orvosi kamara;MOK;

2018-02-01 22:00:00

Javítani kell a vesztesek helyzetén

Új társadalmi szerződést sürget a Magyar Orvosi Kamara, s ennek elméletéről most először egy könyvet is kiadtak: „A tisztességes, tehát igazságos társadalom, és az elsődleges társadalmi javak” - címmel. A művet és a szerzőt Éger István, a köztestület elnöke mutatta be csütörtökön a sajtónak.

A szerző, Gilly Gyula közgazdász megelégelte, hogy már gimnazistaként is azt hallotta: most még rossz a helyzet, de hamarosan jobb lesz. Nem lett jobb, ezért összeszedte mindazt, amivel szerinte véget lehet vetni annak a „világrendnek”, amely a jóléti költéseket a gazdasági növekedéshez igazítja. "A közpolitika rossz pályára tévedt, ezért új alapokat kell létrehozni". Szerinte ezekről az új alapokról, amelyeket a most bemutatott könyvben vázol fel, el lehetne indulni, újjá lehetne építeni az egészségügyi rendszert. Mint azt a Népszavának elmondta: a nemzeti össztermék olyan igazságosabb újraosztására van szükség, amely elsősorban az emberek közérzetét, életminőségét javítja. Hozzátette: most egy olyan társadalomban élünk, amelyben kevés a nyertes és sok a vesztes. Mindez se a gazdaság jelenlegi állapotával, se morálisan nem indokolható. Véleménye szerint "egy olyan országot kell építeni, ahol nemcsak néhány kiváltságosnak, hanem mindenkinek kicsit jobb a közérzete. Arra a kérdésre, hogy mi lehet a szerepe mindebben az orvosi kamarának, a közgazdász azt felelte: a köztestület a maga eszközeivel igyekszik ezt az új szemléletet elterjeszteni. (A könyv szabadon letölthető a Magyar Orvosi Kamara honlapjáról.)