Fonográf - Emlék és valóság

Publikálás dátuma
2018.02.19. 06:47
Fotó: MTI/Mónus Márton

Amikor a koncerten egymás után szólaltak meg a hetvenes-, nyolcvanas évek nagy-nagy slágerei, kiderült, milyen mélyen belénk ivódtak ezek a dalok, mennyire erőteljesen szólnak ma is. De nem egyszerűen csak azért hatottak, mert rengetegszer lehetett ezeket hallani annak idején, most így évtizedek után hallgatva az volt a feltűnő, az idő távlata jelentőséget adott nekik. Ami akkoriban csak egy-egy jobb nótának tűnt a sok más előadóé között, arról most kiderült, bizony komoly tudással megkomponált dallama van, és persze jól megírt szövege. Ez már az első szám, a Társasjáték (Találd el, mit érzek) jó rockosra vett megszólalásakor nyilvánvaló volt.

A Fonográf együttes az egykori felállásban - milyen jó, hogy mindannyian ott tudtak lenni -, vendégmuzsikusok nélkül lépett színpadra, csak Szörényi Örs állt be közéjük plusz dobosnak. Mögöttük helyet foglalt az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar – vezényelt Drucker Péter -, de szó sem volt arról, az egykori nóták vonós mázzal leöntve szólaltak volna meg. Hallottunk egy koncertet felvezető, szimfonikus fantáziát Fonográf idézetekkel, azután diszkréten adta magát a zenekar, ha szerepet kapott. Az igazi főszereplő az hat ember volt, aki 1973-tól hivatalosan 1984-ig, valójában még jóval tovább is, a pop-rock meghatározó figurái között szerepeltek hazánkban. Country and Eastern, valahogy így szólt az erőltetett elnevezés, amellyel a stílust, amelyet játszottak hivatalosan illették. De hát annál sokkal gazdagabb zenei világban mozogott az együttes, nehéz beskatulyázni őket. Na és melyik együttes tagjai mernének kiállni egy a cappella (hangszerkíséret nélküli) kórusmű eléneklésével zárószámként: Ha felépül végre a házunk. Felépült?

Szerző
Témák
koncert Fonográf

Traumák feldolgozását segítheti egy jó mű

Publikálás dátuma
2018.02.19. 06:45
Fotó: Reviczky Zsolt
Egy brit író olyan thrillereket díjazna, amelyben nem bántalmazzák a nőket. Ezentúl ne írjanak az írók erőszakról? De igen, csak nem mindegy, hogyan.

Olyan thrillereknek alapított díjat a brit Bridget Lawless író, forgatókönyvíró, amelyekben nem vernek vagy zaklatnak nőket, nem zsákmányolják ki őket szexuálisan, és nem erőszakolják vagy ölik meg őket. A 2000 fonttal járó Staunch-díj alapítójának abból lett elege, hogy a nők bántalmazását klisészerű eszközként arra használják az írók, hogy a hős, például egy férfi nyomozó a bűnügyek felderítésében való jártasságát fitogtassa. A díj megosztotta a brit thriller írókat. Többen kifogásolták, hogy egy kalap alá veszi a könyveket, a fürdővízzel együtt kiöntik a gyereket is. A díj ugyanis azt sugallja, hogy az a megoldás egy problémára, ha nem beszélnek róla. Inkább az nem mindegy, hogy írnak a bántalmazásról, az erőszak ábrázolása ugyanis szerepet játszik a traumafeldolgozásban. A témával kapcsolatban Hidas Judit és Péterfy-Novák Éva írókat kérdeztük.

Fotó: Reviczky Zsolt

Fotó: Reviczky Zsolt

- Hiszek a művészi szabadságban, és abban, hogy nem szabad a világban létező jelenségeket elhazudni a fikcióban. De nem szerencsés az erőszakot és a női testet, szexualitást öncélúan ábrázolni - mondta lapunknak Hidas Judit. - Különösen igaz lehet ez egy olyan populáris műfajnál, mint a thriller, ahol nem a valóságábrázolás az elsődleges, hanem a meghökkentés, a borzongás, az izgalom fokozása. Jó lenne, ha az alkotók ezt nem a jól manipulálható ösztönökre hatva érnék el. Emiatt szerencsésnek tartom egy ilyen díj létrehozását. De értékesnek tekintek olyan műveket is, amelyekben megjelenik az erőszak, de az olvasó azonosul az áldozattal, a mű empátiát vált ki - mondta.

A nők elleni erőszak a thrillerek mellett számos más műfajban is megjelenik, például a traumafeldolgozó irodalomban. Rákérdeztünk, hogy szerinte a nők bántalmazása a női szerzők témája-e női olvasókkal. - Semmiképpen. Kérdés, hogy a #metoo kampány miért főként a nőket érintette meg. Erről nem csak a férfiak tehetnek. Mindkét nem érzékelését komolyan kell venni, és gondolkodni azon, mi csúszhat el a kommunikációban, ha nagy eltérés van abban, hogy reagálnak egy kérdésre a nők és a férfiak. Egy jó irodalmi mű lehetővé teszi, hogy lebontsuk ezeket a falakat, felébresszük az olvasó empátiáját. Ha az ábrázolás hiteles, akkor eljut a befogadóhoz nemtől függetlenül -mondta és hozzátette: minden témát fontos érinteni az irodalomban, amely traumaként és égető kérdésként jelenik meg a hétköznapokban. Számára a nők elleni erőszak kérdése nem önmagában fontos, hanem annak a társadalmi változásnak a keretében, ahogy férfi és nő megtanulhat egymásra partnerként tekinteni, ami mindkét nemtől változást igényel. - Az, hogy mit várunk el egy férfitól és egy nőtől egy kapcsolatban, összefüggő kérdések. Miért jó mindkét félnek, ha szerepeik között nincsenek áthatolhatatlan falak, és a társas magány helyett, amely sokszor a nők elleni erőszak melegágya, képesek osztozni jóban és rosszban? A családok élete, a minta, amelyet a gyerekek látnak, meghatározza a társadalom működését. Amíg a család alá-fölérendeltségre épül, addig ez a minta az élet minden területén meg fog jelenni. Hiába prédikálunk demokráciáról, a gondolkodásmódnak kell változnia, különben könnyen visszacsúszik a társadalom a diktatúrába.

Péterfy-Novák Éva blogbejegyzések írásával dolgozta fel traumáit, ebből született az Egyasszony című könyv, középpontban egy nővel, aki bántalmazó kapcsolatban él és értelmi sérült gyerekét gondozta annak haláláig. - A trauma feldolgozásának sok módja van. A legfontosabb, hogy foglalkozzunk a traumával, beszéljünk róla, osszuk meg másokkal. Én az írást választottam, mert könnyebb volt leírnom, mint kimondanom, amit hosszú ideig magamban őriztem - mondta Péterfy-Novák Éva. - Az írás megkönnyebbülés volt, de már tudom, hogy a gyermekünk elvesztését maradéktalanul nem lehet feldolgozni - mondta és hozzátette: a traumafeldolgozásban az olvasás úgy segíthet, hogy az olvasó átélhet egy traumát a szereplőkkel, és talán ez ösztönzi arra, hogy utána beszélget a barátaival a problémáiról. - Remélem, hogy lassan eljön az az idő, amikor egy ember bátran kimondhatja, ha megalázták, bántották, kihasználták vagy ha valaki visszaélt a hatalmával vele szemben. Embert mondok, mert nagyszerű lenne, ha férfiak is beszélni kezdenének az őket ért sérelmekről. Bármilyen formában is beszélünk a minket ért traumákról, az segíti a feldolgozást - mondta. Arra a kérdésre, hogy mi a társadalmi szerepe az olyan könyveknek, mint az Egyasszony azt válaszolta: - Nehéz erre válaszolni. Van-e, lehet-e társadalmi szerepe egy olyan történetnek, ami egy nő története? Lehet-e korunkban bármilyen társadalmi szerepe egy nő „locsogásának"? Lehetnék demagóg, és válaszolhatnám, hogy egy asszony története mindannyiunk története kellene, hogy legyen, de nem vagyok naiv. Tudom, hogy a „nőügyek" egyre kevesebbeket érdekelnek, tudom, hogy egyre nagyobb divat a családok és a társadalom megmentését a konzervatív nemi megosztásban látni. Én nem hiszek ebben - mondta és hozzátette: abban hisz, hogy sem a nő, sem a férfi nem ér többet, mint a másik. Hogy a társadalom nem úgy oszlik fel, hogy az egyik oldalon vannak a nők, a másik oldalon vannak a férfiak, hogy a nők buták, a férfiak okosak, hogy a nők jók, a férfiak rosszak, hogy a nők háztartást vezetnek, a férfiak országot.

Traumák feldolgozását segítheti egy jó mű

Publikálás dátuma
2018.02.19. 06:45
Fotó: Reviczky Zsolt
Egy brit író olyan thrillereket díjazna, amelyben nem bántalmazzák a nőket. Ezentúl ne írjanak az írók erőszakról? De igen, csak nem mindegy, hogyan.

Olyan thrillereknek alapított díjat a brit Bridget Lawless író, forgatókönyvíró, amelyekben nem vernek vagy zaklatnak nőket, nem zsákmányolják ki őket szexuálisan, és nem erőszakolják vagy ölik meg őket. A 2000 fonttal járó Staunch-díj alapítójának abból lett elege, hogy a nők bántalmazását klisészerű eszközként arra használják az írók, hogy a hős, például egy férfi nyomozó a bűnügyek felderítésében való jártasságát fitogtassa. A díj megosztotta a brit thriller írókat. Többen kifogásolták, hogy egy kalap alá veszi a könyveket, a fürdővízzel együtt kiöntik a gyereket is. A díj ugyanis azt sugallja, hogy az a megoldás egy problémára, ha nem beszélnek róla. Inkább az nem mindegy, hogy írnak a bántalmazásról, az erőszak ábrázolása ugyanis szerepet játszik a traumafeldolgozásban. A témával kapcsolatban Hidas Judit és Péterfy-Novák Éva írókat kérdeztük.

Fotó: Reviczky Zsolt

Fotó: Reviczky Zsolt

- Hiszek a művészi szabadságban, és abban, hogy nem szabad a világban létező jelenségeket elhazudni a fikcióban. De nem szerencsés az erőszakot és a női testet, szexualitást öncélúan ábrázolni - mondta lapunknak Hidas Judit. - Különösen igaz lehet ez egy olyan populáris műfajnál, mint a thriller, ahol nem a valóságábrázolás az elsődleges, hanem a meghökkentés, a borzongás, az izgalom fokozása. Jó lenne, ha az alkotók ezt nem a jól manipulálható ösztönökre hatva érnék el. Emiatt szerencsésnek tartom egy ilyen díj létrehozását. De értékesnek tekintek olyan műveket is, amelyekben megjelenik az erőszak, de az olvasó azonosul az áldozattal, a mű empátiát vált ki - mondta.

A nők elleni erőszak a thrillerek mellett számos más műfajban is megjelenik, például a traumafeldolgozó irodalomban. Rákérdeztünk, hogy szerinte a nők bántalmazása a női szerzők témája-e női olvasókkal. - Semmiképpen. Kérdés, hogy a #metoo kampány miért főként a nőket érintette meg. Erről nem csak a férfiak tehetnek. Mindkét nem érzékelését komolyan kell venni, és gondolkodni azon, mi csúszhat el a kommunikációban, ha nagy eltérés van abban, hogy reagálnak egy kérdésre a nők és a férfiak. Egy jó irodalmi mű lehetővé teszi, hogy lebontsuk ezeket a falakat, felébresszük az olvasó empátiáját. Ha az ábrázolás hiteles, akkor eljut a befogadóhoz nemtől függetlenül -mondta és hozzátette: minden témát fontos érinteni az irodalomban, amely traumaként és égető kérdésként jelenik meg a hétköznapokban. Számára a nők elleni erőszak kérdése nem önmagában fontos, hanem annak a társadalmi változásnak a keretében, ahogy férfi és nő megtanulhat egymásra partnerként tekinteni, ami mindkét nemtől változást igényel. - Az, hogy mit várunk el egy férfitól és egy nőtől egy kapcsolatban, összefüggő kérdések. Miért jó mindkét félnek, ha szerepeik között nincsenek áthatolhatatlan falak, és a társas magány helyett, amely sokszor a nők elleni erőszak melegágya, képesek osztozni jóban és rosszban? A családok élete, a minta, amelyet a gyerekek látnak, meghatározza a társadalom működését. Amíg a család alá-fölérendeltségre épül, addig ez a minta az élet minden területén meg fog jelenni. Hiába prédikálunk demokráciáról, a gondolkodásmódnak kell változnia, különben könnyen visszacsúszik a társadalom a diktatúrába.

Péterfy-Novák Éva blogbejegyzések írásával dolgozta fel traumáit, ebből született az Egyasszony című könyv, középpontban egy nővel, aki bántalmazó kapcsolatban él és értelmi sérült gyerekét gondozta annak haláláig. - A trauma feldolgozásának sok módja van. A legfontosabb, hogy foglalkozzunk a traumával, beszéljünk róla, osszuk meg másokkal. Én az írást választottam, mert könnyebb volt leírnom, mint kimondanom, amit hosszú ideig magamban őriztem - mondta Péterfy-Novák Éva. - Az írás megkönnyebbülés volt, de már tudom, hogy a gyermekünk elvesztését maradéktalanul nem lehet feldolgozni - mondta és hozzátette: a traumafeldolgozásban az olvasás úgy segíthet, hogy az olvasó átélhet egy traumát a szereplőkkel, és talán ez ösztönzi arra, hogy utána beszélget a barátaival a problémáiról. - Remélem, hogy lassan eljön az az idő, amikor egy ember bátran kimondhatja, ha megalázták, bántották, kihasználták vagy ha valaki visszaélt a hatalmával vele szemben. Embert mondok, mert nagyszerű lenne, ha férfiak is beszélni kezdenének az őket ért sérelmekről. Bármilyen formában is beszélünk a minket ért traumákról, az segíti a feldolgozást - mondta. Arra a kérdésre, hogy mi a társadalmi szerepe az olyan könyveknek, mint az Egyasszony azt válaszolta: - Nehéz erre válaszolni. Van-e, lehet-e társadalmi szerepe egy olyan történetnek, ami egy nő története? Lehet-e korunkban bármilyen társadalmi szerepe egy nő „locsogásának"? Lehetnék demagóg, és válaszolhatnám, hogy egy asszony története mindannyiunk története kellene, hogy legyen, de nem vagyok naiv. Tudom, hogy a „nőügyek" egyre kevesebbeket érdekelnek, tudom, hogy egyre nagyobb divat a családok és a társadalom megmentését a konzervatív nemi megosztásban látni. Én nem hiszek ebben - mondta és hozzátette: abban hisz, hogy sem a nő, sem a férfi nem ér többet, mint a másik. Hogy a társadalom nem úgy oszlik fel, hogy az egyik oldalon vannak a nők, a másik oldalon vannak a férfiak, hogy a nők buták, a férfiak okosak, hogy a nők jók, a férfiak rosszak, hogy a nők háztartást vezetnek, a férfiak országot.