Charles Gati: Magyar emlékek

Tizenéves koromban operarajongó voltam. Hetente akár háromszor is ott ültem a Magyar Állami Operaház harmadik emeletén, a szélen, a kakasülőn, néha állva nézve/hallgatva a remek előadásokat. A szinte ingyenes jegyre rá is nyomtatták a figyelmeztetést: „Erről a székről a színpad nem látható.” Így is megkönnyeztem a lírai baritonok szívtépő áriáit, elsősorban Svéd Sándort a Rigoletto második felvonásában.

Az emlékek tartósak. Sokévi szünet után a múlt héten megnéztem itt, Washingtonban Verdi Don Carlosát. A Washington Post ugyan lehúzta az előadást, de feltételeztem, hogy a kritikus nem az én primitív ízlésem szerint ítél. Engem nem érdekel a díszletek minősége, sőt az se, hogy az énekes jó színész-e vagy sem. Feminista olvasóimtól elnézést kérek, de ki hiszi el, hogy egy ifjú tenor hirtelen szerelmes lesz egy 150 kilós koloratúrába? Inkább az számít, hogy az énekesek tudnak-e énekelni. Nos, a washingtoni Don Carlos nagyon jól indult, de vártam, türelmetlenül vártam Fülöp király áriáját. És akkor jött a meglepetés. Az, hogy évtizedek óta először eszembe jutott az ária magyar szövege: „Sohasem szeretett. Nem! Szíve idegen volt...” Lelki szemeim előtt ott ült a színpadon Székely Mihály, a világklasszis, aki ezt az áriát bizony sokkal szebben énekelte. És ezt persze nem elfogult magyarként mondom.

Egy másik emlék néhány évvel ezelőtti. A Népszabadság akkori washingtoni tudósítója tudta, hogy rajongok a vízilabdáért, sőt fiatalkoromban rövid ideig ifjúsági meccseken bíráskodtam is. Nos, egyszer azt firtatta, hogy kinek drukkolok majd egy közelgő amerikai-magyar meccsen. Hát ez próbára tesz, így én. Válaszom nem elégítette ki. Jó, jó, de minek örülnék jobban, ha a magyarok nyernek vagy az amcsik? Megpróbáltam kibújni a válasz alól és – nemhiába tanítottam diplomáciatörténetet - valami olyasmit mondtam, hogy ugyan a magyaroknak drukkolok, de fájna, ha a fiatal amerikai csapat kikapna.

A tudósító ezután szép kis cikket írt, amelyből kiderült, hogy még mindig milyen érdeklődéssel követem a magyar vízilabda sorsát. Az is, hogy örömmel nyugtázom az amerikai csapat fejlődését. Ám azzal fejezte be, hogy a professzor „szíve mélyén” azért a magyar válogatottnak drukkol. Ennek így nagyon örültem. Ugyanis az, amit az ember érez, szinte mindig egyértelműbb, mint az, amit gondol, és ez az a dilemma, amit az újságíró megfejtett.

Harmadik történetem 1989-ből való. Az akkori Századvég egyik könyvem magyar kiadását készítette elő. A fordítás szerkesztője Orbán Viktor volt. Kapcsolatunkról egyszer illene írnom, arról is, milyen öröm volt megérni, hogy angolul írt könyveim eljutnak – magyarul! – a magyar olvasókhoz. Most csak egy időszerű apróságot regisztrálok, azt, hogy milyen büszkén mutatta nekem ifjú barátom (és felesége) a szerkesztőség vadonatúj Xerox másológépét. A poént az olvasó könnyen kitalálja: a gépet a Soros Alapítvány adományozta. Számomra így kezdődött a szabad Magyarország akkori története.

2018.03.14 07:05

Közpénzen szórakoznak

Közpénzen szórakoznak, pedig szórakoztatniuk kellene. Andy Vajna sportcsatornái, a Spíler 1 és Spíler 2 szinte ugyanúgy állami forrásból működnek (van piaci bevételük, de átirányított közforrások nélkül nem maradnának életben), mint az M4 Sport. Magyarországon jelenleg  három államilag finanszírozott sportcsatorna létezik, ami agyrém. A rájuk évente elköltött közpénz több tízmilliárd forint. Ennyit fizetnek az adófizetők többek között az is, hogy két, kiemelt érdeklődésre számot tartó sorozat, a labdarúgó Bajnokok Ligája és a spanyol bajnokság olyan csatornára kerülhessen (Spíler 2), amelyet az ország lakosságának mindössze egy százaléka láthat. 
Aztán, amikor a Spíler gondol egyet, egy hétvégére átteszi a spanyol bajnokikat a Spíler 1-re, hogy aztán megint visszakerüljenek a mérkőzések a „láthatatlan csatornára”. Azokkal szórakozik a tévétársaság, akiknek a pénzéből létezik.
A kormánypropaganda szerint migránsválsággal küzdő, ezért hanyatló Németországban ez (is) máshogy működik. Ott két sportcsatorna van összesen, egyiket sem támogatja az állam: a Skysport előfizetésekből és hirdetési bevételekből tartja el magát, üzleti beszámolója szerint tavaly 5,2 millióan fizették ki a választott csomagtól függő havi 10-60 euró közötti díjat, ezen kívül Ausztriában is volt további 700 ezer ügyfele. 
A német Sport1 országos lefedettségű és elérhetőségű, a reklámbevételeiből működik, tulajdonosa a Constantin médiacég. Az állam nem ad egy centet sem egyik sportcsatornának sem, talál jobb helyet is annak a pénznek - így aztán a komoly identitásproblémáktól szenvedő, morális válságban lévő Németországban nem várnak hat-nyolc-tíz órát betegek az ellátásra a kórházak sürgősségi osztályán.
Persze lehet, hogy jobb lett volna a baráti Orosz- vagy Törökországgal, esetleg Kirgizisztánnal példálózni. Mert ezekben az országokban, ahogy nálunk is, minden a legnagyobb rendben van.
2018.09.21 08:15

Brüsszel felébredt

Miközben a hazai politikai osztály azzal foglalatoskodik, hogy a Sargentini-határozat kétharmada valóban annyi-e, s majdan a hetes cikkely ellen vajon vétót emel-e majdan az akkori uniós tagállamok egyike vagy másika, addig az Európai Bizottság illetékesei mit sem törődnek a találgatásokkal. Megállapították: az Unió legmagasabb fóruma, az Európai Parlament döntéséből az következik, hogy Magyarország sorozatosan megsérti a jogállamiság követelményeit, ezért jobban a körmére kell nézni. S ennek már kézzel fogható nyomai is vannak: erősen megkérdőjelezhető, hogy idén megérkeznek-e azok a támogatási pénzek, amelyeket a magyar költségvetés megelőlegezett a pályázók számára, mielőtt Brüsszel fizetett volna. Orbánék az áprilisi országgyűlési választásokat megelőzően abban a téves hitben éltek: ha idén minden pályázatot kiírnak és meg is előlegeznek, akkor ezzel többletvoksokat szerezhetnek. Aligha tévedünk: kétharmadot meghaladó parlamenti többségük megszerzésében ennek aligha lehetett érdemleges szerepe. Most pedig futnak a pénzük után! Ebben a tekintetben nem új a helyzet, hiszen ki nem emlékezne Lázár János Brüsszelbe rohangálására, aminek - ha nem is teljes mértékben - meg is lett az eredménye. Amit pedig nem átutalt át akkor az Unió arra lehetett hivatkozni: "Erre számítottunk, s eleve túlterveztünk." Aligha tévedünk most már az ex-kancelláriaminiszter se tudna csodát tenni, s ezt a kormány iránti lojalitását mindeddig fényesen bizonyító Költségvetési Tanács is felismerte: a "pénzforgalmi hiánycél teljesülését jelentős mértékű kockázatok övezik" - írták. Csak Brüsszelre hivatkozni azonban ostobaság: az állam magára (bérekre, presztízsberuházásokra) is többet költött, mint azt 2017 tavaszán betervezte. Az uniós előlegek kifizetését ugyan drasztikusan fékezik, de a Liget-projekt, a Kossuth-téri, parlamenti irodaház vagy Orbán vári palotarekonstrukciója folytatódik. A deficit meg egyre csak nő. Az adóemelésnek nincs tere, a kiadások lefaragásának fájdalmas korszaka jő.
2018.09.21 08:15