korrupció;Vlagyimir Putyin;Kirill Samalov;

2018-02-13 06:14:00

Exszovjet vők és oligarchák

Két kanállal falatozhat kaviárt, aki exszovjet vezető vejének szegődik, ám a jólét jövője bizonytalan, mint a kutya vacsorája.

Kirill Samalov orosz üzletember a maga 34 esztendejével a világ egyik legfiatalabb dollármilliárdosa: vagyonát 1,3 milliárdra becsülik - írta még 2016 tavaszán a Forbes magazin. Samalov szerencséjének kovácsa legfőképpen az volt, hogy közeli kapcsolatba került Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Már apja is Putyin régi barátja és üzlettársa volt. Az ifjú Kirill karrierje 2002-ben indult. Még csak tanulta a jogot a szentpétervári egyetemen, amikor húsz évesen, a diploma megszerzése előtt kinevezték a Gazprom gázipari óriásvállalat külgazdasági tevékenységével foglalkozó vezető jogi tanácsadóvá.

Miután lediplomázott, 2004-ben a Gazprombank jogi osztályának vezető jogtanácsosa lett. Ezután a védelmi felszerelések külkereskedelmével foglalkozó, Putyin által felügyelt ügynökség egyik regionális osztályának a szakértőjeként dolgozott. Tanácsadója volt a pénzügyminisztériumnak is. Huszonhat éves korában, 2008-ban alelnökként bekerült a Szibur petrolkémiai vállalat üzleti irányításába. Ott alaposan megszedte magát, 2011 és 2013 között megvásárolta a Szibur részvényeinek 4,3 százalékát.

Samalov 2013 februárjában nőül vette Putyin legkisebb lányát, Katyerina Tyihonovát. A lagzit titkos helyen, állítólag egy Igor nevű síüdülőhelyen tartották, az ifjú pár három fehér ló vontatta szánon – trojkán – érkezett a helyszínre, a száz meghívottnak pedig biztonsági okokból le kellett adnia a mobiltelefonját.

Egy évvel a esküvő után Samalov további 17 százalékos Szibur-részvénycsomagot vett meg Gennagyij Tyimcsenkótól, aki szintén Putyin egyik barátja.

Idővel aztán Putyin veje több más üzletbe is belevágott, majd 2015 márciusában bejelentette: távozik a Szibur menedzsmentjéből, hogy kizárólag a többi vállalkozásának szentelhesse a figyelmét.

A múlt hónapban aztán a Bloomberg arról adott hírt, hogy Putyin lánya elvált Samalovtól, aki kénytelen volt újra munkába állni a Sziburnál, igaz, felsővezetőként. Előzőleg eladta az összes Szibur-részvényét. Az értékpapírokért azonban - egy kilétét feledni nem kívánó forrás szerint – egyetlen kopejkát sem kapott: a részvények csak a Putyin-család tagja iránt megnyilvánuló bizalom jeleként parkolhattak nála – addig, amíg családtag volt.

Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök lányai – Leila és Arzu – a szingli létet választották. Körülöttük nem nyüzsögnek férjek, legalábbis azóta nem, hogy Leila elvált Emin Agalarovtól, aki azeri üzletember és egyben popsztár volt. (A pár Moszkvában lakott, de azért volt egy Hyde Parkra néző luxuslakása a Londonban is.) Leila a válás után Arzuval együtt céget alapított a Brit Virgin-szigeteken, amely adózási szempontból is offshore-nak számít a javából.

A vállalkozás hatalmas ingatlanbirodalomra tett szert Nagy-Britanniában. De az elnöki lányok már 2003, vagyis apjuk hatalomra kerülése óta folyamatosan vásárolnak fel ingatlanokat Dubajban és Párizsban is. A most 30 éves Leila egy elég szép, 17 millió fontot érő udvarházat birtokol a londoni Hampstead Lane-en, és jelentős „szalont visz”, a társaságba bejáratos többek közt Elisabeth Murdoch, Lord Mandelson, sőt, András királyi herceg is.

Az Alijev család legnagyobb „üzletembere” azonban Mehriban, az elnök felesége, akinek lényegében a gazdaság összes szektorában vannak érdekeltségei, és szemmel láthatóan az a szerepe, hogy ne maga az államfő legyen bejegyezve tulajdonosként az irdatlan vagyonon.

A fentebb említett Emin Agalarov apja, Arasz Agalarov, az ingatlanfejlesztő mogul külön történet. Bakuban születt 1955-ben és 1989-ben alapította meg szovjet-amerikai vegyesvállalatként a Crocus Internationalt, amelyből idővel kinőtt a Crocus Group. Ő építette 2002-ben Moszkva legnagyobb luxus-szupermarketjét. Vagyonát mintegy 2 milliárd dollárra becsülik. Kiváló személyes viszonyt ápol Vlagyimir Putyinnal, és vállalkozása számos vonzó megrendelést kapott a Kremltől.

Agalarov egyúttal közvetítőként is eljárt Putyin és egy bizonyos Donald Trump nevű ingatlanvállalkozó között. Közreműködött a 2013-as moszkvai Miss Universe rendezvény lebonyolításában, ami zsíros üzletet jelentett Trumpnak. A leendő amerikai elnök a Ritz Carlton hotelben szállt meg Moszkvában, ahol állítólag egy olyan produkciót is megtekintett orosz prostituáltak előadásában, amelynek a mibenléte nem, csak az elnevezése ismert: „aranyzuhany”. Csak nagyon kevesek tudhatják, milyen felvételeket rögzített ott az orosz titkosszolgálat.

Végül röviden egy másik Alijevről, aki nem azeri, hanem kazah – volt. Vezette a kazah adórendőrséget, főnökhelyettesként szerepelt a titkosszolgálatnál, de külügyminiszter-helyettesi, végül pedig bécsi nagyköveti tisztséget is ellátott. De legfőképpen: egy ideig a veje volt Nurszultan Nazarbajev kazah elnöknek.

Hogy pontosan min különböztek össze, máig nem tisztázott. De tény, hogy 2015-ben két bankár Kazahsztánban történt meggyilkolása ügyében Alijev inkább feladta magát az osztrák hatóságoknak, semmint hogy hazatérjen. Az ügyben Ausztriában tartottak tárgyalást, és mielőtt Alijev a vád tanújaként megszólalhatott volna, olyan öngyilkosságot követett el a cellájában, amiről senki nem hiszi el, hogy valóban öngyilkosság volt.