Minden alkalommal összerándul a gyomrom, amikor valaki a közéletben odakeni a másik arcába, hogy hazudik. Ilyenkor szinte hallom, ahogyan a szavak pofonként csattannak. A XIX. században ezért párbajért kiáltottak volna az urak. Meg is döbbentem, amikor a mai miniszterelnök, még siheder politikusként, tisztes korú elődjét vádolta imigyen a parlamentben, és az szó nélkül letörölte magáról, mintha „csak” arcul köpték volna.
Innen nézve ez már történelem. Később, maga is miniszterelnökként, fennen hirdette, hogy ő még soha nem hazudott az embereknek. Nem tudom, ezt követően belenézett-e valamilyen tükörbe, nem nyúlt-e meg kissé az orra, de megnyugodhatott, nem tapasztalt volna semmi változást. Persze mások sem jobbak, a politikai paletta minden oldalán akadnak, akik elgurítanak kisebb-nagyobb valótlanságokat. A napokban Hódmezővásárhelyen még egy pap is beállt a sorba, a templomban támadta az ellenzék tisztességes, hét gyermekes polgármester-jelöltjét, és komoly érvek híján azt vágta az arcába, hogy hazudik.
De miért teszünk szemrehányást bárkinek idehaza, ha a világ legnagyobb hatalmú emberei is úgy hazudnak, mint a vízfolyás? Korábban Bill Clinton kényes helyzetében szemrebbenés nélkül állította, hogy nem volt szexuális viszonya a gyakornokával. Trump reflexből, lényegtelen apróságokban, már-már a dolog puszta élvezetéért hazudik, és láthatóan nem érdeklik a következmények. Mert a politikai hazugságoknak sem itthon, sem másutt a világban nincsenek következményei.
Szerencsére a mese nem válik valóra, mert ha valami varázslat folytán minden hazugság után a vétkes orra centikkel nőne, mint Pinocchiónak, szerte a világon csupa rőfösen hosszú orrú politikus szapulná egymást. Annyi hazugságot manapság keveset lehet hallani, mint amennyi a mi honatyáink száját a politikai adok-kapok során elhagyja. Találtak is erre egy megfelelő kibúvót: a politikai korrektség ideje lejárt, a hazugság nem más, mint a tények alternatív tálalása. Az emberek vállat vonnak és tudomásul veszik, hogy miként az ég kék, a fű zöld, úgy igaz az is, hogy a politikusok szeme sem rebben, ha nem mondanak igazat.
Emlékszünk a „kék plakátokra”, amelyek azt sugallták, hogy milliónyi migráns akarja elvenni a munkánkat, meg akarják gyalázni a lányainkat, asszonyainkat. Aztán következett a „nemzeti konzultáció” arról, hogy az Unió azon mesterkedik, miként törölhetné el a „vérrel és verejtékkel” kiharcolt rezsicsökkentésünket.
A közvélemény teljes összezavarására indított kampányok elérték azt, hogy ma már az emberek immúnisak lettek. Mindenki tudja, a tegnapi hazugságnál is mindig lehet durvább hazugság. És a „füllentőknek” nincs mitől tartaniuk akkor sem, ha a hazugságkampányuk lufija kidurran. Hogy blöff volt a sok milliárdba került politikai hecc minden kijelentése? Ugyan dehogy! A kormány nem hazudott, csak nem verte nagydobra a valóságot.
Fátylat rá. Senkit nem hívnak párbajra, nem szakad le a T. Házban a plafon, és Pinocchiónak is csak a mesében nő nagyra az orra.