- Nem fogunk kinevetni! – mosolygott rá a Seattle-szakállas negyvenes az aprócska kislányra,aki addig nem mert leülni az elektromos zongora elé. A harmadikos Éva ekkor feltette a fülhallgatót, majd óvatosan leütött egy billentyűt. Aztán egy másikat, s csakhamar már önfeledten klimpírozott. Hogy milyen dallam született ujjai nyomán, rajta kívül senki sem hallotta. Ő láthatóan elégedett volt a végeredménnyel.
Ahogyan minden gyerek a kaposvári Agórában, aki bejutott a Hangszert a kézbe könnyűzenei roadshow tizennegyedik állomására. A programsorozat tavaly februárban indult, s júniusig minden megyeszékhelyre eljutnak a szervezők – a Hangszeresek Országos Szövetsége (HOSZ) –, akiknek célja megszerettetni a zenét és a hangszereket a gyerekekkel. Merthogy hiába beszélünk Kodály országáról, ha Európában Magyarország utolsó előtti a hangszert használók-ismerők rangsorában, csak Bulgária kullog mögöttünk. Pedig az 1-10. osztályban még mindig kötelező a heti egy-két ének-zene óra, s a Kodály-módszert 2015-ban az UNESCO felvette a szellemi kulturális örökségek listájára.
- A komolyzene-oktatás hagyományosan magas szintű idehaza – magyarázta Andrásik Remo, a HOSZ főtitkára, gitáros, zenetanár és fesztiválszervező – csak éppen ez művészképzés, csak egy szűk réteget érint. Az alapképzés hiányzik: nincs zenére, hangszerre nevelés, a könnyűzenei oktatás pedig alig egy-két intézményre koncentrálódik. Nyugat-Európában a zeneoktatás alatt a komoly-, a könnyű-, a világ- és a népzenét értik, vagyis mindent egyben. Így meg is szólíthatóak a gyerekek: míg ott tízből kilencet elér valamilyen formában a zeneoktatás, s hangszert vesz a kezébe, Magyarországon csak tízből egyet.
A hanyatlás már a hetvenes években megkezdődött. – Ki kell jelenteni: a hazai zeneoktatás korszerűtlen – állította Andrásik Remo –, a zeneiskolákban csak klasszikus zenét oktatnak, pedig Európa többi részén már rég rájöttek, a könnyűzenéből vezet az út a komolyba, s nem fordítva. Nálunk az utóbbi teljesen hiányzik az oktatásból, pedig az elmúlt ötven év zenetörténetéhez vastagon hozzátartozik a Beatles vagy a Queen. A könnyűzenének komoly társadalomformáló hatása van, nem lehet átlépni rajta. Nincs kényszer, hogy vagy Bach vagy a Pink Floyd.
A kortárs szakemberek közül sokan úgy vélik, fölösleges komolyzenével sokkolni a tizenéveseket, ha ők éppen az aktuális sztárokat tartják a zeneművészet csúcsának, s éppen ezért a tanterv megreformálására, új szemléletre van szükség. Igaz, azt is hozzáteszik, ehhez előbb – méghozzá minél előbb – meg kell teremteni a könnyűzenei oktatás kereteit. E téren nincs kánon, s nincs ez irányú pedagógusképzés.
- Magyarország depressziós társadalom, éppúgy, mint az északi államok – jegyezte meg a HOSZ főtitkára. – A zene a legegyszerűbb boldogsághormon. A svédek harminc éve gyökeresen átalakították a zenei társadalmukat: az iskolákban zeneszobákat, a településeken mindenki számára elérhető közstúdiókat és zenetermeket hoztak létre. Mára a zeneiparuknak nagyobb a bevétele, mint a Gripeneket is gyártó Saabnak… A magyar gyerek sem más, mint a svéd, ha hangszert adunk a kezébe, játszani kezd rajta. Csak éppen adunk-e?
A Hangszert a kézbe éppen erről szól: a gyerekek megfoghatják, kipróbálhatják a hangszereket, emellett rendhagyó, interaktív énekórákon, előadásokon, minikoncerteken vehetnek részt. Kaposváron 140 állomásos kiállítás várta a gyerekeket, akiket elsősorban a dobok, gitárok és zongorák érdekeltek, de a megismerkedhettek a szitárral, citerával, balalajkával, klarinéttal, fuvolával, szaxofonnal, pánsíppal, a tangóharmonikával és a keverőpulttal is.
- Kipróbálhatják őket, emellett zenetörténetet hallgatnak, az énekórán szövegírást és dalszerzést tanulnak – mondta Andrásik Remo. – Egy-egy helyszínen három-négyezer gyereket érünk el, sikerül is felkelteni bennük az érdeklődést a zene iránt. De a felmerülő igényeket mi nem tudjuk kielégíteni, az már egy nagyobb feladat. Állami szint.
