Túlzsúfolt börtönök – 640 millió ment el kártérítésre

Publikálás dátuma
2018.02.22 17:00
Túlzsúfoltak a börtönök. Illusztráció: Tóth Gergő
Fotó: /

650 ügyben fizetett kártérítést az állam, közel 640 millió forintban, mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára – számolt be a hvg.hu. Völner parlamenti írásbeli kérdésre válaszolt, melyet Harangozó Tamás MSZP-s képviselő tett fel.

2015-ben arról beszélt a kormány, hogy 2019-ig 6 ezres férőhelybővítést terveznek kilenc új börtön építésével, valamint a meglévők bővítésével. A cél az volt, hogy csökkentség a zsúfoltságot. Ugyanakkor 2016 őszén csupán négy új börtön építésére írtak ki közbeszerzési eljárást, és ezeknél is – az ózdi, a kemecsei, a csengeri és a hevesi börtönöknél – már a megismételt közbeszerzés az, amit megint csak eredménytelennek nyilvánítottak. Az indoklás, hogy a pályázók túl magas áron vállalták volna a munkát.

Sokba kerül az állampolgároknak az előállt helyzet: mint Völner fogalmazott, „2017. évben az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt összesen 650 ügyben történt kifizetés, a megítélt kártalanítás összege összesen 639.055.569 forint volt”.

Szerző
2018.02.22 17:00

Minden gyereknek családban a helye

Publikálás dátuma
2018.09.22 12:40

Fotó: Shutterstock/
Gólyafészekre gyűjtenek a Gólyahír Alapítvány követei, hogy valóra váltsák nemrégiben elhunyt Gólyanagymamájuk, az egyesületet közel 20 évig vezető Mórucz Lajosné Gabika utolsó álmát: legyen egy olyan közösségi tér, amely állandó bázisa lehet az örökbe fogadó gólyahíres családoknak.
Merthogy lesz. Egészen biztosan. Kijelentő módban, csak épp ebben a pillanatban még jövő időben. Amikor Gabika halála előtt két nappal Grim Marcsi, az adománygyűjtést felvállaló 19 követ egyike – maga is örökbe fogadó édesanya – beszélt vele, a közösségi tér megvalósítása nem álomként, hanem tényként merült fel. Gabika nem ismert lehetetlent, hitvallása volt, hogy nincs probléma, csak megoldandó feladat. Ennek a jelmondatnak a mentén hirdetett adománygyűjtő kampányt a Gólyahír Alapítvány, melyben azt kérik, hogy aki csak tud, járuljon hozzá, akár egy csekélyke összeggel is, az álmuk megvalósításához. Már maga a kampány, pusztán az a tény, hogy a követek kiviszik a nyilvánosság elé a témát, beszélnek róla, és a személyes kapcsolataikon keresztül egyre szélesebb körben terjesztik, elindított egyfajta érzékenyítést. Merthogy nemcsak az a cél, hogy meglegyen az épület, hanem az is, hogy oszoljon a fejekben a homály, enyhüljön a zavar: az örökbefogadás jelensége természetes legyen, ne pedig tabu - olvasható a Vasárnapi Hírek írásában. 

Saját, még ha nem is vér szerinti

Sajnos ma még sokkal inkább tabutéma, az emberek zavarba jönnek és kihátrálnak a beszélgetésből, ha például kiderül, hogy kisfiuk osztálytársa, Józsika nem vér szerinti gyereke a szüleinek. Paulon Viktória, a Kisrigók – Három gyerek hazatalál című mesekönyv szerzője (saját gyerekei örökbefogadásának történetét, előzményeit írta meg benne) szerint egyáltalán nincs benne a köztudatban, hogy egy szülő-gyerek közösség nem csupán vér szerinti kötelékekből alakulhat családdá. Őt például egészen addig nyüstölték, hogy lehet, hogy ő szőke, fehér bőrű, a gyerekei pedig feketék és sötétebb bőrűek, amíg elő nem rukkolt a pofonegyszerű válasszal: nem ő szülte őket. Onnantól nemcsak a témát, hanem őt is hanyagolni kezdték a szülőtársak – mentségükre szóljon, nem rosszindulatból, sokkal inkább zavarból. „Gabika mindig azt mondta, azzal segítünk a legtöbbet, ha beszélünk róla, merthogy főként tájékozatlanságból és információhiányból ered a fura, zavart érzés az emberekben” – meséli Marcsi, aki követtársaival együtt egyfelől hegyeket hord arrébb, hogy az ügy érdekében minden követ megmozgasson, másfelől pedig mesél, a saját történetükről, hogy egyre többek számára tegye nyilvánvalóvá: az örökbe fogadott gyerek épp ugyanannyira saját, mint a vér szerinti, annyi különbséggel, hogy őt nem a pocakjában, hanem a szívében hordta az édesanyja.

Csak ő lehet a miénk

„Marcit nemcsak én, hanem a férjem is a szívében hordta – kezd bele személyes sztorijukba, amiről több mint egy év után sem tud meghatódottság nélkül mesélni. – Nálunk viszonylag hamar kiderült, hogy nem lesz vér szerinti gyermekünk, ezért egy év próbálkozás után el is indítottuk az örökbefogadási eljárást, és bejelentkeztünk a lakóhelyünk szerint illetékes Tegyeszhez (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat). Egy féléves procedúra után – környezettanulmányok, pszichológiai és alkalmassági vizsgálatok, kötelezően elvégzendő tanfolyam) – kaptuk meg az alkalmassági határozatot, amellyel felkerültünk a budapesti és az országos listára. Emellett az összes létező örökbeadással foglalkozó civil egyesülethez és alapítványhoz bejelentkeztünk. Mindenhol nagyjából 6-8 év várakozási időt prognosztizáltak – abban lehetett reménykedni, hogy mivel korban, származásban és betegségek tekintetében is rugalmasak voltunk, ha nem is újszülöttként, de legalább korábban érkezik meg hozzánk a gyermekünk. Persze a Gólyahír Egyesület volt az álom, a számok is azt mutatták, hogy ők a leghatékonyabbak – az elmúlt tizennyolc évben 905 babát segítettek családba –, de akármikor hívtam Gabikát, mindig azt mondta: 5-6 év. A Gólyahírnél évente nagyjából 600 család vár csecsemőre, Marcsiék is valahol a háromszáznyolcvan-akárhanyadik helyen álltak, amikor Gabika segítséget kért egy rendkívüli eset kapcsán. Tisztázatlan jogi körülmények adódtak: az életet adó anya szerette volna örökbe adni a babáját, de nem volt meg a férj, aki hiába nem a vér szerinti apa, a magyar törvények értelmében neki kell lemondania a gyerekről ahhoz, hogy ne állami gondozásba kerüljön. Gabika végső tanácstalanságában fordult a közösséghez – ő is és az életet adó anya is mindent megtettek, amit csak tudtak, mégsem találták a férfit. Mivel nekem van egy barátom, aki kifejezetten azzal foglalkozik, hogy megtaláljon embereket, nem mellesleg még örökbe fogadó szülő is, összekötöttem őket, hátha tud segíteni. Másnap viszonylag késő este csörgött a telefon. Gabika hívott, hogy megvan a férj, és mivel közvetetten nekünk köszönhető, hogy a kisfiú nem kerül állami gondozásba, úgy gondolja, hogy Marci a mi gyerekünk. Sokkos állapotba kerültünk a férjemmel. Mindig mondták, hogy váratlanul fog érkezni a hívás, de erre álmunkban sem gondoltunk. Marci kétnapos volt, amikor a férjemmel először a kezünkbe foghattuk, és attól a pillanattól kezdve tudjuk, hogy nem véletlenül nem lett vér szerinti gyerekünk. Csak ő lehet a mi fiunk.”

Ügy van, rengeteg

Marcsiék története csak egy a sok közül. A statisztikák szerint ma Magyarországon minden hatvanadik gyerek örökbefogadott, ez azt jelenti, hogy lényegében minden második iskolai osztályban, óvodai csoportban van szívben fogant lurkó. Ehhez képest alig beszélünk róla, tabuként kezeljük. Az életet adó anyákat a társadalom elítéli, mondván, még a kutya sem dobja el magától a kölykét. A többség elképzelni sem akarja, hogy aki örökbe adja a gyerekét, épphogy nem eldobja, hanem egy elképesztően nehéz döntés után gondoskodik róla. Az ok az esetek nagyon nagy hányadában a mélyszegénység – aki tudja, hogy a körülményei miatt nagy valószínűséggel állami gondozásba kerülne a gyereke, ezért inkább örökbe fogadó családba adja, azt Marcsi szerint tisztelni kellene, nem pedig megvetni. Ezért is van a kampány, amelynek persze elsődleges célja a közösségi tér létrehozása, de épp ennyire fontos, hogy akik adományaikkal felvállalják az ügyet, azok az efféle, tisztázatlan és homályos kérdésekben is nyíltan és természetesen foglaljanak állást. Zsolnai Endre, a Lurdy Ház marketing- és kommunikációs igazgatója is a Gólyahír Alapítvány mellé állt – vallja, hogy mindenkinek, aki az átlagosnál egy picivel több lehetőséggel rendelkezik, elemi kötelessége kellene legyen, hogy segítsen. „Sajnos ennek még nincs kultúrája Magyarországon – állítja a civilben is jótékonykodó szakember, aki 14 éve tulajdonosa a mélyszegénységben élő gyerekeket támogató MikulásGyárnak. – Elég csak arra gondolni, hogy az emberek több mint 50 százaléka még csak az adója 1 százalékáról sem rendelkezik. Azt gondolom, hogy egy társadalom akkor tud jól működni, ha tagjai összefognak, együtt mutatnak erőt és törődnek egymással. Persze elsődlegesen az állam feladata volna, hogy például egyetlen gyerek se kerüljön állami gondozásba, de azt is gondolom, itt az ideje, hogy szakítsunk a patriarchális társadalmi berendezkedéssel, aminek a tetején ott ül az állam, aki majd mindent megold. Nem old meg mindent. Nekünk kell egymás segítségére sietnünk. Ügy van rengeteg.” És ahogyan Marcsi is mondja, mindenkinek kell, hogy legyen egy jó ügye.
2018.09.22 12:40
Frissítve: 2018.09.22 12:44

Sajátjait győzködheti a Fidesz

Publikálás dátuma
2018.09.22 11:53

Fotó: AFP/ FREDERICK FLORIN
A válaszolni tudó fideszesek fele szerint is a kormányt ítéli el a Sargentini-jelentés – ezt a meglepő adatot hozta a Publicus Intézet kutatása.
A felmérés a Vasárnapi Hírek megbízásából készült még a strasbourgi döntés előtt.  A jelentés mögött Soros-bérenceket látó kormánykommunikáció a diplomásokat hatotta meg legkevésbé, 70 százalékuk szerint az unió nem az országot bünteti. Az elmúlt években állandósult, Brüsszellel és Soros Györggyel szembeni látványharc fordulóponthoz érkezett a jogállamiság sérüléseit 12 területen feltáró Sargentini-jelentéssel. A Fidesz meg sem próbált gesztusokat tenni az unió vagy saját pártcsaládja, az Európai Néppárt felé, inkább jó előre igyekezett megágyazni a számára kedvezőtlen döntésnek. Kommunikációs kampányt indítottak Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő és a bevándorláspártinak nevezett erők ellen, a migrációs krízisre szűkítve a tematikát, mintha a bevándorlók befogadásának a megtagadása miatt a magyarokat büntetné az unió. A májusi EP-választást felvezető offenzíva nem volt teljesen sikertelen, de átütő sem a közvélemény-kutatás szerint. A megkérdezettek 51 százaléka szerint ugyanis a kormányt ítélte el a jelentés, míg 28 százalék szerint Magyarországot. Meglepő módon a fideszesek 41 százaléka szerint is a kormányé a felelősség, miközben ebben a csoportban ugyanennyien gondolják, hogy Brüsszel az országot büntette. Az MSZP–Párbeszéd-szavazók 55, a jobbikosok 38 százaléka szerint a kormány a jelentés címzettje. Így már érthetővé válik, hogy a kormány a jelentés elfogadása után miért indított offenzívát a saját narratíva elfogadtatására, és az is, miért viszik a parlament elé Orbánék a Sargentini-jelentés visszautasítását. A saját tábort ugyanis nyilván mielőbb közös nevezőre kell hozni ebben a kérdésben is. Érdekes felvetés volt a kutatásban, hogy a megkérdezettek szerint hogyan kell szavazniuk azoknak a magyar képviselőknek, akik úgy látják, hogy a Fidesz-kormány valóban megsértette a jogállami normákat. A Fidesz-szavazók 69 százaléka szerint még ez esetben sem kell igennel voksolni, 16 százalékuk volt belátóbb. Az MSZP–P szavazóinak 50 százaléka szerint meg kell szavazni jogos vádak esetén a jelentést (27 százalék szerint még akkor sem), míg a jobbikosoknál 48-14 volt az arány. Rákérdezett a Publicus Intézet arra is, hogy vajon a demokratikus normák követése egy EU-tagország esetén az unióra is tartozik-e, vagy az adott ország belügye. A megkérdezettek többsége szerint ilyenkor az EU-nak is van beleszólása, 14 százalék szerint teljes mértékben, 46 százalék szerint pedig részben, még akkor is, ha utóbbiak szerint ez elsősorban inkább belügy. Eközben csak 31 százalék mondta azt, hogy ez kizárólag az adott országra tartozik. Kissé ellentmondásos válaszokat adtak a megkérdezettek az unióhoz fűződő kapcsolatról: 66 százalék szerint az EU-hoz tartozás Magyarország anyagi, gazdasági érdeke, de ettől még az értékrend tekintetében nem kell hozzá igazodni, miközben kevesebb mint fele ennyien (28 százalék) állították ennek ellenkezőjét. Ebben a kérdésben a Fidesz- és a Jobbik-szavazók hasonlóan éreznek (78 és 77 százalékuk önállóságpárti), míg az MSZP-szavazók 84 százaléka szerint igazodni kell az értékrendhez. Amikor úgy tették fel a kérdést, hogy a jogállami, demokratikus normák hazai megsértése esetén az EU-nak be kell-e avatkoznia, akkor ezzel 52 százalék értett egyet, 42 százaléknyian nem Nagyon egybehangzó válaszok születtek ugyanakkor arra, hogy még egy kétharmaddal megválasztott kormány sem tehet meg akármit, és számon lehet kérni a tetteit. A válaszadók 89 százaléka egyetértett ezzel, és meglepetésre még a fideszes tábor 90 százaléka is így gondolkodik (ennél a kérdésnél az átlagot a bizonytalanok húzzák kissé lejjebb).
2018.09.22 11:53
Frissítve: 2018.09.22 11:57