Korea;

2018-03-10 06:33:00

Történelmi áttörés vagy elterelő hadművelet?

 Donald Trump amerikai elnök legkomolyabb külpolitikai sikere lehet, hogy – amint amerikai idő szerint csütörtökön bejelentette – májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, legalábbis abban az esetben, ha sikerül elérnie: Phenjan garantálja nukleáris programjának leállítását.

Először a Fehér Házban vendégeskedő Csung Jui Jong, Mun Dzse In dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója közölte rövid nyilatkozatban a hírt, miszerint Trump májusban találkozik Kim Dzsong Unnal. Csung, aki néhány nappal korábban a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként megbeszéléseket folytatott Kim Dzsong Unnal, azt is elmondta: az észak-koreai vezető a lehető leggyorsabban szeretne találkozni az amerikai elnökkel, tárgyalási készségéről levelet küldött Donald Trumpnak, aki elfogadta a csúcstalálkozóra szóló meghívást. A levelet a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó továbbította a Fehér Háznak.

Trump a tájékoztatót követően Twitter-bejegyzésben úgy pontosított: Kim Dzsong Un nem csak felfüggeszti, s befagyasztja a nukleáris és rakétakísérleteket, hanem atomfegyver-mentesítésről beszélt a dél-koreai küldöttségnek. A csúcstalálkozóig Phenjan – írta az amerikai elnök – nem hajt végre rakétakísérletet. Azt is közölte, Washington továbbra is nyomást gyakorol Phenjanra.

Bár ez valóban példátlan fejlemény, azt azért egyelőre korai lenne kijelenteni, hogy áttörés következne be Észak-Korea és az Egyesült Államok viszonyában. Phenjan valóban komoly gesztusokat tett január eleje óta, a múltban azonban már többször volt példa arra, hogy az ország teljesen mást mondott ahhoz képest, amit aztán ténylegesen tett. Igaz, a mostani helyzet abból a szempontból valóban más, hogy Kína komolyan veszi az Észak-Koreával szemben elrendelt büntetőintézkedéseket, s Phenjan jóval kevesebbet tud exportálni a szomszédos országba, ami hosszabb távon fenntarthatatlan kereskedelmi deficitet idéz elő. Kim Dzsong Unnak keményvalutára van szüksége ahhoz, hogy fenn tudja tartani az észak-koreai elit luxusszerű életvitelét, így kénytelen komoly lépéseket tenni. A találkozó ténye mindenesetre valóban jelentős elmozdulás már csak Kim Dzsong Un és Trump viszonyában is, hiszen az amerikai elnök néhány hónapja még kicsinek és kövérnek minősítette az észak-koreai vezetőt és azzal kérkedett, hogy az ő nukleáris csapást indító gombja sokkal nagyobb, mint a kis vezéré.

Hogy Kim Dzsong Un valóban hajlandó lesz-e hozzájárulni egy atomfegyvermentes Koreai-félsziget létrehozásához, ez szintén nagy kérdés. Phenjan többször is deklarálta, hogy nem hajlandó lemondani nukleáris elrettentő erejéről, ráadásul az egész rezsim lételeme a megfélemlítés. Az észak-koreaiakat a háborús retorikával próbálják egységesíteni abból kiindulva, hogy a közös ellenség egységbe forrasztja a népet. Ha ez az ellenségkép megszűnik, idővel a rezsim fennmaradása is megkérdőjeleződhet.

Mindenesetre Rex Tillerson amerikai külügyminiszter is óvatosan nyilatkozott Etiópiában megtartott sajtóértekezletén azt közölte, hogy hazája reálisan kezeli a kérdést, s hosszú tárgyalások várhatóak a két ország között. „Már korábban is azt mondtam, az első lépésnek a tárgyalásoknak kell lennie. Megbeszéléseknek arról, később miről tárgyaljunk” – fejtette ki az amerikai diplomácia vezetője. Mun Dzse In dél-koreai elnök, aki már eddig is sokat tett a két Korea közeledéséért, kifejtette: valóban egyenesbe kerülhet a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé tétele. Peking pedig Trump elnököt dicsérte diplomáciai bátorságáért.