Elefánt és a narancs

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, 25 százalékos büntető vámot vetne ki az import acélra, 10 százalékot az alumíniumra. Tokiótól New Yorkig eséssel reagáltak a tőzsdék. Kínától Európáig kereskedelmi háborúról beszélnek, és ellenlépéseket fontolgatnak. Az USA-ban pedig több nagy ipari ágazat óriása is a lépés veszélyeire hívta fel az elnök figyelmét: Bush 2002-es hasonló intézkedése 200 ezer munkahelyet szüntetett meg.

Trump egyetlen hatalmon lévő európai támogatója, Orbán Viktor pénteki rádiós szózatában egy szót sem vesztegetett arra, milyen hatásai lehetnek a rendkívül nyitott magyar gazdaságra egy lehetséges kereskedelmi háborúnak. Ehelyett a szokásos bornírt sületlenségeivel traktálta a hallgatóságát.

Ami közös Donald Trumpban és Orbán Viktorban, hogy szeretnek füllenteni, nem szeretik a „migráncsokat”, és nem értenek a gazdasághoz. Amiben viszont lényegi a különbség a két politikus között, hogy Trump joggal gondolja, hogy övé a világ legerősebb katonai és gazdasági hatalma, és ha ő mond valamit, legyen az a legnagyobb ostobaság, a világ odafigyel, és a szavainak súlya van. Orbán Viktor viszont csak azt hiszi, hogy befolyásolhatja a nemzetközi történéseket. Most éppen az ENSZ-nek támadt neki egy olyan ország vezetőjeként, amelyet nagyítóval kell keresni a térképen. Az USA azért valamivel könnyebben felismerhető a földabroszon, mert elég nagy felületet foglal el.

Amerika gazdasági súlyának arányát a globális gazdaságban két számjeggyel jelölik. Magyarország az egy százalékot sem éri el. Ha a republikánus elefánt trombitál, azt a szavannán minden élőlény meghallja; ha egy kicsi, savanyú, fonnyadt narancs leesik a fáról, rajtunk kívül a kutya sem veszi észre.

Nekünk viszont az is rossz, ha elefánt lép a lábunkra, és az is, ha megpróbálják letolni a torkunkon a fonnyadt narancsot.

Szerző

Kvádok, avarok

Lovas kimerek, fegyverkovács kotinus kelták, nomád szkíták, jazig szarmaták, germán kvádok, gepidák és avarok hullámzottak a mai Miskolc területén a magyarok honfoglalását megelőző évszázadokban. Eleink végül leginkább avarokat találtak ott. Vagy úgy is mondhatnánk: az avaroknak jutott az a sors, hogy a magyar törzsek lerohanják őket, rájuk kényszerítsék a szokásaikat és az életmódjukat.

Mindez a miniszterelnök miskolci nyilatkozatát ízlelgetve jutott eszembe: „Miskolcon tudják az emberek, mi az a bevándorlás." És tényleg. Ezerkétszáz év hosszú idő, s azóta tudják a miskolciak, milyen az, ha megindulnak ellenük az idegenek.

Persze - ahogy már önök is - én is tisztában vagyok vele, hogy Orbán Viktor csak az MTI szerint beszélt ilyen enigmatikusan. Kizárólag a közszolgálati hírügynökség interpretálta úgy a mondandóját, hogy a mai migránsok ("Most képzeljék el, mikor az országhatáron kívül érkeznek kultúrájukban, szokásukban, életfelfogásukban tőlünk teljesen különböző emberek") előfutárai alatt besenyőt, tatárt, törököt, labancot, akármilyen nációt érthessünk. Az újraválasztásra készülő miniszterelnök a valóságban kristálytisztán fogalmazott. Nettó cigányozott ugyanis: "pedig azok az emberek, akik ide bejöttek, ők Magyarország területéről jöttek Miskolcra."

Miközben rögzítjük ezt a pillanatot, amikor a politikai korrektség büszke visszautasítása a szemünk láttára csapott át nyíltszíni rasszizmusba, és mikor Magyarország kormányfője könnyű kézzel taszított ki a nemzetből több százezer magyart, azért ne felejtsünk el feltenni néhány kérdést. Például, hogy az elmúlt nyolc évben mit tett Magyarország kormánya, hogy az északkeleti régió aprófalvas településein munkaalkalmat, megélhetést teremtsen a mélyszegénységben élő romáknak? Milyen lépésekkel igyekezett felzárkóztatni a szegregált iskolákban legfeljebb felügyelt, a rendszert végül funkcionális analfabétaként elhagyó fiatalokat? Mit tett, hogy a nagyvárosba menekülvén ne a közmunka legyen az egyetlen esélyük?

A válaszra ne is számítsunk.

Szerző
N. Kósa Judit

Kvádok, avarok

Lovas kimerek, fegyverkovács kotinus kelták, nomád szkíták, jazig szarmaták, germán kvádok, gepidák és avarok hullámzottak a mai Miskolc területén a magyarok honfoglalását megelőző évszázadokban. Eleink végül leginkább avarokat találtak ott. Vagy úgy is mondhatnánk: az avaroknak jutott az a sors, hogy a magyar törzsek lerohanják őket, rájuk kényszerítsék a szokásaikat és az életmódjukat.

Mindez a miniszterelnök miskolci nyilatkozatát ízlelgetve jutott eszembe: „Miskolcon tudják az emberek, mi az a bevándorlás." És tényleg. Ezerkétszáz év hosszú idő, s azóta tudják a miskolciak, milyen az, ha megindulnak ellenük az idegenek.

Persze - ahogy már önök is - én is tisztában vagyok vele, hogy Orbán Viktor csak az MTI szerint beszélt ilyen enigmatikusan. Kizárólag a közszolgálati hírügynökség interpretálta úgy a mondandóját, hogy a mai migránsok ("Most képzeljék el, mikor az országhatáron kívül érkeznek kultúrájukban, szokásukban, életfelfogásukban tőlünk teljesen különböző emberek") előfutárai alatt besenyőt, tatárt, törököt, labancot, akármilyen nációt érthessünk. Az újraválasztásra készülő miniszterelnök a valóságban kristálytisztán fogalmazott. Nettó cigányozott ugyanis: "pedig azok az emberek, akik ide bejöttek, ők Magyarország területéről jöttek Miskolcra."

Miközben rögzítjük ezt a pillanatot, amikor a politikai korrektség büszke visszautasítása a szemünk láttára csapott át nyíltszíni rasszizmusba, és mikor Magyarország kormányfője könnyű kézzel taszított ki a nemzetből több százezer magyart, azért ne felejtsünk el feltenni néhány kérdést. Például, hogy az elmúlt nyolc évben mit tett Magyarország kormánya, hogy az északkeleti régió aprófalvas településein munkaalkalmat, megélhetést teremtsen a mélyszegénységben élő romáknak? Milyen lépésekkel igyekezett felzárkóztatni a szegregált iskolákban legfeljebb felügyelt, a rendszert végül funkcionális analfabétaként elhagyó fiatalokat? Mit tett, hogy a nagyvárosba menekülvén ne a közmunka legyen az egyetlen esélyük?

A válaszra ne is számítsunk.

Szerző
N. Kósa Judit