N. Kósa Judit: Reggeltől estig a magyar sajtószabadság születésnapján

Publikálás dátuma
2018.03.10 08:25

Fotó: /
Arról a 170 évvel ezelőtti napról mindent tudni vélünk, iskolai ünnepségek sora véste emlékezetünkbe a történéseit. De hogy volt valójában?

A forradalom hajnali derengésben kezdődött egy pesti ház ebédlő szobájában. Petőfiék Jókaival közösen béreltek lakást a nagy árvíz után újjáépült Dohány utcai Schiller-ház emeletén, birodalmuk egy-egy szobából, a hozzájuk kapcsolódó hálófülkéből és egy közös ebédlőből állt. Egy macskaugrásnyira volt ez az épület a tulajdonképpeni Pest szélétől, a rég lebontott városfaltól és a Hatvani kaputól, mégis külvárosnak számított. Pár lépésre volt tőle a terjedelmes Huszár-ház, akárcsak az a telek, ahol majd egy évtized múlva felépül a nagy zsinagóga. Nos, ide rontott be pirkadatkor Vasvári Pál és Bulyovszki Gyula, és a négy férfi hamarosan átdolgozta a Tizenkét pont előző este kikristályosodott szövegét. A követelésekhez nem nyúltak, azonban a korábbi felvezetést elhagyták, és kiáltványként véglegesítették a pontok listáját.

Még akkor is kora reggel volt, amikor Petőfiék – bizonyára a várost behálózó átjáróházak udvarrengetegén át – törzshelyükre, a Pilvax kávéházba siettek. A kor szokása szerint a kávé mellett italokat és meleg ételeket is kínáló, biliárdasztalokkal felszerelt helyiség a pesti Úri utca (a mai Petőfi Sándor utca) mentén, a Libasinszky-házban volt. A kávéházat 1842-ben bérelte ki az osztrák Pilvax Károly, aki Döblingből, ebből a később gyászos hírt szerző városkából települt át Pestre. A tágas, egyszerű oszlopokkal tagolt teremben alakították meg 1846-ban a későbbi márciusi ifjak a Tízek Társaságát. A nevezetes március 15-e után pedig át is keresztelték: Szabadság Csarnoka – hirdette a nemzetiszín tábla az új nevet. Arra a tényre, hogy Petőfi itt szavalta el először a Nemzeti dalt, ma is márványtábla emlékeztet. A tömböt azonban 1913-ban lebontották, s a kávéház nevét sem őrzi már más, csak a helyén nyitott Pilvax köz.

Szerda lévén a könnyűszerrel fellelkesíthető ifjúság ezen a reggelen az egyetemeken tartózkodott. Petőfiék először a Hatvani utca és az Újvilág utca sarkán álló régi jezsuita rendházhoz szaladtak a zuhogó esőben: itt, a „régi, sötét és szennyes” épületben képezték az orvosokat. A forradalmárok szavaltak, felolvastak, s közben bizonyára a szemközti Arany Sas fogadóból is mindenki csatlakozott hozzájuk. Leszámítva Áldásy Ignácot, aki már tíz éve élt önkéntes száműzetésben a szálló egyik emeleti szobájában. 1889 szeptemberében kísérik majd utolsó útjára innen anélkül, hogy valaha kitette volna a lábát a rozoga, vén fogadóból.

Az Egyetem téri fakultásokról távozva már kétezres volt a tömeg, amely hamarosan beszippantotta az utcák népét is: a Hatvani és a Szép utca sarkán álló Horváth-házhoz már vagy ötezren érkeztek meg fél tizenegy körül. Gyakorlati érvényt kívántak itt szerezni a sajtószabadság a Tizenkét pontba is belefoglalt követelésének. Landerer Lajos nyomdász, akit amúgy széles körben rendőrspiclinek tartottak, a krónikások szerint maga súgta oda Petőfinek, hogy a cenzúra engedélye hiányában foglalja le a sajtót. (A könyvkiadó társ, Heckenast Gusztáv aznap távol maradt a nyomdától.) Miután ez megtörtént, a Nemzeti dal és a Tizenkét pont még nedves példányait az ablakon adogatták ki a várakozó tömegnek. A Horváth-ház áprilisban már Batthyány Lajos miniszterelnöki munkahelye volt; a Landerer-nyomda gépei közül pedig kettőt – mindkettő amerikai fejlesztésű, úgynevezett Columbia kézisajtó – ma a Budapesti Történeti Múzeumban, illetve Kiscellben őriznek.

A sajtószabadság életbe léptetése után a tömeg feloszlott, a polgárok hazamentek ebédelni. Délután háromkor azonban már tízezren gyülekeztek a kitartóan szemerkélő esőben a Nemzeti Múzeum előtt – a város minden tizedik lakosa ott volt. A múzeum az év januárjában nyílt csak meg a látogatók előtt, de valójában még sem kívülről, sem belülről nem volt készen. Hiányoztak róla a Pollack Mihály által elképzelt monumentális szobordíszek, akárcsak a belső freskók (ezek húsz évvel később aztán megvalósultak), a szegényes kiállítások pedig szinte lötyögtek a hatalmas épületben. Mivel rendes tárlóknak is híján volt az intézmény, csak kísérővel lehetett látogatni, hétköznap délelőttönként. A forradalmárokat persze mindez nem zavarta: Irányi Dániel javaslatára itt határozták el, hogy a Városházához, majd a Helytartótanácshoz fordulnak követeléseikkel, szószólójukul pedig megválasztottak egy hattagú bizottmányt.

A pesti városházát hat évvel korábban húzták fel az árvízkor megsérült elődje helyén, a belvárosi templom mögött. Kasselik Ferenc kétemeletes házat tervezett, karcsú óratoronnyal, tanácstermekkel, hivatali helyiségekkel és fogdákkal. (Még fél évszázadig állt, aztán az Erzsébet híd építésére készülve lebontották.) A városi tanács és a közgyűlés aznap már jó ideje ülésezett, mikor az immár 15-16 ezres tömeg a Városháza térre ért. S miután pár száz ember benyomult a terembe, köztük olyan ismert reformerek is, mint Nyáry Pál Pest megyei másodalispán és Klauzál Gábor képviselő, az ellenséges indulat hirtelen forradalmi lelkesedésbe csapott át. Kimondták, hogy a Tizenkét ponttal egy küldöttség utazzék Pozsonyba, az országgyűlésre; majd forradalmi választmányt állítottak fel, hogy alakítsa meg a nemzetőrséget, illetve hogy az intézkedések tudomásul vétele végett még aznap keresse fel a Helytartótanácsot.

A Helytartótanács csak a tizenhárom fős választmányt várta, viszont húszezer ember dübörgött át a Nagyhíd (ma Deák Ferenc) utca végétől induló hajóhídon – nem messze már épült a Lánchíd. Az irdatlan sokaság felkapaszkodott a Vár déli kapujához, onnan hömpölyögtek a Helytartótanács elé. Miközben odakint, fél hat lévén kezdett szürkülni, az egykori kolostori épületegyüttesben – itt ítélték el két emberöltővel korábban Martinovicsékat – rövid és eredményes tárgyalás zajlott: Nyáry, Klauzál és Pest alpolgármestere, Rottenbiller Lipót előterjesztésére a Helytartótanács eltörölte a cenzúrát, beleegyezett a nemzetőrség felállításába, és úgy határozott, hogy szabadon engedi Táncsicsot. (Legutóbb az Akadémia Régészeti Intézetének tanácsterméül szolgált a nevezetes helyiség, az érvényes tervek szerint azonban újra a Belügyminisztériumé lesz.)

A 2014 óta ismét magyar állami tulajdonban lévő Táncsics Mihály utca 9. az északkeletre néző Erdélyi bástyára támaszkodik. Az ódon ház udvara egy zord küllemű, szürke kövekből rótt, vastag falú börtönépítményt rejt. A sajtóvétség és izgatás vádjával letartóztatott író azonban nem itt raboskodott, hanem a főépület egy utcára nyíló, földszinti szobájában. Viszonylag könnyen kiszabadította tehát a forrongó tömeg, amely magát fogta a hintó elé, melyben a kivilágított hajóhídon át Pestre vitte. A majd’ ötven éves férfiúnak a Váci utcához érve lett elege az ünneplésből: feleségével együtt elfogadta Hauer József fogadós invitálását, hogy vendégeként az éjszakát a fényes Nádorban töltse.

Az ünneplő tömeg azonban ment tovább, vissza a Kerepesi (Rákóczi) út és az Országút (Múzeum körút) sarkán 1837 augusztusában megnyitott, 1840 óta Nemzetinek hívott színházhoz. Ott már délután elhatározták a műsorváltozást: bár eredetileg a Két anya gyermeke című, franciából fordított darabot adták volna – immár ötödször –, a forradalmi események hatására átváltottak a Bánk bánra. Este hétkor kezdődött az előadás, de a boldog tömeg hamarosan betódult a világítógázzal üzemelő lámpáktól félhomályos, viszont orrfacsaróan büdös nézőtérre. Egressy Gábor végül megkérdezte, mit játsszanak, aztán a színészek Erkel intésére rákezdtek a Meghalt a cselszövőre. Elhangzott még a Himnusz, a Marseillaise, a Szózat és a Rákóczi induló, a társulat ünnepelt színésznője, Laborfalvi Róza pedig kokárdát tűzött Jókai keblére. Nyolc évvel volt idősebb nála, de pár hétre rá már karonfogva sétáltak Budán.

Szerző
2018.03.10 08:25

Anyanyelvelés – Brut (is, meg) ál is

Publikálás dátuma
2018.09.23 16:06
Állatiasan durva – Ezt jelenti a brutális a magyar nyelv értelmező szótára szerint
Fotó: Marvel/
Szokás szerint (mert már bevált) a mai anyanyelvelési táncórán induljunk el a kályhától, esetünkben ez A magyar nyelv értelmező szótára, amely azt mondja, hogy a brutális = állatiasan durva, és hogy latin eredetű szó a magyarban. Akkor most lapozzuk fel a már ugyancsak bevált akadémiai latin-magyar szótár megfelelő szócikkét. Itt azt találjuk, hogy a szó töve a "brutus" melléknév, amelynek első jelentése: nehéz, súlyos; átvitt értelemben pedig a következő jelentéseket hordozza: nehézkes, bárgyú, érzéketlen, oktalan.
Ennél sokkal többet a TESZ sem tud (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára), legfeljebb annyit tesz hozzá (ezt most kisbetűvel), hogy a szó első írásos előfordulása 1790-ből való. Ami elég furcsa, ha azt nézzük, hogy az írott magyar történelem mennyire telis-tele volt brutalitással már az államalapítástól kezdve. Elég, ha a királyi családokat és közvetlen rokonságukat vesszük, legalábbis krónikáink leírásai szerint: felnégyelés, szemkiszúrás, csonkítás, herélés – és ezt mi magunk tettük a sajátjainkkal.
Mint köztudott, a "brutus" melléknév személynévként is használatos volt, A Julius Caesart meggyilkoló összeesküvők egyike, Caesar kedveltje, Marcus Iunius Brutus viselte, akinek ugyancsak Brutus nevű őse részt vett az utolsó római király évszázadokkal korábbi elűzésében. Nos, királyűző előd, diktátorgyilkos utód, nyilván nem annyira nehézkes, bárgyú és oktalan, mint inkább súlyos. Mármint egyéniség.
És ha már egyéniségnél tartunk, itt van a magyar úszósport egyik nagy, jelenkori alakja, akiről a következőket lehetett olvasni: "Brutális képet tett közzé magáról Hosszú Katinka…" A mellékelt képen Hosszú Katinka edzőtermi öltözetben két, kb. tízkilós súlyzót emel fejmagasságban maga elé. Természetesen sem Katinka, sem a fotó nem brutális, (mármint a "nehéz", vagy "súlyos" értelemben), merthogy az efféle tevékenység nemcsak egy olimpiai- és világbajnok számára mindennapi program, hanem mindenkinek, aki valamit sportol, vagy csak szórakozásból, esetleg erőnléte megőrzésének céljából lejár a konditerembe.
Itt talán inkább arról a nyelvi szokásról (vagy általános divatról?) van szó, hogy amikor valamit nagyon szeretnénk hangsúlyozni és úgy véljük, hogy már nincs megfelelő nyelvi eszközünk a hatás fokozására, akkor az ellentétet használjuk a fokozásra. Ez más, európai nyelvekben is így van. A "szörny" szó például nem a kellemes érzelmek felidézésére szolgál. Mégis szoktuk mondani: "Szörnyen szeretlek" – ami persze nem azt jelenti, hogy annyira aberrált vagyok, amennyire csak egy szörnyet szerető ember lehet, és akinek mondom, nyilván szintén nem hiszi, hogy szörnynek gondolom (legfeljebb, ha megromlik a kapcsolatunk).
Máskülönben hogy is lehetne ilyen és efféle mondatokkal találkozni, mint ez: "Brutális, egyúttal gyönyörű…". Vagy: "Brutálisan szexi…" – ezeket nem én találom ki most, írás közben. Tessenek beírni a keresőbe, majd kidobja, hogy ki mondta kinek és kiről. Ami pedig a fokozást illeti, a nemrégiben lezajlott teljes holdfogyatkozást követően közölt fotók egyik összefoglaló anyaga a következő címet kapta: "Holdfogyatkozás: brutálisan látványos képek". Természetesen semmiféle brutalitás nem volt a ritka égi jelenségben (ha jól olvastam, ebben az évszázadban nem lesz több ilyen – legalábbis tőlünk megfigyelhetően). Szép volt, érdekes volt, látványos is volt, valóban. De brutális? Ha csak nem arra gondolunk, hogy a Föld árnyéka felfalta hűséges kísérőnket. Aztán persze visszaadta.
2018.09.23 16:06
Frissítve: 2018.09.23 16:06

Törvénytelenül sarcolják a betegeket Edelényben

Publikálás dátuma
2018.09.23 15:58
Képünk illusztráció, nem Edelényben készült.
Fotó: / Németh András Péter
Akár négyezer forintot is elkérnének a betegektől a borsodi városban, ha az orvos úgy érzi, indokolatlanul fordultak az ügyelethez. Ez biztosan törvénytelen, és nem is életszerű, hiszen az ügyelet pont arra van, hogy rendelési időn kívül is legyen orvos.
Információnk szerint az egészségügyi kormányzat is vizsgálatot indít, miután náluk is meghökkenést keltett a hír, miszerint Edelényben térítési díjat kell ezentúl fizetnie annak, aki úgynevezett kényelmi szempontból veszi igénybe az orvosi ügyeletet. Az ügyről először borsodihir.hu  számolt be pénteken. Az önkormányzat az ügyeleti ellátással kapcsolatos változásokat a Facebook-oldalán is közzétette, a teljes rendelkezés pedig a település honlapjára is kikerült. A javaslatot beterjesztő dr. Bárány Miklós, az ügyeleti szolgálat vezetője a képviselő-testületi ülésen azzal érvelt az indítvány mellett, hogy az utóbbi időben 60-80 százalék azok aránya, akik valójában nem is szorulnak „sürgősségi ellátásra”, csak például gyógyszert akarnak íratni, vagy nem akarják kivárni a sort napközben a rendelőben. E szöveg szerint az ügyeleti ellátás indokoltságát a mindenkori ügyeletes orvos állapítja majd meg. Az ellátási területén élők számára a térítési díj 2000 forint lesz, az azon kívül lakóknak 4000, külföldieknek 8000 forint. Ezen felül külön összeget szednek még az indokolatlan házhoz hívásért is. Ez a tarifa a körzethez tartozó mintegy 16 falu lakosának 3000, a körzeten kívülieknek 5000, a külföldieknek pedig 10 ezer forintba kerülhet. Teljesen törvénytelen – reagált a hírre lapunknak Katona Gábor tiszaroffi háziorvos, aki maga is ad alapellátási ügyeletet a területén. Példaként említi, hogy a végstádiumban lévő daganatos beteg sem igényel sürgősségi ellátást, de megilleti őt a fájdalomcsillapítás, vagy a tüneteinek enyhítése ügyeleti időben is. A fentiek alapján viszont az ilyen beteggel is díjat kellene fizettetni, ami önmagában abszurd – mondja. A Népszava legutóbb májusban írt arról, hogy a háziorvosok számolhatnak-e fel az indokolatlan házhoz hívásért díjat. Akkor a lapunknak nyilatkozó szakjogász, Kovácsy Zsombor határozottan azt mondta: az egészségbiztosításról szóló törvény alapján a háziorvosoknak egyelőre nincs lehetőségük kényelmi díjat kérni az indokolatlan házhoz hívásért. Így e törvény szerint az alapellátási ügyeletben sem kérhető pénz a betegtől. Szakemberek szerint a beteg nincs abban a helyzetben, hogy megítélhesse indokolt vagy sem az ellátása, de ez mindegy is, hiszen az alapellátási ügyeletet eleve arra szerződtetik, hogy a rendelési időn kívül fogadja a betegeket. Az ügyben gyakran emlegetett sürgősségi ellátás más szolgáltatás, az nem a háziorvoshoz és az önkormányzatokhoz tartozik, azt nagyobb centrumokban szervezik meg, hogy itt fogadják azokat, akik sürgős, és bonyolult ellátásra szorulnak. Ezeknél a fenntartók valóban gyakran panaszkodnak arra, hogy az ott megjelenő betegek egy része valóban nem szorul sürgős ellátásra. Ám mivel itt a beavatkozásokat az életet veszélyeztető állapot szerint sorolják, az indokolatlanul odafordulókat okkal-joggal várakoztathatják akár órákat is. Edelényben más a helyzet: ott egy vállalkozás viszi az alapellátási ügyeletet az önkormányzat megbízásából, ezért 4,15 millió forintot kapnak havonta. Az orvosi ellátást pedig az egészségbiztosító téríti a szolgáltatónak. Az államtitkárság megerősítette, hogy az ügyben az Országos Tisztifőorvosi Hivatal indít eljárást. Más forrásból úgy tudjuk: a hatóságok már közvetlenül is kértek információt az ügyletről az edelényi polgármestertől. Molnár Oszkárt a Népszava is kereste, hétfőre ígért nyilatkozatot.     
Szerző
2018.09.23 15:58
Frissítve: 2018.09.23 16:02