Moldova György nem érzi jól magát a mai Magyarországon. Ez persze nem új jelenség nála, mondhatjuk, több évtizedes hagyománya van. Mint annak is, ahogyan védekezik eme érzés ellen: ír. Kiírja magából a dühét. Ettől ugyan nem változik semmi, még ő maga sem lesz jobban, de legalább másokat szórakoztat vele. Megpróbálja ráébreszteni az embereket, hogy nem kell mindent úgy elfogadniuk, ahogy jön. Régóta kísérletezik ezzel, maga is tisztában van vele, mekkora sikerrel. De nem adja fel.
Legújabb könyvében sem kímél senkit és semmit. Az új császár új ruhája parabola. A cím alá azt is odaírta, hogy szatíra, de több is ennél. Paródia, gúnyirat, szomorú helyzetkép. Mese Haváriáról, amely onnan kapta nevét, hogy történelme nem állott másból, mint az egymást követő szerencsétlenségekből. Megismerkedünk a régi császárral, I. Jánossal, aki kénytelen elfogadni a szomszédos muszkák által gyártott légruhát. S amikor végigvonul az új semmiben a városon, csak egy gyerek merészel felkiáltani: "A császár meztelen".
A történet nem véletlenül ismerős. Moldova az egészet azért kopírozta Haváriára, mert az érdekelte, mi lett a bátor fiúval, aki ki merte mondani az igazságot. Nos, Hektor - mert így hívják a fiút - lett I. János kései utóda. Olyan császár, aki átvette elődjétől, amit jónak tartott, s tökélyre fejlesztette az uralkodást. Ám a muszkáktól neki is jár a légruha, a vonulásakor újra akad egy bátor fiú, aki kimondja, hogy nincs rajta semmi. Ez azonban nem zavarja Hektort. Moldova így zárja a történetet: "Jó reggelt, gyerekek, ideje volna felkelnetek, nehogy késő legyen már".
A befejezés méltó a könyvhöz, egy komoly írástudó biztos kézzel, nagy történelmi tudással kitalált alkotásához. Amelyben semmi sincs túlbeszélve és sziporkázó ötletek garmadája található. Minden fejezetet más-más mesemondó tálal: Andersen, Grimm, Seherezáde, a X. rész szóvivője pedig Joseph Göbbels. Ő ki is lép szerepéből, tanácsokkal is ellátja Hektor császárt. Neki köszönheti az uralkodó, hogy Sátán György - aki egykor pénzzel támogatta taníttatását - a soros: megteszik a nép ellenségének, mivel az hozhat leginkább a konyhára.
Moldova úgy gondolja, a szatírának nincs határa és ebben a könyvben ehhez is tartja magát. Hozzáteszi: a magyar nép ebből lényegében semmit sem lát. "Ez a szokása" - véli. Példaként említi a nyugdíjasokat, akikről nemrég háromkötetes riportot jelentetett meg. Amikor megkérdezte tőlük, miért nem emelik fel szavukat amiatt, hogy egyre rosszabb helyzetbe kerülnek, arra hivatkoztak: félnek, az unokáik ihatják meg ennek a levét. Hát ezért tartunk itt - mondja az író.
Moldova György a maga módján igazán mindent megtett - eddig is, és új könyvével is -, hogy felnyissa az emberek szemét. A többi igazán nem rajta múlik.
