Kinek higgyünk?

Most, amikor az Iszlám Állam terrorkalifátusa katonailag megsemmisült, úgy tűnt, végre elérkezett az idő arra, hogy elhallgassanak a fegyverek Szíriában, és minden nemzetközi – kért vagy kéretlen – segítő is letegye a fegyvert, támogatottjait pedig a zöldasztalhoz terelje. De nem, a szíriai légtérben és a szárazföldön a polgárháborúnak induló, de már régen proxyháborúvá vált konfliktusban egyre több nagy- és középhatalmi érdek ütközik, és már nem is csak a helyettesek vívják. És ez az, ami igazán veszélyessé teszi a helyzetet.

Törökország beavatkozását kezdetben legalább a szavak szintjén a „terrorizmus”, az Iszlám Állam ellen harccal indokolta. Valójában akkor is a kurd milíciák voltak az elsődleges célpontjai mind Szíriában, mind Irakban, de még el lehetett bújni az üres szavak mögé. A most januárban kezdődött, a szíriai kurd milícia - az amerikaiak által is támogatott YPG - elleni hadjárat, és a szír hadseregnek címzett nyílt fenyegetés, miszerint a török hadsereg nem fog habozni szembeszállni Aszad erőivel, ha azok megpróbálják megvédeni a kurdokat, teljesen új helyzetet teremtett. Ezzel nem tud mit kezdeni a nagyvilág. Formálisan Aszad seregének kötelessége megvédeni az ország területét és állampolgárait minden külső támadással szemben. Aszad mögött ott van Oroszország és Irán, Recep Tayyip Erdogan újkeletű szövetségesei, a kurdok mögött pedig mindeddig ott volt Amerika és a nyugati koalíció megannyi NATO tagországa. Melyik szövetségese fogja megállítani az agresszor Törökországot, vagy mindenki tétlenül nézi tovább az Iszlám Állam legyőzésében kulcsszerepet játszó kurdok halomra bombázását?

Eközben újra folyik a vegyifegyverek használata fölötti nemzetközi vita is, amely egyszerre juttatja eszünkbe 2013-at és 2003-at. Amikor a minap Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy Párizs kész akár önállóan is bombázni az Aszad erőket, mert a vegyifegyver használata az a vörös vonal, amelynek átlépését nem tűrheti szó nélkül, egyszerre emlékeztetett a 2013-as Obamára és a 2003-as Tony Blairre. Obama az utolsó pillanatban visszalépett, Tony Blair karrierje pedig ráment saját titkosszolgálata manipulációjára.

Pillanatnyilag ugyanis egyetlen dolog biztos – Szíriában mindkét oldalon használtak vegyifegyvert. Minden eddigi jelentés teljes bizonyossággal csak egy dolgot tudott megállapítani, jelesül azt, hogy a hadsereg korábbi készletéből származó gázról van szó; de soha senki nem tudta bizonyítani, ki dobta le. És az is biztos, hogy az iszlamista, dzsihádista ellenzék felszerelésének jó része a kormányhadsereg raktáraiból származik (Szíriában, Irakban egyaránt), mert kezdettől folyt az átállás, a fegyverbiznisz, és a menekülő katonák hátrahagyott fegyverzetét senki sem hagyta az útszélen, mint ahogy az elfoglalt katonai bázisok fegyverraktárait sem őrzik hét lakat alatt. A hírek között pedig szinte elsikkad, hogy a napokban Idlib tartományban egyesültek a dzsihádista és iszlamista erők, hogy újra közösen vegyék fel a harcot a damaszkuszi diktátor ellen.

Csak nekem van deja vu érzésem?

2018.02.21 07:13

Közpénzen szórakoznak

Közpénzen szórakoznak, pedig szórakoztatniuk kellene. Andy Vajna sportcsatornái, a Spíler 1 és Spíler 2 szinte ugyanúgy állami forrásból működnek (van piaci bevételük, de átirányított közforrások nélkül nem maradnának életben), mint az M4 Sport. Magyarországon jelenleg  három államilag finanszírozott sportcsatorna létezik, ami agyrém. A rájuk évente elköltött közpénz több tízmilliárd forint. Ennyit fizetnek az adófizetők többek között az is, hogy két, kiemelt érdeklődésre számot tartó sorozat, a labdarúgó Bajnokok Ligája és a spanyol bajnokság olyan csatornára kerülhessen (Spíler 2), amelyet az ország lakosságának mindössze egy százaléka láthat. 
Aztán, amikor a Spíler gondol egyet, egy hétvégére átteszi a spanyol bajnokikat a Spíler 1-re, hogy aztán megint visszakerüljenek a mérkőzések a „láthatatlan csatornára”. Azokkal szórakozik a tévétársaság, akiknek a pénzéből létezik.
A kormánypropaganda szerint migránsválsággal küzdő, ezért hanyatló Németországban ez (is) máshogy működik. Ott két sportcsatorna van összesen, egyiket sem támogatja az állam: a Skysport előfizetésekből és hirdetési bevételekből tartja el magát, üzleti beszámolója szerint tavaly 5,2 millióan fizették ki a választott csomagtól függő havi 10-60 euró közötti díjat, ezen kívül Ausztriában is volt további 700 ezer ügyfele. 
A német Sport1 országos lefedettségű és elérhetőségű, a reklámbevételeiből működik, tulajdonosa a Constantin médiacég. Az állam nem ad egy centet sem egyik sportcsatornának sem, talál jobb helyet is annak a pénznek - így aztán a komoly identitásproblémáktól szenvedő, morális válságban lévő Németországban nem várnak hat-nyolc-tíz órát betegek az ellátásra a kórházak sürgősségi osztályán.
Persze lehet, hogy jobb lett volna a baráti Orosz- vagy Törökországgal, esetleg Kirgizisztánnal példálózni. Mert ezekben az országokban, ahogy nálunk is, minden a legnagyobb rendben van.
2018.09.21 08:15

Brüsszel felébredt

Miközben a hazai politikai osztály azzal foglalatoskodik, hogy a Sargentini-határozat kétharmada valóban annyi-e, s majdan a hetes cikkely ellen vajon vétót emel-e majdan az akkori uniós tagállamok egyike vagy másika, addig az Európai Bizottság illetékesei mit sem törődnek a találgatásokkal. Megállapították: az Unió legmagasabb fóruma, az Európai Parlament döntéséből az következik, hogy Magyarország sorozatosan megsérti a jogállamiság követelményeit, ezért jobban a körmére kell nézni. S ennek már kézzel fogható nyomai is vannak: erősen megkérdőjelezhető, hogy idén megérkeznek-e azok a támogatási pénzek, amelyeket a magyar költségvetés megelőlegezett a pályázók számára, mielőtt Brüsszel fizetett volna. Orbánék az áprilisi országgyűlési választásokat megelőzően abban a téves hitben éltek: ha idén minden pályázatot kiírnak és meg is előlegeznek, akkor ezzel többletvoksokat szerezhetnek. Aligha tévedünk: kétharmadot meghaladó parlamenti többségük megszerzésében ennek aligha lehetett érdemleges szerepe. Most pedig futnak a pénzük után! Ebben a tekintetben nem új a helyzet, hiszen ki nem emlékezne Lázár János Brüsszelbe rohangálására, aminek - ha nem is teljes mértékben - meg is lett az eredménye. Amit pedig nem átutalt át akkor az Unió arra lehetett hivatkozni: "Erre számítottunk, s eleve túlterveztünk." Aligha tévedünk most már az ex-kancelláriaminiszter se tudna csodát tenni, s ezt a kormány iránti lojalitását mindeddig fényesen bizonyító Költségvetési Tanács is felismerte: a "pénzforgalmi hiánycél teljesülését jelentős mértékű kockázatok övezik" - írták. Csak Brüsszelre hivatkozni azonban ostobaság: az állam magára (bérekre, presztízsberuházásokra) is többet költött, mint azt 2017 tavaszán betervezte. Az uniós előlegek kifizetését ugyan drasztikusan fékezik, de a Liget-projekt, a Kossuth-téri, parlamenti irodaház vagy Orbán vári palotarekonstrukciója folytatódik. A deficit meg egyre csak nő. Az adóemelésnek nincs tere, a kiadások lefaragásának fájdalmas korszaka jő.
2018.09.21 08:15