Diákjogok

A szokásos Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János, arra az újságírói kérdésre, miszerint ott lesz-e Orbán Viktor azon a nyilvános vitán, amelyre a januárban jogaikért tüntető diákok várták, a következő választ adta: „Bevallom őszintén, nem tárgyaltunk erről a nagy lehetőségről, hogy diákokkal vitatkozzunk.” Ebben az egymondatos válaszban sok minden benne volt abból (természetesen finom csomagolásban), ami ezt a kormányzatot sajnálatos módon jellemzi. A gőg, a cinizmus, a gúny, a lekezelés, a mindennemű vitázás elől való kitérés (mi több menekülés) és a másik fél semmibevétele.

Jelen esetben azon diákokról van szó, akik a közeljövő ifjú derékhadát adják a magyar gazdaságnak, a tudománynak, az egészségügynek, a kultúrának, a közéletnek – hadd ne soroljam. (Feltéve, ha ezek után egy ilyen Magyarországon képzelik el egyáltalán a jövőjüket.) Ezek a diákok a hatalmas túlterheltség miatt a kötelező óraszámok maximalizálásának rögzítését, a minden tantárgyból történő előrehozott érettségi vizsga lehetőségét, a továbbtanulási esélyegyenlőség, a korlátozás nélküli szabad tankönyv-választás, valamint a szólásszabadság jogának biztosítását szeretnék elérni – hogy csak néhányat említsek. Ugye, ezek nem is olyan ördögtől való követelések? Vagy talán mégis? Nos, ha igen, akkor komoly baj van.