Ez nem egy film - Bombázás miatt rettegő férfi a szíriai Arbin városában

Publikálás dátuma
2018.02.12. 10:13

Ez az ember, ha találat éri nem kel fel többé, nem porolja le a ruháját, az ő "vége csapója" valóban végleges. A jóléti államok kényelemben és biztonságban élő polgárai, akiket aljas és önös poltikai célokkal fel is lehet tüzelni a pokol elől menekülő embertársaik ellen, el sem tudják képzelni, milyen lehet nap mint nap rettegni szeretteink és a saját éltünkért. 

Az AFP (AMER ALMOHIBANY) fotóján látható szíriai férfi menedéket próbál találni a február 8-án zajló bombázások elől Arbin városában. A szíriai rezsim légicsapása 36 halálos áldozatot követelt, hét asszony és tíz gyerek is meghalt. A szíriai polgárháború 2011 tavaszán kezdődött, a halottak száma többszázezer, és a szám olyan rohamosan növekvő, hogy az ENSZ két éve fel is adta a próbálkozást, hogy ezt pontos adatokkal nyomon kövesse. 

lásd még: Zűrzavaros a szír harctér

Egy négy hónappal ezelőtt készült tudósítás: 

Szerző

Kalandpark - Igazi sportemberek

Nagy-Britannia életében nagyon fontos szerepet játszik a sport és minden más is, ami a sporttal összefügg. Ha valakit szeretnénk megdicsérni, akkor azt mondjuk neki, hogy sportszerűen viselkedett. Amikor Hurd külügyminiszter nyugdíjba vonult, és megkérdezték, mire a legbüszkébb, nem a diplomáciai sikerek jutottak eszébe, hanem az, hogy „tíz éven át játszottam Essex grófság krikettcsapatában anélkül, hogy akár egyetlen mérkőzésen hiányoztam volna, és én vagyok az egyetlen, aki ezt elmondhatja magáról”. Azok a férfiak, akiket nem érdekel a sport, vagy nem tudnak beszélgetni róla, nem tekinthetik magukat komoly alaknak. A sport lehet bármi, vadevezés, távgyaloglás, sivatagi expedíció, éhezőtúra, előkelőbb családokban a lovaspóló, a lényeg a bátorság és a kitartás.

Illik imádni a krikettet: ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyek segítségével a briteknek és egyes volt gyarmataiknak sikerül elszigetelődni a világ többi részétől, a külföldiek számára ugyanis teljességgel érthetetlen a játék. Ráadásul nemcsak sport, hanem afféle családi kikapcsolódás és népi szórakozás, a mérkőzés ugyanis egész nap, sőt több napig is tarthat. Szabálytalanság és durvaság szinte soha nem fordul elő (ha mégis, azt csakis pakisztáni játékos követheti el). Az ausztrál csapat egyik tagját egyszer azért küldték le a pályáról, mert „csúnyán nézett a bíróra”, és később sokáig magyarázkodnia is kellett. Az 1890-ben alapított angol megyei bajnokság formája ma is változatlan, a játék kézikönyvében külön fejezet foglalkozik a „pályán tanúsított viselkedési normákkal”.

Vidéken sokszor láthatók croquettet űző csapatok. Itt is szigorú öltözködési előírások vannak, még a cipő színét is szabályozzák. Gyakran láttam, amint az angolok órákon át szinte szótlanul és indulatok nélkül játszanak. Az egyenletesre nyírt gyepen alma nagyságú fagolyókat kell hosszú nyelű fakalapáccsal (mallet) átütni kis fémkapukon, miközben a családtagok és barátok a pálya szélén szendvicseznek és borozgatnak, az eredmény pedig feltehetően mellékes.

És hát persze, a labdarúgás, amelynek népszerűségével semmi sem vetekszik. Másod-harmadosztályú mérkőzéseken is telt ház van, százmilliós bevételek jönnek a jegyekből, a televízió-közvetítésekből, a reklámokból, arab és orosz támogatóktól. A klubok ajándékboltjaiban méregdrágán árulják a mez-másolatokat, a címeres nyakkendőket és kulcstartókat. A közönség űzi a játékosokat, akik hajtanak, küzdenek az utolsó tizedmásodpercig. Mint tudjuk, a futball nem élet-halál kérdése, hanem sokkal több annál. Minden mérkőzés egy megnyert csata, de valójában akkor sincs tragédia, ha nem sikerül, hiszen a sportban nagyon fontos ugyan a győzelem, de meg kell tanulni a vereséget is felemelt fejjel elviselni.

Amikor a Manchester United egy alkalommal saját fanatikus szurkolói előtt 4:0-ra kikapott a Barcelonától, Ferguson, a csapat mestere így nyilatkozott a televízióban:

- Azt hiszem, remek mérkőzés volt. A fiúk mindent megtettek, amit tudtak. Én minden percét élveztem – és még mosolygott is hozzá.

Ezt is tanítanám Magyarországon.

Szerző
Odze György

Kalandpark - Igazi sportemberek

Nagy-Britannia életében nagyon fontos szerepet játszik a sport és minden más is, ami a sporttal összefügg. Ha valakit szeretnénk megdicsérni, akkor azt mondjuk neki, hogy sportszerűen viselkedett. Amikor Hurd külügyminiszter nyugdíjba vonult, és megkérdezték, mire a legbüszkébb, nem a diplomáciai sikerek jutottak eszébe, hanem az, hogy „tíz éven át játszottam Essex grófság krikettcsapatában anélkül, hogy akár egyetlen mérkőzésen hiányoztam volna, és én vagyok az egyetlen, aki ezt elmondhatja magáról”. Azok a férfiak, akiket nem érdekel a sport, vagy nem tudnak beszélgetni róla, nem tekinthetik magukat komoly alaknak. A sport lehet bármi, vadevezés, távgyaloglás, sivatagi expedíció, éhezőtúra, előkelőbb családokban a lovaspóló, a lényeg a bátorság és a kitartás.

Illik imádni a krikettet: ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyek segítségével a briteknek és egyes volt gyarmataiknak sikerül elszigetelődni a világ többi részétől, a külföldiek számára ugyanis teljességgel érthetetlen a játék. Ráadásul nemcsak sport, hanem afféle családi kikapcsolódás és népi szórakozás, a mérkőzés ugyanis egész nap, sőt több napig is tarthat. Szabálytalanság és durvaság szinte soha nem fordul elő (ha mégis, azt csakis pakisztáni játékos követheti el). Az ausztrál csapat egyik tagját egyszer azért küldték le a pályáról, mert „csúnyán nézett a bíróra”, és később sokáig magyarázkodnia is kellett. Az 1890-ben alapított angol megyei bajnokság formája ma is változatlan, a játék kézikönyvében külön fejezet foglalkozik a „pályán tanúsított viselkedési normákkal”.

Vidéken sokszor láthatók croquettet űző csapatok. Itt is szigorú öltözködési előírások vannak, még a cipő színét is szabályozzák. Gyakran láttam, amint az angolok órákon át szinte szótlanul és indulatok nélkül játszanak. Az egyenletesre nyírt gyepen alma nagyságú fagolyókat kell hosszú nyelű fakalapáccsal (mallet) átütni kis fémkapukon, miközben a családtagok és barátok a pálya szélén szendvicseznek és borozgatnak, az eredmény pedig feltehetően mellékes.

És hát persze, a labdarúgás, amelynek népszerűségével semmi sem vetekszik. Másod-harmadosztályú mérkőzéseken is telt ház van, százmilliós bevételek jönnek a jegyekből, a televízió-közvetítésekből, a reklámokból, arab és orosz támogatóktól. A klubok ajándékboltjaiban méregdrágán árulják a mez-másolatokat, a címeres nyakkendőket és kulcstartókat. A közönség űzi a játékosokat, akik hajtanak, küzdenek az utolsó tizedmásodpercig. Mint tudjuk, a futball nem élet-halál kérdése, hanem sokkal több annál. Minden mérkőzés egy megnyert csata, de valójában akkor sincs tragédia, ha nem sikerül, hiszen a sportban nagyon fontos ugyan a győzelem, de meg kell tanulni a vereséget is felemelt fejjel elviselni.

Amikor a Manchester United egy alkalommal saját fanatikus szurkolói előtt 4:0-ra kikapott a Barcelonától, Ferguson, a csapat mestere így nyilatkozott a televízióban:

- Azt hiszem, remek mérkőzés volt. A fiúk mindent megtettek, amit tudtak. Én minden percét élveztem – és még mosolygott is hozzá.

Ezt is tanítanám Magyarországon.

Szerző
Odze György