Bándy Sándor: Mi történik velünk? (II.)

Publikálás dátuma
2018.02.03 08:30
FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Fotó: /

Elfogyott a bejgli, mire kihirdették a parlamenti választás időpontját. Nem pazarolva az időt, az ellenzéki pártok tüstént egymásnak estek. Megy az adok-kapok, míg a kormánypártiak ugyanazt a szöveget nyomják; most éppen szó szerint követve Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató utasítását, miután kiderült, hogy a kormány mégis befogadott menekülteket.

Megértésmérgezés

Habár Orbán kormányzása nem diktatúra, déjà vu akad bőven. Hidvéghi 1989-ben csatlakozott a Fideszhez és azóta "szilárdan együtt ingadozik a párttal". Egyre több haver, sógor, üzlettárs, szomszéd, rokon kerül pozícióba, akik tudják kinek köszönhetik, kinek tartoznak, és megint előkerült a 3H (hülye hülyét hoz) effektus. Egy Fidesz alelnök kijelenti, hogy egy képviselő ki van tiltva a bizottsági ülésről, mert "nézete ellentétben van a magyar érdekkel". Megint megy "az ellenség köztünk van" kampány, ami először a civil szervezeteket vette célba, de most már mindenkit, aki segíti a menekülteket. Pár éve az esti híradóban láttam egy idős falusi hölgyet, aki kertkapujában állva nézte, amint több szász menekült vonult át a településén. Egyszer csak terült-fordult és egy korsó vízzel és pohárral tért vissza, amit mutogatva kínált. Pillanatok alatt elfogyott a víz, mire beinvitálta őket a kúthoz, és a budit is használhatták. Nem félt. Emberként viselkedett. Amennyiben a parlament elfogadja ezt a törvénytervezetet (Stop Soros - a szerk.), a hölgyet le fogják tartóztatni, ha újra meri megtenni ugyanezt. Arról nem is beszélve, hogy Mindszenty József és Rajk László óta nem volt ilyen gyűlöletkampány egyetlen honfitársunk ellen sem, mint ami most Soros György ellen folyik.

Megértés-mérgezés kerülget, amint igyekszem követni az ellenzéki pártok érveléseit és csak oda jutok, hogy Orbán marad. Amikor interjúkban a pártvezetők visszakérdeznek, hogy "maga szerint ennyire buták a választók?", a riporterek védekezően reagálnak. Ki kell mondani, hogy nem a választók buták, de sokan igen. Van itt tudatlanság, butaság, fogalmi zavar, ami, nem mellesleg, orvosolható lenne tisztességes gimnáziumi oktatással.

A váróteremben

Két idős hölgy beszélget a váróteremben. Egyik a Magyar Nemzet hétvégi számát idézi, mire a másik:

- Mi lemondtuk a Nemzetet, most a Magyar Idők jár.

- Milyennek találod?

- Sokkal jobb, hidd el. Nem kötnek bele minden hibába - itt megáll, és korrigálja magát -, vagy amit hibának lehet feltüntetni. Mindenben csak a rosszat keresik. Pedig olyan jó olvasni, hogy végre jól mennek a dolgaink, miközben annyi baj van a világban.

Ez részben érthető, mert amikor olvassuk, például, hogy mennyit lopnak, egy tisztességes ember úgy érzi, hogy tennie kell(ene) valamit. Ez kizökkent a mindennapok rutinjából, ráadásul egyre gyakrabban felmerül a rizikó, hogy elveszti állását, ha megszólal. (Apropó 50-es évek!) De mégsem elfogadható. A hölgy mit sem sejt a sajtó "őrzőkutya" kötelességéről, ő inkább a szóma szerepét várja napilapjától, azt az andalító hatást amiről Aldous Huxley írt Szép új világ c. regényében.

Nem tudom mivel foglalkozott e két hölgy nyugdíj előtt, de nézzünk meg egy művelt tudóst aki hasonlóan gondolkodik, mint az kiderül Mellár Tamásnak (vagy inkább ellene) írt nyílt leveléből. Érvek hiányában Kellermayer Miklós a Bibliához fordul, Márkot (9, 42) idézi, ráadásul hiányosan: "Ha viszont valaki megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék." Kihagyja, hogy itt azokról a kicsikről van szó "akik bennem hisznek", vagyis nem akárkiben. És hogy Jézus miben hisz, nézzük meg Lukács (6, 30-37) intelmeit az emberiességről. Indulatában Kellermayer blaszfémiát követ el, mikor Mellár Orbánt illető kritikáit egy szintre emeli a Jézus iránti hitetlenséggel. A vádlott méltóságteljesen válaszolt, de a Kellermayert közlő pécsi portál (PécsMa.hu) ezt nem volt hajlandó leadni, ami szintén árulkodó korunkról.

Hódmezővásárhelyen egy plébános kertelés nélkül megmondta a gyülekezetnek, kire szavazzanak, utalva a várt közpénzekre. Németh László esperes hazugnak nevezte a szintén katolikus Márki-Zay Pétert, aki indul a polgármester-választáson, mert, mint Mellár, kritizálni meri a kormányt, ezzel veszélyeztetve az anyagi forrást. Azóta őt kritizálták többen - Beer Miklós püspök és ellenzéki politikusok -, de van egy másik olvasata is az esetnek, ha elvonatkoztatunk "Zsozsó atya" személyétől és a máig élő feudális viszonyoktól. Egy katolikus pap kiáll a nyilvánosság elé és figyelmeztet, ne lepődjünk meg, hogy a Fidesz-KDNP kormányunk bosszúálló lesz, ha nem a jelöltje nyer.

A várókban kevés szó esik politikáról, inkább személyes egészségügyi problémák, a családot sújtó nehézségek - anyagi, munkahelyi és személyes konfliktusok, gyereknevelési gondok - vannak terítéken, amelyek általában teljesen kitöltik egy ember idejét, kimerítik fizikai, szellemi energiáját. De van, aki jól van és érdeklődik a politika iránt. Viszont elege van a belháborúkból, kicsinyes vitákból, értelmiségi csörtékből. Sokan már ott tartanak, hogy el se akarnak menni szavazni. Világos, hogy több ellenzéki jelölt megosztja a kormányellenes szavazatokat és a Fidesz fog nyerni. "Ebből a cirkuszból, kösz, nem kérek," mondja egy betegtárs. Szomorú, de érthető, ha sokan úri huncutságnak tekintik a politikát, a pártokat, magát a parlamentet. 1990-ben sokan reméltük, hogy most majd másképp lesz. Nem lett.

Herr Dafke nyerésre áll

Mint említettem cikkem első részében, értelmiségiek között nagy a vita, hogy minek is nevezzük az Orbán-rendszert és magát Orbánt. Orbán csak szeretne diktátor lenni. Hajlama adott, és van benne egy erős "csakazértis" indulat. Herr Dafke. Ha nem tetszik a felcsúti játékvonat, irány Bicske! Egyszer ki is mondta, hogy a 80-as években "nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen harcoltam, akik csinálták a diktatúrát".

Saját köreiben teljhatalma van. Míg az érthető, hogy miért lett annyi támogatója 2010 előtt, most pont ezekkel a hívekkel kellene szembefordulnia, mivel homlokegyenest mást mond, mikor hatalmon van. De a szektaszellem nem ilyen.

Miközben sok milliárd forintot pazaroltak egy nem létező Soros-terv elleni harcra, kiderült, hogy titokban 1300-an kaptak menekültstátuszt hazánkban. Közülük kerülhetett ki az a két család, akiket a Migration Aid vitt volna Őcsénybe tavaly ősszel, ha a falu egy része - milyen vékony máz rajtunk a kereszténység - nem kezd őrjöngeni ellenük, hála a kormány gyűlöletkampányának. Orbán tudta, hogy menekültstátusszal rendelkező emberekről van szó, de kijelentette, hogy "semmi kivetnivalót" nem lát abban amit az őcsényiek tettek. "Annyit hazudtak már a magyaroknak migránsügyben," mondta. Egy államférfi elmondta volna mit jelent a genfi egyezmény, és hogy senkinek sincs félnivalója. (És persze nem hazudna állandóan.)

Áprilisban megint kétharmadot akar Orbán és rossz belegondolni mire fogja felhasználni. Félő, hogy az elmúlt nyolc év csak bemelegítő volt, egyrészt takarítás, személycserék, másrészt tesztelés, mit is bír ki a lakosság korrupció-toleranciája. Közben folytatódik az ország eladósodása - Paks 2, letelepedési kötvények, vasútépítés kínai hitelből - és néhány év múlva milliárdokat kell visszafizetnünk.

Próbálok megértő lenni; el tudom képzelni, hogy a demokratikus politikusok tudják, mekkora munka vár rájuk, ha netán nyernének. Rendbe tenni nyolc évnyi rombolást az egészség- és oktatásügyben, visszaállítani a jogállamot, felülvizsgálni Paks 2-őt és más titkos szerződéseket, próbálni visszaszerezni a kidobott milliárdokat offshore cégektől, miközben tombolnak az utcákon, a minisztériumokba és kormányhivatalokba beépített orbánisták pedig szabotálnak, ahol tudnak. A bekövetkező válsághelyzet vagy az új kormány lemondásához, vagy a szükségállapot kihirdetéséhez fog vezetni, mert az emberek leghőbb vágya a rend lesz. Miközben igen gyér győzelmük kilátása, a vereség se kecsegtet jóval. A lakosság nagy része szemében le lesznek nullázva a választási bénultság miatt, amin nem fognak segíteni az április 8. utáni bűnbak-kereső konfliktusok - pártokon belül és egymást közt. Jelenleg nyerésre áll a kormány és folytatni fogja eddigi útját.

De eljön az idő, amikor a felvett és elpazarolt kölcsönöket törleszteni kell és már nem jön az Unió konvergencia-pénze. Elkerülhetetlen megszorítások lesznek, és rohamosan fog nőni az elégedetlenség. Ekkor Orbán XV. Lajost - "utánunk a vízözön" - fogja követni, pedig 1757 óta történt egy s más.

Németországban születtem a háború végén. Édesanyám mesélte, milyen is volt Hitler öngyilkossága után beszélni az emberekkel. Látva, mi történt országukkal, nem tudták feldolgozni, hogy még a közelmúltban is hittek a Führerben. Nem mindenki, és nem egyszerre, de sokan lelkiismereti válságba kerültek, nem is értve, hogyan tudtak hinni ebben az alakban. Más a sztori, de idővel egyre több fideszes fog hasonlóan vélekedni.

Majd amikor április 9-én arra ébredünk, hogy megint kétharmaddal győzött a Fidesz, ne üzenjünk a nyugatnak mint Nagy Imre 1956. november 4.-én reggel 5.20-kor. Feladatainkat nekünk kell elvégeznünk. Javaslom, hogy a következő időt nézzük egy történész, vagy egy szociálpszichológus szemével, mert így érdekes. Gondolkodni kellemesebb mint gyűlölködni és van is min: hol rontottuk el, és mit kell tennünk? Arról nem tehettünk, hogy megszállt egy idegen nagyhatalom, de nincs mentségünk, ha hagyjuk demokráciánkat belülről kiüresedni.

Zárásul: üdvözöljük mi is április 8-át, mert a kampány során és az eredményből sokat fogunk megtudni hazánkról, honfitársainkról, magunkról. És menjünk el szavazni!

2018.02.03 08:30

Kácsor Zsolt: Engels és a halál

Publikálás dátuma
2018.08.18 10:00

Fotó: /
„Látogatásaink alkalmával a közeli rokonságtól általában tasakos Siót kapott, amit rögtön benyakalt, és be is rúgott tőle, ebből viszonylag könnyen rájöttem, hogy Kálmán bácsi tasakos Sió formájában veszi magához a szokásos adag vodkáját.”
Kálmán bácsira annak ellenére is élénken emlékszem, hogy élete utolsó hónapjaiban ő maga már nem is emlékeztetett saját magára. Titokzatos betegségben szenvedett, előttem nem mondták ki, hogy mi a baja, csak sok évvel később, felnőtt fejjel tudtam meg, hogy titokzatos betegsége valójában alkoholizmus volt, annak minden szövődményével, s végül rákkal, ami elvitte. Kálmán bácsi folyton kórházba került, ezért mi folyton látogattuk, rendszerint megkérdeztük tőle, hogy miképpen érzi magát, mire rendszerint ugyanazt válaszolta:
– Éppen úgy, mint az angol munkásosztály Engelsnél.
A felnőttek ezen nevetgéltek, én persze nem, mert Engelsről a nyolcvanas években csak annyit tudtam, hogy baromi vagány szakálla volt, és testvéri kötelék fűzte egy másik torzonborz alakhoz, akivel mindig egy plakáton szerepelt. Mivel sem Engelsről, sem az angol munkásosztályról nem volt semmi fogalmam, nem tudtam eldönteni, hogy Kálmán bácsi vajon jól van-e, mert ő sosem panaszkodott, és mindenhez igyekezett jó képet vágni. Ez könnyen ment neki, mert látogatásaink alkalmával a közeli rokonságtól általában tasakos Siót kapott, amit rögtön benyakalt, és be is rúgott tőle, ebből viszonylag könnyen rájöttem, hogy Kálmán bácsi tasakos Sió formájában veszi magához a szokásos adag vodkáját. Részegen a katonaságról mesélt, ő ugyanis aktív éveiben katonatiszt volt, valamelyik budapesti tisztképzőn végzett, majd egy géppuskás század parancsnoka lett az Alföldön. 1954-ben leszerelték, amit sohasem hevert ki, a család elmondása szerint akkor kezdett vedelni, és nem is hagyta abba egészen 1984-ig, akkor is csupán amiatt, mert belehalt. Nem tudtam sokáig, hogy miért szerelték le, erről valamikor a kétezres évek elején kérdeztem meg az akkor már nagyon idős testvérét. Azt mondta, állítólag arra akarták kényszeríteni, hogy katonai besúgó legyen, és ezt Kálmán bácsi állítólag nem vállalta. Nem tudom, hogy ez igaz-e, vagy csak Kálmán bácsi alkoholizmusát akarták vele szépíteni, mindenesetre ő maga soha nem beszélt erről, sőt, ha a honvédség szóba került, akkor általában elérzékenyült, s azt mondogatta, hogy egy igazi tiszt arról ismerszik meg, hogy az utolsó konzervjét is megosztja a katonáival. Egy ideig kételkedtem benne, hogy az a piaszagú, hiányos fogazatú, általában borotválatlan ember, akit én Kálmán bácsiként ismerek, valóban katonatiszt volt valaha, de miután mutattak róla fényképeket, el kellett hinnem a valóságot. A fényképeken egy fiatal, kerek arcú, jóvágású katonatiszt nézett rám a szovjetekéhez hasonló egyenruhában. Egyenes, büszke tartással állt a kamera előtt, és a szája sarkában már akkor is az a félmosoly bujkált, amit aktív részeges korából én is ismerhettem.
Az utolsó hónapjaiban hetente egyszer mentem be hozzá a kórházba, de már nem tudott kikelni az ágyból, bágyadtan hevert, és amikor megkérdeztem tőle, hogy Kálmán bácsi, hogy tetszik lenni, ő csak legyintett, s azt lehelte:
– Éppen úgy, mint az angol munkásosztály Engelsnél.
Akkor már tizenkét éves voltam, eléggé sokat olvastam, túl voltam úgymond felnőtt könyveken is, így Boccaccio Dekameronján, jó sok Móriczon, egy sor Anatole France és Zola könyvön, akkoriban szerettem meg egy Theodore Fontane nevű szerzőt, meg egy furcsa regényt, ami Rousseau-ról szólt, és nagyon imponált, hogy én már egy igazi filozófusról olvasok, habár természetesen nem tudtam, ki az a Rousseau, most se tudom, annyit értettem a regényből, hogy volt Franciaországban egy Voltaire nevű alak, akinek sokkal jobb humora volt, mint neki. De Engelst nem olvastam, csak rajzoltam, mert nagyon bírtam a szakállát, szóval jó sok színes portrét alkottam róla, meg arról a másik torzonborzról, akihez úgymond testvéri kötelék fűzte. Egy alkalommal megkérdeztem hát Kálmán bácsit, a tiszta forrást, hogy igazából hogyan érzi magát az angol munkásosztály Engelsnél, mire rejtélyesen csak annyit felelt:
– Éppen úgy, mint a bevándorló írek, ugyancsak Engelsnél.
Ezután kicsit hallgattunk, ő a kórterem plafonját nézte, én meg a pizsamáját, amiből véres csövek lógtak. Szívesen mondanám, hogy azok a véres csövek igazából Kálmán bácsiból lógtak, de neki akkor már szinte teste nem is volt, csak feje, meg két nagy, fakón ragyogó, barna szeme. Üldögéltem mellette szótlanul, majd elmentem, amin kissé fölélénkült, szerintem örült neki, hogy végre nem bámulom.
A következő héten a rokonsággal együtt mentem, és Kálmán bácsi akkor már kapott tasakos Sióba töltött vodkát, amitől percek alatt berúgott, és jókedve lett. Elérkezettnek láttam az időt, hogy megkérdezzem őt az írek hogyléte felől, mire azt válaszolta:
– Engels szerint az Angliába bevándorolt írek mocskosak, mint a disznók. Nem akarnak dolgozni, csak koldulni. Ráadásul amit összekéregetnek, azt azonnal elisszák. Tönkreteszik az angol munkásosztályt.
Ezen fölakadt a szemem. Meg is kérdeztem Kálmán bácsit, hogy ezek szerint tehát ő folyamatosan úgy érzi magát, mint az írek Angliában? Kicsit gondolkodott, majd rávágta:
– Nem, most például sokkal jobban vagyok.
Másnap meg is halt.
2018.08.18 10:00
Frissítve: 2018.08.18 11:33

Nyakló nélkül tankolunk, soha ennyi üzemanyag nem fogyott

Publikálás dátuma
2018.08.18 09:00

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Bár ezt az autósok biztosan másként látják, nemzetközi összehasonlításban Magyarországon olcsónak számít a gázolaj. Erre rátehet még egy lapáttal a forint gyengülése is, a fuvarozók inkább itthon tankolnak.
Az első félév során 8,2 százalékkal rekordszintre, közel 1,8 milliárd literre ugrott a márkás hazai kutak üzemanyagforgalma az előző év hasonló időszakához képest – derül ki a nagy olajcégeket összefogó Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) friss adatsorából. Ezen belül a gázolaj mennyisége is most először ugrott egymilliárd liter fölé; ez egyszersmind jelentős, 9,8 százalékos forgalomugrás, ami a 2015-ös utáni második legmagasabb érték. Benzinből 676 millió liter fogyott, ami ugyan még messze áll a 2007-es csúcstól, mégis tisztes, 5,6 százalékos bővülés: eme érték szintén csak a 2016-osat haladja meg. A prémiumüzemanyagok népszerűsége szintén egyre nő: a benziné 23 százalékkal 43 millió literre emelkedett, ami már közelíti a teljes forgalom tizedét. A felturbósított dízel iránti igények ugyan csak 6,4 százalékkal fokozódtak, aránya viszont tényleg csak egy hajszállal áll a 10 százalék alatt. A márkás kutak forgalomnövekedési adata ezúttal meghaladja az összes hazai töltőállomásnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) ugyane időszakra nyilvántartott, lapunk által már korábban bemutatott 6,8 százalékát. Az emelkedés mértéke a MÁSZ-t is meglepte – közölte kérdésünkre Grád Ottó főtitkár. Korábban azt feltételezték, hogy a fél év alatt mért körülbelül 10 százalékos áremelkedés némileg visszavetheti a lényegében öt éve tartó növekedés ütemét. Ám a jelek szerint a gazdaság és a jövedelmek bővülése az üzemanyagok iránti igényeket az áremelkedés dacára se vetette vissza. Ebben szerepet játszhat a forintgyengülés is: a fuvarozók eurós bevételeikből a gyengébb forint miatt Magyarországon több gázolajat tankolhatnak, mint a környező államokban. (Mint arról korábban beszámoltunk, a Cargopedia nyilvántartása szerint jelenleg a térség nyolc állama közül Ukrajna, Románia és Ausztria után Magyarországon a negyedik legolcsóbb a dízel.) Azt, hogy a közlekedők kimutatásunk szerint egyre szívesebben fordítják kormányukat márkás kutak felé, Grád Ottó úgyszintén a javuló gazdasági körülményekkel, a minőség fokozódó megbecsülésével magyarázta.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:03