Nem mondhatjuk, hogy híján voltunk figyelmeztető jeleknek. Sok-sok éve az egyik kereskedelmi tévécsatornán megnéztem a Hit Gyülekezetének egy vasárnapi istentiszteletét. Megvallom, elhűltem, amikor Németh Sándor prédikációja során, némi felvezetést követően a „cash” (készpénz) fontosságáról értekezett. Rögtön belém villantak Jézus szavai az evangéliumból: „Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” (Mt 6,24) Az már a Fidesz földcsuszamlásszerű győzelme után történt, hogy a szóban forgó felekezet vezető lelkészét lefotózták, amint éppen kedélyesen diskurál egy étteremben Andy Vajnával, a miniszterelnök által időközben oligarchává tett filmügyi kormánybiztossal.
„A gyülekezetben nem történt irányváltás. Nem mi változtunk meg, hanem a Fidesz változott meg a hozzánk való viszonyában” – nyilatkozta a Népszavának Hack Péter, a Hit Gyülekezetének diakónusa, volt szabad demokrata képviselő. És ez a leplezetlenül őszinte megnyilatkozás nem csekély igazságtartalommal bír. Ugyanaz a kormánypártok által áterőltetett, botrányos és külföldről is bírált törvény ismerte el egyházként a Hit Gyülekezetét, amely többek között Iványi Gábor közösségétől minden magyarázat nélkül megtagadta ezt a státuszt. Orbán Viktor feltehetően felismerte Németh Sándor karizmáját, szavainak óriási mozgósító erejét.
Pontosabban: potenciális szavazók ezreit látta a jobb napokat látott gyülekezetben, emiatt változtatott addigi ellenséges hozzáállásán. Hogy a kabinet részéről érkező baráti gesztusoknak előbb-utóbb a vezető lelkész pálfordulása lesz az ára, azt is sejteni lehetett.
Csak éppen a Hit Gyülekezete mindezidáig elsősorban a történelmi egyházakkal szemben határozta meg önmagát mint az evangélium igazságának egyedüli birtokosát. Tudjuk például, hogy a hazai katolikus egyház klerikusai egymással versengve szolgálják ki Orbán Viktor igényeit, egyesek közülük részt vettek még az oktrojált alkotmány megszövegezésében is nyolc éve. (Tisztelet a csekély számú kivételnek.)
Azáltal, hogy Németh Sándor hozzájuk hasonlóan a kollaboráció útjára lépett, megkezdődött közössége teljes hitelvesztésének folyamata. Amikor a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze a sokak szerint intézményesített korrupcióval jellemezhető Orbán-éráról például azt mondja, hogy „morális és spirituális szempontból Magyarország jó irányba megy”, annak a veszélynek teszi ki magát, hogy a társadalom erkölcsi iránytűvel rendelkező tagjai törnek pálcát felette.
Németh bizonyára ismeri az egymást követő népszámlálások eredményeit, melyek azt mutatják, hogy a történelmi egyházak híveinek száma évről-évre vészesen csökken. Az ok: ideológiai hegemóniájukat féltve a szóban forgó felekezetek főpapjai rendre szemet hunynak a „keresztény kurzus” politikai megtestesítőinek rendszerszintű jogsértései felett. Ha Németh Sándor szeretné elkerülni gyülekezetének jelentéktelenné válását, inkább a társadalom „lelkiismeretének” szerepére kellene aspirálnia.
