Emelt szinten

Néhány órával azután, hogy a magyar közvéleményre ráömlött az OLAF-jelentés Zalaegerszegre vonatkozó, megannyi visszaélést, törvénytelenséget, korrupciós technikát bemutató része, Szombathely kormánypárti képviselői megszavazták, korszerűsítik a város közvilágítását. A két eset közötti összefüggést az egyelőre hivatalos minősítést még nem kapott, de informálisan már megerősített hír jelenti, mely szerint a vasi megyeszékhelyen minden botránya, az elképesztő túlárazások és a minősíthetetlen végeredmény ellenére az Elios Zrt. nyeri el a beruházást. Igaz, hogy elvileg a tiborcztalanított változata – helyette Mészáros Lőrinc bűvkörének varázsa érződik -, de az arcátlan jelző azért első blikkre passzol a döntéshez.

Persze nagyon nem is lehetett mást várni, hiszen a zalaegerszegi fejleüvöltős újraszavazósdi óta tudni lehet: a kormánypárti vezetésű települési közgyűlések döntései a budapesti pártközpontban születnek, s miután Lázár János az OLAF-jelentést véleménynek, az Tiborcz-Elios-botrányt pedig lámpacserének titulálta, talán nem is volt más lehetőségük a szombathelyieknek. Magukra kellett rántaniuk azt a bizonyos vödröt.

Mert ebből a történetből a város egyszerűen nem tud jól kijönni. Ha végül megkötik a szerződést a beruházási hitelt biztosító bankkal, melynek farvizén az Elios érkezik, erkölcsileg lenullázzák magukat; ha mégis visszatáncolnak, Budapestről érkezhetnek a csárdás pofonok, s nem biztos, hogy a jövő évi önkormányzati választásokig ki lehet köszörülni a csorbát. Azaz polgármester és frakciótag egyaránt a posztjával játszik.

És a városlakók pénzével. Mert azt sem szabad elfelejteni, hogy saját finanszírozású a beruházás, a cirka 1,2 milliárdot hitelből fedezi a szombathelyi városvezetés. Melynek így aggódnia sem kell, hisz miután nincs benne uniós pénz, nem fordulhat elő, hogy hónapok múlva esetleg bedob a postás egy OLAF-levelet, tételesen felsorolva, ki, mikor, mennyit lopott. Szombathelyen a döntéshozók egyúttal ellenőrök is lesznek.

Szintet léptek.

Szerző
Vas András

Magyar spirál

A statisztika leggyakrabban használt mutatói közül a bruttó hazai termék (GDP) fogalma tűnik a legmanipulálhatóbbnak. Világszerte fel is használják ezt a tulajdonságát a kormányzati pozícióban lévők. A gazdaság bővülésére ugyanis kellemes hivatkozni, és nem csak a választási kampányok idején.

A tételes gazdasági programját - akárcsak négy esztendeje, most is - nélkülöző Fidesz, és mindenekelőtt Varga Mihály gazdaságért felelős miniszter meg is veregette a saját vállát, amikor bejelentette a 2017-es 4,2 százalékos GDP-emelkedést. Még azt az unortodox gazdaságpolitikai szótárból is kilógó, a szó szoros értelmében szédületes képtelenséget sem átallott parttalan eufóriájában kijelenteni, hogy "olyan pozitív spirálba került a magyar gazdaság tavaly, amely ha folytatódik, akkor idén is 4 százalék körüli lesz a növekedés."

Persze, ha nem akarunk egy helyben toporogni, akkor a spirálhoz hely is kell, amit a tárcavezető is konstatált, mondván: "a kedvező GDP-adat a kormány mozgásterét is bővíti." Szűk két hónappal az országgyűlési választások előtt belengette, hogy többet tudnak majd költeni egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra és honvédelemre.

De a költségvetések készítésében kellő jártasságot szerzett Vargánál ki ne tudná jobban, hogy ha valóban többet szeretnének költeni az egyre katasztrofálisabb helyzetbe kerülő egészségügyre és az ezer sebből vérző oktatásra, akkor elkéstek, mert ennek a szándéknak már látszania kellene az idei büdzsében. De nincs nyoma! Márpedig azért, mert az Orbán-kormány monomániája, hogy a következő évi költségvetést már egy évvel korábban, a nyári szünetek előtt elfogadtatja az Országgyűléssel; egy olyan időszakban, amikor még az öreg pénzügyi rókák sem sejtik, mit hoz az az esztendő, amelynek még csak a felénél tartanak. Nem is beszélve arról, hogy akkor még a korábbi év zárszámadására is várni kell, többnyire szeptemberig.

A felelőtlen ígérgetések közepette sem ajánlatos megfeledkezni egy bizonyos Simon Kuznets intelmeiről. Ez a név talán még a szakemberek körében sem cseng ismerősen, pedig bizton állíthatjuk, hogy ott csillog a közgazdaság történetének fényes lapjain. Nem csak azért, mert Nobel-díját örökösei 300 ezer dollárért bocsátották árverésre - sokkal inkább azáltal, hogy nevéhez fűződik a GDP mint mérőszám megalkotása.

A belarusz születésű amerikai tudós sem tagadta, hogy találmányát hiba lenne egy ország fejlettségét vagy a lakosság gazdagságát összegző mutatószámként értelmezni. A GDP ugyanis nem ezt, hanem a gazdaság éves kibocsátását méri, a lakosságszámra vetítve. Amikor a magyar kormány leszólja a nyugat-európaiak 2,5 százalékos gazdasági bővülését, megfeledkezik arról, hogy sokkal többet érhet egy gazdag ország alacsony mértékű növekedése a szegényebbek relatíve magasabb nemzeti össztermékénél.

A világ boldogabb fele ugyanis már végigment azon az úton, amelynek mi talán a 60 százalékánál járunk. Ahhoz, hogy számottevően fejlődjünk, nemcsak a támogatások képét öltő tőkére, de további 20 évre is szükség lehet. A pozitív spirálról pedig meg is feledkezhetünk.

Szerző
GDP

Civil tüske

Empátia, tolerancia, political correctness (píszi) - hajtogatják szocliber széplelkek, amikor például az Orbán-rezsim könyörületet nem ismerő antiszociálpolitikájáról vagy a nem kormányzati, köznyelven a civil szervezetek elleni totális hadjáratáról beszélnek. Ám e kifejezések csak szép szavak, ha akár a rendszer névadójától is megtagadják az együttérzést. Márpedig a kormányfő, ha ismerné József Attila munkásságát, joggal mondhatná: "nagyon fáj". Hiszen még Orbán Viktor is emberből van, akinek lehetnek érzései, érzelmei.

Legalább egy gondolat erejéig próbáljunk meg belehelyezkedni Orbán Viktor lelkébe, agyába. Itt van egy ember, még ha politikus is, aki hosszú évek óta sziszifuszi erőfeszítéseket tesz azért, hogy megalkosson egy légmentesen zárt rendszert, amiben minden és mindenki tőle függ. Legyen gazdag vagy szegény. Ebben a tökéletes rendben keltenek zavart a civil szervezetek, amikor - tán még külföldi forrásokból is! - a szegényeknek ételt, ruhát, jogi segítséget adnak; nemre, fajra, vallásra, nemi identitásra tekintet nélkül. Ez pedig érthetően bántja Orbánt, mert így az a képzet alakulhat ki sok emberben, hogy rajta kívül is van élet. Sőt!

Amíg ugyanis a kormány nevében - persze az adófizetők pénzén - szór némi alamizsnát a rászorulóknak, addig ők neki hálásak - neki, aki adta, és aki elvette. Márpedig a szombathelyi polgármestertől tudjuk, hogy aki jól viselkedik, az akár stadiont is kaphat. Igaz, a költségek miatt nincs, aki üzemeltesse, de az adófizetők előbb-utóbb kiizzadják a szükséges összeget.

A civil világ tüske Orbán körme alatt, mert kiderülhet, hogy a légmentes burok feltörhető, és a szabad levegő erodálhatja az abszolút hatalmat.

De píszi ide, píszi oda, emiatt fájjon a miniszterelnök feje. Lehetőleg már április 8-tól.

Ez már csak rajtunk múlik.

Szerző