-Író, költő, drámaíró, műfordító, esszéista, irodalomtörténész – szinte valamiféle Goethe-i teljesség bontakozik ki eddigi munkásságából.
- Így alakult. Mindig a belső hívásaimnak engedtem. Azt írtam meg, és ezután is azt szeretném megírni, ami következik belőlem és abból, ahogyan a világot, a nyelvet érzékelem. Emellett képes vagyok többféleképpen használni az agyamat. Ez a mondat persze nem pontos, mert az ember nem használja az agyát, hanem akkor már inkább talán az agya használja őt. Hogy ennek a műfaji arculata ilyen sokszínű lett, az szerintem mellékes. Azt hiszem, végsősoron egyetlen nagy töredéken dolgozom, ami én magam vagyok, immár túl a személyesen, és amit én sem látok pontosan, mert mindig csak egy-egy készülő darabkája van előttem.
- Korunk mintha nem kedvezne az irodalomtörténeti monográfiáknak. Így valóságos szakmai ünnep, ha egy-egy mégis megjelenik. Mi lehet az oka ennek a szűkösségnek?
- A nemzetközi szakirodalomban nem érzékelem ezt az apályt. A magyarban talán, habár az én könyvemmel szinte egyidőben jelent meg Szilágyi Márton ugyancsak terjedelmes és nagyszerű Arany-monográfiája. Nálunk minden évben egy-két jelentős monografikus munka lát napvilágot. Tény, hogy egy ilyen könyv megírása rengeteg munkát igényel, ami általában hosszú időt vesz igénybe, ha nem is mindig olyan sokat, mint a Füst-könyv esetében, amin tizennégy évig dolgoztam. Kevesen vannak olyan helyzetben, hogy ennyi időt és munkát befektethetnek egy könyv megírásába. Egy monográfia mindig összefoglalása is egy nagy találkozásnak. A téma, ebben az esetben Füst Milán életműve, találkozik egy mai olvasójával, és a modern magyar irodalom élettörtének, problémaérzékelésének néhány évtizede találkozik a ma kérdéseivel, kulturális érzékelésével. Az ilyen találkozásokban ott van a lehetőség, hogy értékes dolog szülessék.
- Miért éppen Füst Milánról írt vaskos, masszívan szaktudományos monográfiát?
- Eredetileg tulajdonképpen Weöres Sándorról akartam írni. De rájöttem, hogy ehhez előbb Füsttel kell foglalkoznom. Aztán nem eresztett. Kiderült, hogy nekem ő most mindenki másnál izgalmasabb, fontosabb. Egy sor kérdésemet az ő segítségével tudtam pontosabban megragadni. Valamiféle belső rokonság fűz hozzá. És persze nem írtam volna róla, ha nem gondolnám úgy egészen komolyan, hogy Füst lírában, prózában és drámában is kiemelkedően jelentős alkotója volt a huszadik századi magyar irodalomnak, akit általában rangján és jelentőségén alul kezelnek. Más lenne a magyar irodalom arculata a tudatunkban, ha Füst méltóbb helyet kapna benne. Ezért igyekeztem a műveit a modern magyar és európai irodalom szélesebb kereteibe illesztve tárgyalni.
- Füst a lírában, a drámában, az epikában és a művészetbölcseletben is maradandót alkotott. Mai szemmel lát-e valamilyen hierarchiát ezek között?
- Füst életművét is egyetlen egésznek látom. Nem érzékelek benne ilyen hierarchiát. Akkor sem, ha a különböző pályaszakaszokban meg lehet állapítani a költészet, a próza vagy a dráma uralkodó szerepét. Az alkotások színvonala sem indokolja, hogy bármelyik műnemet a másik fölé rendeljük. Füst lírája nem túlságosan terjedelmes, de nem vitás, hogy Kosztolányié és Babitsé mellett van a helye. Prózai alkotásai közül kiemelkedik A feleségem története, de egyéb regényei, köztük a kisregényei is egészen kiválóak. A drámák közül ugyanígy kiemelkedik a Boldogtalanok és a Negyedik Henrik király. Feltehetőleg más drámai remekműveket is köszönhetnénk neki, ha nyitottabb lett volna iránta a magyar színház. Nagyon ritka, hogy valaki az irodalom mindhárom műnemében ilyen színvonalú műveket hagyjon maga után, és akkor az értekező vagy a fordító Füst Milánról még nem is szóltunk.
- Napjaink irodalmában mennyire eleven Füst öröksége?
- A hatását inkább közvetettnek érzem. Vannak, akiknek az öröksége folytatható, és vannak olyanok, akiké nem, mert annyira erős, semmiben sem oldódóan egyéni stílust hoztak létre. Kosztolányi vagy Krúdy stílusa jól oldódik, Füsté nem. Tőle inkább fontos inspirációk származnak, amint például Weöresnél ez jól látszik. De a későbbi magyar irodalomban is többeknél érzékelhetők az inspirációk, a Füst Milán-i problémák nyomai, jelentős költőknél és prózaíróknál egyaránt. Én magam is meglepődtem, hogy a könyv megjelenése után hányan és kik árulták el, mennyire fontos volt számukra Füst olvasása.
