MTA;Lukács Archívum;
2018-02-04 15:18:00
A hétvégén végigfutott a sajtón egy jó hírnek látszó álhír, melynek alapja az MTA honlapján pár napja olvasható, már a címében is inkorrekt közlemény. A közlemény, elébe vágva az eseményeknek, arról az Akadémia és a Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány (LANA) között született megállapodásról óhajt hírt adni, amelyet az MTA részéről annak elnöke, az MTA Könyvtár és Információs Központ, illetve az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója írtak alá, a LANA részéről pedig az alapítvány elnöke és helyettese készülnek aláírni a napokban. Ebben a nyilatkozatban az aláírók elkötelezik magukat a Lukács-hagyaték kutatásának és kutathatóságának ügye mellett, és a közlemény első, vastagon szedett bekezdése arra is utal, hogy a nyilatkozat útját az akadémiai és az alapítványi elnök közt folytatott megbeszélések egyengették. Ami igaz is. A hír tálalása, és az, ahogy a szöveg folytatódik, az inszinuációk, ferdítések, valótlan állítások, ténybeli és szakmai tévedések, valamint a demagóg hóbortosság vegyes salátája. A szöveg szerint az MTA és a LANA elnöke közt lefolyt beszélgetés („személyes egyeztetés”) során a felek mindjárt „a hagyaték rendezésének lépéseiről” is megállapodtak, és a közlemény első bekezdését követő 6681 karakteres dolgozat mintha éppen ezt, „a hagyaték rendezésének” „személyes egyeztetés” során közösen leszögezett lépéseit tárná az olvasó elé. Erről azonban szó sincs. Az elnökök beszélgetésében természetesen csak szándékokról esett szó, ahogy a nyilatkozat is csak a felek kölcsönös jóakaratát rögzíti. (Hogy a közleményt a részleteket is érintő tárgyalásokat és egyeztetéseket megelőzve adták ki, arról a végén olvasható frissítés is tanúskodik, amelyből kiderül, hogy az ugyancsak érintett Filozófiai Intézettel sem folytak megbeszélések.)
A bevezetést követő 6681 karakter kizárólag az MTA Könyvtár főigazgatójának (más forrásból is ismert) elképzeléseit fejti ki – és ezek az elképzelések vállalhatatlanok, vállalhatatlanok nemcsak a LANA, hanem az MTA számára is. A főigazgatói koncepció szakmai bizarrságait itt nem kell érintenünk, kíméletes, de tárgyilagos kritikájuk pár hónapja olvasható volt az Élet és Irodalomban. Itt elég annyit rögzítenünk, hogy ebben az elképzelésben „a hagyaték rendezésnek” kulcsa a Lukács-kéziratok eltávolítása az archívumból, aminek egyetlen elképzelhető célja és lehetséges következménye a Lukács Archívum tönkre-, sőt nevetségessé tétele. A Lukács Archívum kutatóhely, amelynek egyik különleges vonása éppen az, hogy (még) együtt található meg benne Lukács könyvtára, folyóiratainak gyűjteménye, kéziratos hagyatéka, levelezése és a szekunder irodalom. Hogy a kéziratok eltávolítása ebből az együttesből milyen remek ötlet, azt talán meggyőzően jelzi az a vagy 250 hazai és külföldi Lukács-kutató által aláírt tiltakozás a főigazgatói tervek ellen, amelyet a múlt hét közepén kapott kézhez az Akadémia (és a könyvtár főigazgatója is!).
Az MTA-közlemény első bekezdésében mindenesetre az olvasható, hogy „korábbi terveitől eltérően az MTA mégis fenntartja a Lukács György korábbi lakásában kialakított kutatóhelyet”. A főigazgatói elképzelés szerint ezzel szemben valamiféle „állandó kiállításnak” kellene nyílnia az archívumban, „többnyelvű vezető füzettel és ismertető leporellóval” a látogatók számára, így hasznosítva a lakást (!) „szélesebb felhasználói kör számára” (no igen, kutató oda már nem tenné be a lábát, mert a kéziratok stb. nélkül nincs miért), valamint „a fiatal kutatók érdeklődésének felkeltésére”. A 6681 karakteres dolgozat első bekezdése szerint „Lukács […] végrendeletében könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetére, kéziratait pedig megőrzés végett a Magyar Tudományos Akadémiára hagyományozta. Ebből következően a hagyaték őrzésének és feldolgozásának felelőssége az MTA intézményeit illeti” (a nyelvtani hibát javítottuk). Nos, ez a kommüniké fogalmazójának olvasatában igazából annyit tesz: ’a hagyaték az enyém, a sorsába senki nem szólhat bele’. Csakhogy történetesen tényleg úgy van, hogy a hagyaték őrzésének és feldolgozásának felelőssége az MTA intézményeit illeti – és a főigazgatói koncepció vállalhatatlan.
Utóirat: tűnődésre ingerlő kérdés, ki fogalmazhat meg, ki adhat ki és kinek a megbízásából közleményeket a Magyar Tudományos Akadémián?