Amikor ismét napirendre került Varga Mihály 2013 óta dédelgetett vágya, miszerint legyen egyszámjegyű - feltehetően 9 százalékos - személyi jövedelemadó Magyarországon is, akkor könnyen rábólinthattunk: a legtömegesebben fizetett adónem kulcsának mérséklése indokolt. A legfontosabb makrogazdasági mutatóink ugyanis most már valóban megengednek egy több ütemben végrehajtható adócsökkentést.
A gazdasági miniszter ötletének újbóli felmelegítése azonban nem titkolt módon politikai üzenetet hordoz. Azt jelenti: aki kevesebbet akar adózni, az április 8-án szavazzon a Fideszre. De a kormánypártnak, akárcsak négy esztendeje, ezúttal sincs gazdasági víziója arról, hogy milyennek képzeli el Magyarországot 2022-ben. Talán csak azt lehet vélelmezni, hogy nagyon, de nagyon nem szeretnék bevezetni az eurót, és hogy attól tartanak, 2020 után kevesebb uniós pénzhez férhetnek hozzá a kedvezményezettjeik révén. Varga Mihály adócsökkentési elképzelése, valljuk be, mindeddig az első, amelynek végrehajthatóságában kár lenne kételkedni; és még unortodoxnak sem mondható, hiszen egy jól előkészített programmal mindenütt választást lehet nyerni.
Viszont a személyi jövedelemadót mint egy adórendszer egyik elemét badarság is lenne önmagában szemlélni. Az arab olajsejkségek 0 százalékos kulcsát tán még magyarázni sem kell, az azonban már több fejtörést okozhat, hogy miképpen lehet Svédország, valamint Csád és Elefántcsontpart egyaránt listavezető a maga 60 százalékos adómértékével. De hogy közelebbi tájékokra tájékokra kalandozzunk, Ausztriában 50 százalékot kell fizetni, ezzel szemben Montenegróban csak 5-öt. Persze a legtöbb országban több kulcsos az adó, a bolgároknál 5 és 50 százalék egyaránt előfordul.
És itt foghatjuk meg a Varga-javaslat lényegét: amit a személyi adó egyetlen kulcsán megnyerünk, azt elveszítjük azon, hogy minden egyéb adó - az áfa és a tao kivételével - emelkedő pályára állhat. Hiszen a költségvetésnek továbbra is élnie kell.
