lakásszínház;AppArtMan LakáSzínház;Kuglert Art Szalon és Galéria;

2018-02-07 06:45:00

Korlátok nélkül, szabadon

Vonzóak az intim színházi terek, újra divat a lakásszínház. Az AppArtMan LakáSzínházba és a Kuglert Art Szalonba és Galériába látogattunk el.

Majdnem szalon, majdnem házibuli, majdnem előadás, mégis más – a hagyományos kulturális terek mellett sok lakás is szolgál színházi produkciók és koncertek helyszínéül. A korlátozott tér könnyebben teremt közösséget, az előadások előtt és után automatikusan alakul a kapcsolat előadók, szervezők és közönség, és egyes nézők között. Kötelező jegyár nélkül, piknik alapon minibüfét teremtve elképesztő hangulatú művészeti élményekhez juthat, aki rábukkan egy-egy lakásszínházi programra. Ezek létrehozói szenvedélyből és kíváncsiságból, állami és szponzori támogatás nélkül, saját egyéb munkáikból származó jövedelmükből tartják fenn sajátos XXI. századi modern polgári szalonjaikat.

Egy spanyolországi kommunában fogalmazódott meg a lakásszínház gondolata Jozifek Zsófia és Tóth-Bernát Réka fejében. Az önkéntesként dolgozó, alkotó, műértő és művészetszerető duó 2015-ben írta meg első szövegkönyvét, Botho Strauss kortárs német író Kicsi ls Nagy, valamint AZ idő és a szoba című darabjait adaptálták, és tudták, ezt a produkciót nem hagyományos színházi keretek között, hanem egy lakásban kell előadni. - Inspirációt Halász Péter Dohány utcai lakásszínházából és Virginia Woolf kulturális szalonjaiból merítettünk, és Spanyolországban láttunk sok olyan kezdeményezést, ami jól példázta, hogy létezik a privát szféra és a közösségi élmény elegye - mesél a kezdetekről Jozifek Zsófia, aki társalapítója, szervezője, írója, rendezője és házigazdája az AppArtMan LakáSzínháznak.

- Még nem volt lakásunk, és a közös ötlet közrejátszott abban, hogy együtt béreltünk lakást először Ferencvárosban, majd most Újlipótvárosban. A lakás, amely jelenleg az általunk rendezett eseményeknek is helyet teremt, lehetőséget ad arra, hogy a személyes terünk védett maradjon, miközben a nagy szoba közösségi térré alakul.Arra még nem volt példa, hogy valaki kárt okozott volna (leszámítva néhány összetört üvegpoharat) és olyan sem volt eddig akit nem látunk szívesen. Talán azért, mert aki belép hozzánk, rögtön felméri a kereteket - válaszol Jozifek Zsófi. A nagyjából 30 fős közönség előtt maximum 3 zenészt tudnak felléptetni, a koncertek akusztikus jellegűek Már kialakult a törzsközönség, amely hírlevelet kap a programokról, ezenkívül Facebook-on hirdetik meg az előadásokat. - A kerületből is sok a visszatérő néző, örömmel tapasztaljuk, ha egyre inkább Újlipótváros és Budapest kulturális életének részeivé válhatunk – mondja Jozifek Zsófi. A házigazdák meghívnak előadókat, de őket is gyakran megtalálják a hasonló terekre elképzelt produkciók.

AppArtMan LakáSzínház - Kívül belül, vagy ahogy azt ő (a nő) elképzeli Fotó: Jozifek Zsófia

AppArtMan LakáSzínház - Kívül belül, vagy ahogy azt ő (a nő) elképzeli Fotó: Jozifek Zsófia

Kőszegi Edit, aki a belváros közepén a Sütő utcában a saját lakásában hozta létre a Kugler Art Szalont és Galériát színészcsaládban nőtt fel, tanult több mindent, de végül filmes lett. Először játékfilm forgatókönyveket írt, majd dokumentumfilmeket készített, többek közt romákkal foglalkozó alkotásokat.

- Rájöttem, eszköze lehetek annak, hogy azt és úgy mondják el, ahogy ők szeretnék – meséli Kőszegi Edit. Innen pedig már csak egy lépés a galéria, ahol roma alkotók mások mellett Balázs János, Oláh Jolán, Bada Márta és Lakatos Erika műveit gyűjtötte össze. A többségük szerepelt a filmjeiben és Kőszegi Edit akkor szeretett bele a művészetükbe. Az alkotások egy részét megvásárolta, de a többi a művészeké maradt, csak helyet ad annak, hogy eladják. A galériát, a szalont, illetve a lakásszínházat is elsősorban azért hozta létre, hogy őket segítse. Először pergő szalonélet bontakozott ki, írókkal, kiállításokkal, de egy idő után megjelentek színészek is. Az ő ötletükre kezdett a szalon befogadni színházi előadásokat. Elsőként Fátyol Kamilla színésznő szervezett több előadást a szalonba. Mostanra pedig 2018 első félévében várhatóan kilenc produkció talál otthonra a Kugler Artban. Fátyol Kamilla most is nagy szerepet játszik az előadások szervezésében, de sokszor most már maguk az alkotók jelentkeznek. Játszott a szalonban Lázár Kati, Menszátor Héresz Attila, Györgyi Anna, ők monodrámákat hoztak. Megtetszett a hely Hajdu Szabolcs társulatának is, ők először vetíteni jötte, de most már a Kálmán-nap, illetve az Ernelláék Farkaséknál című produkcióikkal szerepelnek a lakás egyik nagyobb szobájában, ahová mintegy negyvenen férnek be. A lakásszínháznak nincs konkrét művészeti vezetője, elsősorban Kőszegi Edit és Fátyol Kamilla dönti el, hogy minek adnak helyet. Hajdu Szabolcsot például Edit jól ismerte korábbról, mint ahogy a legendás Simó-osztály, ahová a színész-rendező járt, mindegyik tagját. Minden előadásra különböző a belépődíj, melynek a mértékét általában maguk az alkotók szabják meg. A játszóhelyet bárhogy be lehet rendezni, több szoba is alkalmas játéktérnek, főszabály azonban, hogy előadás után mindent ugyanúgy vissza kell állítani, ahogy az korábban volt. Kőszegi Edit szerint az egész helynek az a lényege, amelyre úgy tűnik, óriási az igény, hogy legyen egy sziget, ahová szívesen jönnek az emberek és jól érzik magukat.

- Számomra fontos, hogy ide jöjjenek romák és nem romák, ismerjék meg egymást, tudjanak, ha kell egymásra támaszkodni – jegyzi meg a szalon vezetője. A színház mellett továbbra is rendeznek beszélgetéseket, vetítéseket a legkülönbözőbb témákban.

Következő bemutató:

AppArtMan LakáSzínház - Maradékaink: A szerelem témájára húzott kortárs líra - április 21. Kuglert Art Szalon

Február 15. Optimista est

Március 02-03. Anna Karenina, Trojka Színházi Társulás, a címszerepben Gryllus Dorka