Zenélni csak jókedvvel, szépen

Publikálás dátuma
2018.04.05. 07:46
Azok is jól jártak, akik Maxim Vengerov virtuozitását akarták megcsodálni Fotó: Posztós János/BTF
A világhírű hegedűművész, Maxim Vengerov tanítványaival lépett fel a Pesti Vigadóban, a közönség pedig felhőtlen együtt zenélést kapott.

Maxim Vengerov az Ulucan testvérekkel adott hangversenyt, a műsort nagy gonddal válogatták össze. Lehet mondani, úgy, hogy mindenki megkapja a magáét. Azok is, akik azért jöttek, hogy az ünnepelt hegedűművész virtuozitását könnyedebb művekben megcsodálják, de a kamarazene vájtabb fülű kedvelői sem maradtak hallgatni való nélkül, Mozartot pedig ki ne szeretné. Özcan Ulucan a kétezres évek elején Vengerov tanítványa volt, és lépett már fel mesterével Budapesten, most testvérei is vele jöttek, akik közül Aysent annak idején ő kezdte tanítani. Az f-moll zongoraötös az egyik legnagyobb szabású kamarazenei alkotása Brahmsnak, ebben Vengerov volt az első hegedűs, a második hegedű szólama Aysannak jutott, brácsán játszott a tanítvány Özcan, Rózsa Richárd csellózott, a zongora pedig Birsen keze alatt szólalt meg. Egy ilyen mű előadása alapvetően akkor lehet sikeres, ha összeszokott a társaság, egységes elképzelésekkel érkező tagok játszanak, és az már az első ütemektől kezdve nyilvánvaló volt, azok a szoros kapcsolatok, amelyek átszövik az öt embert, a játékukban is megmutatkoznak. Kiegyenlített hangzáskép, egymásra figyelő zenélés jellemezte a hosszú, mintegy negyvenperces mű előadását.

A mi fő figyelmünk viszont arra kellett irányuljon, milyen felhőtlenül muzsikálnak a zenészek, hogy milyen természetes számukra, ők itt, most együtt muzsikálnak, és ez milyen örömöt jelent számukra. Pedig a mű borúsabb pillanatokban is bővelkedik, náluk ezek inkább csak drámaibban szólaltak meg, leginkább a szép hangokról és a témák könnyen befogadható dallamainak megformálásáról gondoskodtak. A Mozart mű fiatalkori alkotás, műfajilag ugyan kissé nehezen besorolható, de a zeneszerző akkor már mindent tudott, és hát nem műfajokat hallgatunk. Játszott tehát két hegedűs szólót, a kamarazenekar elő oboása és csellistája is komoly feladatokat kapott. A testvérek gondtalannak tűnő hozzáállásukkal, azt a játékstílust hozták, amely ma már nem régihangszeres művészektől is mondhatni elvárható, áttetsző, könnyed hegedűhangot, élénk tempókat. A Liszt Ferenc Kamrazenekar alkalmazkodott hozzájuk, jó hogy megbízható teljesítményükkel sok hasonló koncerten hallhatók. Mintegy ráadás számba ment a három Saint-Saëns darab Vengerov előadásában, a Meditáció címéhez méltóan inkább, elgondolkodtató, mint mély, a Saint- Saëns művek pedig kifejezetten egy olyan a hegedülést láthatólag élvezetként megélő virtuóz számára íródtak, mint Vengerov. Gyönyörűen szólt Stradivarija, technikája kiváló, a kipróbált darabokkal a megszokott és megérdemelt sikert aratta, amit Kreisler két táncával köszönt meg.

Szerző

Hullámtarajok, sima vízfelszínek

Publikálás dátuma
2018.04.05. 07:45
Fotó: Bugár Máté
Kézdy Luca, az eredeti tehetségű dzsesszhegedűs és zeneszerző Deep Diving címmel jelentette meg új lemezét. Állandó zenekara, a több mint egy évtizede működő Santa Diver mellett sok izgalmas együttműködés részese – itthon és külföldön.

Kézdy Luca iskolásként klasszikus zenét tanult, majd 13 évesen „beleszeretett” Al Jarreau muzsikájába. „Az első dzsesszes szerzeményeim még zongorán születtek, hegedűn később, 17 éves koromban kezdtem el improvizálni, és valójában ekkor szerettem meg ezen a hangszeren játszani.” Mégsem készült hivatásos zenésznek: az ELTE bölcsészkarán esztétikát és filozófiát tanult. „Nagy lelkesedéssel vágtam neki az egyetemnek, de elég hamar rájöttem, hogy inkább vagyok gyakorlati, mint elméleti alkat, ha zenéről, művészetről van szó. Egy idő után szinte csak vizsgázni jártam be az egyetemre. Ennek ellenére sokat kaptam az egyetemi éveimtől; megváltoztatta, kinyitotta a gondolkodásomat sok területen” – emlékszik vissza.

A hazai dzsesszéletbe a Magyar Rádió 2006-os tehetségkutató versenyén került be, ahol a döntőbe jutott. „Éreztem, hogy itt a helyem, annak ellenére, hogy rajtam kívül mindenki ’hivatalosan’ is zenész volt. Az egész mezőnyben egyedül voltam lány, a döntőbe pedig négy roma versenytársammal kerültem be, akik már több generáción át szívták magukba a dszesszhegedülést. Szóval végig én voltam a rendhagyó szereplő, a döntő pár mozzanatában pedig szinte kívülállónak éreztem magam, de közben nagyon érdekes volt, és élveztem, hogy megismerkedhetek egy jelentős szubkultúrával.”

Későbbi férjével, Szesztay Dáviddal közben már 2005-ben megfogalmazták egy hegedű-basszusgitár-dob trió gondolatát. Így jött létre a Santa Diver, amelyben öt évig Halmos András, újabb négy évig Sárvári Kovács Zsolt, 2015 óta pedig Szegő Dávid dobol. „Ebben a szokatlan felállásban Dáviddal mindkettőnket a számunkra érdekes, újat mutató zenei megoldások felfedezése iránti vágy vezérel. Úgy érzem, hogy a lemezeink közötti erős kohézió mellett a fejlődés is tetten érhető. Egy trió nagyon érzékeny és sérülékeny forma, könnyen elkezdhet billegni. Régebben akár éveket képes voltam hezitálni fontos változtatásokon, ma már könnyebben meghozok bizonyos döntéseket – kevésbé vagyok befolyásolható, mint a pályám kezdetén.” A férjével közös alkotómunkát úgy látja, „a zene szeretete és felfedezésének vágya hozott össze bennünket és ez a mai napig kitart, illetve összetart minket, természetesen sok átalakuláson és megújuláson túl. Amellett, hogy együtt is dolgozunk, nagyon fontosnak tartom, hogy mindkettőnknek megvan a saját és más jellegű zenei világa, amiben egymástól függetlenül alkotunk és munkálkodunk. A kezdetektől őszintén tudunk örülni egymás önálló sikereinek és sosem volt köztünk rivalizálás semmilyen téren.”

A Santa Diver mellett Luca az elmúlt évek olyan – stilárisan nagyon különböző – muzsikus-egyéniségekkel dolgozott együtt, mint Chris Potter, Alexander Balanescu, Stefano di Battista vagy Erik Truffaz. „Ha választás elé állok, mindig a nehezebb irányba megyek, nem félek belemenni olykor kényelmetlennek tűnő szituációkba sem. A közös nyelv, a zene mindig ott van és az eredmény általában felülírja az addigi esetleges nehézségeket. Sokszor vagyok komfortzónán kívül, de csak így tudom feltérképezni, kialakítani a határaimat. Érdekes az, miként tudom megtartani a saját zenei hangom egy számomra idegenebb, szokatlanabb közegben. Stefanóval egyébként most májusban Rómában fogok játszani, Sunna Gunnlaugs izlandi dzsessz-zongoristával augusztus elején lesz egy kisebb duóturnénk, Chris Potterrel pedig legnagyobb örömömre szervezés alatt áll egy közös koncert.”

A zene mellett Kézdy Luca szenvedélye a fotózás – koncertjeit is gyakran kíséri saját képeiből összeállított vetítés. „Gyerek és kamaszkoromban, de még az egyetem alatt is sokat rajzoltam, mindig is volt egy a képzőművészet felé nyitó ágens az életemben. A fotózás nyilván ennek a készségnek, szemléletnek a folyománya. Mindig is szerettem kint lenni a természetben, ami folyton változik, miközben gyönyörű és félelmetes is. Szeretem ezt a kettősséget a zenében is megjeleníteni” – mondja.

Deep Diving
A Santa Diver trió negyedik lemezén elektronika, progresszív rock és kortárszene is felbukkan, de a trió egyre inkább rátalált saját hangjára. „A hullámtarajok és sima vízfelszínek ritmikus váltakozása a zenében egymást követő, szilajul burjánzó és finoman bontakozó részekre rímel” – írta a lemezről Bércesi Barbara, a Müpa dzesszszakértője.

Családban tartanák a cégvezetést

A családi vállalkozások tulajdonosainak mindössze 18 százaléka gondolkodik a cégeladáson a vállalatnál történő generációváltás formájaként – derült ki a BDO Magyarország és az Opten közös, közel 200 családi vállalkozás megkérdezésével készült felméréséből. A legtöbben (47 százalék) családtagnak adnák át a vezetést, és amennyiben végül mégis külső vezető megbízására kerülne sor, a teljes körű ügyvezetéssel mindössze a tulajdonosok 22 százaléka bízna meg kívülről jött szakembert, akikkel szemben legalább tízévnyi munkatapasztalat az elvárás. 

Szerző