Milánó is bejelentkezett a 2026-os olimpiára

Torinói kollégája után Milánó polgármestere, Giuseppe Sala is tárgyalt az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnökével, Giovanni Malagóval a 2026-os téli olimpia és paralimpia rendezéséről. Az észak-olasz nagyváros első embere egy nappal azután találkozott Malagóval, hogy a torinói városvezető, Chiara Appendino jelezte, szívesen megrendeznék a nyolc év múlva esedékes téli játékokat. „Milánónak minden adottsága megvan ahhoz, hogy megrendezze az olimpiát. A jelentkezés beadásához viszont a kormány támogatására is szükségünk van” – jelentette ki Sala. A pályázást tervező városok március végéig küldhetnek szándéknyilatkozatot a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, amely jövő szeptemberben jelöli ki a helyszínt.

Szerző

Pályaelőny a szegedieknél

Publikálás dátuma
2018.03.21. 06:52
Fotó: Molnár Ádám

Bár a csoportkör után a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a THW Kiel kezdhetne idegenben, mégis a MOL-Pick Szeged lép először vendégként pályára ma 19 órától (TV. Sport1). Az ok: a német együttes szombaton bajnoki rangadót játszik a másik BL-résztvevővel, a Rhein-Neckar Löwennel (amelyet a csoportkörben idegenben megvertek a szegediek), a találkozót a német közszolgálati televízió közvetíti élőben, az időpontot már tavaly ősszel véglegesítették. A Kielnek ugyanezen a hétvégén kellett volna Szegeden játszania. A németek időpontmódosítást kértek, az európai szövetség (EHF) ehhez azonban csak azzal a feltétellel járult hozzá, ha felcserélik a pályaválasztói jogot.

"Az EHF és a Bundesliga között évek óta feszült a viszony, aminek elszenvedői a csapatok és a játékosok - kesergett a kieliek sportigazgatója, a magyar származású, egykori osztrák válogatott kézilabdázó, Szilágyi Viktor. - Hátrány, hogy itthon kell kezdenünk, de igyekszünk így is a maximumot kihozni a helyzetből és továbbjutni."

"Nem mi vagyunk az esélyesek, de bármikor képesek vagyunk meglepetést okozni" - jelentette ki Juan Carlos Pastor, a szegediek vezetőedzője.

A visszavágót április 1-jén 17 órakor rendezik Szegeden. A két csapat egyenes kieséses szakaszban kétszer találkozott egymással korábban (2015: negyeddöntő, 2016: nyolcaddöntő), mindkét alkalommal a Kiel jutott tovább.

Szerző

Szerencsés Daniel és a "központi kommunikáció"

Publikálás dátuma
2018.03.21. 06:51
Costa Rica ellen nem telt meg a lelátó Fotó: Molnár Ádám
Bár a központi kommunikáció szerint folyamatosan fejlődik a magyar labdarúgás, a valóságban a sportág itthon semmit sem lépett előre.

Georges Leekens, a válogatott legújabb szakvezetője elhatározta, templomba viszi a keret tagjait. Olcsó poén lenne az áhítatos programot azzal kommentálni, hogy a belga vendégtréner egyhamar rájött: a magyar futballon már csak a Jóisten segíthet. Nem is ez jutott az eszembe, hanem az, hogy ebben az országban a játékosok és a nézők is – hívők, ateisták egyaránt – a labdarúgás templomaiba jártak, mégpedig rendszeresen, hosszú évtizedeken át. Szentély volt az Üllői út, a Megyeri út, a Hungária körút, a Fáy utca, a kispesti sporttelep, akárcsak a dorogi, a diósgyőri, a győri, a pécsi, a salgótarjáni, a szegedi, a székesfehérvári, a szombathelyi vagy a tatabányai pálya. Hát még a Népstadion! Az ottani szertartásokra kiváltképp özönlöttek az emberek, de a többi imaházat is buzgón látogatták, az NB I átlag nézőszáma ötven esztendeje 9425, negyven éve 8082, három évtizede 7959 volt.

Most fel sem tűnik, ha a Paks–Újpestre 400 ember kíváncsi. Az első osztály természetes kulisszájává vált a tök üres nézőtér, s bár a hazai labdarúgás vezetői nem győzik hirdetni az igét, hogy ilyen jó meg olyan klassz a szerintük rohamtempóban előrelépő futball, a túlnyomó többség csak a mozdulatlanságot tapasztalja – amennyiben követi egyáltalán, mi történik a szaporodó hazai stadionokban –, és nem mozdul otthonról, ha forduló van. Pillanatnyilag 2600 az NB I látogatottsági középértéke, a legutóbbi játéknap átlaga 2304 volt, köszönhetően annak az adatnak, hogy az FTC több mint nyolcezer néző előtt fogadta felcsúti ellenfelét. A további öt találkozót átlagban 1083-an tekintették meg; lassan annyian maradnak a lelátókon, amennyien a művészmozikban egybegyűlnek...

Ezzel együtt Leekens sikerre van ítélve. Ezt abból gondolom, hogy német elődjét, Bernd Storckot március 15. nemzeti ünnepén magas állami kitüntetéssel jutalmazták. Az elismerés alapja – az adományozók szerint – az volt, hogy a magyar válogatott Eb-szereplővé vált 2016-ban, negyvennégy évnyi szünet után, ezért aztán Storck éppen azt a kitüntetést kapta, amelyet az 1972-es csapat szakvezetője, Illovszky Rudolf vehetett át 2007-ben. Azért a hetvenkettes (amúgy súlyos csalódást keltő...) negyedik hely és a (diadalmas) 2016-os részvétel között még véletlenül sem vonnék párhuzamot, már csak azért sem, mert a két évvel ezelőtti szereplésben oroszlánrésze volt a létszámemelő európai szövetségnek, valamint a magyarok selejtezőcsoportjában elsőként kiemelt és utolsóként záró görög válogatottnak. De rendben, eljutott Franciaországba a csapat, heves éljenzés Storcknak, ám azóta történt egy s más, egyebek közt sikerült egy éven belül kikapni Andorrában és Luxemburgban is. (Igaz, a második megaláztatás alkalmával már Szélesi Zoltán irányította a nemzeti együttest.) Efféle alászállás után érdemrendet aggatni a mester mellére legalábbis különös, ha nem éppen olyan abszurd, amilyen a jelenlegi magyar valóság.

Ennek része az a felejthetetlen nyilatkozat, amelyet Danko Lazovics adott. A Videoton szerb légiósa ilyesmiket mondott: „A magyar futball óriási projekt. Gondolok itt a stadionokra, a bajnokságra, a klubokra. (…) Úgy gondolom, ha ezen az úton halad tovább a fejlődés, akkor a következő öt-hat évben a magyar futball újra olyan sikeres lehet, amilyen Puskásék idejében volt.” A csatár nyilván megfeledkezett arról a kellemetlen körülményről – ha csak nem találta azt mellékes mozzanatnak –, hogy csapatát az európai előszezonban 4-0-ás vereséggel selejtezte ki a belgrádi Partizan, és a fehérvári együttes volt a korai kirostálás utolsó magyar mohikánja.

A tévében ugyanakkor azt hallom: a riporter hevesen szidja Daniel Alvest. Amikor a PSG kettős cserére készül, a szpíker bizonyos abban, hogy a szörnyen futballozó jobb-bekk lesz az egyik lemenő, ám D. A. a pályán marad, és néhány perccel később megszerzi a párizsiak győztes gólját. Na bumm, még egy mindössze százszoros brazil válogatott labdarúgónak is lehet szerencséje...

Bennünket, a megalapozott sikerek hazájának büszke polgárait efféle mázlis momentumokkal nem lehet megtéveszteni.