Inotai András: Nem lesz több esély 2018 után!

Publikálás dátuma
2018.02.05 06:26
FOTÓK: Molnár Ádám
Fotó: /
Magyarország nem áll a saját lábán – nyilatkozta egyebek mellett a Népszavának Inotai András közgazdász. Szerinte 2018. április 8. az utolsó alkalom, hogy leválható legyen a Fidesz-hatalom.

- Elégedetten hátradőlhetünk azután, hogy Orbán Viktortól megtudhattuk, már nem csak a lánya és veje, de az ország iis a saját lábára állt, nincs szükségünk külső forrásokra?

- Ezekből az állításokból az országra nézve semmi nem igaz. Az Európai Uniótól 2014-20. között összesen 23 milliárd eurót kapunk a kohéziós alapból. Ebben nincs benne az évi nagyjából 1 milliárd eurós mezőgazdasági támogatások összege és egyéb kisebb céltámogatások.

- A kormányfő gyakran azzal is érvel, hogy csak azt kapjuk vissza, amit befizetünk. Van ebben igazság?

- Legföljebb annyi, hogy Magyarország megközelítőleg annyit fizet be a közös kasszába, amennyit az agrárium támogatására kap. Azt a 23 milliárdot tehát nettó értékben kell számolni.

- A miniszterelnök kommunikációja szerint ebben az évben az összes uniós forrást be kell söpörni. Ez mennyire pörgetheti fel a gazdaságot?

- Szerintem ez megmarad a szavak szintjén, mert technikailag is lehetetlen amiről a miniszterelnök beszél. Nem világos, mi a valójában fontos: hogy azt a támogatást, ami beérkezik hatékonyan használjuk-e fel, vagy az, hogy az utolsó euróig mindent lehívjunk. Az utóbbi esetben pedig, hogy mire költöttük a pénzt, ne kérdezze senki.

- A tapasztalatok szerint hogyan használtuk fel ezt az irdatlan összeget?

- Az uniós forrásokból sajnos nagyon kevés fenntartható növekedést elősegítő-megalapozó beruházás valósult meg. Helyette a legkülönbözőbb, sokszor a kormánykommunikációban olcsón eladható célokat szolgáló, de a versenyképességgel köszönő viszonyt sem ápoló programok jutnak jelentős összegekhez. Mivel pedig az uniós támogatások jelentős része a magyar költségvetésen keresztül jut el a nyertesekhez, akkor levonhatjuk azt a következtetést is, hogy a magyar költségvetés 3 százalék alatti hiánya addig tartható, amíg uniós pénzek érkeznek.

- Mi történhet, ha elapadnak ezek a források?

- Akár össze is omolhat a költségvetés, vagy olyan mértékű megszorításokat kell végrehajtani, hogy az felérne azzal, mintha mindkét saját lábunkat amputálnák, amiken állítólag állunk. Félretéve az egyáltalán nem vicces hasonlatot: a magyar gazdaság alapvetően függ az uniós forrásoktól. Egyébként még csak nem is ez az egyetlen úgynevezett külső forrás, amire szükségünk van. Az elmúlt néhány évben hasonló nagyságrendű, közel 4 milliárd euró transzfer érkezett a külföldön dolgozó magyaroktól. Azzal számolni kell, hogy az uniós pénzek nem jönnek örökké. Az elmúlt 10 évben, elsősorban az uniós forrásoknak köszönhetően olyan páratlan modernizációs lehetősége volt az országnak, amit sikerült nem csak elszalasztani, de tudatosan és felelőtlenül tönkre is tenni. Ez a lehetőség pedig soha nem fog visszatérni.

- Nincs ebben felelőssége a szocialista kormányoknak is, hiszen 2007. óta már teljes jogú tagként kapcsolódhattunk be a 7 éves uniós pénzügyi ciklusba?

- A támogatások nagy részét már 2010. után használta fel az ország. Ez nem azt jelenti, hogy a korábbi kormányok feltétlenül jól költötték el ezt a pénzt, de a történelmi felelősség a Fidesz kormányok nyolc éves időszakát terheli.

- Mi történt a meghatározó pénzforrást képező kohéziós alapokkal?

- Ezek a források elsősorban a versenyképesség erősítését, a felzárkózást lettek volna hivatva támogatni. Nagyon kevés olyan uniós forrásból megvalósult beruházásról tudunk, ami a magyar vállalatok versenyképességét növelte. A pénz látható része jelentős részben presztízs beruházásokra ment el, mint a modern városok program, kerékpárutak, kilátótornyok alföldi településeken. Ezek lényegi vagy tartós gazdasági hasznot nem hoznak, viszont fenn kell tartani a létesítményeket. A fenntartási költségeket ugyanis már nem az unó fizeti, hanem a magyar adófizetők. Már most látszik, hogy rengeteg fenntarthatatlan beruházás jött létre, amire semmi szükség, csak a pénzt emészti. Ami ennél sokkal lényegesebb: az uniós támogatások legalább kétharmadából a politikai maffia gazdasági hátterét finanszírozták.

- Milyen csatornákon szivárognak el az uniós források?

- Erre legalább három módszert alkalmaz a rezsim. Az egyik, amit nagyon széles körben alkalmaznak, a túlszámlázás. Az unió korrupcióellenes szerve az OLAF számos ilyen ügyet tárt a magyar hatóságok elé, de a legritkább esetben van ennek érdemi következménye. Egy másik trükk, hogy a meghirdetett projektektől eltérő célokra használják fel a pénzt. Ezekben az esetekben sem siet a magyar kormányzat visszakérni a felhasznált összeget. A harmadik lenyúlási forma az unós forrásokra kiírt közbeszerzéseknél állandósult visszaélések. Ezeknél gyakori, hogy a Fidesz közeli indulók versenytársait mondvacsinált indokokkal kizárják, vagy eleve csak „megbízható” cégek indulnak. Már a közbeszerzések kiírásának módja is számos esetben megtámadható lenne. Ha került is pénz a vállalkozásokhoz, az csak versenykörnyezetben eredményezett volna hatékonyságnövekedést, de ma Magyarországon nem beszélhetünk normális piaci versenyről. Ez egy zárt, feudális struktúra, amely soha nem lesz képes ebből a mestersége burokból kilépni a nemzetközi piacra.

- Mire számíthatunk a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusban?

- Pontos számokat még nem lehet tudni, csak annyit, hogy Nagy-Britannia kilépése évente mintegy 14 milliárd euróval csökkenti (csökkentené) az uniós büdzsét. Ez nagyjából az EU-költségvetés 10 százaléka. Mivel az uniós költségvetés törvényileg nem lehet deficites, vagy megfelelő szintre kell emelni a tagállami befizetéseket, vagy a kisebb összegű befizetések mellett ki kellene vetni valamilyen uniós adót. További lehetőség a kiadások csökkentése. Bármilyen megoldás lesz is, az biztosnak tűnik, hogy alapvetően megváltozik az unió költségvetési szerkezete. Sokkal nagyobb figyelem irányul a jövőorientált, technológiai, digitális fejlesztésekre, valamint az EU globális versenyképességének növelésére. Ez a kohéziós és a mezőgazdasági támogatások forrásait szűkítheti. Biztosan több jut a közös védelmi és biztonságpolitikára, illetve az EU globális pozíciójának erősítésére, amelynek a harmadik országoknak nyújtott segélyek is szerves részét képezik. Továbbá jelentősen csökkenhet az ingyen pénzek aránya, és előtérbe kerülnek a hosszú lejáratú hitelek. Arra is látni törekvéseket, hogy az Európai Bizottság erősítse meg az uniós források felhasználásának ellenőrzését, szankcionálási lehetőségekkel. Ráadásul, ha létrejön az eurózóna közös fiskális politikája, a monetáris unión kívül maradt tagországoknak még kevesebb fog jutni. Ez már nem a kétsebességű, de a kétszintű európai integrációt vetíti előre. Ez az euró-övezethez való csatlakozásra is ösztönözheti a kívül maradó tagországokat, de egyesek választhatják az önkéntes leszakadást is. Magyarország jelenleg ebbe az irányba tart.

- Milyen hatásokkal számolhatunk a szűkített források miatt, illetve pótolhatja –e a kieső forrásokat Kína, amire a kormányfő utalt?

- A magyar gazdaságnak alapvetően szüksége van külső forrásokra. Az uniós források és a külföldön dolgozó magyarok hazautalásai összességükben a GDP 6-7 százalékát teszik ki. Kína 3 000 milliárd dolláros valutatartaléka persze lehetővé tesz szinte bármekkora hitelfolyósítást. Pénz tehát elvileg lenne, a kérdés csak az, milyen áron. Itt nem csak az egyébként a nemzetközi kamatszintet esetenként jelentősen meghaladó kamatokra gondolok, hanem a politikai árra is.

- Ha már a hiteleknél tartunk, meddig folytatható az a gyakorlat, hogy az úgynevezett „nemzeti burzsoázia” az állami és a magyar magántulajdonú bankoktól számolatlanul kapja a milliárdokat?

- Ez nem lesz a végtelenségig tartható. Attól tartok, hogy vagy egy gazdasági válság idéz elő bankválságot, vagy egy bankválság vezethet gazdasági összeomláshoz. Elképesztő, hogy a NER-hez tartozó oligarchák olyan pénzintézetektől vesznek fel hatalmas összegeket saját projektjeikre, amelyekben szintén résztulajdonosok. Ez nemcsak erkölcstelen, de normális bankrendszerben törvénytelen is. Nem véletlen, hogy az ezekből a hitelekből megvalósuló beruházások nagy része az ingatlanpiacon valósul meg. Alig jut el a termelő szektorban dolgozó kis- és középvállalatokhoz. Ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon az elmúlt években lényegi, a fenntartható versenyképességet erősítő, jelentős mértékű szakembert foglalkoztató, a gazdaságot dinamizálni képes új beruházás gyakorlatilag nem volt.

- Mi történhet, ha ezek a beruházások nem termelik ki még a törlesztőrészleteket sem és ezek az óriáshitelek agyonnyomják az állami, illetve magyar magán bankokat? Összeomolhat a rezsim?

- Mindenfajta összeomlás tragikus következményekkel járhat. A magyar tulajdonú bankcsődöket, illetve a bankok feltőkésítését nem külföldi, hanem magyar állampolgároknak kellene finanszírozniuk, ellentétben a 2008 utáni globális bankválság kezelésével. Egy megrázó válság emberi, gazdasági és intézményi költségei olyan nagyok lennének, amelyek a 21. század felgyorsult és tovább változó környezetében behozhatatlan hátrányt okoznának. Közös felelősségünk, hogy ezt megakadályozzuk. Óriási a tét a 2018-as választásokon, mert aki azt gondolja, hogy ha most nem, akkor majd 2022-ben lesz lehetőség a váltásra, alapvetően téved. Ránézve a világra, Európára és a magyar valóságra: nincs 2022!

Névjegy
Inotai András Professor emeritus és kutató professzor, 1943-ban született. Az MTA KRTK Világgazdasági Intézet igazgatója volt 1991 és 2011 között. Előtte 1989 és 1991 között a Világbank munkatársa (Washington D.C.). Két évtizedig oktatott a College of Europe-on (Bruges, 1992–2013), 2002-ben a Columbia University meghívott profeszszora. Jelenleg is oktat a College of Europe varsói intézményében. Több külföldi akadémiai és tudományos tanács, valamint számos nemzetközi szakmai folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.



2018.02.05 06:26

Az aranykor után jöhet a vaskor - interjú Bod Péter Ákossal

Publikálás dátuma
2019.02.16 09:00
A mértéktelen központosítás hosszú távon sosem vezet jóra
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A központosító hatalom semmilyen szinten nem tűri az autonómiát és ezzel egyebek mellett megfosztja magát a korrekció lehetőségétől is - állítja Bod Péter Ákos közgazdász, az MTA doktora.
Az elemzők szerint év végéig emel az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Jó ütemérzékkel kezd a szigorításba?  Kezdjük ott, hogy miért is lehet szükség a szigorításra. A piacgazdasági ciklusok váltakozása során az állam elvileg három dolgot tehet: egy, nem tesz semmit. Például a monetarista irányzat szerint elég, ha az állam rendben tartja a maga háza táját, de ne avatkozzon a gazdaságba, mert ciklusok jönnek, ciklusok mennek, ezeket túl lehet élni. A XX. század egyik legnagyobb közgazdásza, az angol John Maynard Keynes viszont azt javasolta, hogy amikor túlfűtött szakaszába lép a ciklus, akkor az állam kiadásai visszafogásával hűtse a gazdaságot, így téve szert olyan forrásokra, amelyek a gyengülő szakaszban üzemanyagként rásegítenek a gazdaság motorjára. Vagyis jó időben tartalékot kell képezni, és gyengébb üzletmenet idején a költségvetés, ha teheti, pumpáljon pénzt a gazdaságba, a monetáris politika pedig, ha van rá lehetősége, vigye le a kamatokat és tegye könnyebbé a hitelfelvételt, hiszen a leszálló ciklus-ágban csökken a beruházási hajlandóság. A harmadik megoldás a legrosszabb. Ez a kocavezető stílusa, aki a lejtőn lefelé nyomja a gázt, és amikor fölfelé kellene menni, észreveszi, hogy üres a tank, tolni kell a járgányt. A legtöbb közgazdász a Keynes-i megoldás híve.    A magyar kormány, illetve a jegybank melyik megoldást választotta? A legfontosabb szempontjuk a növekedés. Jó és rossz időben egyaránt segítik a gazdaság bővülését. Ám ha a ciklus fellendülő szakaszában, amikor a cégek amúgy is beruháznak, az emberek költenek, az építőipar is dinamikusan fejlődik, és erre az állam még rá is segít, akkor túlfűti a gazdaságot.    Vannak figyelmeztető jelek?    Először kimerülnek a munkaerő tartalékok, munkaerő-hiány alakul ki, megszűnik az árstabilitás, beindul az infláció. Az import gyakran olyan mértékben megnő, amit az export már nem képes követni, így külkereskedelmi deficit lép föl. Minálunk azonban a legutóbbi időkig nem mutatkoztak ilyen vészjelek. Ám ehhez kellett a gazdaságtörténetben példa nélküli helyzet: Európában a kamatok rendkívül alacsony szintre süllyedtek, a nyersanyagárak zuhantak, és közben az európai exportpiacaink felszívták a magyar árut, a magyar külkereskedelem cserearányai javultak. Ebben a kegyelmi időszakban, mondhatni aranykorban a kormány mégis deficites költségvetéssel működött, a jegybank rekord-alacsonyra vitte le az alapkamatot, és a kereskedelmi bankokat is roppant alacsony kamatszint melletti hitelezésre szorította. A hitelfelvétel feltételei évtizedek óta nem voltak ennyire kedvezőek.    Ezek a tényezők húzták a magyar gazdaságot az elmúlt években? Csak részben, mert a növekedéshez jelentős mértékben hozzájárultak a beáramló uniós források. Mindezzel együtt eddig az 1 százalék alatti alapkamat nem okozott gondot. Mára azonban ez a kegyelmi időszak elmúlt. Ilyenkor látszik, hogy amikor amúgy is jól ment a gazdaságnak, nem kellett volna nyomni a gázt, lehetett volna például egyensúlyi költségvetést készíteni.    De évek óta azt halljuk, hogy a költségvetéssel minden rendben van. Mit kellett volna csinálni? Például követhettük volna a németeket: amikor a gazdaságuk dinamikusan nőtt, a deficitet levitték nullára. A magyar költségvetési deficit ugyan 2013 óta a nemzeti jövedelem arányában nem nagy, de azért jó ideje minden évben ezermilliárdos nagyságrenddel költ többet a magyar állam, mint amennyi adót beszed. Az állam egészében is túl sokat költ. És most jön a fordulat, amelynek legfőbb tényezője, hogy az európai és ezen belül a számunkra legfontosabb német gazdaság növekedési üteme visszafogottabb a korábbiaknál.    Ez hogyan érint minket? Egyebek mellett azt jelenti, hogy a magyarországi termékek iránt gyengül a kereslet. Ehhez járul, hogy a kereskedelmi háború kockázata és más okok miatt a nyersanyagok ára sem csökken már, sőt, inkább emelkedik. A világ kamatszintje is egyértelműen növekedni kezdett.    Újabb válság elé nézünk? Nincs szó válságról. De azzal számolnunk kell, hogy míg tavaly –a kormány kerekítése szerint – 5 százalékos volt a GDP növekedés, idén valószínűleg jóval 4 százalék alatt lesz, és akár jóval lejjebb is mehet.    Milyen tartalékai vannak a kormánynak, hogy tartsa a lendülete?  Tartalékjai nem nagyon vannak, mert amikor tehette volna, nem lépett a gazdaságpolitika. A jegybank pedig akkor kényszerül kamatemelésre, amikor a gazdasági ciklus lejtmenetbe vált. Vagyis fűtés helyett a hűtést kapcsolja be. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a magyar állam nagyon költséges, gazdálkodása nem hatékony, és mindezt tetézik a presztízs-beruházások, amelyekhez újabban határon túli drága projektek is társultak. Nem azzal van a gond, hogy ha a magyar kormány ki akarja fejezni a törődését a határon túli magyarság iránt, de a célok és a mértékek gyakran követhetetlenek. Általában is baj van a kiadások és adókedvezmények társadalmi és szakmai kontrolljával. Az eredetileg többpárti magyar parlament mostanra lényegében egypárti módon működik, a szavazótábor felét képviselő ellenzéknek a választási rendszer aránytalanságai miatt csak némi zavaró szerep jut, így a kormányzat gazdálkodásának nincsenek politikai korlátai, és nem érvényesül olyan minőség-ellenőrző mechanizmus, ami a jól működő többpárti rendszerekben megvan.    Orbán Viktor évértékelőjében ígéretcunamit zúdított a hallgatóságára. Tízmilliós szabad felhasználású kedvezményes hitelek, autóvásárlás-támogatás repkedtek a családoknak. Ha elül a hullámverés, mi marad utána?  Az elsőre jól hangzik, hogy az arra érdemesek jó célra az adóbefizetéseink terhére kedvezményes hitelt kapnak. De alapigazság, hogy hitelt csak az vegyen fel, aki tudja, hogy mire veszi fel, és azt is tudja, miből fogja vissza fizetni, ha eljön annak az ideje. Egyébként nehéz tisztán látni a kampányízű bejelentések megvalósulása esetén bekövetkező hatások és államháztartási költségek dolgában: itt különösen sok a bizonytalanság, hiszen az ígéretek nem az állami költségvetési tervezet parlamenti vitájában, hanem egy társadalmi eseményen hangzottak el, és túl sok a „ha” ebben a szülést támogató hitel történetében. Ezért csak annyi általános megjegyzést fűznék hozzá, hogy az állami garanciával, törlesztés-átvállalással kínált hitel nem ösztönöz a felelős családi gazdálkodásra. Nyilván nem jó, ha fiatalok úgy kezdik a közös életüket, hogy az államtól várnak támogatást, ahelyett, hogy leginkább a saját lehetőségeiket és várható családi viszonyaikat gondolnák végig. És minden hitelfelvételnél szólaljon meg a vészcsengő: a hitel nem jövedelem, nem ingyenpénz, azt vissza kell fizetni.   Ugyanitt Orbán Viktor a magyar nagy vállalkozóktól azt kérte, hogy terjeszkedjenek a világban és 10 éven belül az ott megtermelt profitjukat hozzák haza, ezzel pótolva, amit a multik kivisznek innen. A kormányfő gondolat-kísérletének akkor lehetne realitása, ha a magyar vállalkozók nagymértékben exportálnak tőkét, azzal külföldön nagy nyereségre tesznek szert, és azt jövedelemként hazahozzák. Ahhoz azonban, hogy ez az összeg elérje azt a profit-mennyiséget, amit a magyar gazdaságban már itt működő mintegy százmilliárd eurónyi külföldi tőke megtermel, Magyarországnak kiemelkedő tőke-exportőrré kellene válnia rövidtávon. Ez nem tud bekövetkezni. Ha mégis, az nagy baj lenne. Hiszen azt is jelentené, hogy itthon nem lesznek beruházások. Ha a kis, közepes és nagy hazai cégek alapvetően külföldön fektetnének be, mert ott jobbak a működési feltételek, abból az adódik, hogy itthon rosszabbak. Végiggondolta valaki ezt a mondatot, mielőtt ötletével gazdagította a miniszterelnöki beszédet? Ez a gondolat-kísérlet nem komoly ügy, de bevilágít a döntéshozók fejébe, és megmutatja, hogy ezek a politikusi mondások nagyon elszakadtak a piacgazdaság logikájától. Voltak már hasonló bombasztikus bejelentések egymillió hazai munkahelyről, jövedelmi utolérésről, térségi vezetőszerepről. Ha egy ilyen mondat elszáll a szélben, nincs baj, de ha a szervilis apparátus mindent megtesz a megvalósításért, vagy az adatokat igazítja a vágyakhoz, akkor az ilyen visszahull a fejünkre, és nagyon fájhat nekünk.  Mi lehet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a kormány konfliktusa mögött?   Az a fajta centralizálás, ami már extrém mértéket ért el a közoktatásban, a tankönyvkiadásban, a közszolgáltatásoknál, az ügyészségnél, a számvevői munkában és sorolhatnám még, hogy mi minden területen, sokakat az egypárt-rendszer megvalósítása felé vezető útra emlékezteti. A mértéktelen központosítás hosszú távon sosem vezet jóra. Vannak területek, amelyek természetük szerint autonómok: ilyen a tudományos kutatás. A centralizáció azonban nem tűri az autonómiát. A hatalom ahelyett, hogy ezt az autonómia-igényt tudomásul venné, nekimegy. Láthattuk, hogy a kormány az egyházak, a szakmák, civilek autonómiáját sem viseli el, még az irodalmi kurzust, a történelmi múlt tételeit is meg akarja határozni. A központosító akarat minden autonómiában ellenséget lát, és azt igyekszik legyőzni. Holott az autonóm szervezetek feladata egyebek közt éppen az, hogy a centralizálásra hajlamos politikai erőket figyelmeztessék a természetes korlátaikra.  Mire számíthatunk a brexit és a szűkülő uniós források időszakában? Amit most, a mai ismeretek alapján lehet látni, nem tragikus, de az aranykor után az ezüstkor jön. Az uniós források várhatóan szűkülnek, a feltételek szigorodnak, például kevesebb lesz a vissza nem térítendő forrás, és inkább nagyobb arányt tesz ki a kedvező kamatozású hitel. A felhasználási módok változni fognak, noha a magyar kormány mai álláspontja szerint minden úgy jó, ahogy van, nem támogat semmilyen szabály-szigorítást, és vehemensen ellenzi, hogy a támogatásokat jogállamisági feltételekhez kössék. Ám ez az év az Európai Parlamenti választások miatt kritikus esztendő lesz. Egyáltalán nem biztos, hogy a befizető országok közvéleménye elfogadja, hogy a keleti és déli tagállamok, köztük Magyarország hiánytalanul megkapják a remélt felzárkózási támogatásokat.  Milyen kockázatokkal kell számolnunk az EP-választáson? A középpártok talán veszíthetnek a befolyásukból, de bizonyára továbbra is ők maradnak a meghatározó erők. Ezek a pártok tanulva a 2008-2010 közötti megrázkódtatásokból, és megszabadulva a brit akadékoskodástól, felgyorsíthatják az európai integráció folyamatát. Akkor viszont hirtelen problémává válhat a magyar helyzet és az Orbán-kormány különutassága, jobban, mint 2019 előtt. A másik verzió, ami mintha a magyar miniszterelnök kedvére való lenne: az unióellenes, nacionalista, populista pártok nagyot erősödnek a választáson. Velük azonban a magyar rezsim még rosszabbul is járhat, mert ezeknek az erőknek azután semmilyen érdekük nem fűződik a magyar vagy görög felzárkózás masszív anyagi támogatásához. Nos, akkor új és kellemetlenebb kalkulációra kényszerülnénk a magyar gazdaság külső forrásellátottsága dolgában. Az európai középpárti dominancia fennmaradása esetén a mostani pénz kétharmadára lenne esélyünk: már nem aranykor, de ennyi pénz ezüstkorszakot hoz, míg a második verzió végkifejlete a vaskorszakba röpítene minket.

Névjegy

Bod Péter Ákos - Szigetváron született 1951-ben. közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora, a Corvinus egyetem professzora. 1990-1991 között Antall József kormányában ipari és kereskedelmi miniszter, illetve országgyűlési képviselő, majd 1991 decemberétől 1994 végéig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke volt. Orbán Viktor első kormányfősége idején a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági főtanácsadója volt. Gyakran bírálta az MSZP-SZDSZ kormányok költségvetési politikáját. A 2006-os országgyűlési választások két fordulója között Orbán Viktor Fidesz-elnök őt ajánlotta az MDF-nek közös miniszterelnök-jelöltnek.

2019.02.16 09:00
Frissítve: 2019.02.16 09:00

Felminősítette az S&P Magyarország államadósságát

Publikálás dátuma
2019.02.16 08:16

Fotó: Shutterstock/
Egy fokozattal feljebb, „BBB/A-2”-re javította - magyar idő szerint péntek éjjel Londonban - a hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló magyar államadósság-kötelezettségek besorolását a Standard & Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő.
Indoklásukban kifejtik: bár a magyar folyó fizetési mérleg-egyenleg többlete csökken, a cég várakozása szerint azonban a lebegő árfolyamrendszer és a továbbra is alacsony munkaköltség legalább középtávon fenntartja a magyar gazdaság külső versenyképességét. A magyar bankok tőkeellátottságát jónak minősítették, elismeréssel szóltak a tevékenységükről és nyereségességükről.   A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményben üdvözölte az S&P döntését, mellyel a meghatározó nemzetközi hitelminősítők közül elsőként minősítette fel Magyarország államadósságát a befektetésre ajánlott kategória „BBB-” fokozatáról a „BBB” szintjére. A jegybank az elmúlt időszakban több alkalommal jelezte, Magyarország megérett az újabb felminősítésre, amelyet a - álláspontjuk szerint - a makrogazdasági kulcsváltozók széles körének javulása támaszt alá. Az MNB bízik abban, hogy az S&P döntését követően a többi hitelminősítő is elismeri a magyar gazdaság fundamentumainak fenntartható javulását. Az MNB álláspontja szerint a felminősítés időszerű volt. A jegybank korábbi számításai szerint a pozitív kilátástól a hitelminősítőknél átlagosan egy évnyi idő telik el, míg a felminősítés bekövetkezik. Az S&P saját definíciója alapján is nagyságrendileg 1-2 év alatt hozzák meg az általuk jelzett iránynak - a pozitív vagy negatív kilátásnak - megfelelő döntés. Így a 2017 nyári kilátásjavítást követően, figyelembe véve az azóta is stabilan pozitív gazdasági mutatókat, várható volt az újabb felminősítés.  Az MNB arra hivatkozik, hogy az S&P a 2018 végére a régióban leggyorsabb ütemű gazdasági növekedést is figyelembe vették. Szakértők szerint ez kizárt, ugyanis a részletes, második becslésen alapuló adatokat csak március 1-jén közli a KSH. Az viszont tény, hogy a finanszírozási képességünk tartósan magas. A pénzügyi folyamatok fenntarthatók, a költségvetés hiánya alacsony, a GDP arányos államadósság folyamatosan zsugorodik. (Az utóbbi állítás túlzás a "zsugorodás" mértéke csekély a GDP arányos államadósság mértéke továbbra is magas, és még évekig az is maradhat!) Kulcsszerepet játszik a javulásban, hogy a devizaadósság aránya jelentősen csökkent és a külföldi befektetők helyett egyre inkább a hazai gazdasági szereplők, ezen belül is a lakosság finanszírozza az államadósságot. (Ennek oka, hogy az MNB alapkamatát ötszörösen meghaladó állampapírhozamaival az Államadósság Kezelő Központ elcsábította a kereskedelmi bankok betéteseit.) Az MNB megállapította:  hazai pénzügyi rendszer is gyors ütemben erősödött az elmúlt évek során, a nem-teljesítő hitelek aránya számottevően csökken és a banki hitelezés is dinamikusan növekszik, mely bővülés az előrejelzések alapján a jövőben is fennmarad. Az MNB emlékeztetett arra, hogy a Fitch egy hét múlva vizsgálja felül Magyarország államadós-osztályzatát, és az általa kiemelten figyelt mutatók esetében, különösen a külső egyensúlyban  és a növekedésben szintén jelentős javulás volt tapasztalható az elmúlt években. Így a már 2017 őszétől fenntartott pozitív kilátást a Fitch is felminősítésre válthatja döntése során. A harmadik meghatározó hitelminősítő, a Moody’s májusban értékeli legközelebb a magyar állam adósbesorolását. Esetében – fejtette ki a jegybank – a 2016 ősze óta stabilan tartott kilátás pozitívra javítását az államadósság folyamatos csökkenése és a magyar gazdaság tartósan dinamikus növekedése indokolhatja. 
  
2019.02.16 08:16
Frissítve: 2019.02.16 09:10