Visszatérő nyomozó a tirpákok földjén

Csabai László regényfolyama újabb vaskos kötettel gyarapodott. A korábbi részekből ismert hőse, Schiffer nyomozó – vagyis Szindbád – ezúttal a Rákosi-korszakba érkezik, méghozzá a Nyírség tanyavilágába.

A rendőrtiszt Odüsszeájában megjelennek a kor legtipikusabb figurái (feketéző, meghurcolt kulák és egyházfi, kitelepített arisztokrata, padlást lesöprő hivatalnok, túlbuzgó mozgalmár, semmihez sem értő pártkáder stb.), jellegzetes konfliktusai – az extenzív teljességre való törekvés révén szinte semmi sem hiányzik a katalógusból. Ez az igény néha túlterheli a regényt: szerkezetileg megoldatlanok például a Rákosi-házaspárt fölléptető szatirikus fejezetek. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a mű felidézi e nyomasztó periódus emberi tragédiáit.

A bűnügyi történetek mindenekelőtt a társadalomábrázolás eszközei: a regény talán legérdekesebb vonulata, mely a nyírségi tirpákok mikrokozmoszát mutatja be – olykor szinte szociografikus részletességgel, tárgyismerettel. Tobzódik itt a kilátástalan mélyszegénység, a szellemi és biológiai nyomor: innen semmiféle világmegváltó szándék nem kínált hatékony kiemelkedést. Mintha megállt volna az idő.

A főhős nem kivételes formátumú figura, egyszerűen csak rendes ember, aki azonban annyi torz, züllött, sekélyes alakkal kerül a munkája során kapcsolatba, hogy az alantas környezet mégiscsak rendkívülivé avatja. A „lent” világa szemében a rendszert, a hatalmat reprezentálja, „fent” viszont igyekszik tompítani, visszafogni a szélsőséges – és gyakran kifejezetten embertelen – törekvéseket. Köztes helyzetével operálva a szerző kitágíthatja a regényvilágot.

Csabai László műfaji szempontból többnyire jól kitaposott utat választott: az elbeszélésmód, a cselekményvezetés, az alakteremtés hagyományosnak tekinthető. A klasszikus mindentudó attitűd révén a szerző magabiztosan vezeti az olvasót. A mű szerkezete, mely voltaképp novellák fűzéréből épül föl, szintén régi klasszikus példákat követ. Uralkodó nyelvi regisztere a mai élőbeszéd dikciója, melyet helyenként némi tájnyelvi stílrealizmus fűszerez.

A föntebbiekből eredően a mű igen olvasmányos, könnyen befogadható. Az elvarratlan, lebegtetett zárórész pedig azt jelzi, hogy akik a folytatásban reménykednek, aligha fognak csalódni