Erős üzenet Berlinből

Miután kiderült, hogy kulcstárcákat veszítenek el a kereszténydemokraták az új német kormányban, Angela Merkel egyik párttársa velősen megjegyezte: „legalább a kancellári tisztséget megtartottuk”. A német kormány feje valóban igen nagyvonalú volt az SPD-vel. Nem elég, hogy a szociáldemokraták megtarthatják a külügyi tárcát, a munkaügyi is az övék lett, amire pedig a CSU vetett szemet. Mindennél fontosabb azonban: szintén a párt kapja meg a pénzügyi tárcát. A kancellári tisztség után ez a legfontosabb minisztérium Németországban. Nem véletlen, hogy a Jamaica-koalícióról szóló, végül megfeneklett tárgyalások során a liberálisok szerették volna megkaparintani maguknak, ami keltett is némi riadalmat Európában, hiszen az FDP-nek a nemzetállamok erősítését zászlajára tűző uniós politikáját bizonyos tekintetben a jobboldali radikális Alternatíváéhoz hasonlítják. Előtte éveken át az a Wolfgang Schäuble állt a tárca élén, akit a kormány szürke eminenciásának, a kabinet legszigorúbb, legrealistább arcának tartottak.

A kormányprogram már nevében is új lendületet ígér Európának, ám önmagában az a tény, hogy szociáldemokrata politikus ülhet majd az euróövezeti csoport ülésein, nagyon erős üzenet minden uniós tagállam számára: Németország a szeptemberi választást követő, hónapokig tartó „blackout” után ismét az EU motorjává kíván válni. Martin Schulz, az SPD elnöke többször hangoztatta, hogy pártja fel akarja karolni Emmanuel Macron francia elnök „több Európát” áhító javaslatait. Számos témában nyilván ádáz küzdelmet kell folytatni az uniós partnerekkel, az azonban nem kérdés, hogy igen jelentős változások előtt áll a közösség. Minden jel arra vall, hogy az euróövezeti országok válnak az EU motorjává, s mindazok csak verhetik a fejüket a falba, akik a közös európai valutát valamiféle felesleges rossznak tartották.

Magyarország és Lengyelország más okokból sem számíthat sok jóra, hiszen Berlin és Párizs határozottan követeli, hogy az uniós alapértékek tiszteletben tartásához kössék az uniós támogatások kifizetését. S ha ehhez még hozzávesszük Sebastian Kurz osztrák kancellár kijelentését, aki összességében is csökkentené a közép-európai államok támogatását, akkor joggal gondolhatjuk azt, hogy előbb-utóbb visszaüt az uniós pénzekkel évek óta folytatott hazárdjáték. Persze nyilván már erre is megvan a kormány stratégiája: majd találnak egy külföldi bűnbakot, akinek egyetlen célja, hogy megnehezítse a magyar embereket mindenáron megvédő Orbán-kormány munkáját.

Csakhogy ezért a – mondjuk így – védelemért előbb-utóbb komoly árat kell majd fizetnünk. Bátor kormányunknak immár egyetlen reménye maradt: ha az SPD tagsága elutasítaná a német koalíciós szerződést, azzal még meg lehetne akadályozni a nagykoalíció folytatását. Ez azonban őrültség lenne a szociáldemokraták részéről, hiszen a párt a programban és a következő kormányban is olyan befolyást vívott ki magának, amilyenre – a jelenlegi német és európai széljárásból kiindulva – talán évtizedek múltán lehetne megint esélye.