Újra győzött a ciprusi elnök

Nikosz Anasztasziadisz, a hivatalban levő konzervatív államfő legyőzte baloldali kihívóját a ciprusi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában.

A 71 éves Anasztasziadisz, a Demokratikus Tömörülés politikusa a voksok 56 százalékát kapta meg, szemben a kommunista gyökerű AKEL párt által támogatott, 50 esztendős Sztavrosz Malasz 44 százalékával. Malasz már az öt évvel ezelőtti elnökválasztáson is indult és vesztett. Anasztasziadisz azt mondja, ez a második elnöki periódusa egyben az utolsó is lesz.

A Földközi-tenger keleti medencéjében található szigetország, amely a görög-török szembenállás mentén 1974 óta megosztott, a 2013 februári elnökválasztás után mindössze néhány nappal több milliárd euró értékű pénzügyi támogatási csomagban állapodott meg az euróövezet országaival és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Ez mentette meg Ciprust a fenyegető államcsődtől. A szakadék szélére az előző, baloldali vezetés - különösen a 2008 és 2012 között államfői tisztséget betöltő, magát nyíltan kommunistának nevező Dimítrisz Hrisztófiasz - sodorta az országot.

Hivatalba lépésekor Anasztasziadisz emelte az adókat és lefaragta a béreket. Emellett megnövekedett a munkanélküliség is. Az áldozatvállalás azonban meghozta gyümölcsét, és 2016 márciusában Ciprus kiléphetett a nemzetközi pénzügyi „mentőernyő” alól. A választók most az urnáknál egyértelműen visszaigazolták az előző évek eredményeit.

Az elnökválasztás kimenetele azonban a legcsekélyebb mértékben sem kelt új reményeket a ciprusi válság megoldási lehetőségeit illetően, hiszen a sziget újraegyesítését célzó, időnként újrakezdett tárgyalások eddig sem a ciprusi vezetők merevsége miatt futottak zátonyra – legutóbb tavaly júliusban, pedig akkor még ENSZ-közvetítéssel is próbálkoztak -, hanem főként amiatt, hogy a NATO-tag Törökország és a NATO-, valamint EU-tag Görögország e részben közös szövetségi hálózaton belül sem képes kompromisszumra jutni egymással.

A NATO-nak és az EU-nak túlzottan is fontos Ankara térségbeli stratégiai szerepe. Törökország a szíriai - és valamelyest az iraki - konfliktussal nem csupán szomszédsági viszonyban áll, hanem a kurdok miatt érintett is abban. Az Európai Unió a menekültek visszatartását várja a törököktől. Eközben az eurózóna országai a pénzük után futnak a hatalmas összegekkel megsegített Görögországban. Így aztán sem az észak-atlanti szövetség, sem az EU nem gyakorol érdemi nyomást a felekre.

A patthelyzet azóta áll fenn, hogy 1974-ben az akkori görög fasiszta katonai vezetés támogatásával a ciprusi görögök szélsőségesei puccsot hajtottak végre, a sziget görög lobogó alatti egyesítésének a céljával. Törökország ezt nem nézte tétlenül, és hadseregével megszállta a sziget északi, zömmel a ciprusi török kisebbség által lakott részét.

Az Ankara által létrehozott „Észak-ciprusi Török Köztársaság” államiságát csak Törökország ismeri el. A nemzetközi közösség a nemzetközi jog alapján egységesnek tekinti Ciprust. Így elvben az egész országra vonatkozik, de a gyakorlatban csak a ciprusi görögök profitálnak abból, hogy Ciprust időközben felvették az EU-ba, és az eurót is bevezették. Törökország valamilyen névleges újraegyesítést lenne csak hajlandó elképzelni, vagyis azt, hogy formai értelemben megszüntetnék a ciprusi török bábállamot, de a török katonák Ankara elképzelése szerint ott maradnának a sziget északi térségében. Cipruson a görögök körében nincs olyan politikai erő, amely ezzel a feltétellel hajlandó lenne megállapodást kötni.