Kinek higgyünk?

Most, amikor az Iszlám Állam terrorkalifátusa katonailag megsemmisült, úgy tűnt, végre elérkezett az idő arra, hogy elhallgassanak a fegyverek Szíriában, és minden nemzetközi – kért vagy kéretlen – segítő is letegye a fegyvert, támogatottjait pedig a zöldasztalhoz terelje. De nem, a szíriai légtérben és a szárazföldön a polgárháborúnak induló, de már régen proxyháborúvá vált konfliktusban egyre több nagy- és középhatalmi érdek ütközik, és már nem is csak a helyettesek vívják. És ez az, ami igazán veszélyessé teszi a helyzetet.

Törökország beavatkozását kezdetben legalább a szavak szintjén a „terrorizmus”, az Iszlám Állam ellen harccal indokolta. Valójában akkor is a kurd milíciák voltak az elsődleges célpontjai mind Szíriában, mind Irakban, de még el lehetett bújni az üres szavak mögé. A most januárban kezdődött, a szíriai kurd milícia - az amerikaiak által is támogatott YPG - elleni hadjárat, és a szír hadseregnek címzett nyílt fenyegetés, miszerint a török hadsereg nem fog habozni szembeszállni Aszad erőivel, ha azok megpróbálják megvédeni a kurdokat, teljesen új helyzetet teremtett. Ezzel nem tud mit kezdeni a nagyvilág. Formálisan Aszad seregének kötelessége megvédeni az ország területét és állampolgárait minden külső támadással szemben. Aszad mögött ott van Oroszország és Irán, Recep Tayyip Erdogan újkeletű szövetségesei, a kurdok mögött pedig mindeddig ott volt Amerika és a nyugati koalíció megannyi NATO tagországa. Melyik szövetségese fogja megállítani az agresszor Törökországot, vagy mindenki tétlenül nézi tovább az Iszlám Állam legyőzésében kulcsszerepet játszó kurdok halomra bombázását?

Eközben újra folyik a vegyifegyverek használata fölötti nemzetközi vita is, amely egyszerre juttatja eszünkbe 2013-at és 2003-at. Amikor a minap Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy Párizs kész akár önállóan is bombázni az Aszad erőket, mert a vegyifegyver használata az a vörös vonal, amelynek átlépését nem tűrheti szó nélkül, egyszerre emlékeztetett a 2013-as Obamára és a 2003-as Tony Blairre. Obama az utolsó pillanatban visszalépett, Tony Blair karrierje pedig ráment saját titkosszolgálata manipulációjára.

Pillanatnyilag ugyanis egyetlen dolog biztos – Szíriában mindkét oldalon használtak vegyifegyvert. Minden eddigi jelentés teljes bizonyossággal csak egy dolgot tudott megállapítani, jelesül azt, hogy a hadsereg korábbi készletéből származó gázról van szó; de soha senki nem tudta bizonyítani, ki dobta le. És az is biztos, hogy az iszlamista, dzsihádista ellenzék felszerelésének jó része a kormányhadsereg raktáraiból származik (Szíriában, Irakban egyaránt), mert kezdettől folyt az átállás, a fegyverbiznisz, és a menekülő katonák hátrahagyott fegyverzetét senki sem hagyta az útszélen, mint ahogy az elfoglalt katonai bázisok fegyverraktárait sem őrzik hét lakat alatt. A hírek között pedig szinte elsikkad, hogy a napokban Idlib tartományban egyesültek a dzsihádista és iszlamista erők, hogy újra közösen vegyék fel a harcot a damaszkuszi diktátor ellen.

Csak nekem van deja vu érzésem?

2018.02.21 07:13

Iskolai koffein

Teljesen kitiltják a kávéautomatákat a dél-koreai iskolákból, a tanároknak fenntartott automatákat is száműzik, nehogy a diákok a rendszert kijátszva hozzájussanak az élénkítő italhoz - adta hírül a magyar sajtó is. Hüledezem. Vajon mennyire lenne bölcs kiküldeni valakit az esőbe, majd elvenni tőle az esernyőt, hogy el ne fáradjon a keze, miközben az ernyőt tartja? A diákok nem unalmukban kelnek hajnalban, élnek koffeinen és alszanak csupán néhány órát, hanem mert az oktatási rendszer erre kényszeríti őket. Ha a diákok szívéért aggódunk, ne a kávét és/vagy az energiaitalt tiltsuk be (aki mindkettőt akarja, az legalább "következetes"), hanem könnyítsünk a rájuk nehezedő terheken! Részben a sok ezres év eleji diáktüntetéseknek köszönhetően az utóbbi időben viszonylag sok szó esik az iskolai túlterheltségről, a magas óraszámról. (Ezt bizonyítandó, felhívásunkra rengeteg diák fotózta le saját órarendjét.) Érdemes azonban beszélni a túlzott mértékű lexikális tananyag terheiről, és a diákok túlzott stresszeléséről is. Aki nem szakosodik gyorsan, hanem például általános gimnáziumba megy, az egy sor tantárgyból nagyon részletes tudást kell elsajátítson a középiskola elvégzéséig - ha érettségizik az adott tárgyból, ha nem, -, míg saját, továbbtanulásához szükséges tárgyaira nem jut kellő idő és óraszám. Így azokat különórákon kell megtanulnia. Abban tehát igaza van az államtitkárságnak, amely - cáfolva meg sem tett állításunkat - azt mondja, hogy a túlterheltség egy részét nem a kötelező tananyag okozza. (Közvetlenül nem, de közvetve igen, miután a kötelező tananyag egyrészt merev, másrészt néhány területen nagyon részletes, főként azoknak, akik nem abból a pár - többségében természettudományos - tárgyból tanulnának tovább, amelyeknek az elsajátítását a legrészletesebben írja elő az alaptanterv.) Emellett - és erről kevesebb szó esik - a “poroszos” iskolarendszer elképesztő módon túl is stresszeli a diákokat. A tesztrendszer például a memóriát kéri számon, elsősorban azt, hogy mit nem tud a tanuló. Ez óriási megfelelési kényszer elé állít mindenkit, nem egy esetben megszégyenítve a tanulót az osztály - a saját közössége - előtt, ha egy kérdésre éppen nem tud helyesen felelni. Ezt tetézik az antidemokratikus igazgatók, akik között mind több a politikai kinevezett. Ők nem egyszer elképesztő jogsértésekkel nyomják el a diák-önkormányzatokat és hallgattatják el saját iskolájuk hangját. Annak, aki a koffeines italok betiltásában látja a fiatalság egészségének védelmét, javaslom, beszéljen néhány diákkal, esetleg töltsön el egy napot valamelyik közoktatási intézményben, látogasson el néhány  órára, nézze meg a fiatalokat, amint a következő napra készülnek. Garantálom, másnap ő fogja az első kávét megvenni nekik.  A szerző kommunikációs koordinátor, Független Diákparlament 
2018.09.19 08:19

Sorrend

Nemrég még komoly fegyverténynek számított egy-egy kelet-közép-európai politikai vezető meghívása Washingtonba, amolyan demokrácia fokmérőként működött. A Trump-éra azonban ezt is átírta, mint oly sok mindent a tengeren túli demokráciaszentélyben. Tegnap Andrzej Duda lengyel elnököt fogadta az amerikai elnök miközben, az Európai Unió épp elindította a 7. cikkely szerinti eljárást az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása miatt Lengyelország ellen. A Fehér Ház új lakója közismerten nem finnyás emberi jogi és jogállamisági kérdésekben, viszont annál inkább érzékeny az Egyesült Államok katonai ereje és az amerikai hadiipar piaci vezetőszerepe témakörben. Nem véletlen, hogy Kelet-Közép-Európából elsőként Klaus Johannis román elnök kapott hivatalos meghívást Washingtonba tavaly júliusban, illetve, hogy Trump először épp Varsóba látogatott a térségben. Mindkét országban az utóbbi időben komoly visszalépések történtek a jogállamiság terén, ám a két állam geopolitikai jelentősége felülír minden Washingtonban korábban hagyományos aggályt. Romániában 2016 óta élesben működik Deveselun, az amerikai rakétavédelmi bázis, Lengyelországban most épül. Bukarest az európai NATO-tagállamok közül elsőként ígérte (és valósította) meg azt, amit Trump kért – védelmi költségvetése 2 százalék fölé emelését -, amerikai katonai támaszpontnak ad otthont a Fekete-tenger partján, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az (Traian Basescu volt államfő szavaival élve) ne váljon „orosz tóvá”. Lengyelország a rakétavédelmi bázison túl elsőként kötött rendszeres amerikai cseppfolyósgáz-szállítmányokra szóló szerződést (Trump tavalyi varsói útja után). És nem utolsósorban, e két ország volt az első a régióban – és Európában –, amely Trump hivatalba lépése óta nagy tételben vásárolt amerikai haditechnikát, valamint ők a két legnagyobb oroszellenes, egyben Oroszországgal határos európai állam is. Ezt a stratégiai fölényt nem tudja legyőzni Orbán Viktor, bármennyire is élen jár a Trumptól nem idegen illiberalizmusban. Duda washingtoni meghívása újabb alkalom lehetne miniszterelnökünk számára, ahhoz hogy rádöbbenjen – az Unión kívül van ugyan élet, de ahhoz nem elég a „merjünk nagyok lenni”.
2018.09.19 08:19