Azaz „a nép ellensége". Ez a kifejezés a sztálini terror gyakorlatának idején a szovjet ügyészség vádpontja volt. A kiszemelt áldozatot ugyanis nemcsak úgy ripsz-ropsz állították falhoz, hanem előbb vádat emeltek ellene, miszerint ő a nép ellensége. És bírósági tárgyalás is volt, ahol a vádlottnak kellett bizonyítania, hogy ő nem az. Nem lehet kétséges, hogy ilyen eljárási feltételek mellett a halálos ítéletet nem kerülhette el. Nem véletlenül jutott eszembe a sztálini „jogrend" ezen eleme. Ugyanis a Fidesz alelnöke hasonló abszurditással Soros György ügynökének minősítette Szél Bernadettet, akinek tagsága és jelenléte az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának munkájában „nemzetbiztonsági kockázatot" jelent. Ez idő tájt Szél Bernadett a magyar országgyűlés egyik képviselője, s egy legálisan működő demokratikus párt társelnöke és miniszterelnök-jelöltje.
A magyar jogrend szerint valakivel kapcsolatban nemzetbiztonsági kockázatot kimutatni csak jogszabályban pontosan körülírt feltételekkel és eljárásokkal lehet, ötletszerű bemondásra még egy kormányoldali képviselő sem jogosult. Ráadásul ez a légből kapott vádaskodás semmiféle alapot nem ad arra, hogy a kormánypárt ellehetetlenítse a parlament egyik testületének ülését. És persze Szél Bernadettet sem lehet arra kényszeríteni, hogy ő bizonyítsa be: nem ügynöke Soros Györgynek. Németh Szilárd ilyen lényegtelen megfontolásokkal persze nem bíbelődik: akit ő „nemzetbiztonsági kockázat"-nak minősít, az az. Igaz, Szél Bernadettet nem tudják halálra ítélni - de a magyar parlamentarizmust igen. S ahogy elnézem, ezt az ítéletet rögtön végre is hajtják.
