Az érem másik oldala

A február 25-i hódmezővásárhelyi eseményt követően teljesen egyértelművé vált, hogy a parlamenti választásokig már nem lesz igény és lehetőség a gazdasági programok ütköztetésére, az eltérő szakmai álláspontok megvitatására. Nyilvánvalóvá vált: egyetlen kérdésre szűkült az április 8-i – erősen népszavazás jellegű – döntés, nevezetesen arra, hogy a következő négy évben ki lesz az úr a házban, az országban.

Február 27-én rövid időre örömmel töltött el, hogy a nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatában a foglalkoztatás helyzetéről beszélt. Megemlítette, hogy 4 millió 436 ezer ember dolgozik az országban, a foglalkoztatási ráta javul, a munkanélküliek száma 174 ezerre (3,8 százalék) csökkent, és a külföldön dolgozók száma 19 ezerrel mérséklődött. Itt egy kicsit meghökkentem (később elkomorultam), mivel – a bonyolult és bizonytalan statisztikai számbavételi szabályok, valamint a külföldön dolgozók munkavállalásának eltérő jellege miatt (ingázó vagy családostul kitelepült) - még soha senki nem tudta pontosan megmondani, hogy hány honfitársunk vállal munkát a határokon túl. Forrástól függően 300 ezertől 600 ezerig terjed a skála, ami azért elég tág intervallum ahhoz, hogy valaki a 19 ezres hazatérési értéket ilyen magabiztosan bejelentse. Mennyiből is? Egyébként ennek a folyamatnak az ellenkezőjét látszik igazolni a SOTE Magatartástudományi Intézetének friss vizsgálati eredménye, miszerint az ötöd- és hatodéves orvostanhallgatók 38,1 százaléka (négy orvosegyetem diákjait kérdezték) kijelentette, hogy a diploma megszerzését követően el akarja hagyni az országot.

A miniszteri közlemény azt is kiemeli, hogy hogy a munkanélküliség nálunk a negyedik legalacsonyabb az unióban. De felhívom a figyelmet arra, hogy az álláskeresési támogatás (régen munkanélküli segély) időtartama mindössze három hónap. Ezt a legjobb esetben nyíltpiaci munkahelyre való visszatérés követ, kevésbé kedvező helyzetben közfoglalkoztatás, legrosszabb megoldásként szociális ellátás (segély) és/vagy – kikerülve a regisztrációból - a „csellengés” következik.

Ugyanezen a napon a Magyar Időkben a Takarékbank elemzője kijelentette, „a magyar gazdaságnak továbbra is közel 600 ezres munkaerő-tartaléka van”. Rövid matek következik: van pontosan 174 ezer álláskeresési támogatáson lévő személy, van kb. 170-180 ezer közfoglalkoztatott, és létezik 200-250 ezer olyan honfitársunk, akinek bejelentett állása, közmunkás státusza és munkanélküli segélye nincs. Így jön ki, csak így jöhet ki az elemző által közzétett, a munkaerő-tartalékra vonatkozó cca. hatszázezres szám. (Remélem, hogy a külföldön dolgozókkal nem számolt az elemző.) Ha ezeket az adatokat is figyelembe vesszük, akkor már nem olyan vonzó az európai szinten előkelő helyezést biztosító 3,8 százalékos munkanélküliségi ráta, hiszen a valós helyzetet hitelesen mutató érték ennél jóval magasabb, azaz sokkal kedvezőtlenebb.

Érdemes lett volna arról is beszélni, hogy a közfoglalkoztatottak jelentős hányada (egyes becslések szerint 15-20 százaléka) teljes állásnak megfelelő feladatokat lát el állami vagy önkormányzati szervezeteknél, elsősorban kulturális intézményeknél. Garantált bérminimum (bruttó 180.500 forint) helyett garantált közfoglalkozatási bért (bruttó 106.555 forint) fizetni egyébként sem túl elegáns dolog, de főként akkor nem, ha a 3-4 hónapja elbocsájtott könyvtárost, kulturális menedzsert, rendezvényszervezőt stb. teljes munkaidőben visszafoglalkoztatja korábbi munkáltatója, így az előző kereseténél jóval kevesebbért ismét alkalmazza. Ne feledjük: számos munkavállalót érintő, megalázó és diszfunkcionális gyakorlatról van szó, amiről illene szólni, ha foglalkoztatási kérdésekről értekezünk. De arra sem ártana kitérni, hogy az ország keleti megyéiben (Szabolcs, Borsod) az összes foglalkoztatotthoz viszonyítva a közfoglalkoztatottak aránya több mint 10 százalék, míg ez az érték az Észak-Dunántúlon 1-3 százalék között mozog. Szabolcsban 30 ezer, Borsodban közel 30 ezer a közfoglalkoztatottak száma, ami azt jelenti, hogy e két megyében él az ország összes közfoglalkoztatottjának egyharmada.

Tisztelettel tudomásul veszem, hogy finisébe érkezett a választási kampány. Mindenki „lő” mindenkire, a józan megfontolás, a kímélet és a korrekt tájékoztatás igénye már régen száműzetésben van. Mégis azt gondolom: az elért foglalkoztatási eredmények bemutatása mellett indokolt lett volna néhány mondattal utalni arra, hogy az itthoni munkaerő-piaci helyzet közel sem ideális. Az alacsonyan képzettek tömegei – elsősorban a hátrányos helyzetű észak és kelet-magyarországi településeken – tétlenül vagy közmunkán várják sorsuk jobbra fordulását, míg a vállalkozó szellemű szakmunkások és a magasan kvalifikált értelmiségiek számottevő része továbbra is Budapesten és külföldön keresi boldogulását. A feldolgozóiparban, a bolti kiskereskedelemben és a kereskedelmi vendéglátásban krónikus a munkaerő-hiány, az állami egészségügyben ugyanez tapasztalható. Tényleg minden rendben?

2018.03.07 07:03

Ultralaza

A jegybankárok, akár a bűvészek csalnak. Vagy csak ügyesek a szemfényvesztésben. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hosszas előkészítő munka után, a forint száguldásszerű gyengülését követően, hatalmas várakozások közepette kedden bejelentettek. Még kacsintottak is hozzá, hogy ugye a tud a jegybank lépni, ha szükségét látja. A pénzpiac ujjongott, a forint erősödött, az elemzők számoltak, összeadtak, kivontak és a végén mindig nulla jött ki. Pedig a jegybanki szót vivők megmondták: az MNB monetáris politika irányvonala nem változik, azaz marad ultralaza. Csak a felkészülés zajlik, ahogyan ők mondták a normalizációra. A bejelentett intézkedések, mint egy kisebb betétlehetőség kivezetése, hogy nem vesz több jelzáloglevelet a bankok bankja és a kamatcsere ügyleteknek is vége, nem rendíti meg a bankokat.  Közben a régiós országok központi bankjai sorra emelik az irányadó kamataikat, többek között - kimondva, kimondatlanul - devizáik erősítésére, az infláció kordában tartására. Az Európai Központi Bank is folyamatosan szigorít. Mindezzel felkészülnek egy lassabb növekedés időszakára, hogy kellő muníció legyen a kezükben, akkor. Ilyen nemzetközi környezetben joggal várhatták volna el az intézkedésekkel elégedetlen hozzáértők, hogy legalább egy halvány, a szigorításra való utalást tehettek volna jegybankáraink. Arra végkép nem gondoltak, hogy a monetáris eszköztára átalakítása közepette tulajdonképpen további lazítással szembesíti őket az MNB. Mert miközben kivon a piacról néhány százmilliárd forintot, ezer milliárdot tol be helyette újraélesztve az 2013-ban egyszer már elindított Növekedési Hitelprogramot. A bankok 0 kamattal jutnak forráshoz, de a vállalkozók is negatív reálkamaton, 2,5 százalékért vehetik fel januártól.  Rodolfo legalább őszinte volt: Vigyázat, csalok!  
2018.09.20 09:31

Mi a bajom Gyurcsánnyal?

Nem túl vidám dolog, de nem tagadható, hogy Gyurcsány Ferenc (és pártja) maradt az orbáni zsarnokság egyetlen potens ellenfele. Potens, de mégsem hatékony, tehát nem is veszélyes a diktátorra. A gyurcsányi potenciát úgy értem, hogy politikailag tökéletesen képben van, vagyis jól értelmezi a magyar és az európai politikai helyzetet. A teendőket illetően is az ő javaslatai állnak legközelebb a megvalósítandó és megvalósíthatóhoz. Kitűnő szónok, tökéletes vitatkozó („debatter”). Amortizálhatatlannak bizonyult. Mégsem tudja szaporítani hívei számát. Nehéz megmondani miért. Megpróbálom. Az, hogy a zsarnok és hűbéresei kígyót-békát (sőt mást is) zúdítanak rá, az engem egyáltalán nem zavar. Ezeknek a felvilágosulatlan abszolutistáknak egyetlen szava sem igaz. Akit ők dicsérnek, akit ők pozícióba helyeznek, akinek hűbérbirtokot juttatnak, az biztosan hitvány alak, de többnyire jeles bitang is. Gyurcsány miniszterelnöki múltjával is csak három komoly bajom van. Ezt a hármat sohasem hányják a szemére, mert mindhárom esetben nagy szívességet tett a mostani kormányfőnek. Az első helyrehozhatatlan hiba a Grippen-ügy föl nem deríttetése volt. A második is kicsit érinti az erősen vesztegetés-gyanús orbáni repülőgép beszerzést: a legfőbb ügyész helyetteseként hagyta Polt Pétert működni, ahelyett, hogy kipenderítette volna. A harmadik kapitális melléfogás a 2006-os hugyos forradalom „humánus” kezelése volt. Jóllehet ez a három nemcsak Gyurcsány tévedése, nagy „segítséget” kapott akkori pártjától és annak bukott miniszterelnökétől, akinek a helyébe éppen ő lépett. Lehet, hogy teljesen meg volt kötve a keze, mégis számomra nem egyértelműen biztos, hogy ilyen vagy ehhez hasonló gigantikus baklövéseket nem követne el újra. Győzködöm magam, hogy nem, nem, de csak akkor hinnék magamnak, ha legalább most nyilvánosan gyónna. Nem teszi, mert azt gondolja, hogy nem lenne népszerűbb. Talán igaza van, de mégiscsak ezen a három szennyes lépcsőfokon kapaszkodott a hatalomba a gyenge kis felcsúti jobbszélső. Sajnos, komoly felfogásbeli gondom van Gyurcsány Ferenc ellenzéki múltjával és jelenével is. Legalább tíz alkalmat szolgáltatott neki (és a többi úgynevezett demokratának) 2010 óta a kétharmad ura, hogy vegyék a kalapjukat és végleges búcsút intsenek a teljesen formális parlamenti munkának. Legutóbb éppen a Sargentini-jelentéshez (az EU-hoz) való kormányzati viszonyulás volt elég ok. Gyurcsány Ferenc kitűnő beszédet mondott az Országgyűlésben, amiből teljesen világossá vált, ki kormányozza az országot. Aztán leült a helyére. Holott úgy kellett volna befejeznie, ahogyan vasárnap folytatta, az „utcán”. Az már – szerintem is - rendben volt, és rendben is van. Orbán – az ő választási törvényei szerint kiírt szavazáson valóban (egyhamar) nem váltható le. Csakhogy „radikális forradalmárok” (csőcselék) nélkül az utcáról sem buktatható meg. Márpedig a „ radikális forradalmárok” a CÖF-ben vannak. Sajnos a forradalom már csak ilyen. Ritka a kivétel, ’56 sem volt az. Március 15-e viszont igen! Akkor olyanok voltak a „radikálisok”, mint Petőfi. Azt szívesen vállalnám. Ha az utcai jelenlét békés, de rendszerváltó tartalmat kapna, az én helyem is ott volna. Ha Karácsony Gergely ott gyűjtene aláírásokat az önkormányzati törvények megváltoztatásához, és Hadházy Ákos az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz, mindennap mennék, és vinnék magammal még egy-(kétszáz) embert. Dr. Haskó László      
2018.09.20 09:31