíjas szövetkezeti kezdeményezés mellé. A munkavállalói és vállalkozói szempontok ismertetése előtt azonban tisztázni akarok olyan kérdéseket, amelyek - sok félreértéssel - a közbeszéd tárgyát képezik.
A nyugdíjasok speciális formációban való alkalmazása biztosan nem csodaszer, viszont - a bevált diákszövetkezeti szisztéma adaptálásával – kiegészítő és sikeres atipikus foglalkoztatási eszközzé válhat. A magyar munkaerő-piac kedvezőtlen tendenciáit alapvetően nem változtatja meg, de kiegészítő elemként enyhítheti a gondokat.
A szövetkezeti formációban való személyes közreműködés teljesen önkéntes, tehát nyugdíjas kényszermunkával és életfogytiglani robottal nem elegáns riogatni a társadalmat. A konstrukcióban munkát vállaló tagok nyugdíját semmiféle veszély nem fenyegeti. A jelenlegi szabályozás szerint ebben a speciális szisztémában korlátozás nélkül vállalhatnak munkát a korbetöltött öregségi nyugdíjasok, a „Nők40” program keretében nyugállományba vonult hölgyek és az átmeneti bányászjáradékban részesülő személyek. Reméljük, hogy hamarosan bővülhet a kör a nyugállományú pedagógusokkal és egészségügyi dolgozókkal.
És amit talán a legfontosabb rögzíteni: az új foglalkoztatási szisztéma nem oldja, nem oldhatja fel a magyar nyugdíjrendszer ma még meglévő súlyos ellentmondásait. Nem is célja, nem is eszköze. De álszentek se legyünk: a 120 ezres átlagnyugdíj tükrében nem mutat rosszul részmunkaidős teljesítés ellenértékeként havi 60-80 ezer forint nagyságrendű kiegészítő jövedelem.
És akkor térjünk a lényegre. Hozzávetőlegesen 200 ezer ember hiányzik a versenyszféra munkahelyeiről, ugyanakkor évente mintegy 40 ezer fővel csökken a hazai munkaerő-kínálat, amelynek legalább három oka van: az elvándorlás (a szolid becslések szerint is közel 400 ezer ember dolgozik tartósan külföldön: többségében fiatalok és vállalkozó szelleműek); a demográfiai helyzet (a múlt század közepén évente több mint 200 ezer gyermek született, ma alig 90 ezer, és sokan közülük már nem is Magyarországon); a hibás foglalkoztatáspolitikai lépések (gondolok itt a közfoglalkoztatás korábbi túlburjánzására és a képzési rendszer anomáliáira).
Magyarországon 2,7 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy él. A NAV 2017 májusi adatai szerint mindössze 70 ezren dolgoznak nyugdíj mellett. Az elmúlt fél évtizedben 150 ezer nő ment el nyugdíjba a „Nők40” program keretében, akiknek egy jelentős részét célszerű lenne visszacsábítani a munkaerőpiacra. (Megjegyzés: a 65 év feletti foglalkoztatottak aránya Magyarországon 2,4 százalék, az EU átlag 5,6 százalék, Romániában 8,2 százalék, Norvégiában 10,8 százalék). Teljesen egyértelmű, hogy ebben a helyzetben szükség van a fizikailag jó állapotban lévő és munkaaktivitásra vágyó nyugdíjasokra, az üzleti szférában elsősorban a feldolgozó iparban, a kereskedelem-vendéglátás területén és - ágazattól függetlenül - az adminisztratív munkakörökben. Foglakoztatási szempontból tehát a VOSZ számára nem kérdés, hogy 1.) bővíteni kell a munka-erőpiaci kínálatot, 2.) ameddig lehetséges, hazai forrásokból.
Természetesen a közvetlen vállalkozói szempontok sem mellékesek A szövetkezetnek a taggal létesített megállapodásában és a külső szolgáltatás fogadójával kötött vállalkozói szerződésben nem szerepel kategóriaként a munkabér; mivel a munkát vállaló nyugdíjas a szövetkezettől részesül tagi jövedelemben. A konstrukció egyik előnye, hogy a szövetkezet mentesül a szociális hozzájárulási adó (19,5 százalék) és a szakképzési hozzájárulás (1,5 százalék) fizetése alól, míg a nyugdíjas (a közreműködő tag) pénzbeli teljesítés esetén csak SZJA (15 százalék) fizetésre kötelezett. Jól kidolgozott és tisztességes kontraktusok esetén anyagi szempontból is mindenki jól járhat: a vállalkozás (a szolgáltatást megrendelő tényleges foglalkoztató), az ügyletet szervező és ellenőrző szövetkezeti közösség és - nem utolsó sorban - a munkát vállaló nyugdíjas tag. Ennek lehet biztosítéka a szövetkezeti forma (az egy tag, egy szavazat elve) és az, hogy a szövetkezet tagságnak legalább 90 százaléka nyugdíjas kell legyen. Saját sorsukról dönthetnek, felelősen és érdekeiknek megfelelően. További előnyként említhető a rugalmas foglalkoztatás lehetősége (egy munkakör betöltése több nyugdíjassal, részmunkaidőben), a fiatalok betanításának feladata és felelőssége, valamint az érintett korosztály tagjainak tapasztalata, megbízhatósága.
Írásom legvégére hagytam a konstrukció legérzékenyebb és talán legfontosabb elemét: a kezdeményezés társadalompolitikai jelentőségét. Szerintem még a munkaerőpiaci és az üzleti megfontolásnál is előrébb való, hogy a munkaaktivitásra (és kiegészítő jövedelemre) vágyó nyugdíjasok szabályozott körülmények között, a szövetkezet védőernyője alatt – a munkavégzés értelmén és hasznán túl – ismét közösségi élményben részesüljenek. A törvény keretet biztosít olyan alap létesítésére, amely a tagság szociális és kulturális szükségleteinek is fedezetéül szolgálhat. Az idősebb generáció tagjainak reaktiválása javíthatja közérzetüket, és jól szolgálhatja a nemzedékek közötti szolidaritás ügyét. Ebből az is következik, hogy a szövetkezeti eszmerendszer tisztaságát és demokratizmusát éberen kell őrizni. A nyugdíjasok jóhiszeműségével, viszonylagos védtelenségével és esetleg tájékozatlanságával való visszaélés szigorúan tilos, és aki az időskorúak kizsigerelésére spekulál, azt kemény büntetésben kell részesíteni. A közérdek érvényesülése és a nyugállományúak biztonsága érdekében.
