Falstaff-cirkusz

Publikálás dátuma
2018.03.09. 06:46

Verdi öregkori remekének, a Falstaffnak a szenzációs előadásával folytatódott a Fesztiválzenekar operabemutató sorozata a Müpában. A zenekar, a nemzetközi énekesgárda és a rendezők világszínvonalú előadást produkáltak.

Fischer Iván a kísérőfüzetben elmondta, hogy a szereplők jelmezei az utolsó kép kivételével a Fellini-filmek világát idézik. Fellini világában pedig – tegyük hozzá - kiemelt szerepet játszott a cirkusz, és annak emblematikus szereplője, a bohóc. A clown, aki az ember karikatúrája gyermeki és állati, pofozói és pofozotti minőségében – mondja a nagy filmrendező. És szavai mintha pontosan illenének Falstaffra, aki a végén a nagy megveretés után leszűri a tanulságot, amivel e többiek is egyetértenek: bolondok az emberek, nevetnek egymáson, de mi jobbat tehetünk, mint hogy nevetünk, és az nevet igazán, aki a végén nevet. Az operaelőadások általában a rendezéssel hívják vívják ki gyakran a nézők ellenkezését, az ilyen hangversenytermi bemutatók viszont kevesebb teret engednek a rendezők uralmának, a zenére irányulhat a figyelem. Ennek a színrevitelnek azonban az volt a legfőbb erénye, hogy a tisztán hangversenytermi és a színházi elemeket úgy vegyítette, hogy az eredmény egy magasabb minőség lett. Annak ellenére, hogy a fő díszletelem, egy kifutószerű emelvény, ketté, illetve háromfelé osztotta a zenekart, a zenei megszólalás egyik fő gyönyörűsége tőlük volt eredeztethető. Elől ültek a vonósok két csoportban, egészen furcsa ülésrend szerint, a színpad jobb- és baloldalára elosztva. A magasított fajárda mögött a réz- és fafúvósok foglaltak helyet, de ez a megosztottság nem érződött sem az egységes hangzáson, sem a zenekari együtt játékon, amely minden pillanatban a hűen szolgálta az opera zenei alapjainak megjelenítését.

Az énekesek mind minimum jók, de inkább kiválóak voltak. Nicola Alaimo a címszerepre termett hangjával és alkatilag is, színészi alakítása fenomenális volt. Ellenfele, Tassis Christoyannis Ford szerepében egyenlő társ volt, hangban és játékban is. Az intrikus hölgyek között nagyon jó volt Eva Mei, kitűnt a mezzoszoprán, Yvonne Naef, de Laura Polverelli is ott volt szerepében, bár egy az alkatára jobban illő jelmezt megérdemelt volna. Az ifjú szerelmespár hölgytagja, Sylvia Schwartz szépen énekelt, noha hangja kissé gyengébb volt a többiekénél, Xabier Anduaga pedig nagyszerűen bánt kissé éles tenorjával. A kisebb szerepek alakítói is jól énekeltek és komédiáztak. De az igazi élményt az adta, hogy egy olyan összjáték folyt a színpadon, amelynek mindenki szereplője volt: játszotta a fogadós –néma – szerepét a karmester, az utolsó, éjszakai erdei jelenetbe beszálltak „tündérként” a zenekar tagjai: fejükre világító fejéket téve hegedültek, csellóztak, sőt meseszépen énekeltek a hölgyek a kórusban, ott hagyva hangszereiket, kilépve a valódi színjáték térbe is. Ez a zárójelenet kidolgozottságával azonban már azt is jelezte, nem olyan nagy baj azért, ha egy operában színpadi játék is folyik, és egy olyan profi rendező, mint Gandini keze nyoma is ott van egy előadáson. Persze ez vígopera, sok olyan elem, bohóckodás akár – Falstaff több ilyet bemutatott - megengedhető, ami mind-mind kellemesen, jókedvet keltve hat a nézőkre. De a lényeg az arányokban volt, a ritka magas színvonalú zenekari játék, az egyenletesen jól teljesítő énekesek és a rendezés, amely végül mégiscsak élénk, de átgondolt színpadi mozgást követelt meg, valóban egy olyan minőséget hozott létre, amelyet ritkán látni.

Szerző

Bombabiztos irodalom

Publikálás dátuma
2018.03.09. 06:45
A diskurzus résztvevői: Győri László, Turi Tímea és Kurdi Imre Fotó: Tóth Gergő
Egy biztos: jó olvasni Daniel Kehlmann regényeit. Az viszont nem dőlt el a Magvető világirodalmi beszélgetéssorozatán, hogy “nagy irodalomról” van-e szó.

Zseniális vagy “csak” ügyes író Daniel Kehlmann? Ez a kérdés az elejétől fogva meghatározta a Magvető Világvevő beszélgetéssorozat eseményét, amelyen Turi Tímea, a Magvető főszerkesztőjének vezetésével beszélgetett Győri László műfordító és Kurdi Imre irodalomtörténész, kritikus, műfordító a 25. Nemzetközi Budapesti Könyvfesztivál idei díszvendégének eddigi életművéről.

- Kehlmann hihetetlenül jó író, aki olykor nagy irodalmat ír. Máskor olyat, ami szórakoztatja az olvasót és megadja neki az érzést, hogy nagy irodalmat olvasott. Holott ha az olvasó később visszagondol arra, ami az olvasás közben történt vele, akkor ez annyira nem biztos. A technika, a mesterség Kehlmann kisujjában van, de a problémám a könyvei többségével az, hogy nem mennek a bőr alá, nem karcolnak, nem horzsolnak - mondta Kurdi Imre. Győri László más véleményen volt: szerinte később fog eldőlni, hogy nagy irodalomnak számítanak-e Kehlmann regényei, az író ráadásul még fiatal, csak 43 éves.

-22 éves korában jelent meg az első könyve, A Beerholm-illúzió, ami már ragyogóan volt megírva és szórakoztató, elgondolkodtató. Mindegyik könyvében elképesztő műveltség van. Nagyon jó minőségű irodalomról van szó, bombabiztosan meg lehet venni - mondta Győri és hozzátette, az sem véletlen, hogy az író már 30 éves korában érettségi tétel volt Németországban.

Turi Tímea elmondta, Kehlmann számára a világhírt A világ fölmérése jelentette. Mi lehetett a siker oka? Kurdi szerint ez a könyv példa arra, amit kifogásolt.

- Nem biztos, hogy az egy könyv minőségi bizonyítványa, hogy érettségi tétel. A regény alkalmas arra, hogy megszerettesse az olvasást. A benne lévő műveltséganyagot inkább jólértesültségnek mondanám, a könyv az olvasót mégis azzal az illúzióval ajándékozza meg, hogy itt valami nagy dolog történik - mondta és hozzátette, az Én és Kaminski című regény viszont tényleg üt, az F című regényben pedig nemcsak játék és irónia van, hanem komoly tétekkel játszik a szerző. Győri szerint A világ fölmérése egy nagyon jó könyv és “nagyon ki van találva”.

- A könyvben az a vicces, hogy távolról, megfordított távcsövön keresztül nézi a világot. Banális, vicces dolgokat mond el úgy, mintha egy tudós a megfigyeléseiről írna. Nagyon szerettem a humorát és az iróniáját. Nem tudom, mi “a nagy irodalom”, de ez a regény nekem fontos könyv. A mai német irodalom egyik csúcsteljesítménye - mondta. Győri a most megjelenő Tyll című regényt is méltatta és elmondta, a történet ugyan a harminc éves háború alatt játszódik, a regény maga nagyon aktuális: Kehlmann az emberi hülyeségről ír, a populizmusról és a megvezethetőségről. Szerinte nincs az a vastag bőr, ami alá ez nem menne be és talán ez a könyv lesz a legjobb, amit eddig tőle olvashattunk.

A beszélgetés során szó volt arról is, a német-osztrák író hogyan bánik a történetmeséléssel. - Az a közeg, ahonnan Kehlmann indult, felfedezte a spanyolviaszt. Kehlmann azt nyilatkozta, nekik azt tanították, hogy a történetmesélés halott és hülyeség. Aztán rájött, hogy miért lenne hülyeség? Ennek a generációnak újra megjött a kedve mesélni és úgy mondanak el érdekes történeteket, hogy közben tudnak mindent, amit a posztmodern feltalált - mondta. Győri szerint Kehlmann úgy írja a történeteit, mintha tervezőasztalon készítené őket, ezek nem olyan szövegek, amiket az ember lázas állapotban alkot. Számára nagy élmény a regények filmszerűsége: annyira szemléletesek, hogy az ember látja, amit olvas és nem is véletlen, hogy Kehlmann több művét is megfilmesítették.

Turi Tímea a beszélgetés végén Fodor Zsuzsát, a Kehlmann-könyvek fordítóját is megkérdezte, hogy mennyire kellett könyvről könyvre új nyelvet teremtenie. Fodor Zsuzsa szerint A világ fölmérése kilógott a sorból. A regény németül kötőmódban íródott, aminek már csak nyomait lehet felfedezni a magyarban, a fordításban ő függő beszédet használt. Amúgy szerinte Kehlmannt könnyű fordítani, mert nagyon pontosan ír, így nem kell azon “merengeni, hogy mit akarhatott a költő”.

Díszvendégek
A 25. Nemzetközi Budapesti Könyvfesztivált április 19-22. között rendezik a Millenárison. A díszvendég Daniel Kehlmann, a díszvendég ország Szerbia lesz.

Varázslatos Magyarország - Kihirdették a pályázat nyerteseit

Publikálás dátuma
2018.03.08. 20:45
Fotó: Daróczi Csaba/2016 - Forrás: DCS/Facebook

Daróczi Csaba nyerte el a Varázslatos Magyarország természetfotós pályázatát, amelynek célja, hogy népszerűsítse az ország nemzeti parkjait és a természetfotósok számára folyamatos pályázati lehetőséget biztosítson.

A fotópályázat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapítója elmondta: 2010-ben indult a kezdeményezés, az idén 8. alkalommal nyithatják meg a pályázat anyagából összeállított kiállítást a Magyar Természettudományi Múzeumban és mutathatják be a teljes anyagot felölelő fotóalbumot.

A pályázat második helyezettje Potyó Imre, harmadik helyezettje pedig Marsó Vilmos lett, emellett számos különdíjat is kiosztottak.

 Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára elmondta: azért csatlakoztak a szervezőkhöz, mert ugyanazért a célért dolgoznak és ugyanaz az elkötelezettség hajtja őket, a pannon biogeográfiai régió természeti értékeinek felkutatása, megőrzése és bemutatása.

Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum igazgatója kiemelte: a kiállítás az egyik fénypontja a múzeum életének. A kupolacsarnokban látható 129 fotót felvonultató kiállításra a szakmai zsűri 3200 fotóból választhatta ki a képeket.

 A 2017-es pályázati évben (2017. április 1-től 2017. december 20-ig) a Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. több kategóriában hirdette meg havi természetfotós pályázatát. A Varázslatos Magyarország természeti szépségei, madarai, egyéb állatai és a Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből kategóriák mellet a Mozgásban a természet videopályázat, az Ember a természetben és a Képek a nagyvilágból című kategóriában is várták a pályamunkákat.  Az idén 42 kiemelkedő természetfotó kellett ahhoz, hogy bárkinek esélye legyen az első hely megszerzésére.

Mint Gaál Péter elmondta: a havi pályázatokon megszerzett pontok alapján megszülető ranglista segítségével természetfotós közösség létrehozása, a fotósok folyamatos motiválása a cél. Hozzátette, hogy az idén már 1120 regisztrált pályázó több mint 22 ezer természetfotója látható honlapjukon.

Kalotás Zsolt, a szakmai zsűri elnöke kiemelte: az idei kiállítás minden eddiginél színvonalasabb, a mostani képek bárhol megállnák a helyüket a világon. Mint mondta, a zsűritagok között egyetértés volt az értékelésben.

Szerző