Gyorsul a rothadás

Teljes erővel pánikol az állampárt. A helyzet drámaiságát mi sem jelzi jobban, mint hogy szócsövük, Bayer Zsolt már káromkodni is elfelejt, és kínjukban még a békemenetet is előszedték. Hátha most ismét bejön a kommunikációs trükk, hogy vidékről felutaztatott nénikkel-bácsikkal gyermekien hódoló népet varázsolnak az időközben milliárdos maffiózók elitklubjává vált Fidesz mögé.

Jól érzik: könnyen lehet, hogy a helyzet annál is súlyosabb, mint amennyire az a hódmezővásárhelyi zakóból látszik. Kicsit profán lesz a hasonlat, de a 800 ezer alkoholista országában hasznos: a politikai párt hasonlóan működik, mint a máj. A máj nagyon sokáig bírja a mérget, sőt az arc pirospozsgás, a tekintet pedig hetykén csillogó lesz a napi fél liter házipálesztől. Évek-évtizedek telnek el így. Azután teljesen váratlanul elindul a szövet leépülése, sokszor akkor, amikor a beteg már jó útra tért. Onnantól viszont már nincs visszaút. Csak az alkat, a jószerencse és az Úristen kegyelme szabja meg, hogy kiből lesz évekig vegetáló rokkant, és kinél áll be rövid úton a halál.

Egy párt számára a mérget az elvtelenség, a korrupció és a hazugság kevertje jelenti. A politikai közösség időnként egy-egy kegyes hazugságot, diplomatikus megalkuvást némi fejfájás árán, de ki tud heverni. Azonban a hosszú távon, folyamatosan adagolt elvtelenséget már nem. Ha létezik a magyar politikának valamiféle alapigazsága, akkor az az, hogy a pártok, amelyek ilyen-olyan stratégiai megfontolásból hátat fordítottak az elveiknek, rövidtávon nyertek - hosszútávon viszont megbuktak. Egy darabig követték őket a hívek, ám egy ponton túl az embereknek hirtelen elegük lett a technokrata pártelit és a kommunikációs guruk diktálta stratégiai hazudozásból, a csillogó külsőségek alól felsejlő rafinált hitványságból, és üvöltve követelték, hogy a politika térjen vissza az élet olyan, a pártelit által lesajnált fundamentumaihoz, mint a tisztesség és a becsület. Ha pedig ez nem sikerült – jobbára nem –, akkor faképnél hagyta őket a nyáj.

Ezt az elemi erejű indulatot most a jobboldalon lehet érezni: hogy valakik itt bizony a „nemzet” szót a lopás cégérének használták, és most érezhető a megrettenés a Fideszben, hogy hova vezethet mindez. Mert Orbán veje nem csak Hódmezővásárhelyen szerelt be lámpákat, de a hódmezővásárhelyi brutális vereségben kulcsszerepe volt annak, hogy a helyiek az Elios-lámpák félhomályából látták kirajzolódni kristálytisztán, mivé lett mára a Fidesz, és mivé lett a vezér. Aki most is csak annyit tudott kipréselni magából, hogy a pártnak „többet kell dolgoznia”. Mert ha újabb tízmilliárdokat égetnek el fideszes mosópor reklámokra, és tízzel több aktivistát küldenek ki a hóba szórólapozni, akkor Lázár „kastély” János, Rogán „letelepedési kötvény” Antal egyből szimpatikusabbnak tűnik.

A választási számításuk persze még bejöhet: Magyarországon a Fidesz olyan politikai versenyt alakított ki, ahol ők az utolsó száz méteren egy döglött lovat is át tudnak lökdösni a célvonalon, hogy nyerjenek. Azonban utána ez a paci már nem megy sehová. Csak megrohad.