Az illiberális barát

Jean-Claude Juncker mindig képes a meglepetésekre. A Recep Tayyip Erdogannal Várnában folytatott találkozója után azt mondta, mindig ellenezte azt a „demagóg és populista felvetést”, amely szerint meg kell szakítani a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. Nehéz értelmezni, miért tartja holmi populizmusnak az ötletet, hiszen Ankara már nyomaiban sem emlékeztet demokráciára. Az Unió imázsának aligha tesz jót, ha egy olyan ország előtt hagyja nyitva az integráció lehetőségét, amely esetében már-már totális diktatúráról beszélhetünk.

Angela Merkelt már két évvel ezelőtt is bírálatok sora érte, amikor megkötötte Ankarával a menekültügyi megállapodást. Ennek értelmében a törökök feltartóztatják a szíriai menekültek áradatát, cserében 3 milliárd eurót kapnak az Európai Uniótól. Nem a pénz nagyságával van a gond, hanem az elvekkel. Ám azóta tovább romlott az amúgy is törékeny török demokrácia helyzete, melynek koporsójába az utolsó szöget a 2016. július 15-én végrehajtott állítólagos puccskísérletet követő megtorlás során verték be. Több mint 40 ezer embert tartóztattak le, bélyegeztek meg azzal, hogy a katonai hatalomátvétel agytrösztjének tartott Egyesült Államokban élő prédikátor, Fethullah Gülen hívei. 100 ezret is meghaladta azok száma, akiket elbocsátottak a munkahelyükről.

A sajtó helyzete katasztrofális. A Cumhuriyet című lapon kívül minden jelentősebb orgánum kormányhoz közeli személyiségek kezébe került. Múlt héten pedig az is eldőlt, hogy az utolsó függetlennek tekinthető médiaház, a Dogan, amely egyebek mellett a CNN Türk tulajdonosa, egy tulajdonosváltással hamarosan szintén a kabinet szócsöve lesz. S akkor még nem is szóltunk a terrorizmus vádjával letartóztatott több mint kétszáz újságíróról. Az eltelt két évben csúcsra járatták az állami propagandagépezetet, a kormányzati médiából Erdogan dicsőítése és a hazugság árad.

A félelem légköre az egész országot áthatja. Ez erőteljes nacionalizmussal párosul. A híradások arról szóltak, hogy a török hadsereget felszabadítókként ünnepelték az észak-szíriai bevonuláskor, Afrin elfoglalásakor. Ebből azonban természetesen egy szó sem igaz, hiszen ne feledjük: kurd többségű régióról van szó. A török haderő állítólag Irakba is bevonult. Erdogan már mindent megenged magának, rég elmúltak azok az idők, amikor az EU hatni tudott rá.

Az EU-nak azonban szüksége van Ankarára. Inkább szemet huny a sorozatos jogsértések felett, csak Ankara állja el továbbra is a menekültek útját. Erdogan számos alkalommal fenyegetőzött a megállapodás felmondásával, azt állítván, hogy csak 1,8 milliárd eurót kaptak meg az ígért összegből. A hétfői várnai csúcson azonban Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt közölte, kiegyenlítik a számlát.

Erdogan ezzel el is érte, amit akart, tovább tombolhat bel- és külföldön. Pedig valójában esze ágában sincs szakítani az EU-val, hiszen hiába alakított ki illiberális tengelyt Vlagyimir Putyinnal, vásárolt NATO tagként orosz légvédelmi rakétaelhárító rendszert, a török gazdaság összeomlana az Európai Unió nélkül.

Futballünnep

Ismét futballünnep résztvevője volt a magyar labdarúgó-válogatott. Igaz, ezúttal is a díszlet szerepe jutott neki, ahogy a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság óta szinte mindig. Olyan, az európai futballporondon udvarias mosollyal emlegetett országok múlták felül a még mindig Puskásék örökségéből megélni akaró – és egyébként felháborítóan jól meg is élő – magyar labdarúgás képviselőit az Eb óta, mint Andorra, Luxemburg, Kazahsztán.

Kedden a skótok érkeztek dalolva, mámoros hangulatban a Groupama Arénába, és távoztak hasonlóan jókedvűen. Náluk nincs tao, nem épülnek 5-10 százalékos kihasználtsággal állami százmilliárdokból fenntarthatatlan, a kitermelhetetlen üzemeltetési költségek miatt évente további milliárdos veszteségeket generáló stadionok. Nincs az élvonalban futballakadémia néven szereplő csapatuk, amely a legtöbb állami támogatást kapja, de fiatal futballistát egyáltalán nem, hazai játékost is csak elvétve küld pályára. Van viszont elkötelezettség, alázat, szakértelem és tisztességes munka. Ha nálunk tisztesség vagy munka lenne, már előrébb tartanánk.

A magyar futballban azonban a realitásérzék helyett álmodozás, mellébeszélés és anyagi jólét van, a lelkesedés a bankautomatáig tart. Az állam eltart egy nem működő, a nézőket nem érdeklő rendszert, állami forrásból, a mi adóforintjainkból keresnek kimagaslóan jól a sportág itthoni szereplői. Például a kedélyes belga nyugdíjas benyomását keltő szövetségi kapitány is, aki havi több milliós fizetésért bizakodik, pozitív jeleket lát. A szövetség tavaly év végi közleménye óta tudjuk, hogy a válogatottat irányító kapitányok a járulékfizetési kötelezettségeiknek is maximálisan eleget tesznek, ami mindenképpen megnyugtató. Ráadásul bő két hónapig a veretlenségét is őrzi a válogatott, amely legközelebb június 6-án Fehéroroszországgal játszik.

Szerző

Innen nézve - Kellemes húsvéti ünnepeket!

Nagyon sajnálom, hogy kimentek a divatból az ünnepi képeslapok. Néhányat még őrzök otthon a ládafiában, többnyire azok közül, amelyeket ifjú koromban váltottam valamelyik éppen aktuális szerelmemmel. Téli, havas táj, kis házikóval, feldíszített fenyőfával, piros gúnyás Télapó a rénszarvas fogatával, amint éppen az egekben repked. És persze a nyuszis húsvéti lapok megannyi változata, amelyek közül egyik-másik jó pénzért kelne el, ha még volna bolhapiac a Pecsában, de már Pecsa sincsen.

Innen nézve csak a szomorúság maradt. Néhány szavas sms-üzenet a telefonomon vagy a közösségi oldalamon. Ja, és majd elfelejtettem: vezető politikusaink jó kívánságai, amelyeket valamelyik hírműsorban juttatnak el hozzánk.

Matolcsy György az MNB elnökeként, még 2016 decemberében hozta ezt divatba. Miután a parlament gazdasági bizottságának ülésén kimerítő alapossággal beszélt mindarról a képviselőknek, amiről ő beszélni akart, néhány megátalkodott újságíró nem volt tekintettel a kimerültségére. Láthatóan nem érték be azzal a meglehetősen unortodox válasszal, amellyel a bankelnök egy nappal korábban próbálta a kíváncsiságukat csitítani, és tapintatlanul kérdezni szerettek volna tőle. Ám a mindig tiszteletteljes Matolcsy – meg sem várva a kérdést – nem rivallt rájuk, csak boldog adventet és karácsonyt kívánt nekik, és rajtuk keresztül a nézőiknek, olvasóiknak. A nemzetnek. És magukra hagyta a megszégyenített sajtómunkásokat.

Sokáig nem fogjuk elfelejteni a miniszterelnök jókívánságát sem, amelyet 2017. december 11-én a parlamentből küldött nekünk. A szeretet ünnepének küszöbén az egyik ellenzéki párt napirend előtti felszólalásában azzal vádolta meg Orbán Viktort - a közelgő ünnephez nem illő módon -, hogy suttyomban diktatúrát épít. A szélsőjobbos pártelnök szerint teljesen jogtalan volt, hogy az Állami Számvevőszék a választás előtt irdatlan összegű büntetést rótt ki rájuk. És ezt csak tetézte egy másik tapintatlanság: az LMP képviselőnője sem a lélek felemeléséről, hanem a korrupcióról kérdezte. Azt állította, hogy a Fidesznek ez olyan természetes, mint az embereknek a levegő. Mit felelhetett minderre a nemzetét tisztelő kormányfő? Boldog karácsonyt kívánt, és leült a helyére.

A jó példa jó irányba tereli a közemberek viselkedését is. A napokban egy emberölési kísérletért elítélt bűnözőt bocsátott az egyik vidéki bíróság szabadlábra, mert az illető valamelyik noname párt 68. listás helyén képviselőjelöltként harcba száll a bizalmunkért. (A baloldali politikust, aki egyéni jelöltként indult volna, s akit nem emberöléssel, hanem feltételezett gazdasági visszaéléssel vádolnak, íziben visszavitték a dutyiba.) Most az egyik tévétársaság az ítélet kapcsán az édesapa véleményére lett volna kíváncsi, de ő finom ember, nem csapta le a telefont. Nem küldött senkit bárdolatlan szavakkal az anyjába, csupán kellemes húsvéti ünnepeket kívánt, és megszakította a vonalat.

Lám, a jó példa ragadós.

Szerző