Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozati eljárást akar saját maga ellen

Publikálás dátuma
2018.02.03. 12:08
FOTÓ: Tóth Gergő
A kormánypárti média azt nehezményezte, hogy a volt miniszterelnök „elfelejtett abban megemlíteni több mint 150 millió forintot, amit egy osztrák bankszámlán tart.” Gyurcsány erre azt válaszolta, hogy  igenis feltüntette, az ugyanis szerepel a nyilatkozatban lévő 605 millió forint értékű értékpapír-befektetésben - írja a 168ora.hu.

A számonkérő cikkek hatására a DK elnöke Facebook oldalán közölte, hétfőn vagyonosodási eljárást kezdeményez maga ellen. A poszt szövege - egy Orbán Viktort és Mészáros Lőrincet ábrázoló kép mellett - a következő:

„Tudod, nem én rejtegetem vagyonomat. Én bevallom, pontosan, törvényesen.

Tudod, nem az én feleségemnek van temérdek földje. Nem az én apám lett dúsgazdag vállakozó miniszterelnökségem alatt. Nem az én vejem ellen folytat csalás miatt vizsgálatot az EU. Nem az én csókosom lett pár év alatt Magyarország leggazdagabb embere. Ez a te világod.

Én nyilvánosan bevallom családtagjaim vagyonát. Te nem.

Az én bűnöm a te szemedben, hogy nem alkuszom. Se veled, se rendszereddel. Mert te a bűnnel kötöttél szövetséget hazád helyett. Becstelen briganti vagy.

Hétfőn hivatalosan megkérem a fideszes vezetésű és többségű Mentelmi Bizottságot, hogy vizsgálja meg vagyonnyilatkozatom helyességét, törvényességét.

Csak, hogy legyen még egy papírod arról, hogy hazudsz. Meg arról, hogy én nem.

Mert nincs veled alku. Harc van.”

Szerző

Orbán egy "hibrid politikus"

Publikálás dátuma
2018.02.03. 09:49
FOTÓ: Molnár Ádám
Orbán Viktor modern egypártrendszert épít – állítja Anne Applebaum. A Pulitzer-díjas történész szerint a magyar politikai válságát mutatja, hogy komoly emberek is elhiszik az összeesküvés-elméleteket, amelyeket Soros György köré font a hatalom. Applebaum a CEU-n tartott előadást megelőzően adott interjút a HVG-nek.

Részletek az interjúból:

hvg.hu: Jóslata szerint az Európai Unió és a NATO könnyen a megszűnés határára sodródhat, ha pár tagországban a populista erők nyerik a választásokat. Mennyire fontos az áprilisi magyar voksolás?

Anne Applebaum: A Brexit-pártiak győzelme és Trump megválasztása után rendkívül bizonytalanná vált a helyzet, de a francia és német választásokkal az EU-ra leselkedő közvetlen veszély elmúlt. Az áprilisi választások Magyarország és a szomszédjai miatt fontosak. Ezeknek az országoknak a következő években el kell majd dönteniük, hogy az unió tagjai akarnak-e maradni. Számos kelet-európai országban próbálnak tőkét kovácsolni az euroszkeptikus álláspontból, és ennek nem lehet más a vége, mint hogy önszántukból távoznak, vagy kirakják őket a közösségből. Nem tudom, hogy ez az EU szempontjából egzisztenciális kérdés lenne, de Magyarország számára az.

***

hvg.hu: Mitől annyira vonzó Orbán a nyugati populisták számára, ideológiája ilyen megnyerő?

A. A.: Nem. Szerintem a magyar kormányfő másolta le őket, és nem fordítva. Orbán politikájának nem volt része a bevándorlóellenesség. Eltanulta a radikális technikáikat, eszközeiket.

***

hvg.hu: Magyarországon sokan állítják, hogy Orbán a lezáratlan rendszerváltás miatt képes egyfajta Kádár-nosztalgiára támaszkodni hatalma biztosításakor.

A. A.: Ez logikusan hangzik. Amiről én a CEU-n is beszéltem a diákokkal, hogy Orbán egy modern egypártrendszert épít. Ebben a politikai rendszerben a többi párt nem tud versenybe szállni, mert a választási rendszer, az igazságszolgáltatás és a sajtóviszonyok átalakítása lehetetlenné teszi bárki más győzelmét.

Orbán lassan haladt előre ezzel a projekttel, de következetesen. Ha azt kérdezi, hogy ebből a magyarok profitálnak-e, hogy ettől Magyarország élhetőbb lesz-e, akkor a válaszom az, hogy nem. Ez csak neki és a pártjának lehet jó.

A teljes interjút itt olvashatja!

Szerző

Forgács Imre: Ködös Brexit

Publikálás dátuma
2018.02.03. 08:55
EU-PÁRTIAK A WESTMINSTER ELŐTT - A gazdaság zuhanásától tartanak FOTÓ: MTI/FÖLDI IMRE

Nagy-Britannia köztudottan az első tagállam, amelynek polgárai elhatározták, hogy kilépnek az Európai Unióból. Vagy mégsem? A Business Insider 2018 januárjában készült felmérése szerint a brexitisták kisebbségbe szorultak, a választók 56 százaléka már a bennmaradást támogatná. Az elemzők azonban – a nyilvánvaló brit veszteségek ellenére – egyelőre nem tartják valószínűnek az újabb népszavazást. A számok persze makacs dolgok, s a gazdasági előrejelzések egybehangzóak: a kilépési döntés ostobaságát ma már a ködös Albionban is sokan látják.

Azt senki nem tudja megmondani, hogy a – lassan csörgedező – tárgyalások hogyan végződnek, bár az uniós alapszerződésben rögzített határidő egyre inkább sürget. Az Egyesült Királyság tagsága 2019 márciusában akkor is megszűnik, ha az Unióval a kilépési feltételekről nem sikerül megállapodnia. Márpedig több tekintélyes elemzőcég szerint a „no deal” London számára valóságos katasztrófát jelent. Ebben az esetben ugyanis a gazdaság tartós lassulása elkerülhetetlennek látszik. 2029-ben például a GDP értéke már 5 százalékkal maradna el attól a szinttől, amit – uniós tagságukat megtartva – elérhetnének. Nem sokkal jobb az a forgatókönyv sem, amely szerint a kormány ugyan megállapodik Brüsszellel, de változatlanul ragaszkodik az egységes piacból és a vámunióból való kilépéshez (hard Brexit). A London School of Economics előrejelzése szerint ennél a változatnál a briteknek még évekig a GDP csökkenésével kell számolniuk.

Rosszkedvünk nyara

„York napsütése rosszkedvünk telét / Tündöklő nyárrá változtatta át” Mint tudjuk, ezekkel a szavakkal lép színre Shakespeare III. Richárdja, ám a The Economist egyik elemző cikkében a tél helyett nyár szerepel. A hetilap ezzel arra utal, hogy a brit választók láthatóan már belefáradtak a nyaranta ismétlődő szavazásokba. 2014-ben a skótok arról döntöttek, hogy tagjai maradnak az Egyesült Királyságnak. A felelőtlen David Cameron a 2015-ös kampányban ígérte meg az uniós népszavazást, ami végül is a 2016-os Brexit-döntéshez vezetett. Egy évvel később Theresa May nem kevésbé dilettáns módon ragaszkodott az előrehozott választásokhoz, annak ellenére, hogy a közvélemény növekvő apátiája már ekkor is látszott. A miniszterelnöknek – uniós tárgyalási pozícióját is gyengítve – sikerült a konzervatív parlamenti többséget felszámolnia.

A kampányokat követni is alig képes brit átlagszavazó csak találgatja, hogy mi lehet az évek óta tartó „rosszkedvének” oka. Keveset tud a neoliberális gazdasági modellről, amelyet elsőként Ronald Reagan és Margaret Thatcher alkalmazott. A piaci fundamentalisták az „emberarcú” kapitalizmus felszámolását már a 80-as években megkezdték. A gazdagok adóterhei azóta is csökkennek, s a pénzpiacok teljes körű liberalizációja újabb pusztító válságot okozott. Nagy-Britanniában az ipartalanítás éveiben például két számjegyűvé vált a munkanélküliség, és egész országrészekből tűntek el a feldolgozóipari ágazatok. Az ezredforduló táján a helyzet valamelyest javult, ám az egykori kékgalléros munkavállalók többsége már „fehér furgonos emberként”, a szolgáltató szektorban dolgozott.

A 2008-ban kitört pénzpiaci válság Nagy-Britanniát is sebezhetővé tette, miután London a világ egyik pénzügyi központja: gazdagsága nem kis részben a City szolgáltatásaira épül. A bankárok „termelik” a főváros önálló exportjának felét, s teljesítményük az ország GDP-jét 8 százalékkal növeli. Az átlagfizetések Kelet-Európából nézve irigylésre méltóan magasak, ám a munkabérek reálértéke 6 év alatt mégis 10 százalékkal csökkent. Így 2016 nyarán a brexitistáknak nem volt nehéz dolguk, miután a szavazók nagy része évek óta a közösségi média hamis híreit olvassa. Sokan elhitték azt a hazugságot, hogy a gazdaság szárnyalását – az uniós munkavállalók mellett – a „mohó” brüsszeli költségvetés akadályozza.

Biztató európai egység

2017 – talán a francia elnökválasztást leszámítva – nem volt igazán az Európai Unió éve. A szélsőjobb egyelőre csak Ausztriában vált kormányzati tényezővé, de a német koalíciós tárgyalások elhúzódása sem sok jóval biztat. Ehhez képest akár ünnepelhetnénk is: az Európai Tanács (ET) decemberi ülésén sikerült megállapodni a britekkel a kilépési tárgyalások első szakaszának lezárásáról. Kezdődhet a második forduló, ami már a jövőről, az átfogó kereskedelmi megállapodásról, valamint a „mély és különleges” partneri kapcsolatokról szól.

Ha azonban a közzétett dokumentumokat elolvassuk, alighanem a liberális The Guardian értékelésével kell egyetértenünk. A lap szerint az egyetlen eredmény, hogy a tárgyalások – talán a közelgő ünnepekre tekintettel – nem omlottak össze. Az elvileg már lezárt három nagy kérdésről ugyanis (az uniós és a brit állampolgárok jogainak kölcsönös elismerése, az Egyesült Királyság pénzügyi kötelezettségei és az észak-ír határ ügye) csak újabb politikai szándéknyilatkozatok születtek. A majdani kilépési szerződésbe foglalható konkrétumokról nem sokat tudtunk meg, mondhatnánk, a részletek továbbra is „ködbe” burkolódznak.

Az ET december 15-ei iránymutatása – mindezek ellenére – nem sok kétséget hagyott afelől, hogy ki diktálja a feltételeket. Az állam- és kormányfők szerint a második tárgyalási szakasz ténylegesen csak akkor kezdődhet meg, ha az első forduló kérdéseiben „amilyen gyorsan csak lehet” jogszabályokat alkotnak. Egyetértenek a britek által kért mintegy kétéves „átmeneti időszakkal”, ami a kilépési dátum, vagyis 2019 márciusa után következne. Ez idő alatt az Egyesült Királyság továbbra is az egységes piac és a vámunió tagja marad. Maradéktalanul alkalmaznia kell az uniós jogot, s az Európai Unió Bíróságának ítéleteit is el kell fogadnia. Az ET dokumentuma is megerősítette, amit eddig főleg Angela Merkel és Emmanuel Macron hangoztatott: az uniós szabályokat nem lehet tetszés szerint „kimazsolázni”, s ez értelemszerűen a munkaerő szabad áramlására is vonatkozik. Az átmeneti időszak a londoni belpolitika szempontjából sem ígérkezik egyszerűnek. Nagy-Britannia ugyanis – harmadik országként – már nem ülhet ott a tárgyalóasztaloknál és nem vehet részt az intézményes döntéshozatalban sem.

Talán e néhány példából is látható, hogy Theresa Maynek 2018-ban csaknem megoldhatatlan feladattal kell megbirkóznia. A Konzervatív Párt populistái továbbra is a „kemény” Brexitet kérik tőle számon, jóllehet semmilyen gazdasági érv nem szól az egységes piac elhagyása mellett. A City bankjai máris tömegesen keresnek új székhelyet az európai fővárosokban, miután a kilépéssel elveszítik a pénzügyi piacokhoz való szabad hozzáférés, az ún. passporting jogát. Ráadásul az észak-ír határ problémáját eddig mindenki igyekezett a szőnyeg alá söpörni, mert a „megoldás” valóban a kör négyszögesítése lenne.

Ír határok, uniós remények

Az ír probléma lényege egyszerűen összefoglalható: Írország Nagy-Britannia kiválásával az EU külső határává válik, ahol a határ- és vámellenőrzés jogilag kötelező. Az íreket Észak-Írországtól eddig semmi nem választotta el: az 1998-as ún. Nagypénteki Megállapodás óta ez a béke legfőbb biztosítéka a szigeten.

A brit miniszterelnök 2017. december 8-án külön dokumentumban foglalta össze tárgyalási álláspontját a határkérdésről. Ebben – többek között – ez olvasható: „az Egyesült Királyság – ideértve Észak Írországot – elhagyja az EU egységes piacát és a vámuniót”. Ehhez képest ugyanezen a napon tették közzé a már idézett közös álláspontot az első tárgyalási szakasz lezárásáról. Ebben az Egyesült Királyság kormánya kötelezettséget vállal arra, hogy Írország és Észak-Írország között nem hoz létre merev határokat (hard border), bármilyen fizikai infrastruktúra vagy egyéb ellenőrzési mechanizmus kiépítését is ideértve. A jogi részletek közlését türelmesen várjuk.

A Brexit következtében a gazdasági erőviszonyok is jelentősen megváltoznak az Unióban: az euróövezet tagjai az EU 27-ek egyesített GDP-jének immár 85 százalékát képviselik. A „többsebességű Európa” intézményi reformokra vár (közös pénzügyminiszter, költségvetési unió), s – a britek kilépése után – a mélyítésben lenne érdekelt. Az Unió költségvetését egyébként is új alapokra kell helyezni, miután Nagy-Britannia távozása évi 12-13 milliárd eurónyi hiányt okoz. Fontos lenne azt is elérni, hogy az uniós közpénzekből – 2020 után – már ne a kleptokraták gazdagodjanak. Egyre többen követelik, hogy az alapértékeknek való megfelelés legyen feltétele a fejlesztési pénzek folyósításának. A jogállamiság számonkérésének ugyanis semmi köze a szuverenitáshoz. A közbeszerzések gyakoribb ellenőrzésével, az európai ügyészség kötelezővé tételével fel lehetne lépni az egyesült Európát fenyegető „nemzetmentőkkel” szemben.

Kevés az idő. A szabadkereskedelmi megállapodásokról évekig szoktak tárgyalni, de a Brexit esetében csak hónapok maradtak. Bármi legyen is a végeredmény, a népszavazás nem az integráció ügyének, hanem az Egyesült Királyság félrevezetett polgárainak ártott. Jó lenne, ha ezt mások is – még időben – felfedeznék.

Szerző